Sokáig csak a mai szemmel és ésszel nézve butafonokat használtam de igyekeztem mindig jobb és jobb készüléket választani.
A múltban fontos volt a számomra a telefon fénykép készítési lehetősége,persze a minőség is.
Ahogy öregedtem úgy kezdett az érdeklődésem változni a kézi kütyük iránt.
Először egy ajándékba kapott Asus 636-os készülék volt az ami elbűvölt a tudásával és kitárta előttem azokat a kapukat amiket a kézi számítógépek alkalmazási és sokrétű felhasználási lehetőségei adtak.
Ezt követően ismét egy Asus gyártmány következett még pedig egy 696-os modell.
Nos ez nem tudott sokkal többet az elődjénél de kinézetre formásabb és eggyel újabb operációs rendszer volt rajta a mostanában már nem egészen jól csengő WM 6.5.
Sokáig ezt a párosítást használtam,hogy telefon és PDA ami az igazat megvallva egy jó darabig ki elégítette az igényeimet minden / informatikai/ szempontból.
Ezekben az időkben kezdtek ellepni minket a különböző pda+telefon össze gyúrásával készült készülékek és hazudnák ha azt mondanám,hogy nem fájt a fogam utánuk.
Sokáig egy HTC Cruise volt az álmom majd ugye ennek újabb változata a Cruise II,persze mondanom sem kell,hogy ebben az időben nagyon sok gép jelent meg és mindig elbizonytalanított a tudat,hogy melyiket is kellene venni.
Ez addig tartott amíg nem kaptam egy Nokia E52-es készüléket ami az első symbian alapú készülékem volt és bátran mondhatom,hogy az utolsó is egyben.
Persze voltak ennél sokkal rosszabb készülékeim is de egy ideig elvarázsolt a testre szabhatósága és a program ellátottsága de a minden napi használata sokszor nehézség volt mert a legváratlanabb helyzetekben fagyott le vagy akár a térerő gondjait is lehetne említeni.
Ekkor robbant be a különböző hírportálok hírei és tesztjei közé jelenleg használatos készülékem a HTC DESIRE igen így csupa nagybetűvel írva mert megérdemli.
Most már nem is sajnálom,hogy a WM-es telefonos pda korszak kimaradt az életemből mert talán így van jól.
Fiam pedig egyelöre megelégedéssel használja a nokiámat.
Évekkel ezelőtt nem is gondoltam volna,hogy egy telefon /bár tudom annál sokkal több/ így meg tudja változtatni az ember mindennapjait,persze jó értelemben.
Sokkal könnyebb és egyszerűbb az kapcsolat tartás akár a család akár az üzletfelek között is.
Kevés dolog van amit ez a készülék nem tud /itt nem a kávéfőzést értem/.
Persze vannak hiányosságai ami nem mindig hiányosság csak valahogy a gyártó nem a mi logikánk alapján csinálja a készülék funkcióit.
Mindent egybe véve nekem csak a készülék lezárása és felélesztése zavar de megtanultam ezzel élni.
Gyorskeresés
Mobil kommunikációs fejlödésem.
[ ÚJ BEJEGYZÉS ]
barrasz top 10 blogbejegyzése
Percről percre
-
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
-
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
-
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
-
PlayStationre tart a Rocksmith+
Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
-
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
-
Választás, AI, képek
Az OpenAI ezért külön eszközt hoz létre, hogy azonosítsa a DALL-E 3 által létrehozott képeket.
-
MG5 menetpróba
Elektromos, kombi és most már elég jó áron van, de nem egy friss konstrukció. Vajon megéri?
-
USA-pofon: Huawei, Intel
A jelentések szerint az USA hosszú idő után döntött, és visszavonta a Huawei kapcsán kiadott exportlicencet az Inteltől és a Qualcommtól. Ez mindegyik félnek nagy probléma lehet.
-
Microsoft, gamingleépítés
Lassul a gamingipar, ennek keretében pedig már a Microsoft Xbox részlege is nagy költségcsökkentéseket eszközöl.
-
Sand Land teszt
Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
-
Musk kínai robottaxijai
Elon Musk áprilisi látogatásakor ígérte meg, hogy Kínában robottaxikban tesztelik majd a fejlett vezetéstámogató csomagjukat.
-
Olimpia, kiberfenyegetés
Nagy a nyomás a szervezőkön, példa nélküli kiberfenyegetettségre készülnek a párizsi olimpia kapcsán.