A WEP és a WPA: teljes biztonság a levegőben? Nem hinném…
Üdvözlök mindenkit az EthicalHacking cikksorozatom 2. részében.
Előzményekért tekerj az oldal aljára.
Mai cikkem tartalma egy kicsit szárazabb anyag: a vezetéknélküli-hálózatok biztonsági megoldásai, valamint ezek hátrányai, hibái.
Tehát: 2 fajta titkosításról beszélhetünk, ha WLAN-ról van szó. Mindkettő feltörhető (ez mondjuk nem meglepő, hiszen alapelvünkre emlékeztek: minden feltörhető). Az egyiket nagyon egyszerű, a másiknál szerencse is kell. Ezek:
1. A WEP (Wired Equivalent Privacy - Vezetékkel Egyenértékű Biztonság):
Története:
A WEP előtt teljes lehetetlenség volt pl. egy cégnél WiFit használni: bárki lehallgathatta a teljes hálózatot, feltűnés nélkül. Míg, ha vezetékeket használunk, akkor már ugye hozzá kell férni a switchez/routerhez, hogy belépjünk a hálózatba (most az internetről történő behatolásokat kihagyom). A WEPet tehát azért alkották meg IEEE 802.11 szabvány tervezői, hogy legalább olyan biztonságossá tegyék a WiFit, mint a normális vezetékes hálózatot. Mivel azonban egy switch/router sem nyújt teljes biztonságot, a tervezők a WEP-nél sem törekedtek a feltörhetetlenségre, azonban kivételesen még ezt az alacsony lécet is igen hamar leverték. Néhány évvel a WEP megjelenése után már megjelentek az első feltörésre alkalmas programok. Akkor még nem nagyon vették figyelembe őket, hiszen a feltörésre még így is legalább 24-48 óra kellett. De ennek ellenére olyan súlyosak voltak a felvetett problémák, hiányosságok a szabványban, hogy lépett a bizottság: létrehozták a WPA-t (lejjebb).
Leírása: működés, hibák, sebezhetőségek:
Alapvető fogalmak: AP=AccesPoint-HozzáférésiPont, STA=Station-Állomás (a csatlakozni akaró kliens)
A rádiós hálózatokkal kapcsolatban alapvetően 2 probléma merülhet fel: valaki lehallgatja az üzeneteket/csomagokat, illetve valaki illegálisan veszi igénybe a hálózatot. A WEP úgy védekezik az első probléma ellen, hogy titkosítja az üzeneteket, a másodikra pedig egyszerű kérés-válasz alapú, 4 lépéses hitelesítés nyújtja megoldást. Mindjárt meglátjuk, mennyire eredménytelenül.
A hitelesítés 4 lépése: a STA küld egy hitelesítési kérelmet (authentication request), amire az AP válaszként küld egy véletlen számsort. Ezt titkosítja a STA egy csak általa és az AP által ismert kulccsal, majd ezt visszaküldi. Végül az AP a közös kulccsal kikódolja a STA üzenetét, és ha végül saját üzenetét kapja vissza, dönthet a sikeres/sikertelen hitelesítés között (authentication failure/success).
A hitelesítés után a STA és az AP titkosítva kommunikálnak tovább, ugyanazt a titkos kulcsot használva, mint a hitelesítésnél. A titkosítás egyik felét az RC4 kulcsfolyam kódoló végzi. Egy kulcsfolyam kódolónak az a lényege, hogy rövid, néhány bájtos kulcsból egy hosszú (ál)véletlen bájtsorozatot alkot, majd ezt hozzá XOR-olja az üzenethez.
(A XOR működése: A XOR függvény két bitet hasonlít össze egymással, a következő kérdéssel: Ez a két bit egyforma? ha igen, 0-át ad, ha nem 1-et. Lássuk mindezt táblázatban:
További tulajdonsága a XOR-nak, hogy bármely 2 bitből ki tudja számolni a 3.-at.)
Ezekután elméletben a dekódolás így zajlana le: a vevő a titkos kulccsal szintén elkészíti az RC4 (ál)véletlen sorozatot, majd ha ezt XOR-olja a kapott titkos üzenethez, akkor megkapja az eredeti üzenetet. (Példával szemléltetve: Mondjuk azt, hogy üzenetünk 2 bitből áll: 1-0. Titkos kulcsunk meg RC4 után: 0-0. Ekkor a művelet: 1 XOR 0=1; 0 XOR 0=0. A vevő ezt kapja tehát: 0-1 és 0-0 ha ezeket beletesszük újra egy XOR függvénybe: 0 XOR 1=1 és 0 XOR 0=0, tehát visszakaptuk az eredeti üzenetet)
Ez persze nem mehet ilyen egyszerűen: ha mindig ugyanazzal az (ál)véletlen bitsorozattal XOR-olunk, akkor könnyen megfejthető lenne üzenet-statisztika alapján a kulcs.
