Csak nekem van picit elegem az ‘open world’ játékokból?

Nem vagyok már az a fiatal kölök, aki egyetem alatt/mellett, esetleg némileg még utána egy-egy évig bele tud ölni esztelen mennyiségű energiát valamilyen multiplayer csodába, se ugye időm nem lenne rá, illetve nem is igazán foglalnak már le ezek.

A videójátékok szeretete viszont továbbra is velem maradt, a mai napig szívesebben ülök le egy manapság tényleg a szakma mesterei által megkreált interaktív történet köré épült single player játék elé, mint megyek el megnézni valamilyen ‘tizenkettő - egy tucat’ jellegű filmet a moziban, vagy állok neki a hetvenedik bűnügyi sorozat legújabb évadának mondjuk a Netflixen.

De valahogy ezek az single player játékok is kezdenek egyre furibbak lenni.
Egyre kevesebb hangsúly marad a sztorin, és egyre több az opcionálisan teljesíthető küldetések, felfedezhető területek, elérhető ‘achievement’-ek, stb. befejezésén, a minél több content, és a minél több, a játékból kisajtolható game time kapcsán.
De tényleg: iszonyatos mennyiségű idő elsz*rható egy játékban arra, hogy ide-oda akár céltalanul rohangál az ember egy elképesztő méretű pályán, ahelyett, hogy direkt a történetszálat követve haladna az ember.
Ez persze nem feltétlen baj, megvan ennek is a szerepe, szépsége és öröme is - emellett nyilván abszolút szubjektív szükségességének, de még talán létjogosultságának a megítélése is -, de valahogy az egyensúly talán eltolódott picit, nem? Szerintem ugyanis amikor túl sok az opciós teendők listája, az sajnos a sztori átélhetőségének a rovására megy, a sztori hangsúlyosságából vesz el, ahelyett, hogy inkább kiegészítené azt.

Nézzük kicsit konkrétabban:

A SW Jedi: Fallen Order alatt fogalmazódott meg bennem ez az egész legutóbb, hogy annak ellenére, hogy abban a játékban is van mit felfedezni, összeszedni, és hogy összességében sokkal kisebb a játékban bejárható terület, mégis valahogy a szigorúbban fogott történetvezetés kapcsán sokkal inkább beszippantja az embert sztori (annak ellenére, hogy az említett játék története egyébként pont nem akkora durranás - ha láttál már egy trilógiát a SAGA-ban és láttál bármilyen más filmet valaha, akkor kilóméterekről látod a leendő csavarokat benne, de ez mellékes), bármilyen buta, vagy egyszerű is legyen: együtt élsz, együtt lélegzel a karakterrel, átérzed a motivációit, a türelmetlenségét, az elkötelezettségét és tettrevágyottságát a feladat felé.

Ehhez képest aztán borzasztó hiteltelenné válik, amikor egy ugyanilyen főhős bőrébe bújva megkapunk egy központi A_szent_feladatot, ahol valamilyen random NPC nem győzi hangsúlyozni neked a következő lépés fontosságát és sürget, ahogy azonnal érj oda a helyszínre, ameddig még nem késő, stb-stb., de az odafelé vezető úton tizennégy elágazás van még, amiből jön három mellékküldetés, ami gond nélkül elvesz 1-2 órát, aztán a térkép megint másik 3 helyen jelez valami kis bizb*szt, amit azért csak össze kéne szedni, közben nyersanyagot farmolsz, mert valami cuccot akarsz fejleszteni, ja és juj, közben összejött elég peták megvenni az n+1-edik miazmát is, ami természetesen nem hiányozhat az arzenálunkból, úgyhogy usgyi visszai Random City-be, ahol meg tudod venni - nolám, és nem a vendor is kedveskedik neked valami tennivalóval, ha már ott vagy?
Aztán miután mindez megvan, akkor odaérek a sztori szálat vezető küldetés elé, ahol megint talán beszélni kell 1-2 NPC-vel is, miközben azt sem tudom már, miről volt szó legutóbb.
Volt valami titkos folyosó, meg igen, mintha lett volna az a ‘C-betűs’ karakter… az most az, akire itt utalnak? Mivaaaaaan?

Igen, rá lehet fogni a dologra, hogy így harmincon túl én vagyok szenilis, és nem emlékszem az n+1-edik világban játszódó, lehetetlen nevű NPC-kre, vagy alig dereng valami az egyébként nyilván mindenféle szálon futó történetvezetésről, de amikor sokszor két-három nap - de nem ritkán a duplája is - eltelik két gaming-session között, akkor szerintem érthető a dolog - és szerintem nem csak én vagyok így ezzel.

