Először is Boldog Újévet szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak, s remélem 2010-ben is tudok mosolyt csalni az arcotokra.
Amint a címből is kiderült, egy kis ajándékkal készültem. Örülök, hogy ennyien olvassák a baromságomat, s még tetszik is sok embernek. Tényleg nagyon jó érzés. Ezért is gondoltam, hogy a történetek mellé most egy kis pluszt is próbálok adni. Remélem tetszik!

Nem is szaporítom a szót, lássuk Ayát strandfelszerelésben:

cosplay by: Lenalee

Sikerült rávennem a képen látható Hölgyet, hogy ugyan már öltözzön be kedvenc elfünknek. Szerencsére a kérés teljesült, úgyhogy ezúton is szeretném neki megköszönni a szép cosplayt!

És akkor a harmadik rész:

Hősünk bajban volt! Mit tegyen? Hogy mászhatna ki ebből? Kis gondolkodás után rájött a megoldásra. El kell mindent mondani Ayának! Hogy hogyan fogadja majd, az már más kérdés.
Így is tett. Óvatosan kicsusszant a még mélyen alvó, meztelen lány mellől, s gyorsan magára kapta a nadrágját. Persze a nagy manőverezés közben óvatosan megkémlelte a domborulatokat, hiszen a kíváncsiságot nem lehet könnyen legyőzni…

Aya szobája előtt nagy levegőt vett, majd belépett. Szerencséjére, az elf már ébren volt, csak még lustálkodott. Meg is lepődött, hogy mit keres Hősünk a szobájában. Csak nem azt akarja… - morfondírozott magában.
- Szeretnék veled beszélni, ha lehet. Fontos lenne… - mondta a komoly ábrázatú férfi.
- Persze, hallgatlak… - válaszolt kicsit megszeppenve a lány.
Hősünk elmesélt mindent, kezdve a tegnap estétől ma reggelig. Aya majdnem adott neki egy pofont ököllel, de a végére ő is rájött, hogy szerencsétlen nem hibás semmiben. Megegyeztek, hogy ha el is mennek a templomba, kizárólag hárman.
- Szeretnél még mást is? – kérdezte Aya, mivel Hősünk feltűnően kémlelte az elf vonalait a lenge ruhájában. Vagyis hálóingében. Vagyis pólójában. Vagy mindkettő? – gondolkodott férfiunk bőszen, mert nem tudott dönteni. De nem is agyalt rajta sokáig, hiszen a finom fehér bőr, a formás lábak, és a felső domborulatok nem engedték másra terelődni a figyelmét.
- Nem fekhetnék be melléd? – kérdezte vigyorral az arcán, s pár másodperc múlva egy dühös szempárral találta szembe magát. A pofont megúszta, mert rávetette magát az elfre! Ezzel el is kezdődött a gyerekes birkózás, ahol a két fél felváltva volt felül. Sajnos Ezüst pont akkor nyitott be, amikor Hősünk volt felül. Egy szó nélkül odarohant, s kidobta Hősünket az ablakon. Kedvenc műrepülőnk szerencséjére a fák felfogták az esést, de hogy a sántikálás biztos lesz 1-2 hétig, arra mérget vehet.
- Mit képzelt ez a barom? Még jó, hogy nem jutott el odáig! – mérgelődött Ezüst.
Aya csak a fejét fogta, hiszen itt szó sem volt semmi olyanról…
- Bocsánatot kérjek tőle? – kérdezte halkan a katapult szerepét betöltő lány, miután rájött, hogy mégsem volt olyan nyerő ötlet megreptetni a ’kéjencet’.
Aya csak bólintott.

