2024. június 22., szombat

Gyorskeresés

Sol Survivor - Ingyenes Steam hétvége

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Rég volt olyan játék ami előtt ennyit ültem volna pedig ahogy egy ismerősöm mondta: "nem egy nagy szám". Ennek ellenére tegnap délután kettőkor leültem megnézni mi is ez és a mókának két pisiszünettel és egy vacsorával hajnali (!) négykor lett vége.

A játék lényegében a klasszikus Tower Defense egyfajta változata aminek a lényege ugye, hogy az ellenséges egységek "A"-ból kiindulva "B" elérést célozzák egy adott útvonalon. Ezt az utat kell biztosítani nekünk különböző tornyokkal, hogy az egységek ne tudjanak végigmenni.

Eszközök

Ebben a játékban ez úgy néz ki, hogy választunk magunknak egy generálist amellyel majd építeni fogunk.
t alapvető eszközcsoportunk van. Az egyik maguk a tornyok, a másik, amit én csak supportnak hívok. Ezeknek a lényege, hogy különböző harcászati támogatást hívhatunk a lézernyalábtól kezdve az atombombáig.

Költségek

A tornyokat valamiféle ércből építhetjük amelyet az egységek megöléséből kapunk, a support pedig energiához van kötve ami magától regenerálódik de könnyen kifogyhatunk belőle.
Mindkettő "nyersanyag" regenerálására van még alternatív mód de ezt majd úgyis kitapasztalja aki játszik vele.

téktér

Bár a tornyokat négyzetes alapon rakosgatjuk mégsem vagyunk behatárolva. A pályák változatosak mind kinézetileg mind elrendezés szempontjából. Van, hogy több helyről vándorolnak az egységek egyfelé illetve többfelé is. Sokszor azt a legnehezebb megtalálni, hogy hol is legyen az ideális hely ahol útt álljuk a hordáknak, ezen kívül nem árt figyelni a tornyok lőtávjaira sem.

Nehézség

Négy nehézségi fokozat van: Easy, Normal, Hard és Intense.

Én normálon kezdtem el de három pálya után váltottam Hard-ra majd megint egy pálya és jött az Intense. Na itt már volt elég kihívás és kellett rendesen kapkodnom a fejem, hogy meglegyenek a pályák.

tékidő, játékmódok

Magam részéről a singleplayer résszel is elszórakozom főleg, hogy vannak olyan célok kitűzve (pl. csináld meg egy toronnyal az egész pályát) amelyek már komoly fejtörést okoznak. Persze ezeket nem muszáj elérni, amúgy is tovább haladhatunk a kampány részben. Ezen felül viszont ott a multiplayer amelyben van 4-5 féle játékmód is (együtt és egymás ellen is küzdhetünk). Számomra, nagy pozitívum, hogy egy beállítással ki lehet küszöbölni, hogy ne a leölt egységek arányában ossza el a játék a nyersanyagot, hanem egyenlően. Aki sokat TD-zet már az tudja milyen a hátsó vonalon lenni ahova alig jut el valami.. Sajnos nekünk a többjátékos módok csak hamachi-val sikerült eddig összehozni de ez lehet, hogy a mi hibánk volt.

Negatívumok

Mivel én eléggé szubjektív szemmel néztem a játékot ezért jó, hogy volt aki velem játszott és megfogalmazta, hogy mi is hiányzik. A fő gond az, hogy sokkal több lehetőség rejlik a játékban mint amennyit kihasználnak. Gondolok itt arra, hogy a tornyokon sokkal több hangsúly lehetne pl. két torony összeépítésével egy harmadik fajtát kapunk és hasonlók. Ezzel szemben viszont ott van jó pár löveg amit az ára miatt érdemben nem tudunk használni. Rossz az is, hogy semmiféle adat nincs a tornyokról sebzés tekintetében. Kicsit jobban lehetne számszerűsíteni a dolgokat (pl. egységek élete, kritikus sebzés). A másik probléma pedig a játékmenet egy bizonyos részét érinti. Hiába lehet egyes tornyokat fejleszteni, egyszerűen nincs rá lehetőségünk mert az eddigi pályákon inkább több kisebbet kellett lerakni a túléléshez. Mire pedig odajutnánk, hogy komplett nagy szintű arzenálunk legyen és azokat kezdjük halmozni vége a pályának. Ez persze lehet később változik és a túlélési mód is megoldás lehet rá.

Konklúzió

A játék nagyon jó szórakozást nyújthat annak aki szereti ezt a műfajt de akik újak azok is sok élvezetet lelhetnek benne. Az viszont sajnálatos, hogy a készítők nem ásták jobban bele magukat a TD-k világába így sok a kiaknázatlan lehetőség maradt a játékban.

Hozzászólások

(#1) CsiguszMaxim


CsiguszMaxim
senior tag

Ha valakit esetleg megfogott a játék és érdekelne egy négyes pack akkor írjon rám privátot. 3,3 euro fejenként.

Best teaparty evaaaaaaaaa!

(#2) Ice!?


Ice!?
őstag

mennyit játszottam a tower defense-el.. : )

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.