A gond persze az, hogy egy igazi játékos nem szívesen hagyja ki ezeket a dolgokat, hiszen így, vagy úgy kapcsolódnak a sztorihoz, a karakterhez, és tényleg abszolút hozzátesznek a játékélményhez, nem egyszer egy-egy eldugott mellékszál kapcsán valami extra információt hozzátéve a dolgokhoz, amiért megéri ‘szenvedni’ velük.
De 2020-ra már akkora hangsúly és annyi lett ezekből az opciós tennivalókból egy teljesen standard single játékban is, ami szerintem egyszerűen sok, és sok esetben idő-függvényében nem éri meg foglalkozni velük, csak ha igazán hc játékos (vagy az adott, a játék történéseit magába foglaló világ rajongója) az ember.
Egyszerűen túlságosan eltolódott az arány a sztori és a mellék-küldik, gyűjtögetni valók, etc. befejezésével eltöltött idő között.

Mondok példát rá: emlékeztek az első Assassin’s Creed játékra? Minden repetitív unalma ellenére én nagyon szerettem, hogy az aktuális történelmi időszak ügyes-bajos dolgai és képi világa mellett ugyan engedett picit ‘barangolni’ erre-arra, de egy pillanatra sem engedte meg levenni a kezed Altair és Desmond kalandjairól.
Ehhez képest valahol az Assassin’s Creed IV: Black Flag kapcsán voltam úgy, hogy miközben a kijelölt útvonalon haladva tettem a dolgom, és az útba eső kis mini-questeket, eventeket, stb. csinálgattam, és végre odaértem arra a szigetre, ahol a sztori folytatódott volna, vissza kellett néznem youtube-on, hogy ú, basszus, mit is beszéltünk legutóbb? Milyen terv melyik kellékét kell most épp összeszedni, vagy miért kell éppen ezt a fazont kimenteni valahonnan?

A jelenség az Odyssey egyébként zseniális történelmi drámája (bár pont történetben kicsit butácska kiegészítői) mellett már olyan léptékű, hogy én egész egyszerűen feladtam: egyszerűen nem volt motivációm még egy adott zóna összes kis mellékküldetését is megcsinálni, előre tudván, hogy az legalább 1,5-2 óra lesz, és nekem meg mondjuk egy óra múlva kocsiba kell vágnom magam, mert dolgom lesz itt és itt, így amit lehet, kihagytam, felfejlődtem az adott, a történethez kötődő zóna ajánlott szintjéhez és kész.
És persze lehetne mondani, hogy ha végigmentem a sztorin, akkor majd visszanézek és befejezek mindent, de egész egyszerűen nincs indíttatásom csak ‘céltalanul’ rohangálni egy akármilyen szép világban is egy-két bizb*szt összeszedni, meg több random NPC mondvacsinált panaszát enyhíteni, mert esetleg, talán, lehet, hozzátesznek valamit a sztorihoz, amit egyébként már ugye befejeztem.
Persze nyilván van, akinek nem rossz szórakozás az sem, de önállóan nekem egyszerűen nem elég, mint content.

Ezt mind? Bizony, ezt mind! Naneeeee...

Ugyanezt éreztem pont a tavaszi kényszer-lezárások alatt végre kijátszott Mafia III alatt.
Nem tudom, hányan játszottatok az első, egyébként legendás alkotással a kétezres évek legelején (még kimondani is meredek, hogy lassan 20 éves lesz), ott baromi szigorú keretek között, szinte kizárólag a főszál történései mentén lépegetve lehet előrehaladni a sztoriban, minden fejezet és quest egymásra épült, mindössze egy-két, majd ‘hogy eldugott opcionális küldivel. Pont.
Ehhez képest ebben a harmadik részben New Bordeaux felfedezése tényleg sok-sok(-sok-...-sok) órás időtöltés, ami eleinte fun (mert mégis csak a hatvanas évek Amerikájában járunk, lehetetlen méretű, V8-asul mormogó országúti cirkálókkal), de egy idő után baromi repetitívvé válik. És bár értem, hogy miért kell, mit ad hozzá, és mit nyerek azzal, ha megcsinálgatom a loyalty-questeket, de közben van megint n+1 összeszedendő miazma, random kialakult tűzharc mindenféle következmény vagy ok nélkül, és így tovább, aztán megint eltelik két óra úgy, hogy alig haladtam valamit Lincoln Clay egyébként kifejezetten szórakoztató (és sajnos sok szempontból éppen manapság megint különösen aktuális) sztorijában.

Egy szó, mint száz: NEM azt akarom mondani, hogy a Mafia 1-hez hasonló szigorú, lineáris keretek között levezényelt sztori-alapú játék az etalon, mert igenis kell 1-1 apróság, ahol némi szabadságot kap a játékos, illetve kifejezetten élvezetes, ha hagyják is kicsit variálni a történéseken az embert, de ennek szerintem nem az a legjobb módja, hogy egy 200 órás játékból nem egész 10-25 alatt kész van az ember a sztorival, a többiben meg vagy valami cuccot farmol, vagy zónát szabadít fel.