Ám ez nem sikerült, mert Hősünk eltűnt! Hiába keresték mindannyian, nem találták sehol.
Nem is találhatták, hiszen elbicegett a közeli patakhoz, hogy a lábát hűsítse a kellemes vízben. Közben felsóhajtott. Sok ez így reggelre. Ráadásul lehet, hogy vissza sem engedik már a házba. A háta mögött hirtelen kiáltozást hallott. Nem volt mese, a két leányzó kereste a sérült főhőst! Hősünk gyorsan fel is állt, s elkezdett bicegni, nehogy megtalálják. Elkésett.
- Ott van! – kiáltott Aya, s futva megindultak szerencsétlen felé. Hősünk sem volt rest, gyorsabbra vette a bicegést, ám hamar beérte a kis kommandó.
- Állj már meg, nem akarunk bántani, te hülye! – kiáltotta zihálva Aya. Hősünk viszont ijedt képpel bicegett volna tovább, ha az elf rá nem veti magát, s átöleli. Ám ez a kedves gesztus nem sikerült, hiszen a nagy szeretgetésben sikerült belekönyökölnie a sebesült férfi veséjébe, s ahogy eldőltek, beletérdelt a fájós lábába. Hősünk ordított, de hamar megadta magát. Legyen, aminek lennie kell. Csak gyorsan megölik… Aya látván a ’jótettét’, nem győzött bocsánatot kérni, s a reggel további részében ápolta a még mindig gyanakvó Hőst.

Közben előkerült Y is, akit nem érdekelt Hősünk állapota, csak az, hogy mikor indulnak már a templomba. Aya dühösen nézett az állítólagos istennőre, aki csak mosolygott rá. Bele tudta volna rúgni Y-t a patakba. Sőt! Hídnak használta volna! Sőt! Meg is dobálta volna kővel!
Aztán fél óra múlva elindultak hárman, Y legnagyobb bánatára. Most ő is tudott volna biztos pár cifra dolgot művelni a szőke elfel, aki gúnyosan mosolygott rá, miközben a bicegő Hősbe karolt. Az meg pláne nem vett észre semmit, ugyanis csak Ayán járt az esze, s a lábán, mert kegyetlenül fájt. Majdnem ki is nyomták a szemét az út mellett növő bokrok ágai, de ő szinte észre sem vette.
Jó sok idő múlva elérték a falut. Hősünk alig élt, azonnal le is rogyott az egyik padra. Ám
Y unszolására azonnal indultak a templom felé, ami elég közel volt a fájó lábú Hős szerencséjére. Ugyan a falu nem volt hatalmas, de a templom az valóban nagy volt. És lenyűgöző. Hősünk győzött ámulni a sok szép festményen, a gyönyörű padokon…
Le is ült egyre, amíg a két lány előre ment az oltárnál pakoló pappal beszélni.
- Nem sokáig fogsz örülni, te fehér szuka! - súgta Y Ayának.
- Azt majd meglátjuk! – felelte mosolyogva, de az iménti megjegyzés nyugtalanította. Meg is volt rá az oka. Amikor éppen egy újabb csípős mondatot akart az állítólagos istennő fejéhez vágni, meglepődött. Ugyanis az iménti lány eltűnt, s egy szép sötételf nő vigyorgott Ayára!
- Meglepődtél, mi? – kérdezte a sötételf, s egy tőr villant a kezében. Aya megijedt, s próbált elfutni, de Y elkapta a kezét.
- Na, te nyomorult, most megszívtad! Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen át tudlak titeket verni, de sikerült. Bár ne félj, nem öllek meg. Inkább eladlak rabszolgának, abban jó pénz van.
Aya mérges lett, hiába félt. Hirtelen egy nagy reccsenést hallottak hátulról, majd Y előtt elsötétedett a világ, s elterült a padlón. Dühös hősünk állt mögötte egy pad oldalával a kezében. Ugyanis letépte a szépen megmunkált fadarabot, hogy leüthesse vele a sötételfet. Aki tőrt fog Ayára, az nem jár jól!
- Most keménykedj, te némber! – mondta sziszegve, s gyorsan leült, mert kegyetlenül megfájdult a lába a futásban. Aya megölelte a bátor Hőst, aki örült neki, hiszen most sikerült a művelet.

