Okinava

Okinava

Az amerikaiak megértették, hogy a stratégiai bombázások önmagukban nem hoznak eredményt, a japánok nem fognak kapitulálni. Elkerülhetetlennek tűnt Japán teljes megszállása. Ennek elősegítése érdekében a következő célpont a Japánhoz jóval közelebb eső Okinava szigete volt. Ez már csak 560 km-re fekszik a (nagyobb) Japán szigetektől. A szigetet több mint 120.000 japán katona védte.

Az amerikai parancsnok, Nimitz admirális, ismét hatalmas flottát gyűjtött össze, amelyben angol repülőgép-hordozó is részt vett. A szövetségesek egyesített ereje vonult fel. A japánoknak ismételten nem volt esélyük, amit ők is jól tudtak.

A hadművelet bombázással kezdődött 1945 márciusa végén - méghozzá egy teljes hétig tartó bombázással. Miután megindult a partraszállás, az egységek Ivo Dzsimához hasonlóan, itt sem ütköztek ellenállásba. Egy nap alatt több mint 60.000 szövetséges katona szállt partra melynek egy 3 km-re benyúló szakaszát biztosították is. Két nap múlva a katonák megindultak a sziget belseje felé.

Az ellenállás japán részről még mindig minimálisnak bizonyult. Április elejére a japán védőket két csoportra szakítottak. Észak és dél. Az amerikaiak pedig középen voltak. Ezután a megszálló sereg egyik fele északnak a másik délnek indult. Az északi csapat nem ütközött jelentősebb ellenállásba és három hét alatt elfoglalták a sziget északi felét. A déli rész már nem ment ilyen könnyen.

Itt kegyetlen csata bontakozott ki. A japánok 10 napon át tartották állásaikat, majd mikor végképp kimerültek, egyszerűen hátrébb vonultak a következő megerősített állások mögé és a csata ott folytatódott, ahol korábban abbahagyták.

Ez idő alatt a japán légierő sem tétlenkedett. Több száz kamikaze pilótából álló repülőraj közelítette meg a szövetséges flottát. A csatahajókat támadták meg először. Több nagyobb romboló és még több kisebb hadihajó sérült meg vagy süllyedt el a nap végére. Viszont a japánok több mint 300 repülőgépet vesztettek. A következő napokban egy ember (kamikaze) által vezetett repülő bombát is bevetettek.

Ez eleinte súlyos veszteségeket okozott, viszont mivel ezeket egy bombázóról indították – az amerikai pilóták gyorsan rájöttek, hogy magát a bombázót kell kilőni még az indítás előtt. Ezután a japán haditengerészet is öngyilkos támadást indított, aminek jellegével a hadi vezetőik is tisztában voltak, ugyanis a hadihajókat csak az odaútra elegendő üzemanyaggal tankolták meg. Itt is jól látszik a japán elkeseredettség, ami a végén (főként nyugati kultúrák számára) értelmetlen öngyilkos akciókban teljesedett ki. Az ésszerű megadás helyett gyakorlatilag a pusztulásba küldték teljes flottájukat, azok legénységeivel együtt. Az egyik legnagyobb ilyen hajó a híres Yamato nevű csatahajó volt, amelyet az amerikai pilóták idő előtt észrevették és mielőtt az megközelíthette volna Okinava szigetét, két óra alatt elsüllyesztették.

A szigeten több hónapon át az amerikai seregek csak hatalmas áldozatok árán jutottak előre. Minden barlangbejáratot, mélyedést és földalatti járatot egyenként kellett megtisztítani, ugyanis a japánok továbbra sem adták meg magukat. A japánok folytatták a fokozatos visszavonulás taktikáját. Hatalmas volt a veszteség mindkét oldalon. Egy ott szolgált tengerészgyalogos ezt mondta az okinavai csata után: „…nekem nem kell félnem, hogyha valaha is pokolra kerülök, mert én már jártam ott”.

Június 4-én szövetséges erősítés érkezett a sziget déli részére, csatlakozva a már ott harcoló csapatokhoz. Az öldöklés tovább folytatódott, de végül június 17-re a japánok ellenállása összeomlott.

Öt nappal később sikerült teljes egészében elfoglalni Okinavát. Miután a japán erők parancsnoka rituális öngyilkosságot követett el több mint 7.000 japán katona esett fogságba. Ez volt az első eset, amikor ilyen nagyszámú japán katona megadta magát. Összesen 100.000 japán katona és közel 40.000 civil vesztette életét. Az amerikaiak vesztesége közel 15.000 fő volt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!