Nézzétek meg a Ubisoft legnépszerűbb termékpalettáját: Assassin’s Creed, Far Cry és Ghost Recon.
Mind Single Player (is), mindet alig vártam, hisz általam nagyon szeretett címek folytatásai/leszármazottai, és mégis, eltérő játékmeneteiktől függetlenül az elv ugyanaz: valami, egyébként nem rossz sztori (azért az AC ebben eléggé előkelő helyen jár a történelembe integrált, szinte konteó-jellegű forgatókönyveivel), töménytelen ideig eltartó kismillió mellékküldivel és szisztematikusan felszabadítandó zónákkal.

Mondok ellenpéldát is azért:
Itt van a 2013-ban rebootolt Tomb Raider, amiről írtam is korábban.
Bár az újabb részek már szintén elég sok ide-oda rohangálásból állnak nyersanyagért, mellékküldikért, meg gyűjtögethető izémicsodákért, a 2013-mas első rész valahogy szerintem pont eltalálta az arányt.
Az elsőre kicsinek tűnő, bejárható zónák tengernyi meglepetést tartogatnak, sokszor narratíva, vagy szöveg nélkül is elmesélve kisebb történeteket (meghatározott módon ott hagyott csontvázak, elhagyatott, szétrohadóban lévő második világháborús támaszpont, stb.), amik fantasztikusan boost-olják a hangulatot és tesznek hozzá a játékhoz anélkül, hogy órákig A-ból B-be rohangálnál értük.

Extrém ellenpéldának pedig ott van még a Mass Effect trilógia (bár az sok tekintetben egyedi... és fantasztikus).
Miközben minden egyes játszható pálya elsőre végtelen lineárisnak tűnik, mégis elég sok az itt-ott eldugott, összeszedhető cucc, amiből vagy konkrét előnyöd származik, vagy valami extra infót kapsz a sztorihoz (amiknek aztán komoly hatása is lehet az eseményekre), viszont nem tart annyira sokáig a ‘felfedezgetős’ rész, hogy sajnálnád rá az időt a sztori követése közben, ráadásul a szerepe is van annyira fontos, hogy másik bolygóról is hajlandó vagy visszamenni a kis kitérőkért.

Tudom, hogy nem vagyunk egyformák, és hogy igenis baromi népszerűek az epic open world - játékok, de csak én gondolom úgy, hogy ennek a koncepciónak nem a sztori alapú single-player játékokban kellene kiteljesednie?
Félre ne érts egyébként: nem az a bajom, hogy vannak ilyen játékok is, hiszen nem véletlenül ennyire népszerűek. De hogy lassan mindegyik ilyen, egy-két kivételtől eltekintve?

Végezetül: a téma azért merült fel bennem annyira, hogy írni is akarjak róla, mert végre kijött a Horizon: Zero Dawn PC-re is.

El nem tudom mondani, mennyire vártam ezt a játékot pusztán néhány, YouTube-on látott videó és egy 10 perces PS-es próba kapcsán egy családtagnál, de itt is az van, hogy egy viszonylag rövid, szenzációs, a világot megismertetni kezdő prológus-epizód után rögtön kapsz egy main quest-et, ami elküld valahova.
Addigra már van térképünk is, illetve elérhetjük, hogy mindenféle extra is feltüntethető legyen rajta.
Na, és akkor megnyitod, hogy megnézd, hova is kell menni, és azt látod, hogy kilómétereket kell másznod, mire odaérsz, és útközben negyvenhárom összegyűjtendő izémicsoda van már rajta, meg hetvenegy side-objective. Miközben elvileg sürget az idő, elvégre mégis csak túlélők után kutatunk, ember!
Az előre nem jelzett, összegyűjtendő holo-kat már nem is említem, amik információ morzsákat csepegtetnek a játékosnak arról, hogy mi is történt itt egyszer régen, és ezeket tényleg baromi izgalmas is megkeresni, összeszedni a romok között és aztán elolvasni, de basszus:
Itt vagy az apokalipszis után - a civilizáció ismeretlen okokból kifolyólag úgy tűnik, hogy nyomott egy reboot-ot -, meseszép környezetben, ahol a robot-f*cking-dinoszauruszok uralta világban rivális, primitív törzsek ügyes-bajos konfliktusai között navigálva kell kideríteni, ki is vagy valójában, illetve, hogy mégis mi a búbánat történt, hogy ide jutottunk?
Baromi érdekes, elképesztő kíváncsivá tesz, hogy megtudjam...
… csak az a kár, hogy az én játékstílusomban haladva alig kétóránként jutok előre, hogy közelebb kerüljek a válaszhoz, pedig Istenbizony nem csak állok és bambulok (pedig lenne mit).

No megyek is, mert ma éppen van egy kis időm tolni picit.
Közben, ha van pár perced, írd már le, hogy Te mit gondolsz a kérdésről.

No spoiler a Zero Dawn-ról, ezt nekem ránézésre úgy két hónap lesz befejezni!

Köszönöm, hogy elolvastad.
-iBalu