Első nap

Nos, mint tavaly is, idén is nyakunkba vettük Ausztriát és vanatoztunk egyet. Sajnos a magyar gazdaság keresztbe tett terveinknek így a 9-10 napos túra nem valósult meg, valamint a csapat egyik tagja el sem tudott jönni. Nem baj, majd jövőre! (UTE jelmondat)

Na, akkor kezdjük az elején! 19-én, csütörtök este összepakoltam a holmimat, idén inkább sporttáskába halmoztam össze az elvinnivalót, mert tavaly elegem lett a karácsonyfa kinézetből (táska, állvány, fényképező és ezeken felül még az éléskamraként funkcionáló szatyor). Útitársam idén is Mr.Csizmás volt. A megbeszéltek szerint a péntek reggel 6.00-kor induló Bukarest és Bécs között közlekedő Dacia EN-el hagyjuk el az országot. Péntek hajnalban kelés (fél 4), a hűtött dolgok összepakolása, majd irány a Keleti! A 4.36-kor induló 30-as busszal hagytam el Káposztásmegyert. A menetrend ~40 perc, amit a sofőr be is tart, bár alig álltunk meg néhány megállóban. A busz kihasználtsága feleslegessé teszi a csuklós járatását a vonalon (jó igen tudom, hogy ünnepnap és hajnal, de akkor is...). Menetközben felhívtam Mr.Csizmást, szokásához híven késett! De most kivételesen nem önhibájából, hanem a drága MÁV elküldte hamarabb a vonatát. Telefonon mondtam neki, hogy imádkozzon, hogy ne ma legyen pontos a vonatunk, mert akkor szívunk! Keletibe beérve láttam a kijelzőn, hogy a vonatunk 30 perc késéssel érkezik, így nem lesz gond a vonat eléréssel, mert a keletiben nem erősség a gyors vonatfordítás. A vonatunk végül 35-40 perc késéssel állt meg a keleti 7. vágányán. Megérkezett Csizmás is, így gyorsan előre a vonat elejére, majd helykeresés. A hangos azt harsogta, hogy a vonat 5 perc késéssel indul is! Meg is lepődtünk, de végül rájöttünk, hogy ez csak amolyan utas nyugtatás volt, mert 15 perc késéssel indultunk... Ezt Bécsig sikeresen növeltük 21 percre. A vonaton volt egy angol nyugdíjas, már Győrnél ott tartottunk mindketten, hogy lehajítjuk a vonatról... És még az angolokra mondjuk, hogy tisztelettudók... 10 percenként rohangált valahová, illetve az út során vagy háromszor beszélt kihangosítva (!!!!) az ájfónján. Bécsbe pont a következő vonatunk mellé vitték be a vonatunk, így sokat nem is kellett keresgélni.

Bécs

A vonat végén Csizmás talált egy német InterRegio-s vagont, amiben az volt a jó, hogy lehúzható ablakos, így könnyíti a vonatból való fotózást. Valamint a vagon érdekessége, hogy a nyitható ablakok ellenére a maximális engedélyezett sebessége 200 km/h! Mondjuk a vagon majd szétesett ennél a sebességnél... Az iránytáblát megnézve tervet módosítottunk és nem Linzbe mentünk várost nézni, hanem végigmentünk a vonattal Stainach-Irdning állomásig. Menetközben előre mentem megnézni vonógépet. Már előrement is soknak tűnt ez a vagonmennyiség, visszafelé meg is számoltam. A vonatunk az osztrákoknál maximálisan engedélyezett vonathosszal közlekedett, ez 14 vagon! Jó volt végigmenni rajta!

Útközben

Elővárosi ingaszerelvény

A vonatot két részbe szedik Attnang-Puchheim állomáson, innen a vonat első 10 vagonja megy tovább Innsbruckba a hátsó 4 pedig Stainach-Irdningbe, végig az ÖBB 170-es vonalán. A vonal végigmegy a Traunsee és a Hallstätter See partján. A vonatunk 14.17-re ért Stainach-Irdningbe.

Traunsee

Alpesi falu

Itt elrohantunk menetrendkönyvet venni, majd vissza a következő vonatunkig [14.23] Éppen elértük a vonatot! Ezzel a vonattal Leobenig mentünk. Menetközben átböngésztük a menetrendet, hogy hogyan jutunk a leglassabban vissza Bécsbe. Ugyanis annyi időnk már nem volt, hogy valami értelmes helyet megnézzünk, de több órákat nem akartunk várakozni Bécsben sem, főleg nem este! Így megvártuk Leobenben a következő vonatot. A vonat elég nagy kihasználtsággal közlekedett, így nem is kerestünk helyet, megálltunk az ajtóknál, mondván kibírjuk ezt a 15 percet amíg átérünk Bruck a.d. Mur-ba. Itt volt negyed óránk, gyorsan kimentem az állomás elé csináltam néhány képet, majd vissza az érkező vonathoz.

Az ebédünk!

