Kétszer öltem embert életemben. Nagy szó, nem vagyok már ifjonc.
Az első alkalom szinte felkínálta áldozatomat.

×××× Az eredeti írás Vakegérkétől származik, a címe Lopni, vagy nem lopni.... Ez annak csak egy átirata, az eredeti elolvasása nélkül nincs értelme! ××××

Kétszer öltem embert életemben. Nagy szó, nem vagyok már ifjonc.

Az első alkalom szinte felkínálta áldozatomat.
Nagy szó volt az iskolában az elefántcsont markolatú kés. Fel lehetett vele vágni bárkit a suliban, irigyelték érte a tulajdonost. Valahogy így nézett ki.
Nos, az egyik osztálytársamnak volt, mi pedig szándékosan kerestük a konfliktust, csak hogy kölcsön kérhessük, és fenyegetőzhessünk vele. Adta a srác, jószívű volt. Azonban más dolog használni valamit, és egész más birtokolni. Ó, ha nekem is lehetne egy ilyen...
Egy szünetben kint felejtette a padon, én meg "véletlen" a zsebembe raktam. Mentem én is a folyosóra, elvegyültem a dohányzó tömegben. Idáig rendben is volt a dolog, csakhogy a kés egyre jobban égette a zsebemet. Zakatolt az agyam, hova a fenébe is dughatnám, hiszen ha kiderül a lopás, első a zsebek kipakolása. Akkor még nem voltak ám ilyen fenenagy személyiségi jogaink. Gondoltam eldugom a gatyámba. Irány a klotyó, megtörtént. Ez sem jó, mi lesz, ha levetkőztetik az osztályt a kés miatt? Látnom kell meztelenül azt a molett osztálytársnőmet? Na azt már nem! Irány a klotyó, kés újra zsebbe, de már pislákolt a nyerő ötlet a fejemben. Kinyitottam a folyosón a második ablakot, unottan kibámultam, közben az ablakpárkány sarkára tettem a kést. Becsuktam az ablakot, aztán vagy taj, vagy tutaj, talán enyém lesz vágyam tárgya, hacsak rá nem talál valaki.
Becsöngettek, irány az osztályterem. Osztály vigyázz, a hetes jelent, üljetek le. Már kezdtem volna megnyugodni, amikor úgy fél óra múltán felüvöltött a kés jogos tulajdonosa, hogy ellopta valaki a szúró -, és vágóeszközét. Ennek fele sem tréfa, nem vették félvállról a fegyverlopást akkoriban. Zsebeket kiforgatni, táskákat kiüríteni, hangzott az ukáz. Óriási rovancs, kés sehol. A tanár viszont kiszúrta, hogy ez a Mosonyi gyerek feltűnően sápadt, még a keze is reszket. Úgy vélte, hogy megint jól beszívtam, és haza küldött. Pakoltam, köszöntem, mentem.
Lopakodtam a folyosón, csak a vak nem szúrta volna ki, hogy stikli van a dologban. Csakhogy nem látott senki. Óvatosan nyitottam az ablakot, hogy ne nyikorogjon, és meghűlt a vér az ereimben. Ennyi izgalom után szembesültem azzal a ténnyel, hogy valaki tőlem is ellopta a kést. Hatalmas világfájdalommal csuktam be az ablakot, és csak akkor jöttem rá, hogy a harmadikat nyitottam, pedig nem is oda rejtettem zsákmányom. Izgalmam a tetőfokra hágott. Irány a második ablak, pisszegtem neki, hogy ne nyikorogjon, óvatosan ki is nyitottam. Ott volt! Zsebre vele, irány haza.
Anyám meglepődött korai hazatértemen. Kérdezte az okát, és miután elmondtam, lekevert két akkorát, hogy azóta sem szívtam el egy negyed grammot sem. Hümmögve tálalt, de nem nekem.
Az elmaradt ebéd okozta sokk után hónom alá vettem a pöttyös lasztit, és kikérezkedtem játszani. Dekázgattam, fallal egyérintőztem, közben azt képzeltem, hogy a laszti az antikrisztus. Jó, van egy szupi késem. Na és? A suliban nem használhatom, de még itthon sem. Kész lebukás. Nem mutogathatom büszkén senkinek, az is lebukás.
Három lehetőségem maradt. Sutyiban belezem ki vele a gyártelepen a kóbor állatkákat. Vagy kidobom. Esetleg...
Az "esetleg" lett a nyerő. Másnap vissza vittem a suliba, és vártam az alkalmat. Szünet, osztálytársam egyedül tízóraizik a teremben, itt az idő. Elővettem a kést a zsebemből, a háta mögé lopakodtam, s egy határozott mozdulattal osztálytársam kis testébe mártottam azt. Viszonylag sokáig, hosszú percekig élt még. Mint mondottam, jó_szívű gyerek volt. Ha lúd, legyen kövér felkiáltással megmotoztam, s elvettem a zsebében lapuló elefántos radírt is, becsöngetésig kilehelte ártatlan lelkét..
Rendkívüli osztályfőnöki óra, vésztörvényszék. Aki már ölte meg előre kitervelten, brutális kegyetlenséggel osztálytársát, az tudhatja, mit éltem át.
Mindent el kellett mondanom, én pedig könnyes szemekkel, csukladozva mondtam, csak mondtam. Igen, megbántam, de tényleg, és soha többé, de ez is tényleg, és idáig sem öltem embert, most is csak el akartam terelni a figyelmet arról, hogy fegyvert loptam, és én ebben a tanévben soha többé...
Megúsztam egy ejnyebejnyével. Tényleg olcsón, de mindent latba vetve jól döntött a tanár, és az osztály közössége, hiszen mégiscsak nálam volt kés, és nem náluk.

