2024. június 2., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Utazás rovat

Hongkongi utazás 4. rész: kirándulások a városon belül

Ezúttal a Hongkongon mint városon belüli látnivalók közül próbálok ajánlani néhány érdekességet.

[ ÚJ TESZT ]

A Sik Sik Yuen Wong Tai Sin templom

(Figyelem! A képek kattintásra nagyobb méretben nyílnak!)

A Hatalmas és Halhatatlan Wongnak szentelt szentély volt az első taoista templom, amelybe eljutottam Hongkongban, és egyrészt (Hongkong egyik legismertebb és leglátogatottabb templomaként) érdekes élmény volt alapból is, másrészt ráadásul szerencsém volt (némi belépődíjért cserébe) megismerkedni a taoista felajánlások és ima alapjaival is. Az utóbbiról sajnos képeket nem tudtam készíteni (én nem vagyok az a típus, aki a fényképezni tilos tábla ellenére csak azért is megpróbál stikában fotózni, úgyhogy például itt lehet róla képeket látni, az oldal közepe táján), de szívesen mesélek róla.

Szóval a templom udvara alatt található egy külön szentély, körben 60 szoborral, amelyek a hatvan éves naptári ciklus egy-egy évét jelképezik, középen pedig az oltárral és mögötte a főszobrokkal. A belépődíjért cserébe a látogató kap 3 füstölőrudat és egy szobrocskát a kötelező piros szalaggal. A szobrocskát a jobb tenyérbe kell fogni, majd az első füstölőrudat a szobrocskán található mélyedésbe állítva (nem nagyon mély az a mélyedés, szóval tartani kell azért folyamatosan a füstölőrudat, különben kiesne) meg kell hajolni először a központi oltárnál, Doumu Istennő, a "Nagy göncöl szülőanyja" előtt, elmondani a saját nevem, születésnapom és az imám, utána óvatosan beleállítani a (zárt helyiség miatt különleges, minimális füstöt kibocsátó) füstölőrudacskát az oltár szélén található tálkában lévő fekete homokba.

Aztán a másik két füstölőrúddal ugyanezt (a meghajlást stb.) meg kellett ismételni először egy másik istenség (akinek a nevére nem emlékszem), végül pedig az ember születési évének megfelelő saját istensége előtt: a körben álló hatvan istenszobor alatt ott van mindegyik neve és hogy melyik évnek az istensége (ha a kedves látogató ötvenévesnél idősebb, akkor megfelelő műveletekkel kell kiszámolni, hogy az előző ciklusból melyik isten foglalkozik majd vele).

Mindezeket az egyik nagyon aranyos hoszteszhölgy magyarázta el, miközben körbekísért és mesélt kicsit a hátteréről, és válaszolgatott a kérdéseimre is. Ráadásul az istenek teljesítették is a kívánságom, nagyobb hibák nélkül befejeztük az éjszakai melókat, szóval 100 hongkongi dollárt a hülyének is megért volna a dolog.

Bár a templom maga a XX. század elején épült, a föld alatti szentély csak 2011-ben készült el, három év építkezés után. Az arannyal és márvánnyal gazdagon díszített, LED világításos, visszhangtompító, közepén az évszakoknak megfelelően forgó, a hongkongi éjszakai égboltot és csillagképeket ábrázoló álmennyezettel rendelkező szentély legnagyobb különlegessége az, hogy az isteneknek akár e-mailben is el lehet küldeni a kéréseket.

De mivel a száz dollárt csak a különleges lenti szentélyre kell kifizetni (ez az egyetlen belépődíjjal rendelkező templom Hongkongban, és valahol elfogadható is, figyelembe véve, hogy közel százmillió hongkongi dollárból épült meg), fent a valódi templomban igazi tolongás van, mert az a hír járja, hogy az itt elmondott kérések közül nagyon sok teljesül. Hétköznap délelőtt voltam ott, és hatalmas tömeg tolongott a felső szinteken, a középső udvaron alig lehetett elférni a látogatóktól, a templomszolgák pedig szinte pillanatnyi megállás nélkül hordták a látogatók által a tartókba szúrt füstölőket a kemencékbe elégetni.

A központi épület mellett jobbról-balról több, szintén a hagyományos kínai építészet vonásait magukon viselő kisebb szentély is található a megfelelő istenekkel (például a "Három Szent Csarnoka", ahol együtt tisztelhetők a taoista, buddhista és konfuciánus istenségek). Ezeknél ugyan jóval kisebb a tömeg, mint a főtemplomnál, de azért itt is folyamatosan gyújtják a füstölőket, mondják az imákat, hozzák a (főleg almából és narancsból álló) ételáldozatokat.

A templomépületek mögött az 5600 négyzetméteres gyönyörű Jókívánság-Kertben lehet meditálni a tavacskák vagy a kis patak partján, körbesétálni a pavilonokon és kis hidacskákon, gyönyörködni a virágokban, bambuszligetekben vagy akár a teknősöket ábrázoló szökőkutakban.

Kifelé menet még megnézhettem a taoistával amúgy látszatra teljesen megegyező konfuciánus felajánlásokat a Konfuciusz-csarnok (vagy Egyszarvú-csarnok) előtt, ahol Konfuciuszt és az ő 72 tanítványát tisztelik, aztán pedig Yue Lao és a fiatal pár szobrait. Yue Lao, a "Házasságszervező", a házasság istene előtt is megállt 1-2 pár, boldog és hosszú házaséletért imádkozni, miközben ott jártam.

A jövendőmondókat, amelyről még szintén nagyon híres ez a templom, már kihagytam (pedig állítólag sokan tudnak közülük angolul is), elég kiadás volt erre a napra a föld alatti szentélybe szóló belépőjegy. A jövendőmondás nagyon komoly iparág ennél a templomnál: a látogatók az ima és a kívánság elmondása után egy szerencsehozó pálcikákkal teli bambuszhengert ráznak addig, míg ki nem hullik az egyik pálcika. Az azon szereplő számnak megfelelő papírral azután be kell menni az egyik jövendőmondóhoz a 161-ből (!), aki aztán bizonyos (száz hongkongi dollártól kezdődő) összegért értelmezi a papíron szereplő üzenetet. Még jövedelmezőbb az üzlet azáltal, hogy elég sok látogató több jövendőmondót is megkeres ugyanazzal az egy papírral, hogy ellenőrizze, biztos-e a jóslat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.