Irány a tenger! Irány a Neretva deltavidéke!
Tehát ismét elindultunk ugyanazon az úton, amin már két napja tekertünk, de most már egy egészen más környezet várt ránk, és ez erővel és jókedvvel töltött fel minket. És még mindig a Neretva mellett haladtunk, amit egészen a torkolatáig követni akartunk. Jobbra a Neretva folyt mellettünk csatornába terelve, balra pedig mindenütt citrusültetvények voltak láthatóak. Itt már szinte mindenütt a mezőgazdaság uralta a fő gazdasági profilt, legalábbis ránézésre. A Neretva deltavidékén számtalan természetes és mesterséges csatorna található, ami kiválóan alkalmassá teszi a területet a mezőgazdaságra, és mint azt láthattuk, ezzel a lehetőséggel élnek is. Nem utolsó sorban számunkra, ezeknek a citrusültetvényeknek a látványa nagyon jó hatást tett ránk, ugyanis mi idehaza nem ezekhez az ültetvényekhez vagyunk szokva.
Tehát vidáman folytattuk utunkat a tenger felé. Elsőnek Opuzen települést értük el, még kora reggel. Itt a főútról letérvén jutottunk be a városba, a Neretva mellékcsatornáján keresztül egy hídon. Tulajdonképpen itt ketté van választva a folyó. A főága halad tovább a tenger felé, és egy mellékága dél felé folyik, az ottani ültetvények felé. Mindkét ága csatornába van terelve.
Maga a település még nem tengerparti település, de az egész városnak olyan hangulata volt, mintha már ott lennénk. Persze reggel még inkább kihaltnak mondtam volna, a helyiek még nem igazán mozgolódtak. Bent a városban sok helyen lehetett látni a Neretván tengeri halászcsónakokat, kisebb-nagyobb méretben. Érdekes volt látni, hogy egészen idáig felhajóznak vele a Neretván, bár ugye a tenger egyáltalán nincs már messze.
Ahogy a Neretva mellékcsatornáján átmentünk, rögtön egy kisebb, régies városrészben találtuk magunkat. Az egész nagyon hangulatos volt, de az egyszerűbb utazónak ez is csak egy tucat adriai öreg városrésznek nézett ki, persze csak annak, aki látott már ilyet ebben a körzetben. Persze azért jó érzéssel töltött el ez is minket, hiszen egyre jobban közelségbe került az igazi adriai mediterrán világ, sőt már benne voltunk. Itt a városban még megálltunk egy helyi boltban vásárolni, hogy feltöltsük a készleteinket, és szomorúan tapasztaltuk, hogy itt bizony már egészen más tarifával számolnak mindent, mint odaát Boszniában.
Innen gyorsan indultunk tovább a tenger felé. Először a 8-as főútra tértünk rá, ami félig átszeli Horvátországot északról dél felé haladva. Ez az út volt az, ami végigvitt minket innen, egészen vissza Montenegróig. Persze először az ellenkező irányba kellett egy picit mennünk, hogy elérjük a Neretva torkolatát. Ezen az úton nem sokat haladtunk északi irányba, ugyanis hamarosan egy hídon szeli át a folyót, és mi természetesen a Neretvát akartuk követni a torkolatáig. Így egy kisebb mellékúton – ami leginkább egy szervizút lehetett – jutottunk el a Neretva torkolatához. Itt már feltűnt velünk szemben a Peljesac-félsziget hegyvonulata, egyre közelebb jelezve a tengerpartot.
Hamarosan elértünk egy töltésre is, ami egy szépen parkosított, lugasokkal ellátott terület volt. Itt jó pár sátrazót láttunk – annak ellenére, hogy nem volt sehova kirakva a kemping tábla. Szomorúan konstatáltuk, hogy jó lett volna idáig eltekerni az előző nap, és picit rendesebb körülmények között vadkempingezhettünk volna. Az időnkbe belefért volna, hiszen távolságra nem volt olyan messze. De hát az ember nem tudhat mindent előre.
Hamarosan fel is tűnt a tengerpart és a világítótorony a Neretva torkolatánál. Közvetlenül a torkolatnál egy nagyobbacska szabad strand volt. Büfével, koktélbárral és mobilvécékkel. Persze ilyenkor, kora reggel, még kihalt volt az egész. Mi sem törődtünk ezzel a stranddal, hanem elmentünk a világítótoronyhoz, és szépen nekiálltunk elfogyasztani az aznapi reggelinket. Közben gyönyörködtünk a tengerben, a szemben lévő félsziget hegyeiben és magában a Peljesac-félsziget öblében. Hiába, ilyenkor kicsit mindenkiből előkerül a kisgyerek.
Reggeli után én azonnal átvedlettem a biciklis szerkót fürdőruhára, és betámadtam a tengert. Itt a torkolat környékén egy rendes homokos tengerpart fogadott minket, ami számomra új volt. Eddig én az Adrián csak a kavicsos tengerpartokkal találkoztam. Nem tudom, hogy máshol vannak-e az Adrián homokos tengerpartok, de feltehetőleg itt a Neretva torkolata miatt ilyen a part. Egyébként már az elején feltűnt, amikor elértük itt a tengert, hogy itt bizony nagyon sekély a part, és ez eléggé hosszan tart befelé a tengerbe. Majd amikor fürdésre adtam a fejem, ezt meg is tapasztaltam.
Egészen hosszan be lehet gyalogolni a tengerbe combig érő vízben. Sőt, olyannyira, hogy én nem is mentem el egészen a mélyebb részekig, hiszen a partot már egészen picinek láttam, viszont előttem nagyon messze, még mindig távol voltak a rákászcsapdák, ahol egy pasi éppen ellenőrizte őket – szintén combig érő vízben. Tehát inkább lemondtam az igazi úszkálásról, és pancsolásra meg áztatásra adtam a fejem. Maga víz azért még nem volt olyannyira meleg így június elején, mint amit az ember megszokott az adriai nyaralások alkalmával, de egészen kellemes és frissítő volt. Sőt, kifejezetten jól esett egy kicsit lazítani. Ráadásul ez a tengerparti szakasz tele volt valami tarisznyarákfélével, amikkel egészen jól eljátszadoztam, amíg fetrengtem a vízben. Hihetetlenül kis agresszív állatkák voltak. Ha hozzájuk értem, rögtön támadó állásba vágták magukat és küzdeni akartak a pici termetük ellenére. Kevésnek jutott eszébe csak, hogy leássák magukat a homokba, de olyankor azt nagyon gyorsan megtették. Kifele menet a vízből is, többször léptem rá a homok alatt megbúvó rákra. Ilyenkor azonnal kipattantak és menekülőre fogták, vagy támadni akartak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