Egy kis pihenő után arra jutottak, hogy ártalmatlanítani kell a gonoszt. Elvonszolták az egyik oszlophoz, s szorosan hozzákötözték. Hősünk csak most figyelt fel rá, hogy milyen szép is a lány. Szinte sajnálta, hogy az ellensége. Amikor Aya nem figyelt oda, gyorsan megtapogatta a sötételfet, különös figyelmet fordítva a domborulataira. Ismét csak megerősíteni tudta saját magát, ez valóban szép! Hálából az egyik vázából kivett egy csokor virágot, s betűzte a mellei közé. Hiába, hogy mire nem jó egy kivágott ruha… Persze a templomban csendben kell lenni, így egy imakönyvet tett az eszméletlen nő szájába, elkerülvén a felesleges kiabálást, ha felébred. Miután Ayával jót nevettek rajta halkan, elindultak a pap felé, aki közben elment valamerre. Legalább lemaradt a kis műsorról, s Hősünk nem kapott szidást a megrongált padért.
Az egyik félreeső kis helységben meg is találták a köpcös, vigyorgó papot.
- Á, rég láttalak, Aya! Mi szél hozott erre? – kérdezte majdnem nevetve.
- Üdv, Persely atya! Igazából nem én akartam eljönni, hanem az egyik ismerősünk, akit megtalálsz az egyik oszlophoz kötözve. Hosszú história, de elég annyi, hogy átvert minket, s sötételf. – válaszolt Aya.
- Értem. De ki ez a fiatalember itt melletted?
- Nem tudod? Ő a Hős! – mutatott rá Aya a fájdalomtól furcsa képet vágó Hősünkre.
- Aha! Soha jobbkor! Lenne számodra egy próbatételem, Hős! Kövessetek! – kiáltotta a pap, s elindult egy lefelé vezető lépcső felé. Ayáék összenéztek, és elindultak Persely atya után. Hogy miért Persely? Ennek is megvan a története: eredetileg nem így hívták, de annyira lelkesen gyűjtötte a pénzt az egyháznak, s annyira lelkesen szórta el, ha már összejött valamennyi… Természetesen a templom miatta lett ilyen szép, ám jó sok pénz elment italra, és igen, nőkre is. És ha az utóbbi kettőről volt szó, óriási gyűjtésbe tudott kezdeni az ’egyház’ számára… Persely atya szeretett élni, amin senki sem csodálkozott, csak Hősünk, miután Aya elmesélte neki a történetet.

- Végre! – sóhajtott fel a fájó lábú Hős, amikor leértek egy szobához. Ám mielőtt bemehettek volna, a pap megszólalt.
- Ebben a szobában vár a próbatételed. A bent őrzött szent tárggyal kell elmenned a legközelebbi városba, s az ottani templomból elhoznod a másik szent tárgyat. Gyalog 3-4 nap a város, de hamar meg tudod járni a távot, ha használod, amit itt találsz majd. Persze nem mehet vele akárki, előbb be kell bizonyítanod, hogy ura vagy teljesen! – mondta, majd kinyitotta az ajtót. Bent egy Jawa Mustang típusú, ronda, és magunk között szólva elég silány minőségű motorkerékpár várta Hősünket, aki azonnal megfordult, s indult volna vissza, de Aya megragadta, és gyengéden visszarántotta a szobába.
- Ketten is lehet ezzel menni? – kérdezte a kíváncsi elf a papot.
- Persze, Aya! Jó is lenne, ha elkísérnéd a Hőst! – mondta mosolyogva a pap.
Hősünk viszont nem akart menni. Egy ilyen csotrogánnyal, fájó lábbal nem volt sok kedve elindulni a hosszú útra. Pedig Aya nagyon is akarta a dolgot, és ez bizony nyomós érv…