2024. június 2., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Toshiba Satellite U500

Toshiba Satellite U500 bemutató

[ ÚJ TESZT ]

Egy laptop története

Igen. Végre boldog tulajdonosa lehetek ennek a laptopnak. Azonban, hogy ne csak úgy egyszerűen vágjak a leírás és a tesztek közepébe, először is leírnám, hogy milyen megfontolásból és milyen úton-módon jutottam el ehhez a laptophoz.

Utolsó egyetemi évemben fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy lassan nem ártana új számítógépet vennem. Az már régebb óta fix volt, hogy mindenképp laptop lesz a kiszemelt, mivel úgy gondoltam, hogy a későbbiekben nagyobb szükségem lesz a mobilitás adta lehetőségekre.

Így aztán ez év elején elkezdtem kutakodni, nézelődni, fórumokat olvasgatni. Utóbbiakat itt a PH! fórumai közt találtam. Első komolyabb laptopos tapasztalataimat, egy munkához használt, szintén nem mai 10”-os Sony Vaio-nál szereztem. Meg kell, hogy mondjam a kis méret szinte alig jelentett hátrányt, sőt a terepen végzett munka miatt, szinte előny volt, hogy nem egy 15”-os laposvasat kell az egyik karomban tartani, míg a másik kezemmel matatok a gépen. De azért tudtam, hogy a 10” más általános használatra azért nem feltétlenül lesz a jövőben ideális számomra, illetve ezekben a gépekben nincs olyan komoly processzor és grafikus kártya tudás, ami néhány új játéknál esetleg elkelne. Ezek után célirányosan indultam a 12”-13”-os gépek felé.

Sok keresgélés után jutottam el először az MSI EX300 típusú laptophoz. Nagyon ígéretes volt a maga Intel C2D P7350-es processzorával, 4GB RAM-mal és az ATI Mobility Radeon HD3450 videó kártyájával. Igaz ez utóbbi már nem számít valami ütős kártyának, mégis az Intel féle GMA4500 integrált kártyánál még ez is jobb lett volna. Mindez január vége felé történt, akkoriban viszont még nem volt meg az anyagi keret így várakozó állást vettem fel, továbbra is figyelve hátha lesz valami újdonság.

Telt múlt az idő és államvizsgám után (június közepe) végre meglett a pénz, ekkor jött el az idő, hogy megvegyem a kiszemelt gépet. Azonban jött a hidegzuhany: sorban hívtam fel azokat az üzleteket, ahol még hirdették ezt a darabot, de mindenhol azt a választ kaptam, hogy ez bizony már kifutó modell és már nem lesz kapható a jövőben (jelzem előző év őszén jött ki a modell). Még az egyik hivatalos importőrnek is írtam, hogy mi a helyzet, ők is csak megerősíteni tudták a hírt, és az akkoriban megjelent X320, X340-es laptopokat tudták alternatívaként ajánlani. Ezek természetesen szóba sem jöhettek, mivel többe kerültek, ellenben gyengébb konfigurációt takartak (na jó vékony kivitelűek voltak és kis fogyasztásúak, de ezek nem nyertek meg…).

Ekkor még felmerült bennem az a gondolat, hogy az EX300-as AMD-s (QL-62) verzióját is megvehetném, de sok gondolkodás után végül úgy döntöttem, hogy nem. Mivel az AMD proci sokkal gyengébb teljesítményű volt, mint az Intel és annyira nem akartam alább adni.

Ezek után úgy döntöttem, hogy inkább tartalékolom a pénzem, abban reménykedve, hogy hátha megjelenik valami újdonság a piacon, és mivel még állásom se volt, ezért nem volt sietős a dolog.

És lőn megérte várni! Július végén jött a hír a PH!-n, hogy a Toshiba új laptopokat fog kiadni a Satellite sorozatában augusztusban. Nevezetesen az A500-as és az U500-as szériában. Mindkettő egy nagyon ígéretes felszereltségű laptopnak tűnt és persze az U500-as a hőn áhított 13”-os méretet képviseli.

Pár hét múlva, aztán kiderült, hogy milyen konfiguráció és milyen áron fog érkezni kis hazánkba: Intel C2D T6500, 2GB RAM, ATI Mobility Radeon HD4570, 320GB mindez a megjelenés pillanatában bruttó 230 000 HUF-ért (U500-10L típus). Mindkét tényező hihetetlenül jó ár/érték arányt jelentett, főleg ha hozzá vesszük, hogy operációs rendszert is adnak hozzá.

Azonban állás hiányában továbbra sem volt feltétlenül indokolt a beruházás emellett pedig úgy gondoltam, hogy talán érdemes lenne most már megvárni az októbert (ha már ennyit vártam :) ), hogy egyrészt a sokaktól pozitív jelzőket kapott Windows 7-tel előtelepítve vegyem meg és ha nem muszáj, ne kelljen a Vistával megismerkednem, másrészt valószínűleg az ár is lejjebb fog menni idővel.

Eljött a szeptember. A laptop ára egész szépen alakult, kicsit féltem is, hogy nehogy úgy járjak, mint az előző kiszemelt géppel és elfogyjon az orrom elől. Közben megcsillant a remény állás tekintetében is. Hónap közepén pedig kiderült, hogy alkalmazni is fognak. Na ekkor megint akcióba lendültem és, hogy bebiztosítsam a laptopomat, szeptember 23-án meg is vettem a kicsikét (akkor már 216 000 HUF-ért).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.