Lajos-forrástól Szentendréig
Innen lefelé pár perc múlva már hallani lehetett egy túrázó csoportot, a láncfűrészek zaja pedig kezdett távolodni, nagyrészt csend volt. Közeledve Lajos-forráshoz a hegyoldalból hamarosan megláttam a Dömör-kapu külszíni fejtésének nyomait, a távolban pedig Szentendrét. Az emberek zaja pedig erősödött.
Hamarosan megszaporodtak a szembejövők, de először a gyerekek visítását hallottam meg. A gyerek, mint olyan, hangos állat. Főleg a kisebbek. Ez teljesen normális és el kell viselni, azonban van egy határ. Éppen ezen a bizonyos határon táncolt az érzés, erre még a felnőttek is rátettek néhány lapáttal. Bizonyára velem van a baj, de miért kell ordítani az erdőben? Néhány méterre állnak egymástól, és ordítanak. A gyerekek azok csinálják csak, de a felnőttek? Nem értem...
Megérkezvén Lajos-forráshoz, el is ment a kedvem az egésztől. A parkoló tele van autókkal és emberekkel, a forrásnál pedig sorban állva várakoznak többen, hogy megtöltsék a fejenként 5-10 darab 10-15 literes kannájukat. Nem is fényképeztem, gyorsan megnéztem a térképet és haladtam tovább. Visszafelé remélhetőleg jobb lesz a helyzet.
A parkoló mellett van egy nagyon szép tisztás. Sokan voltak kint ebben a jó időben, leültem volna én is szalonnát sütni, vagy bográcsozni. Szebb, mint a hűvösvölgyi Nagy-rét, ahová kijárunk alkalmanként a haverokkal. A rét közepén van egy öreg tábla a különböző jelzések irányával, de onnantól kezdve azért sasolni kell, mert a kivezető ösvények elején nehezen találni a felfestést. A zöld háromszögre végül egy minimális kereséssel ráleltem, így haladtam tovább, a Dömör-kapu felé.
Jöjjön továbbra is a sár, ugyanis az esővíznek a turistaúton kell folynia lefelé, miért is kerülne. De vigasztalásul néhány méterrel lejjebb ismételten csodás zöld sziklák láthatóak. Még nem untam meg.
A szakaszon nagyjából félúton található a Kőrösi Csoma Sándor emlékhely/pihenőhely, gyönyörű kilátással az alul folyó Bükkös-patak völgyére. Ha leérek, ott fogok majd továbbmenni, a kék kereszt jelzésen pedig visszamászni a Lajos-forráshoz. Zöldülés után vissza kell jönnöm ide is.
Az emléktáblát nem fotóztam le, egy kisebb csoport egyszerűen kisajátította magának, én pedig nem voltam emberbarát hangulatban. Elbújva a kőépítmény mögé csináltam gyorsan egy képet és mentem tovább.
Fentről hallani a Bükkös-patak csobogását és az emberek zaját. Kissé sáros, de nagyon izgalmas volt tovább, a szakadék mellett, szemben, a másik oldalon a valamikori külszíni fejtés által lekopaszított sziklák. Egészen magasan halad az ösvény, de fényképpel pillanatnyilag nem tudom illusztrálni az alatta tátongó szakadékot. Az utolsó kanyarban egy igen meredek levezető szakasz után érjük el a parkolót, ameddig autóval és kissé távolabb még busszal lehet jönni, a befelé vezető szakasza azonban már le van zárva.
Van néhány kisebb, mesterséges vízesés is. Kicsivel vissza, az út elején kellene lennie a képen láthatónál nagyobbnak is, de annyian ugráltak a környékén, hogy inkább mentem tovább, nem fényképeztem.
Az út mellett halad a patak, aztán eltávolodnak egymástól, a zöld jelzés pedig lemegy a patak mellé.
Nagyon szép, útvonal. A sok kiránduló ellenére meglepően csendes volt. Most kezdett igazán virágozni a hóvirág. Téptem is a hajamat, amikor látom az ösvényről letérő embereket, de nagyrészt odafigyeltek, hová lépnek. A hóvirág ugyanis védett növény, egy szál eszmei értéke 10000 Ft.