Ezért a WEP-ben van egy nem állandó érték is, amely üzenetenként változik: az IV-Initialization Vector, amit hozzácsapunk a titkos kulcshoz, és ebből készítünk egy (ál)véletlen bájtsorozatot, majd ezt XOR-oljuk az üzenettel.
Ám még mindig nem teljes a kép: az üzenet sem áll magában: hozzáíródik még a manipulálás ellen egy ún. ICV érték (Integrity Check Value), ami nem más, mint az üzenet CRC értéke. Önmagában ez nem lenne elég, hiszen egy módosított üzenethez lehet új CRC értéket számolni, de a WEP még az ICV-t is titkosítja-hozzáfűzi az üzenethez (ami ugye alapból is titkosításra kerül).
Egyszerűbben: a WEP titkosítás működése, összefoglalva:
Üzenetünkre számolunk egy CRC értéket. Nevezzük az üzenet+CRC-érték párost Ü-nek.
Másik ágon: a titkos kulcsot összefűzzük a véletlen IV-vel, és betesszük az RC4 kulcsfolyam kódolóba. Nevezzük az itt kijövő értéket K-nak.
Ezekután: Ü XOR K=ÜK. Végül, a dekódoláshoz szükséges IV-t nyíltan küldjük át!, tehát a végleges WEP üzenet: ÜK+IV.
Ezért is tévesek a 128-bites biztonságot nyújtó WEP-ről szóló reklámok: mivel az IV 24bites, és nyíltan kerül átvitelre, a valódi védett bitek száma csak 104.
Az üzenet dekódolása:
A nyíltan átküldött IV-t összefűzzük a saját titkos kulcsunkkal, majd RC4 (K-t kapjuk). Ezt XOR-oljuk a kapott üzenettel: K XOR ÜK=Ü. Végül a CRC értékeket összehasonlítjuk.
Most hogy ismerjük a WEP működését, beszéljünk a támadás szempontjából fontos hibákról:
Lehetséges a rögzített üzenetek visszajátszása, egy későbbi időpontban. Nemsokára láthatjuk, milyen fontos is ez.
A legfontosabb azonban: az RC4 helytelen használata: léteznek ugyanis ún. gyenge kulcsok, amikből olyan bitsorozatot állít elő az algoritmus, amiknek első néhány bájtjából nagy valószínűséggel következtetni lehet az eredeti, bevitt értékre, tehát a titkos kulcsra! Ráadásul az állandóan változó IV miatt sokkal nagyobb az esély a gyenge kulcs létrejöttére.
Valójában ezen alapszik a teljes törési eljárás.
Pont olyan, mint az ismert MasterMind játék: minden sorral újabb információ derül ki, és végül meg van a szó. Ezért a WEP-nél nagyjából semmit nem ér a speciális jelszó, mert előbb utóbb úgyis kiderül…Próbaképpen ezt a jelszót állítottam be: ’!5kJ). Ezt szólistából lehetetlen lenne kipörgetni, de nekem mégis sikerült kiderítenem. Hiszen minden csomagból újabb információ derült ki a kulcsról, és végül meg volt az a karaktersor, ami megfelelt az információknak.
A bitszám sem segít sokat: 128 bites titkosítás esetén már 60 000 csomagból 60-70% a kiderítés valószínűsége, 100 000 csomagnál 90% a legújabb, PTW technológiával (többet ITT). Persze 64 biten még kevesebb csomag kell, ott már 60 000 csomagból szinte biztosan lehet jelszót kapni.
Viszont 60 000 csomag még mindig nagyon sok: ennyit csak akkor generál egymenetben a felhasználó, ha pl. letölt egy filmet. De ki akar erre várni? Hiszen alapszintű kommunikáció szinte mindig van a levegőben. Ha a támadó itt elcsíp egy alkalmas csomagot (olyan csomagot, amire a routernek válaszolnia kell), és átírja a címzett helyére saját magát, majd elkezdi küldeni, folyamatosan visszajátszani? Nyugodtan megteheti, hiszen, mint írtam, a WEP-nél lehetséges csomagok reinjektálása. A router pedig, szerencsétlenül küldi-küldi a válaszcsomagokat, minden egyes csomaggal hozzáadván egy kis információt a nagy MasterMind-hoz…
Egy Intel2200B/G chipsetes kártyával olyan 300 csomag/mp-es sebesség érhető el. Elméletben tehát 200mp szükséges a töréshez. Persze, ha a teljes időt vesszük (megfelelő csomagra kell egy kicsit várni, általában 40-60 mp-et, be kell szerezni KisM*T-tel a megfelelő infókat a hálózatról), úgyhogy összeségében akár 5 percbe is telhet laptop bekapcsolásától a titkos kulcsig.
