Novemberben leszek 57. Még leírni is rossz, a múlt század derekán születtem. Nem mondhatnám, hogy varázslatos életem volt. Szüleim, majd saját válópereim; munka dögivel, csak anyagilag nem jutottam sosem semmire; 33 évesen végleg elbúcsúzhattam attól, amit egészségnek hívnak; egész eddigi életem egy nagy ellentétek balladája: sokszor és sokan akarták elhitetni velem, hogy a varjúk csapata fehér hattyúsereg, ugyanakkor én is egy iszonyúan ambivalens és szenzitív alkat vagyok. Röviden: utalva a Született gyilkosok c. film hírhedt mondatára, én egy született lúzer vagyok.

A múlt héten azonban történt valami, ami erősen elgondolkoztatott. Valami olyan, amitől úgy éreztem maga, mint a Ponyvaregény filozofikus lelkületű bérgyilkosa.
Lassan kezdett a tudatomban az ember fogalma pejoratívba átmenni. Kezdtem végleg elkönyvelni, nincs igazán jó ember, csak széplelkek vannak, akik talán a saját maguk magukban felépített, önmagukról alkotott emlékművüket csiszolgatják. Kezdtem kiábrándulni mindenféle emberi kapcsolatból ... ehhez persze hozzájárult az aktuális közérzetem romlása, néhány egyéb malőr az alap egészségügyi problémámon felül, néhány újabb csalódás ismerősökben és még sorolhatnám. Ezért van az, hogy én Aquinoi Tamás filozófiai jeligéjét preferálom - kételkedem, tehát vagyok - ami mintegy 700 évvel előzte meg Descartes inverz, lényegében ugyanazt a konklúziót tartalmazó ars poétikáját: gondolkodom, tehát vagyok.
Ha az interperszonális kapcsolataimban történtekhez még hozzáadom, amik a tulajdonomat képező tárgyakkal történnek - az E52-esem kivéve - akkor legkedvesebb idézetem egy huszadik századi, ismeretlen grafiti szerző aranyköpése: "Az élet egy nagy sz@ros szendvics. Minden nap egy falat."

Az eset közvetlen előzményeként végleg "meghalt" a munkámhoz nélkülözhetetlen laptopom; majd a múlt héten az a használtan vásárolt laptop is, amit a sürgető kényszer és anyagi lehetőségeim szorításában hirtelen felindulásból megvettem, egy hónapig használtam, majd az is bedöglött.

Egyetlen tárgy szolgál hűséggel már lassan egy éve: az E52. Ha valaki beleolvas az E52-es fémes mindenes kezdetű topikba, láthatja, sokan nincsenek vele megelégedve, még többnek viszont bevált. A csüggedők biztatására és a vehemensebb ellendrukkerek pici froclizására született meg az a szlogenem, gyerekek, vigyázzatok az E52-vel, mert sajnos qrwajó.

Ebben a topikban született meg az előzmény másik szála, ami igazából kiváltotta az elmúlt hét történéseit, megdöbbenésem tárgyát.

Az egyik fórumtárs fogadkozott valami malőr után, ő kivágja ezt a telefont. Nem is működik az elvárásoknak megfelelően, nem is tetszik igazán neki, nem szereti; ő kivágja az ablakon. Természetesen rögtön megeresztettem rá azt a frivol választ, csak előtte időben szóljon, hogy legyen időm odajutni az ablaka alá... Ő akkor azt válaszolta, jó, akkor majd nekem adja a telefont.

Ez az üzenetváltás sok-sok hónappal ezelőtt történt, el is feledkeztem róla. Totál E52-es bu... khm... rajongóvá váltam: néhányan szidták, én védtem és dicsértem a telefont.

Nem is értettem, miért kérdezi az egyik fórumozó, megkaptam-e a csomagot, jó-e ez a cím, hogy ....? Igen, jó, de bocs, milyen csomag? Miről van szó?

A választ akkor kaptam meg, múlt héten, pénteken, amikor igen elkeseredett hangulatban bicikliztem ki a tévébe a második hősi halált halt laptopommal, hátha a pécé gurunk fel tudja támasztani; Csaba, a postás megállított, amikor szembe találkoztunk, hogy van egy kis csomagom.

