A legenda
Régi tervem egy retro játékokhoz való számítógép összeállítása. A régi nagy nevek jelentős része nem, vagy csak nagy küzdelmek árán üzemelhető be Windows XP-n, ráadásul rengeteg olyan játék van, ami csak a 3dfx kártyák Glide API-ját támogatja. Tehát mindenképpen egy Windows 98-at futtató, 3dfx videokártyával felszerelt konfig szükséges ahhoz, hogy probléma nélkül futtassuk a régi kedvenceket. Több számítógépet is építettem, de sorra elvetettem őket: vagy a ház nem volt túl esztétikus, vagy a Voodoo társkártya átkötőkábele miatti képminőség romlás zavart, vagy a gép hűtése volt túlságosan hangos. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy kicsit nagyobb anyagi ráfordítás árán egy minőségi, dísznek sem utolsó gépet építek a 3dfx valaha árult legerősebb, mára már legendássá vált kártyája, a Voodoo 5 5500 köré. Erről a számítógépről olvashattok ebben a cikkben.
A 3dfx meghatározó szerepet játszott az otthoni felhasználásra szánt PC-s 3D gyorsítás történetében. 1996-os megjelenésekor a Voodoo 1 volt az első megfizethető 3D gyorsítókártya, emiatt óriási támogatottságra és elterjedtségre tett szert. 1997-ben a piac 85%-át a 3dfx uralta, nem meglepő hát, hogy a korabeli játékok nagy része csak a Voodoo kártyákon működik 3D gyorsított módban. Egészen 1999-ig megkérdőjelezhetetlen volt a 3dfx sikere, ám ekkora a konkurencia, élén az nVidiával, kezdett megerősödni. A Voodoo 3 ugyan sebességben tartani tudta a lépést a TNT2-vel, ám képminőség terén már elég nagy volt a lemaradása. Ideje volt tehát, hogy a Voodoo 1 óta öröklődő gyermekbetegségeket, úgy mint a 32 bites renderelés hiányát, valamint a 256x256 pixelben maximált textúraméretet végre kiküszöböljék, és valami igazán ütős fejlesztéssel hódítsák vissza a vásárlókat.
Eleinte minden csodálatosnak tűnt. Már az 1999-es Comdex kiállításon bemutatták a vadonatúj, Napalm kódnéven fejlesztett VSA-100 architektúrára épülő kártyákat. Az új chip az ekkorra már alapkövetelménynek számító 32 bites színmélységben való renderelés, és a 2048x2048-as textúrafelbonás mellett hardware-es Motion Blur és Antialiasing támogatást is nyújtott - képminőség terén tehát erősen odavert a konkurenciának. Emellett pedig többchipes felépítésre tervezték, vagyis a sebessége elméletileg a felhasznált magok számával arányosan emelkedett volna - érthető tehát, hogy a bejelentés nagy érdeklődést váltott ki. Ezután azonban hosszú csend következett. A VSA-100-ra épülő kártyák csak nem érkeztek meg, a piac figyelme pedig a DirectX 7-ben debütáló Hardware-es T&L funkcióra, és az nVidia vadonatúj GeForce 256-os kártyájára terelődött. Amikor pedig 2000 májusában végre megérkezett az első VSA-100 alapú kártya a kétchipes Voodoo 5 5500 személyében, hirtelen az AGP 4x-es, DDR memóriás, és természetesen HW T&L-es GeForce 2 GTS-el találta magát szemben, ami ellen a csatát, mint tesztemből kiderül, csúfosan elvesztette. A fél évvel később érkező olcsóbb, egyetlen VSA-100 chipre épülő Voodoo 4 4500 sem rúgott labdába a GeForce 2 MX széria ellen, így a 3dfx súlyos gondba került: hirtelen senkit sem érdekelt a dicső múlt, a többchipes felépítés, és az előremutató képminőségjavító megoldások, hanem mindenki rohant GeForce-ot venni (pénztárcától függően MX-et vagy GTS-t), a 3dfx pedig ott állt egy drágán előállítható, az aktuális DirectX verziót nem támogató, elavult, nagyon nehezen eladható, és mindössze két tagot számláló kártyacsaláddal. A korábban tervezett négychipes csúcsvas, a Voodoo 5 6000 gyártásával problémák merültek fel, az utód Rampage pedig még csak prototípus szinten létezett. A bevételek vészesen lezuhantak, így a cégnek nem volt más választása: a csődeljárást elkerülendő, mindenét eladta a konkurens nVidia-nak. 2000. december 15-én sokkolta a piacot a hír: a PC-s 3D gyorsítás úttörője, a legendás 3dfx nincs többé.
Lássuk tehát a konkrét vasat, vagyis a Voodoo 5 5500-at, ami a 3dfx legerősebb, kereskedelmi forgalomba került terméke. A kártyán 2 db VSA-100 chip dolgozik. Egyenként 32 MB memóriával gazdálkodhatnak, így az összmennyiség 64 MB, ám ez a kétchipes felépítés miatt olyan, mintha csak 32 MB-os lenne a kártya. Chipenként 2 db pixel pipeline, vagyis összesen 4 db-al rendelkezik a kártya, pipe-onként 1 db TMU egységgel (ez is a VSA-100 újítása volt, hogy a korábbi 1x2-es felépítést 2x1-esre cserélték). A chipek, és a velük szinkronban járó SDRAM memóriamodulok órajele 166 MHz - ezt az elavult gyártástechnológia miatt nem tudták feljebb emelni. A memória interface 128 bites (nyilván ez is chipenként értendő). Jól látszik tehát a többchipes kártya hátránya: dupla annyi alkatrész kell hozzá, mintha egychipes megoldást használnának, ami nyilván nincs jó hatással az előállítási költségekre. Ráadásul a két chip miatt a kártya energiaigénye is jóval nagyobb, emiatt külön tápcsatlakozót is igényelt az 5500-as, ami abban az időben még egyedülálló volt. A VSA-100 magokat jó minőségű, golyóscsapágyas ventilátorok hűtik. Ezek sosem fognak megszorulni, viszont idővel kiszárad a csapágyazás, és nagyon zajosak lesznek. Szerencsére az én kártyám esetében ez még csak kis mértékben figyelhető meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
