A sulink kezdeményezett a (gyakorlatilag a részévé vált) kollégiumban egy ingyen étkeztetéses valamit. Hát én úgy vagyok az ottani menzával, hogy igenis meg kéne honosítani egy szakácskönyvet... A spagettihez értenek, meg a krumplipüréhez. Múltkor pedig, elénk raktak (és bocsánat a további vulgaritásért is) egy tál szenesített szart! (Egy kis lexikon: nálam a szenesített szar = a sült májjal, vagy mivel) Én azt nem voltam hajlandó le nyelni! A karalábé leves az még lement, de akkor is szaggatva ettem meg, mert állandóan megcsapta az a szag az orromat! És persze az öreg nénike aki pont ott volt és pont engem vett észre, egyből belém akarta tukmálni. A trükköm itt nem vált be (ergo: beletúrtam a kajába villával és kész... lehet megkövezni!).
- Kérdezi szeretem-e? (Hát nem tudom, hogy ő hogyan reagált volna, ha elé raktam volna egy tál lószart!)
- Mondom nem.
Erre jön a bevett válasz:
- Kóstoltad már?
- Nem.
Rutinszerűen rávágta:
- Akkor kóstold meg!
Magamban morogtam, hogy előbb egy darab szart, minthogy ezt!
Aztán végül megúsztam egy hűdenemtudjahogymirőlmaradle nézéssel.
Lehet, hogy én vagyok a finnyás, meg ízlések és pofonok (ez csak pofon a gyomornak), de azért nekem is vannak normáim... Akkor inkább a májkrém. Annak legalább nincs trágyadombra emlékeztető szaga!
Most lehet követ dobálni rám, meg egyéb ilyenek...
