A tetves maximalizmusomról beszélek. Miért van bennem ez? Nem érzem azt, hogy meg kellene felelnem bárkinek is! Mégis, folyton motivál a legjobbra és hajt tovább. Elhiteti velem, hogy megéri az egész herce-hurca, aztán meg majd megöl a tudat, hogy nem sikerült vmi! Mintha már elkezdene felemészteni.

Néha hasznos, mert nagyon jó érzés amikor vmi jól sikerül meg minden. De ha valamit elszúrok, az nemes egyszerűséggel b*ssza a csőrömet. Azt mondják, hogy a maximalizmus kihozhatja az emberből a pesszimistát, a depressziót. Én optimista vagyok a végsőkig, úgy érzem. Szeretem a kihívásokat és mindig mindenhez pozitívan állok hozzá. Egyszerűen összekócolja az ember lelkét és agyát!

Most meg főleg tombol bennem ez a retek. Előrehozott érettségi kémiából, amit szeretnék min 80%-ra megírni. Már is feltettem a lécet. Oldogatok előző évi kémia érettségiket és utána ki is értékelem. Lehet, hogy itt hibázok, lehet, hogy nem kellene erre elcsesznem az időmet, mert felesleges, de a kíváncsiság mindig motoszkál bennem.

Egyre jobban tönkrevág, nem tudom, hogy mit tegyek. Tudnátok Ti javaslatokat adni? Találkoztatok már olyan emberrel aki ugyanebben a "betegségben szenvedett"? Mi lehet erre a gyógyír? Eddig mindig jó tanácsokat kaptam Tőletek!

Köszönet előre is!