Nem vagyok vallásos, de ennek a kis történetnek az igazsága életünk minden részére kihathat.
Egy ember mennyről és pokolról beszélgetett az Úrral.
- Jer, lásd a poklot! - mondá az Úr.
Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy pörkölttel teli, hatalmas üstöt. Csonttá-bőrré soványodtak, az arcuk kétségbeesett. Mindegyikük kanalat tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott, de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint a saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni az ételt. Leírhatatlanul szenvedtek.
- Most jer velem a mennyországba! - hívta a férfit egy idő múlva az Úr.
Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba, mint az első, ugyanaz a húsos üst, ugyanolyan sok ember, ugyanolyan hosszú nyelű kanalak. Csakhogy itt mindenkin látszott, hogy boldog és jóltáplált.
- Nem értem - csodálkozott a férfi. - Miért boldogok ezek és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz?
- Ó, ez igazán egyszerű - mosolyodott el az Úr. - Az itteniek megtanulták etetni egymást.
Írta: Ann Landers
A történet Jack Canfield és Mark Victor Hansen Erőleves a léleknek - 2. porció című könyvéből származik.
