2024. június 21., péntek

Gyorskeresés

Zsebek, táskák, hátizsákok

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A tükörlküli (MILC) rendszerek kapcsán vissza-vissza térő téma a "hagyományos" tükrösökkel szembeni a súly- ésretcsökkenés*. A micro4/3 kapcsán ez különösen érkeny kérs szokott lenni, főleg mióta az Olympus (véleményem szerint rendkívül helyesen) egyre intenzívebben koncentrál a Pro vonal fejlesztésére, a zoom-ok után már a fixek terén is, ami ezzel épp ellenkezőleg súly- ésretnövekedéssel jár. Amiben én semmiféle problémát nem látok, több okból sem. Elsősorban mert sem a micro4/3, sem a többi milc-rendszer legfontosabb megkülönbözetőjének nem azt tartom hogy kicsi, hanem as elven működő fókuszrendszert (és valamivel kesbé fontosabban, de az EVF-ben rejlő lehetőségeket) Aki olyan dolgokat fotózik ahol ezek előnyt jelentenek, annak mérettől függetlenül ezt érdemes választania. (ez a folyamatos, gyors mozgások lekövetését igénylő madár/vad/sportfotózáson kívül szinte már most is mindent magába foglal, de szép lassan majd ezek sem lesznek már kivételek)
srészt art sem probléma, mert konkrétan a micro4/3 rendszer van már annyira érett és rendelkezik akkora váz- és objektív-választékkal, hogy amennyiben ez al, kis méretű szettet is össze lehet belőlelogatni.
Harmadrészt ez egy annyira relatív kérs - egy mobiltelefon-méretű Sony RX100 zsebrakétához képest minden másr eleve csakis "nagy" lehet :)
Végül pedig hogy a "kicsi/nagy" kérst mennyire érezzük épp problémásnak, abban nagyon sok múlik azon hogy amit végül egy adott helyzetben magunkkal viszünk, azt mibe is pakoljuk. Leginkább erl fog slni ez az írás.


Egy kivételével minden együtt, így jól látszanak az arányok

lam szép lassan háromféleretlépcső alakult ki: a "zsebrevágós", a kis oldaltáska és atizsák. A kis oldaltáskával kezdem, ezt használom a leltalánosabb helyzetekben.
Nos, ez a kis oldaltáska tényleg elég kicsi, kb 17x13cm, 16,5cm magasság mellett. Belméretben vázon lévő objektívvel kb 15 cm hosszig jók vagyunk. Egy régi Lowepro táskáról van szó, több mint 9 éve megvan már (még anno az FZ-50 bridge gépemet vittem benne kirándulni/túrázni), de ahogy nézem még mindig gyársban van, az Apex 110 AW az:

Vittem benne a cuccokat koncertre, városnézésre, bringázni, kirándulni, túrázni, via ferratázni, legtöbbször a szintén jó régi túrázós/bringázóstizsákom kiegéstéseként: ruhák, étel, ital atizsákban, gép pedig az oldaltáskában - nyakban, kézben nemcsak kényelmetlen, de egyrészt félteném is, másrészt kapaszkodásl, meg bringázásl egyébként is kizárt, viszont ha mindig atizsákl kéne előbányásznom, egy idő után kb nem fényképeznék semmit :) Ezt veszem esrllon keresztbe, rá atizsákot, és akkor hátrahúzva atizsák helyben is tartja és nem zavar a mozgásban.
Nagyon bejött ez aret, koncerten a legnagyobb tömegben, ugrálás közepette sem zavar.
Kisebb m4/3-objektívekből a vázon lévő mellé egy másik is belefér, sokáig használtam is így, de nem igazán szerettem meg az objektív-cserélgetést, és mióta csak megvan a 12-40/2.8 erre nincs is semmi skség, bőven elég ha ez az egy objektív van kéznél.
Mivel az övtáska számomra a kizárt kategória, ez a legkisebb táskám amibe cserélhető objektíves gépet viszek magammal. Innentől viszont számomra ha valami ebbe belefér, onnantól ez aretéről minden skséges dolgot erul. Számomra teljesen mindegy hogy egy GM-1 + a palacsinta 12-32 (vagy a 20/1.7) még kisebb lehetne mint az E-M1 + 12-40/2.8, ha egyszer ugyanebben a táskában vinném magammal arosba vagy túrára. Ugyanígy, hiába tényleg sokkal kisebb a 45/1.8 a termetes 42.5/1.2-nél, ugyanebbe a táskába kerülne ha a kis unokahúgommal megyünk atszótérre vagy most már kirándulni. Hiába a centik meg a dekák, gyakorlati szempontból nincs különbség s csak hogy ezt aláhúzzam azzal hogy milyen az amikor viszont valami tényleg másretkategória, arra a 40-150/2.8 alda, ami miatt egy külön spéci oldaltáskát kellett beszereznem, de erl majd pár bekezdéssel lejjebb)