El nem tudtam képzelni, mi a túró lehet. Sejtettem, hogy összefüggésben van az érdeklődő üzenetváltással és arra gondoltam, biztos valaki, látva, milyen E52-es mániás vagyok, valami alkatrészt, esetleg feleslegessé vált tokot küldött.

Amikor megérkeztem a tévébe, ahol dolgozom, először a laptopnak estünk neki, majd közben eszembe jutott a csomag. Hozzáfogtam kibontogatni a dobozt. Legfelül egy mágneses tok, alatta töltő, adatkábel, gyári fejhallgató lapult a kis papírdobozban. Ezeket kiszedve, legalul egy másik E series bőrtok vált láthatóvá. A hangom, ahogy örömködve szedtem ki egymás után a darabokat - nézd már, miket küldtek nekem! - akkor akadt el, amikor kivettem ezt a tokot és észrevettem, nem lapos. Egy fekete E52-es lapult benne...

Kábé olyan ostoba képet vághattam, mint Töfröcső és Buksi, a nevelt lányom tengeri malacai, amikor szőlővel próbáltam kínálni őket: a derék állatok megszagolták, majd olyan értetlen, ostoba nézéssel tolattak a gyümölcs elől hátra, hogy elnevettem magam.
Ebben az esetben én néztem hosszú másodpercekig ilyen ostobán, mire meg bírtam szólalni és mondtam a kollégának: nézd már, bazzeg, telefont is küldtek benne .... -Kicsoda? - kérdezték. - Fogalmam sincs, egy fórumozó...

Sietve hozzáteszem, a telefonnak semmi hibája nincs. A legfrissebb szoftverrel, négy gigás kártyával ellátva, karcmentesen érkezett. Tökéletesen működik.

Hazaérve délután megpróbáltam az adatlapján feltüntetett telefonszámon elérni, de a hang, aki beleszólt, azt mondta, ezt az illetőt nem ismeri, engem se. Vagyis a hálálkodásra sem adott lehetőséget, hiszen szerintem ő volt, csak letagadta magát.

Nagyon vegyes érzelmek dúltak bennem. Örültem, persze, hogy örültem, de oltári zavarban voltam és még egy kicsit most is abban vagyok. Később privát üzenetváltás során az is világossá vált: semmit nem fogad el cserébe. Használjam egészséggel.

Sok minden történt velem 56 év alatt, de ilyen még nem. Hajnalban vagy két órát gondolkoztam még a dolgon. Az eddigi világnézetem rendült meg, egyre inkább kezdtem lelkileg tüskössé válni és úgy véltem, az emberek igen gyakran ... khm... bocs, rosszak.
Pedig sokszor kaptam segítséget itt a fórumozó kollégáktól, amit tanácsok formájában igyekeztem a kezdőknek továbbadni. De egy ismeretlentől kapni egy E52-est, az azért már nem egy lábmasszírozás kategória.

A dolog akkor történt, amikor már nagyon kezdett tele lenni a műszerem mindennel és kezdtem arra az álláspontra jutni, hogy a környező világ és a dolgok azért vannak, hogy kibaltázzanak velem.
Mint írtam, megrendült a világnézetem, pedig eddig is azt vallottam, olyan, hogy lehetetlenek, nincsenek. Az ember sose mondja azt, hogy soha, legfeljebb azt: nagy valószínűséggel nem.

Végső konklúzióként csak annyit tudok hozzátenni, az élet sosem olyan, mint amilyennek látszik. Lehet, hogy sok ember rossz, lehet, hogy vannak köztük pszeudo humánok, de mindig akad egy ember ... akad egy ember... -és most nem a nagy Lebowszkira, a Tökire gondolok - szóval mindig akad egy olyan ember, aki visszaadja az ember hitét, életkedvét.

"Az embereket nem a dolgok zavarják, hanem a szemléletük; azaz az a mód, ahogyan a dolgokat nézik." Epikhtetosz

Mit is írhatnék még: talán egy tanácsot. Nagyon vigyázzatok, ha E52-est vesztek, mert ez a telefon sajnos qrwajó, ez az egy hibája.