Egy kis tisztáson több kirándulóba botlottam, bográcsoztak. Innen indult felfelé a kék kereszt jelzés egy pillanatnyilag erősebb emelkedőn, azonban a szakasz elején nehezen követhető a jel. A patak melletti könnyű séta alatt egyben meg is ebédeltem, teli gyomorral azonban kevésbé volt jóleső a meredek kaptató.
Miután visszaértem a jó 6 km-es körútról, ideje volt megkóstolnom a Lajos-forrás vizét és feltölteni a két kisebb palackomat. Továbbra is állt a sor a nagy kannákkal, de kedvesen előre engedtek, hiszen gyorsan végeztem azzal az 1 literrel. Már a 13. kilométeremet kezdtem meg. Innen a sárga jelzésen indultam tovább a Vasas-szakadék, a következő állomásom felé. Eredeti terveim szerint hamar a sárga keresztre tértem volna át, a Cseresznyés-árok irányába, azonban igen gyorsan újratervezésre volt szükség.
A sárga keresztet ugyanis egy rövid szakasz után egy iszonyúan sáros kereszteződés környékén elvesztettem, a közelben lévő tábla pedig kissé össze is zavart. Sejtettem, merre kell menni, de a fakitermelés alatt a gépekkel felszántott földút, majd a pénteki eső után hatalmas sár volt, nem volt kedvem sokat bolyongani lefelé, majd a Sás-völgyből visszamászni. A sárga jelzésen haladtam így tovább.
A sár változatlan, hiába szárította már másfél napja tavaszi napsütés és a könnyű szellő. Ebben a kanyarban indultam kissé lefelé, ahol az ösvényről egy néhány tíz méteres kitérővel értem el a Csepel-forrást. Van ott egy kis padocska, egy kis információs tábla és a szokásos kifolyó a csordogáló vízzel. Megpihentem, leültem egy kicsit. Hihetetlen csend volt. A bakancsom pedig sáros.
A Vasas-szakadékot innen már gyorsan elértem a sárga, majd a sárga barlang jelzésen. Ez egy egyszerű kőképződmény. Nem jártam körbe, csak a rést néztem meg és mentem be. A fénykép nem sikerült jól, ezért inkább élőben nézzétek meg a helyet. Lassan 15 km-nél tartottam, indultam hát tovább a tanösvényen a Kő-hegy felé.
Túrám utolsó állomása a Kőhegyi Menedékház és a pár száz méterre lévő Petőfi-kilátó, amelyek a Vasas-szakadékhoz már elég közel vannak. Itt már megszaporodott a szembe jövők száma. Sokan választhatták a menedékházat és környékét a kikapcsolódáshoz. A kellemes időben többen játszottak a kis réten, még nekem is majdnem megjött a kedvem hozzá, de a hangzavar miatt gyorsan indultam a kilátóhoz.
Az ősszel éppen akkor jártam erre, amikor a felújítás egyik látványosabb fázisa folyt, éppen a ház külső szigetelését végezték. Nem aprózták el, cserébe biztosan sokkal gazdaságosabb lesz az épület üzemeltetése, tekintve, hogy egész évben nyitva van.
A felújítás előtti állapotot nem láttam, most viszont egészen gusztusos kívülről. Ajánlom mindenkinek.
A másik pillanatnyilag látványos fázis az épület mögötti fokozottan védett terület állítólagosan megfelelő engedélyek nélküli feltúrása. Nekem kicsit sántít a történet, igaz, nem néztem utána. Amennyit én láttam, teljesen rendezett volt már a ház hátsó udvara, látszólag nem tettek tönkre semmit a környéken sem.
A közeli Petőfi-kilátóról gyönyörű panoráma látható kelettől nyugatig, Szentendrétől a Pilis belsejéig. A fenti képen az egyik kiszögellésről nézünk nyugatra, az előtérben a kilátóval. Az alábbi képen pedig Pomáz látható, de a távolban még látni lehetett a Hármashatár-hegy tetején lévő tévétornyot is.
A kiépített, korláttal ellátott kilátó közelében több kiugró szikla is van. Már rögtön a korlát alatt is 1-2 méterre. Érdemes azokra is kimenni, azonban hangsúlyozom, hogy fokozottan balesetveszélyes! A sziklák alatt több tíz méteres a szakadék.
A másik oldalon a Napóleon kalapja nevű szikla található. Vajon honnan kaphatta nevét?