Legyen bármennyire is kis méretű egy cserélhető objektíves gép, lehet még méretben/hordozhatóságban jól érezhetően ez alá menni - ez a "zsebrevágós" kategória. Sőt, ilyen gépe lényegében mindenkinek van is, mégpedig a mobilja - jó nagy fejfájást is okozva a fényképezőgép-gyárknak :) A képminőség ugyan már egy másik kérs, de bőven vannak olyanok amelyek főleg jó fényviszonyok között sokaknak, sok mindenre elég ("good enough") - ásk is a mobilok már egy ideje markológép-sebességgel a kompakt fényképezőgépek sírt.

Én ugyan mobilra (még használtan sem) soha nem voltam hajlandó annyi pénzt szánni amiben legalább relatíve versenyképes kamera is lett volna, de két ésl éve nekem is van zsebrevágós gépem, egy Sony RX100 személyében (első generációs és használtan vettem, amikor az egyre újabb generációk (akkor épp a harmadik lett bejelentve) már eléggé lenyomták a régebbiek árát. Nagyon szerettem koncertekre járni és közben fotózni, és ezt, akárcsak a mobilokat, bárhová be lehetett vinni, volt velem ACDC, Sting, Slash koncerteken is, hogy csak a legnagyobbakat kiemeljem. Az 1"-os Sony szenzor, párosítva a fényerős optikával pedig bármilyen mobilhoz képest fényévekkel többre képes, sőt akkoriban a kompaktokhoz képest is mert a Sony akkor még nem adta el ezeket a szenzorokat más gyárknak. Ma meg már az 5. generációnál tart, persze horror áron, de tudásban, paraméterekben is tényleg rengeteget fejlődött közben)
Ésr persze ténylegesen zsebre lehet vágni (pont ez benne a lényeg, így vittem be gond nélkül a nagy koncertekre), de egy mobilnál art érezhetően vaskosabb, nadrágzsebben tartani hosszasabban már nem túl kényelmes. Vettem is hozzá egy kis tokot, mert nagyon hamar elkezdtem a "zsebben-koncertre"-forgatókönyvön kívülsra is használni, hiszen ennek a képminősége a "nagy" gépekhez képest is sokszor és sok mindenre lesz bizony "pont elég jó". Ert sokszor és egyre inkább, még ha vihettem is volna magammal koncertre a normál gépet, akkor is csak egyedül az RX100-at akasztottam vállra, vagy egy másik kedvenc felálsom az volt, hogy a kis oldaltáskában (amiről majd mindjárt bővebben) az E-M1 a 75/1.8-cal, ez terszetesen a közelikhez, míg (hogy ezzel az esz cucc kompakt maradjon, miközben mindkét gép jól hozzáférhető) az oldaltáska vállszíjára fűzve a kis tokot pedig az RX100 a sles látószöghöz. Vagy bicajozáshoz a kis tokban a kis tok a bringástizsák mellpántjára fűzve. Ugyanez a feláls egyben túrázáshoz is jó (ha a cserélhet objektíves valamiért atizsákban lenne, vagy épp teleobjektív van), hogy bármikor legyen kéznél gép ha éppen le szeretnék kattintani valamit. Ugyanígy a kocsiban is állandóan mellettem volt egyrészt egy gyors pár kattintásos kiszáls esetére, valamint menet közben is ha csak arra kellett egy-egy kép hogy emlékeztessen merre jártunk akkor is ezt használtam (hiszen minek kéne ehhez nagy géppel srakozni egy mozgó kocsinál, ablaküvegen keresztül, ha a kép ezen kívülsra úgysem lesz jó)
Ar említett kis tok amiben hordozom egy Case Logic, elvileg ez lenne az (DCB-313 Advanced Point & Shoot Camera Case), de valami nem stimmel a számokkal, mert most mérem itt benne a géppel, és még a 8x6x12 cm-t sem éri el. Mindegy, lényeg a lényeg: ez tényleg kicsi! :)