2. A WPA (WiFi Protected Access-WiFi Védett Hozzáférés)
A WPA-ról sajnos nem találtam ennyi információt, amit tudok, azt dióhéjban összefoglalom:
A WPA sokkal komolyabb titkosítást alkalmaz, mint a WEP. Lényeges, hogy több kulccsal dolgozik, és keveri őket az üzenetek titkosításánál, szóval igazi erős titkosítás.
Ám, természetesen ez is feltörhető, köszönhetően eszes technikáknak. Ugyanis a WPA-nal, és a WPA2-nél is létezik egy olyan alfaj, amikor az SSID-ből és a jelszóból készít egy hasht az AP, és ezzel titkosít. Ezt az ún. WPA-Handshake-et akkor lehet elkapni, ha egy kliens éppen felcsatlakozik a hálózatra. Ha nincs senki a hálózaton, akkor szívás van, várni kell. Ha azonban valaki fenn van, akkor megfelelő kártyával (Intel pl. nem jó) ledobhatjuk a hálózatról, pontosabban felszólíthatjuk, hogy újra hitelesítse magát (DeAuthentication request). Miközben ezt kiküldtük, folyamatosan sniffeljük az átmenő csomagforgalmat, és elcsípjük a WPA-Handshake-et.
Ebből aztán offline lehet fejteni, tehát be lehet vetni sok gépet összekapcsolva hálózatban, vagy, ami még jobb: a rainbow táblákat. A rainbow táblák lényege az, hogy egy bizonyos művelet végeredményét tartalmazzák, így azt nem kell újra meg újra elvégeznie a processzornak.
Megpróbálom példával leegyszerűsíteni: ugye ha van egy szólistánk, és egy handshake-et törünk, mit tesz a processzor: fogja az SSID-t, meg az első jelszót a listáról, hashet készít, majd összehasonlítja a lesniffelt hash-sel.
Ezt azonban külön is lehet választani: Vegyük azt, hogy van egy SSID-nk, Handshake-ünk és egy jelszólistánk. Ha létrehozunk egy adatbázist (pl. SQL-ben), amiben 1 oszlopban van csak az SSID, a másikban a jelszavak, majd a 3.-ba beírjuk a hasheket, akkor máris egy lépést megtakarítottunk. Így, mondjuk egy egymilliós jelszólistát lehashel a proci 30 perc alatt, után viszont ebből az adatbázisból olyan gyorsan tud összehasonlítást végezni, mint fentebb írtam. Én egy teszt fájllal kipróbáltam, és 20 196 jelszó/mp-et értem el (P4 2,66GHz, 1GB RAM), de mondom, másoknál ez még magasabb lehet. Persze a kulcs itt egy jó szólista. A weben vannak honlapok, ahol egy adott nyelv leggyakrabban használt szavait lehet megtalálni, de léteznek minden nyelvhez megfelelő szólisták.
Ha valaki még a saját adatbázissal sem akar fáradni, neki is van megoldás: srácok összeszedték az 1000 leggyakoribb SSID-t, és elkészítették ezek hashét egy nagyon jó szólistával. A végeredmény egy 33GB-os adatbázis szörnyeteg lett: több hálózatba kötött gép 2 napi folyamatos munkájának eredménye. Válalkozó kedvűek ezt is letölthetik, bár hátránya, ha nincs benne a mi SSID-nk, vagy nem angol a jelszavunk, akkor el kell készíteni a saját adatbázist.
Végül, természetesen, ha a szólista nem segít, akkor brute-force-cal is lehet próbálkozni, de persze ez akár évekbe is telhet...
Ennyit a vezetéknélküli-hálózatok biztonsági megoldásiról, és azok hibáiról.
Köszönöm a figyelmet, remélem, nem volt túl „kocka” a tartalom. Ha igen, kérdezz a fórumban, had magyarázzam el.
DOMy
Köszönet a forrásaimnak:
