2024. május 30., csütörtök

Gyorskeresés

Valahol el kell kezdeni...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Pár hónapja kezdtem el tanulgatni hobbiból az androidos játékfejlesztést. Azért esett a választásom az androidra, mert egyrészt van egy androidos telefonom, így tudom rajta tesztelgetni a tákolmányaimat, másrészt, szerintem elég informatív a dokumentáció is, illetve a felmerülő kérdésekre sok választ lehet találni a guglival, harmadrészt pedig azért, mert, ha készítek valamit, akkor azt közzé tudom tenni a Google Playen, így mások véleményét is megismerhetem.
El is készítettem az első éles játékomat, fel is töltöttem az androidos alkalmazásboltba. Alapvetően egy olyan játékot akartam készíteni, amihez kell egy kicsi gondolkodás is, de mégis kikapcsol, valami olyasmit, mint a 2048 vagy a Dots. A kezdeti teljesen értelmetlen ötletek után egy kétdimenziós Rubik-kockával próbálkoztam, de rá kellett jönnöm, hogy ezt túl könnyű kirakni, és ezért sajnos unalmas is.
Viszont, ha már elkészítettem félig az alkalmazást, úgy gondoltam, megpróbálok kihozni belőle valami jobbat. Addig módosítgattam, hogy eljutottam oda, hogy legalább én már szívesen játszottam vele. :DD
Szóval a bűvös kockás ötletből megtartottam a négyzetekből álló elrendezést, illetve azt, hogy a sorokat, oszlopokat tologatni kell.
A játék "fényre" megy (a háttér folyamatosan világosodik, ha teljesen fehér lesz, akkor vége a játéknak). Ezt kell megakadályozni azzal, hogy az azonos színű négyzeteket egymás mellé tologatjuk, és, ha kigyűlik belőlük öt, akkor az összegyűjtött egyszínű négyzetekre kétszer rákoppintva eltüntethetjük őket. Ennek hatására (attól függően, hogy hány négyzetet tüntettünk el, annak megfelelő mértékben) sötétebb lesz a háttér, tehát időt nyerünk. És tulajdonképpen ennyi a játék. Minél nehezebb módot választunk, annál gyorsabban világosodik a képernyő.
A fejlesztéshez Android Studiot használtam, ami számomra elég használható volt, nem igazán hátráltatott.
Persze nem ment a dolog zökkenőmentesen, és egy szakértő a forráskódot látva lehet, hogy szívrohamot kapna, de számomra hasznos volt.
Gondolkodtam további játékmódokon is, pl. adott lépésből kell minél több színt levenni, bár ezek elkészítése már nem lenne túl bonyolult, ezért nem hiszem, hogy megcsinálom, mert elsődleges célom az egésszel a tanulás volt.
Elhelyeztem a játékban egy reklámot is, így legalább van rá esélyem, még, ha kicsi is, hogy visszahozza a fejlesztői regisztráció árát. (De az se baj, ha többet is hoz a konyhára. :DD )
https://play.google.com/store/apps/details?id=kom.example.test2.app

Szívesen várok mindenféle visszajelzést, kritikát!

(Tudom, hogy az angol leírás nem éppen shakespeari, ha esetleg valaki, aki jobban tud angolul, mint én, átnézné, azt megköszönném.)

Hozzászólások

(#1) mustang08


mustang08
aktív tag
LOGOUT blog

Szia!
Én is elkezdtem szabadidőmben droidos játékot készíteni, de egyelőre még csak a grafikát próbálom összehozni. Egyébként mennyibe kerül felrakni a play-re a játékot és letöltésenként mennyi bevételre lehet számítani a reklámokból.

(#2) majjjom válasza mustang08 (#1) üzenetére


majjjom
újonc

Helló!
25 dollárba kerül egy fejlesztő regisztrálása, egy fejlesztő pedig több alkalmazást is feltölthet. A reklámok, ha jól tudom, kattintásonként fizetnek. Azt nem tudom, hogy pontosan mennyit, de úgy látom, hogy 10-15 forint körül lehet.
Sok sikert a fejlesztéshez!

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.