Itt is elég sokan voltak, így nem időztem túl sokat. Megettem az utolsó szendvicsemet, gyorsan kimásztam a sziklákra, majd indultam haza. A menedékháznál tartanak állatokat is, szamarat, kecskét. Utóbbiakat, ha elengedik a környéken legelni, szívesen kimásznak ezekre a kiugró sziklákra élvezni a kilátást. Novemberben olyan helyen is láttam őket, ahová én se nagyon másztam volna ki. A legelésért cserébe jól hátrahagyják a nyomukat. Most nem, de novemberben tele volt drazséval az összes szikla és elég büdös volt, persze falusi gyerekként ez nekem nem újdonság. A kilátó természetesen tiszta volt.
A Kő-hegyről lefelé a sárga jelzés szinte teljesen a HÉV állomásig vezet. Bő 5 km még, fáradt voltam, de már csak lefelé kellett menni. A hegy lábától a város széléig tartó területen azonban már novemberben is morogtam eleget, felfelé is volt olyan szakasz, ahol nem találtam a sárga jelzést, majd lefelé is.
Valójában nincs is hová felfesteni őket, néhol alig találni egy-egy növendék fát, amelynek már elég vastag a törzse, hogy látható legyen rajta a jel.
Utólag összerakva a képet, harmadjára már tuti megtalálom az utat, ha arra járok.
Akkor azonban úgy gondoltam, másodjára biztosan nem tévesztem el. Nem így lett.
Ismét a legfontosabb helyen a sárga négyzet, a sárga kereszt és a sárga vonal jelzések szétválásánál nincs egyértelmű jelölés, utóbbi egyszerűen elveszett. Mentem hát egyszerűen tovább a földúton és egyszer csak megláttam a sárga keresztet.
Ez már egynek jó, gondoltam, majd a földút kanyarodott balra, de velem szemben egy láthatóan használt csapás volt, ránézésre az iránya is alkalmasabb. Így jutottam el a sárga tanösvény jelzéshez. Juhéj, ennek a vége a sárga jelzésen köt ki a térkép szerint, tökéletes lesz folytatásként!
Igazán szerencsés véletlen volt ez, mert sokkal izgalmasabb szakasz, mint a letaposott, és végre sármentes földút. Sajnos azonban a karbantartás hiánya egyértelműen látszódott az ösvényen és a kiegészítőkön is. Bár a táblán nem csak a természetes környezeti hatások nyomai utalnak az emberi életre. Lenne ötletem, mit kezdhetnénk a rongálókkal.
A pomázi úthoz való érkezéskor egyben a „civilizációba” is megérkeztem. Ilyenkor mindig eszembe jut, milyen jó dolog embernek lenni...
Jegyezzétek meg, ha túrázni mentek, a szemetet mindig vigyétek el magatokkal és a kijelölt hulladékgyűjtőben helyezzétek el! Sose dobáljátok el az erdőben a csokipapírt, PET-palackot, cigarettapapírt, vagy (esetlegesen a növényi hulladékon kívül) bármit, ami szennyezi a környezetet és elcsúfítja azt!
Az utolsó 2 km már az egyik szélső utcán vezetett a HÉV végállomásig. A 22 km után fáradt voltam és sáros, de megérte a nap. Felültem a szerelvényre, volt még pár percem a 16:53-as indulásig, jólesett a pihenő.
Megérte kimozdulni aznap, nagyon szép útvonalat jártam be. Érdemes akár szakaszonként is teljesíteni. A Dömör-kapu és a Lajos-forrás autóval is elérhető. Kiskovácsi-pusztáig és a Dömör-kapuig is van buszjárat. A Kő-hegyre pedig bemelegítésként fel lehet sétálni Szentendréről.
Az erdőben március elején még elég nagy rumli volt a fakitermelés miatt. A tavasz folyamán viszont biztosan kitakarítják a Pilisi Parkerdőt.
Egyszerű túrázóként annyit vettem észre, hogy a jelzések több esetben a legfontosabb helyeken hiányoznak, vagy nehezen észrevehetőek. Kezdő természetjáróknak, vagy első bejáráskor mindez okozhat némi bizonytalanságot, ha nem figyelünk elégé, de biztosan újrafestik őket a szezon elején. Ha mégsem, akkor pedig jót tesz a kirándulás izgalmának.
Köszönöm a figyelmet!