Végül következzen atizsák, pontosabban atizsákok (merthogy sajnos előbb-utóbb mindenki megtapasztalja hogy nincs egy minden helyzetet lefedő univerzális megoldás, ami pedig már csak art is kellemetlen mert ezek sokszor elég drágák tudnak lenni) Ez szinte egy újabb bejegyzést is kaphatna, a sok szempont miatt hosszabb lesz mint az eddigiek összesen. Ha lehetne ide be is srk egy oldal-törést :) Ha valakit már atizsákok ennyire részletesen nem érdekelnének, gyorsan lerva az eddigieket: számomra méretben az alapegység a kis oldaltáska. Amíg valami ebbe belefér, azon belül számomra teljesen mindegy hogy pontosan hány centi meg hány deka, az nálam a könnyen hordozható kategória. Ami ennél tényleg sokkal kisebb, az amit nadrágzsebben is magunkkal vihetünk, ilyen zsebrevágós dolog viszont a mobilokon kívül (mármint úgy hogy art értelme is legyen, tet a kis szenzoros kompaktok nem érdekesek) nem nagyon van, hanem csak a Sony RX100 különböző változatai.
(Nálam ugyan az övtáska kizárt, de nyilván ha valakinek viszont nincs gondja vele akkor érdekesek lehetnek azok a vázak és objektívek amelyeket így is slthatóak. Ha nem is órsi, de art van választék erre is vázból is, fixből is, és zoomból is, de közben art itt már a nagy szenzoros csúcs-kompaktokat is érdemes lehet már figyelni)
Aztán attól függően hogy épp hova megyünk és mit kell magunkkal vinni, a többi már a különféletizsákok kérse, szóval innentől vágjunk is bele!

* * * * *

Az első a sorban nem is fotóstizsák, így sikerült is lefelejtenem a fenti "csoportképről". Típusát tekintve egy Vaude Splash 20+5 -ről van szó, szintén jó régen, kb. 8 éve megvan már (ahogy rákerestem, ata ilyen néven már egy átdizájnolt változatot gyárt a cég. Az enyém mindenesetre olyan mint ami itt a képen is látható)

Kb mindenfelé ezt viszem magammal, bringázáshoz, túrázáshoz, vagy ha bárhová csak el kell ugrani arosba. Hordani kényelmes, van deréktámasza, mellpántja, merevítővel éslóval van eltartva atl. Zipzárral bővíthető/skíthető, van terszetesen oldalt kulacstartó zsebe, a bukósisak pedig kívülről is ráerősíthető.
A konkrét típus amúgy mindegy is, nyilván mindenkinek megvan a kedvenc túrázós/bringázóstizsákja, amiben a ruhák, étel, ital van. Ahogy korábban már írtam, nálam az vált be hogy a fényképezőgép eközben a kis oldaltáskában, használaton kívültrahúzva, amelyet ez atizsák nagyon jól ott is tart (és ezt art emelem ki, mert hamarosan lesz segy másik hátizsákról amire viszont ez nem lesz igaz! Szóval ez egy fontos, és sajnos csak gyakorlat közben kiderülő szempont)
Amiért rögtön azzal kezdtem, hogy egy hátizsák sajnos nem lesz elég: bármennyire is megszerettem mert kiválóan teljesített/teljesít ahogy nyúztam/nyúzom az évek során, art ez egy kimondottan túrázóknak/bringásoknak szánt kis hátizsák, aminek fotózáshoz és utazáshoz (repülővel) megvannak a korlátai. Túrán külön objektívet vinni magunkkal benne nem túl kényelmes az előpakolás/visszapakolás miatt (ezt olyankor csináltam, ha makró-obit vittem magammal, ami úgyis csak ritkán kellett) Állványt nem lehet rá rögzíteni, azt külön hord-tokban kell magunkkal vinni. A merevítőkeret amitől használni kényelmes, sokkal terjedelmesebbé teszi mint valójában, ert repülőn kézipoggyásznak nem jó választás mert sokkal kevesebb dolog fér bele mint kellene. kezdve rögtön azzal hogy a keret ívben meghajlítja atrészt, ami ha ruhával pakoljuk tele nem gond, de egy laptopnálr igen, mert azzal együtt végképp rossz kihasználtsággal pakolható. A repülős részre art is tértem ennyire ki, mert ez egy valódi problémára világít rá: bár skségünk lenne egy jól és gazdaságosan pakolható kézipoggyászra, hát az bizony nem a hőn szeretett túrázóstizsákunk lesz, ami viszont (mert a merevítőkeret, all- és derékpántok, stb miatt teljesen üresen is sok helyet foglal) a feladott poggyászba sem gyűrhető be, így valószínűleg pont amikor a hazainál keményebb terepeken túráznánk azt nem egy erre kitalált hátizsákkal fogjuk csinálni... Pár bekezdéssel később erre még visszatérek.
(Addig is, ha autóval vagy vonattal megyünk akkor persze nincs gond mert nem kell centizgetni így utazhatunk eleve a kényelmes hátizsákkal, vagy vihetjük üresen pluszban, egyszerre akár többfélét is, a csomagtartóban elfér)

Az utazáson kívül asik helyzet ahol nagyon hamar arra jutottam hogy kell kimondottan ehhez egy hátizsák, amikor elkezdtem sűrűn stúdióba járni. Laptop, sok objektív, tartalékgép, egy csomó apróság (memóriakártyák, tartalék-akkuk), a biztonság kedvéért a tölk - hogy mindez jól rendezetten sltható legyen, ehhez kell a direkt erre kitalált hátizsák. Méretet tekintve itt art már összeadódnak az egyenként amúgy akár nem is nagy különbségek és jobban megmutatják a micro4/3 rendszerszintű méretelőnyét (bár az f/1.8 fixekkel és az f/4-es zoomokkal még akár egy full frame rendszer sem lesz nagyon elszállt, de a FF f/2.8-as zoomok viszont tényleg jó nagy dögök tudnak lenni) Én egy nem túl nagy és nem túl drága (legalábbis két ésl éve még nem volt az, most ahogy nézem art elég jól megemelték az árát) Case Logic DCB-309tizsák mellett döntöttem, és eszméletlen jól bevált!

Egyrészt bele tudom pakolni a teljes felszerelést portrézáshoz, a skséges objektívekkel, tartalékvázzal úgy is hogy még a Fuji X-E2 + 23/1.4-nek is be kell melléjükrnie. A kis rekeszekben el lehet rendezni az apróságokat, aegységen kívül el van még két esz nagy zipzáros rekesz,valamint hátul terszetesen egy laptop-tarrekesz. Az oldalán van zseb egy üveg víznek, másik oldalához pedig akár egy kisebb állvány is rögzíthető (van erre egy zseb és egy rögzítőheveder). Valamint a nem túl nagy mérete miatt repülőgépre is simán felvihető (pl. Wizzairnél, Ryanair-nél is volt nálam mint díjmentesen felvihető kis kézipoggyász) Mondjuk én ilyenkor a fotós cuccaimat és a laptopot vittem benne főleg, de egyébként a belső elválasztói tépőzárasak és kiszedhetőek (meg egyébként is jól pakolható, téglatest formája van), szóval ha a fotós cuccnak csak kes hely kell akkor mehetnek ide ruhák, stb is. A legutóbbi fotózós/túrázós utazásomon Mallorcára pedig ez volt nálam "A" hátizsák, persze amikor nehezebb terepre késltem akkor ette a slson kiszedtem belőle minden mozdíthatót, és ebbe ment a ruha, étel és a külső zseb 0.5 literén kívül belülre még 1.5 liter víz (ami fogyott is elég tempósan abban a melegben :) ), a gép+objektív pedig ar korábban leírt módon a kis Lowepro oldaltáskába. Na és itt jött eaz amit már írtam, hogy mivel ezt atizsákot meg nem túrázásra találk ki, ert derékhevederje sincsen, és nem is tartja meg hátul atrahúzott oldaltáskát (ami persze mindig a legrosszabb szituációkban keveredik ere, meg egyébként is idegesítő állandóan igazgatni) De hát nem volt máslasztásom, a feladott poggyászba nem fért még egy külön túrázóstizsák.