A második alkalom már nyerészkedésre alapult.
Nagyanyám a Köbányai úti javítóintézetben volt takarítónő. Nyári szünet lévén, és mivel anyámék épp vándorcirkusszal járták az országot (nagybátyám volt az oroszlán), nem a bejelentett lakóhelyemen, hanem ott voltam javítóintézetes.
Nagyanyám állandóan le akart szokni a dohányzásról, meg ugye spórolni is jó lett volna, úgy szokott trafikba küldeni, hogy hozzak öt doboz Kossuth cigarettát. Aztán hamarosan rohanhattam újabb öt dobozért. Rohantam boldogan, hiszen a cigit én is nagyon szerettem, ahogy valójában neki is a cigi volt a mindene.
No, kérem tisztelettel, egy nap takarítás közben magához intett, és elküldött gyufáért. Szó szerint. De nem ám csak gyufa, kizárólag 30 filléres kellett neki. Mutatok is egyet, így nézett ki. Háromféle volt, a 30, a 40 és az 50 filléres. A 40 filléres hosszabb volt nagyobb dobozban. Az 50 filléres pediga 40 filléresnél is hosszabb volt, de a 30 filléresnél is rövidebb dobozban, így csak a vicces gyerekek vették.
A suli mellett most lakótelep van. Akkor még barakk-szerű telep volt, és a Kőbányai út felőli oldalon középtájon egy "önki", önkiszolgáló közért szolgálta a lakosságot. Oda igyekeztem, közben azon töprengtem, hogy mi lenne, ha enyém maradna az a 30 fillér. Szereznék még 20 fillért hozzá, és lehetne végre egy rugós késem is. Mert ugye az meg 50 fillér volt. Jót derültem rajta, hogy régebben még ezért a vacak elefántcsontos miatt is képes voltam embert ölni. Mire az önkihez értem, kész volt a tervem. Majd azt mondom, hogy gyufát vagy életet!
Öntudatos vásárlóként léptem a közértbe, kosár az alkaromra, séta a gondolák között. Ohó, megvan az utolsó darab 30 filléres gyufa, hogy, hogy nem, már a zsebembe is került. Egyszer csak hallottam a kérdést, hogy mit akarsz venni, öcsi. Felnéztem, egy jóságos arcú eladó néni a hang forrása. Nagynehezen kinyögtem, hogy gyufát vagy életet, és a kést kiemelve a zsebemből a néninek szegeztem. A jóságos arcú eladó néni rezzenéstelen arccal a zsebembe nyúlt, kihalászta belőle a gyufát, és visszadobta a többi közé. Én pedig kaptam két akkora nyakast, amit az életben nem felejtek el.
Bátor vagy, eladónéni! - mártottam bele késemet. Számottevő hosszúságú haláltusa nélkül terült el az önki szürke-fehér kövezetén, fehér köpenye gyorsan szívta magába a mély sebből spriccelő vért. Gyufa viszont kell, szeretett nagyanyám várta. Az eladónéni vérével szennyezett gyufával nem állhattam nagyanyám elé. A legközelebbi közért a Zalka Máté téren volt. Egy egész villamos megálló. Rohantam, mint az őrült, nagyanyám mégis sokallta távollétem. Joggal. Ettől kezdve szinte naponta rohantam inam szakadtáig, erről film is készült Forrest Gump címmel, de ez egy másik történet.

Figyelj, Te jóságos arcú eladó néni ott fenn a mennyek országában!
Itt, és most illő tisztelettel köszönöm azt a két nyakast, amelyeket a legalkalmasabb pillanatban kaptam Tőled. Megfosztottál nyomorult 30 fillérnyi lopástól, viszont megajándékoztál azzal, amit úgy hívnak: Hidegvér. Ebből csak egy van. Rajtad múlt, hogy megmaradt.
Köszönöm neked!