2024. június 21., péntek

Gyorskeresés

Eddigi telefonjaim

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szüleim sokáig ellenezték, hogy legyen mobiltelefonom, én pedig folyamatosan rágtam a fülüket mert már a legtöbb osztálytársamnak volt ilyen-olyan készüléke.
Végül kikönyörögtem egy akkori drágább készüléket, a Siemens MC60-t. Ennek nem csak hogy színes volt a kijelzője de volt rajta kamera is, úgy hogy egy darabig menőzhettem vele a suliba.

Ezt követően egy Sony Ericcson k700i gazdája voltam. A telefonra rákeresve találtam róla egy több mint 10 éves tesztet, érdekes..

Mikor a középső joystick megadta magát, már nem volt szempont a menőzés és beszereztem egy Nokia 5220-at. Ezzel már igazán vállalható képeket lehetett készíteni.

Később pár hónapig volt nálam egy használt billentyűzetes Nokia, majd ezt követően kicsit megkésve, de nekem is lett rendes okostelefonom, még ha csak egy olcsó ZTE blade.

Nem volt jó vétel, hamar eljárt felette az idő, egy évre rá belevágtam a közepébe és beszereztam az akkor megjelenő Galaxy S2-t.

Nagyon szerettem, és ezt használtam egészen tavalyig amikor megvettem a jelenlegi készülékemet is ami egy galaxy alpha.


Apróbb gondok vannak/voltak vele de amikor használtam egy hétig egy iphone 6-ot rájöttem, hogy minimális különbségek vannak köztük, ellenben az árkülönbség óriási.

Hozzászólások

(#1) oszi666


oszi666
őstag

Galaxy-t kimaxoltad rendesen, ha tavaly cserélted le :D :)

It is not birth, marriage, or death, but gastrulation, which is truly the most important time in your life.

(#2) Rakeem válasza oszi666 (#1) üzenetére


Rakeem
aktív tag

S2 nekem is sokáig megvolt. (kicsit több mint 2 évig) Aztán asszony használta majd 2 évig, amíg A5-re nem váltott. Ezt követően újra én krzdtem használni GPS-nek egy lecsupaszított 4.4.2-vel.

Jól bírja. Szerintem az S2 a Galaxy-k N3310-e. :D

[ Szerkesztve ]

(#3) Kemkamera válasza oszi666 (#1) üzenetére


Kemkamera
újonc

Ha jól számolom a galaxy S2-t 3.5 évig használtam és teljesen jól bírta. A kijelzőjén kezdtem észrevenni kis csíkozódást ezért döntöttem az eladás mellett.

Minden ami kamera, kémkamera: kemkamera.blog.hu

(#4) kmisi99


kmisi99
addikt

Pedig a Blade volt 2011 elején a totálisan best buy telefon. Bár valóban kb 2012 ig maradt a hardvere olyan szinten, hogy jól használható maradjon az újabb alkalmazásokkal. Persze kötelező volt romokat rakni rá. Én hetente cseréltem. Még a 4.2.2 is simán futott rajta. Szerintem 5.0 is készült rá. :Y

[ Szerkesztve ]

(#5) oszi666 válasza Kemkamera (#3) üzenetére


oszi666
őstag

Jó ez a hozzáállás a mostani "nincs rá legújabb adnroid, cserélem is" meg "két évente új telefon KELL" hozzáálláshoz képest :)

It is not birth, marriage, or death, but gastrulation, which is truly the most important time in your life.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.