A gyárkl persze slettek megoldások arra a helyzetre is hogy egy hátizsákkal egyszerre lehessen ruháttelt/italt valamint külön jól hozzáférhető helyen fotós felszerelést sőt még laptopot is sltani. Nézegettem is belőlük jópárat, sajnos ezek kimondottan drágák. Viszont nagyon hasznosak, ert a tavalyi izlandi út ett be is szereztem egy gyönyörű Manfrotto Pro Light 35st (még mielőtt a Manfrotto magába olvasztotta volna a Kata céget és terkeit, egy ismerősömnek volt lényegében ugyanez csak még a Katá-tól, és nagyon elégedett volt vele, kemény terepen is állandóan használta)

Repülőn díjmentes kézipoggyászként tudtam vinni (odafelé az Air Berlin-nél hivatalosan is kb jó volt de atizsákokkal amúgy sem foglalkoztak, visszafelé a Wizz-nél art kicsit izgultam, de a kinti reptéren nem foglalkoztak a kézipoggyászokkal semennyire sem. Most október végétől meg már amúgy is megváltoznak majd a kézipoggyász-szabályok a Wizz-nél) Ennek is van sok kiegéstő zsebe is, lehet rá állványt is rögzíteni, és van persze hátul külön laptop-tartója is. Viszont az egy-két túra alatt kiderült hogy az én micro4/3-cuccaimhoz ez a táska, ésleg a fotós rekesz része, fölöslegesen túl nagy (az említett ismerősöm is f/2.8-as full frame zoom-okkal viszi benne a felszerelését...) Össze lehet egyébként nyitni a két rekeszt, de az úgy art nem az igazi (bár az az előny még akkor is megmarad hogy oldalról/alulról is kinyitható, ert még így is esz könnyen hozzáférhetünk a felülre pakolt ruhák alatt a fotós cucchoz) Derékhevedere van de mellhevedere nincs (a következő bekezdésben sorra kerülő Off Road Hiker lesz majd az igazi túrázóstizsák). Hozzávéve azt hogy az én cuccaimhoz ez egyébként is túl nagy, számomra nem teszi igazán kihasználhatóvá, el is fogom majd adni. A mostani repülős utazásom pedig még a Wizz csomagokra vonatkozó változtatása ett volt, ert amúgy is kiesett az opciók közül, így maradt az imént már bemutatott Case Logic.

Végül jöjjön egy olyan hátizsák ami viszont szinte mindenben megfelel az ideális fotós túrahátizsák követelményeinek, ez pedig a Manfrotto Off Road Hiker 30. (Tavasszal ráasul az egyik webshopban épp esz komoly kedvezmény volt rá, így még árban is sokkal kedvezőbb volt mint a fentebb bemutatott Pro Light 35)