Ezzel a szerelvénnyel háromnegyed órát utaztunk Semmering állomásig, hogy aztán innen személyvonattal menjünk tovább a Semmeringbahn-on. Ezt a vonalat 1848 és 1854 között építették, ma a világörökség részét képezi. Vonatunk érkezése előtt még áthaladt egy tehervonat az állomáson, majd megérkezett időben a bécsi S-Bahn vonalakon is használatos 4020-as szerelvény is. A körülbelül egy órás utazás eltelt a nézelődéssel és a fotózással. Majd megérkeztünk Payerbach-Reichenau állomásra, ahol kiderült, hogy 2 állomás erejéig buszozás van (ez vasúton 7 km). Velünk együtt 5-en voltak a buszon, elég lett volna egy mikrobusz is. Innen mentünk tovább Bécsbe "görénnyel"*. Ez a "görény" amúgy egy emeletes elővárosi vagon, amit általában ingavonatokban látni és az oldalán fel van festve egy menyét, amit görénynek hívnak a vasutasok.

Semeringbahn

A vonatunk célállomása Znojmo, de mi csak Wien-Handelskai állomásig mentünk és itt átszálltunk a bécsi S-Bahn S45-ös járatára, amivel Bécset megkerülve elmentünk Wien-Penzing állomásig. Innen ismét S-Bahnnal mentünk be Westbahnhof-ra. Időtöltésnek jó volt ez a Bécset megkerülő vonatozás. A hosszadalmas utazás ellenére is volt még 3 óránk az éjszakai vonat indulásáig. Így elmentünk körülnézni Bécsben, leginkább Csizmás akart wifit vadászni. Sajnos ez nem jött össze, még a mekiben sem tudott csatlakozni az ingyenesre... Nem baj, legalább sétáltunk egyet, eleget ültünk a vonatokon.

Bécs ismét

Az állomásra visszamentünk egy órával a vonat indulása előtt, mert a vonatunk autószállító vagonokat is továbbít, így hamar betolják az állomásra a vonatot. Volt is autószállító, méghozzá 5 darab. Az egyik alsó felét csak motorok töltötték meg, úgy 15-20 darab. Meglepve láttuk, hogy a vonaton csak egy ülőhelyes vagon van és ez így péntek este nem éppen szerencsés (az osztrákoknál meglehetősen nagy - mondhatnám, hogy teljes - kihasználtsággal közlekednek az éjszakai vonatok). Bár Csizmásnak már a peronon is gyanús volt a két fekvőhelyes vagon, de mivel nem volt rá kiírva, hogy másodosztályként közlekedne, így beültünk egy fülkébe az ülőhelyes vagonban. Szépen megvacsoráztunk magyaros módon! Maradt még az otthonról hozott fasírtomból, valamint megbontottunk egy konzerv májkrémet is. Ahogy telt az idő, jött az első utas, hogy szabad-e egy hely, majd jött a következő is. Gondoltuk ők se hülyék, hogy éjszakai vonatról lévén szó beengednek még két embert így garantálva a kényelmetlenséget "alvásnál". De rosszul gondoltuk! Csizmás meglátogatta a mellékhelyiséget, valamint megnézte a két fekvőhelyes vagont az indulás után. Ez idő alatt bejött a fülkébe még két ember. Csizmás visszatért és közölte, hogy a fekvőhelyesek másodosztályú ülőhelyes kocsiként közlekednek, így a jegyünk érvényes rá, illetve találkozott két magyarral is. Megbeszéltük, hogy mi is legyen, majd átmentünk a fekvőhelyesbe. Aztán jött kaller, jegykelezés majd továbbment. Majd nemsokára kiderült, hogy mekkora egy paraszt... Ülőhelyesként közlekedő kocsiról lévén szó, hivatalosan nem lehetne elfeküdni az ágyakon, de az osztrák kallerek szemet hunynak efelett. De mivel ez valami magáncég/alvállalkozó kallere volt, ezt olyannyira komolyan vette, hogy a befüggönyözött fülkék ajtaját feltépte és leordította az utasokat, hogy nincs fekvés. Amelyik fülkék be voltak zárva (belülről beláncolhatóak), azoknak az ajtajait addig verte, amíg valaki ki nem nyitotta azt és ezek után le is ordította a fejét, hogy miért fekszenek. Ha ez még nem lett volna elég akkor körülbelül félóránként jött a buzi LED-es lámpájával és az arcunkba világított, hogy nincs-e új utas, illetve, hogy valaki nem alszik-e a fenti ágyon. Elég hamar eljutottunk odáig, hogy elküldjük melegebb éghajlatra. Salzburg után hárman maradtunk a fülkében, de a harmadik fél már Linz óta a felső ágyon aludt. Érdekes az volt, hogy a kaller nem vette észre. Talán jobb is! Eddigre már lenyugodott a kaller. Lehet, hogy az ÖBB-s hálókocsi kísérők kiosztották, mert egyszer átjöttek. Lényegtelen, így legalább el tudtunk feküdni a két alsó ágyon és aludni Bregenzig. Belső kép a fekvőhelyes kocsiról.*

*: Ez a kép nem saját.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!