Az ember mindig is kereste a szépséget, tökéletességet, arra törekedett, hogy átélhesse az abszolút felhőtlen érzést, akár csak egy pillanatra is. De mit is jelent a tökéletesség? Hogy valamiben nincs hiba? Vagy amikor valami nagy dolgot érünk el az életben? Esetleg ha maradandót alkotunk? Létezik-e tökéletesség egyáltalán? Ezekre a dolgokra keresünk most választ.

Véleményem szerint az abszolút tökéletesség nem lehet létező dolog. Csak az a tökéletes, ami mindenki számára tökéletes, márpedig ez lehetetlen. Ha lenne olyan dolog, ami mindenkinek szép és jó, akkor minden vers ugyanarról szólna, minden festmény ugyanazt ábrázolná, minden zene egyforma lenne. Ebben az esetben viszont rövid időn belül minden unalmas lenne, és a tökéletes dolog sem lenne többé gyönyörködtető, hiszen ha a nap is mindig sütne, akkor kit érdekelne, hogy süt a nap? Mindenki számára tehát nem létezik hibátlan szépség, de ha lenne is örök tökéletesség, az önmaga miatt nem lenne tökéletes, hiszen az mihez képest lenne jobb?

De létezhet-e pillanatnyi, ,,személyre szabott" tökéletesség? Ez már bonyolultabb kérdés, ugyanis nem tudjuk magunkat beleélni senkinek a helyzetébe, ezt csakis magunkon tapasztalhatjuk meg. Viszont ez esetben honnan tudjuk, hogy az adott momentum vagy konkrét dolog valóban tökéletes? Nincs rá felállított szabvány, ami megmondaná, hogy valami tökéletes-e, vagy nem. Amikor elérünk valami hatalmas dolgot, vagy rendkívüli szépséget alkotunk, mindig lesz valami, ami hiányozni fog. Például, ha egy kutató kifejleszti egy halálos betegség ellenszerét, azzal rengeteg ember életét menti meg, de egy hang fog szólni a fejében, hogy ,,Mi lett volna, ha egy évvel, vagy akár csak egy hónappal előbb rájöttem volna a megoldásra? Hány embert menthettem volna meg? Valóban megtettem mindent a célért?", a pillanat pedig ettől nem lesz tökéletes.

Gyerekkorban vannak pillanatok, amikről azt hisszük, hogy tökéletes, de idővel ezek is megfakulnak. Ilyen pillanat lehet, amikor megkapjuk a várva-várt ajándékot, vagy elérjük az ajtókilincset, esetleg megtanuljuk bekötni a cipőnket. Később azonban ezek elvesztik varázsukat, ahogy egyre nagyobb célokat tűzünk ki magunk elé, amit ha elérünk, nem is biztos, hogy boldoggá, vagy akár csak elégedetté tesz minket.

A tökéletes pillanat talán csak a halállal jöhet, mikor jót-rosszat összevetve átértékeljük az életünket, és ha megérte, akkor az a tökéletes pillanat. Vallási szempontból tekintve ez a helyes megállapítás, de hogy ez helytálló-e, azt senki sem tudja, hiszen még soha senki nem üzent sem a Mennyországból, sem a Nirvánából, sem az Örök Vadászmezőkről.

Itt van még a művészetekben, műalkotásokban rejlő tökéletesség. Egy mű önmagában nem okoz tökéletes érzetet. Egy váza az egy váza, egy vers pedig csak vers, bármennyire igényes is. Az átélt élmények, melyek eszünkbe jutnak az adott alkotásról, azok okozzák a felhőtlen érzést. Ezt talán csak az alkotó érzi, hiszen ő ismeri a mű történetét, s így ő érezheti át minden részletét. Egy későbbi szemlélő hiába csodálja azt, nem fogja ugyanazt érezni, mint az alkotó, legfeljebb hasonlót, de azt már saját életének és élményeinek köszönheti.

Végkövetkeztetésként, véleményem szerint az örök szépség nem létezik, mint ahogy nem örök a papír, amire a verset írják, sem a cserép, amiből a vázát készítik. Az élet nem más, mint pillanatok sorozata, amiket meg kell ragadni, és csak rajtunk múlik, hogy hány lesz ezek közül tökéletes.

Angeli Gergely
helyesírásilag javította: Balázs Nikolett
nyelvhelyességileg javította: A@ron