Ez egy kimondottan túrázáshoz kialakított hátizsák derékhevederrel, mellpánttal (plusz egy másik mellpánttal hogy ha valaki nyakban vinné a gépet, akkor azt rögzítse és ne engedje lengedezni), nagy oldalzsebbel, többféle külrögzítőponttal állványnak, túrabotoknak, de akár derékaljnak, sátornak, stb. (kipróbáltam, minimum 4 különböző módon tehetném fel rá az állványomat, eldöntve melyik a legkényelmesebb) Itt már kimondottan figyeltem rá hogy "kisebb fotós rekesz - több hely felül minden másnak" legyen a kialakítás, hiszen az én relatíve kicsi fotós cuccomnak így is elég. Atmerevítő miatt persze nem annyira jól pakolható mint a téglatest-szerű hátizsákok (mint akár az előbbi Pro Light), viszont a nagyobb méret miatt ez egyáltalán nem akkor a probléma mint amit fentebb a Vaude kapcsán írtam. A két rekesz itt is összenyitható, ha még több hely kellene felülre. Egyedül a külön laptoptartó rekesz hiányzik (ami egyrészt a repülős oda-vissza úton kell, másrészt ugyan Izlandon szemrebbenéslkül otthagytunk bármit a parkolóban vagy a slson, de hát sajnos ez Izlandon kívül elég kes helyről mondható még el...) de ezzel meg tudtam barátkozni, mert az én 13"os laptopom a kemény védőtokjában így is befér felülre a ruhák közé.
Szóval ez lett volna nekem az ideális túrazsák - csak éppen ahogy már írtam, a Wizz csomagpolitikája még majd csak most október végétől fog változni... Így most már felvihetném díjmentesen, de szeptember elején ez még nem így volt, és ahhoz meg ez atizsák üresen is nagy hogy be tudjam gyötörni al megpakolt feladott poggyászomba... De szerencsére a csomagpolitika változásával a legközelebbi túrán végre élesben is bizonyíthat!

Utolsóként következzen végül egy speciális oldaltáska, amit egy speciális helyzet tett skségessé, mégpedig a 40-150/2.8. Ez valóban másrettartományban helyezkedik el mint a többi micro4/3 objektív, viszont a felhasználási területe sem általános, így nincs is skségünk rá hogy a mindennapokban állandóan kéznél legyen.
Szóval itt rögtön szembesültem azzal a problémával hogy eltenni csak atizsákba tudnám, oda sem egyszerűen mert akkor még kimondottan fotóstizsákom nem volt (csak a Vaude), de ha lett is volna, onnan mindig elővenni/eltenni az macera. December volt és jó idő (rögtön másnap mentem is az állatkertbe hogy kipróbáljam mit tud :) ) , így akkor éppen nem volt gond hogy ott lógott a nyakamban hiszen a vastag gallér miatt nem vágta a nyakamat, de ez máskor art ez nyilván probléma lenne. Plusz amikor másik objektívet tettem fel, akkor megint jött a probléma hogy addig is hová tegyem. Így el is kezdtem bújni a net-et mindenféle lehetőségek után, végül ami megtetszett az a Kata LightTri 312. Ez a legkisebb arom tasriából, és hosszába elfektetve pont elfér benne az E-M1 + 40-150/2.8.

Konkrétan ezt nem gyártjákr, hiszen a Kata beolvadt a Manfrottoba, de ott egyébként folytatták lényegében ugyanezt a designt. Én használtan vettem majd három éve, pont volt egy itthoni eladó (mivel ez nem egy szokványos táska, ette mindenképp ki szerettem volna próbálni)
Kényelmes is, méretben még éppen nem zavaró, vittem túrázni is, teltházas koncertre is (a 40-150-nel is, máskor pedig a 75/1.8 és a 25/1.4 volt benne) A mozgásban nem akadályoz, valamint ar említett mostani túrámon abban jelentett megoldást hogy mivel ez a törzs ett van keresztben van ert nincs vele az a probléma mint a kis oldaltáskával, amit az atizsák nem tartott meg hátul és állandóan ere csúszkált. Ez szépen ott volt el mindig, és így az E-M1 + 12-40/2.8 mellé még a 9-18 is elfért (de sokszor inkább lőttem két képből panorámát, pedig azt meg utólag összerakni macera, de még mindig inkább mint folyton obit váltogatni :) Így inkább csak akkor cseréltem ha végképp érdemesnek éreztem)

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.