2024. június 18., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Akármi rovat

A haszonszerzés tudománya

A tudomány és technika korában a többség még mindig védtelen a szélhámosokkal szemben.

[ ÚJ TESZT ]

A kvantumtalizmán

Az emberi hiszékenységből való haszonszerzésnek nagy hagyományai vannak, és úgy tűnik, komoly jövője is. A hamis prófétákat és okkultizmussal foglalkozó szélhámosokat az áltudósok váltják a népszerűségi listán, bár ma is megélnek még mindannyian [6].

Cikkem megírására az alábbi szórólap és a mögötte álló termék ösztökélt. Megvizsgálom miként próbálnak hatni az egyszerű vásárlóra a tudományosnak hangzó, de olykor jelentéstelen kifejezések egymásra halmozásával. Írok még az oktatásról, a természettudományos ismeretek presztízséről és kultúránkban betöltött szerepéről.

Egy forgalmas plázában találtam a szórólapot, ahol talpalatnyi területet és egy kis polcot különítettek el neki. Magáról a termékről hallottam már, külföldön több helyen is forgalmazzák, az viszont némileg meglepett, hogy már Magyarország méretű piacokon is megkezdték a terjesztést.

A cég hologramot tartalmazó karkötőket, nyakláncokat, öntapadós matricákat forgalmaz 7-10 ezer forintos áron. Ez potom összeg egy olyan eszközért, mely "javíthatja az egyensúlyt, az erőnlétet, vagy például csökkentheti a stresszt, a fáradékonyságot". Ezek szerint az is lehet, hogy nem javítja. Vagy ha mégis, nem tudjuk meg, hogy mennyivel. Alaposabb vizsgálódás után érthetővé válik, miért fogalmaz ily óvatosan a cég. Benyomásaim szerint a cég egyszerű, olcsó anyagok és technológiák felhasználásával állít elő közönséges karkötőket, és sok áltudományos, kétértelmű üzenettel próbálja az embereket vásárlásra bírni. Az ellenőrzött, tudományos kísérletek hiányán túl sajnos a gyakran értelmetlen reklámszövegek is erre engednek következtetni.

A magyar honlap tanúsága szerint "a cég feltalálója, Dirk Lindley kiterjedt kutatásokat végzett arra vonatkozóan, hogyan lehetséges adatot és frekvenciát tárolni egy konduktív (vezetőképes) vékony polimer hártyán, szöveten és holografikus hírközlő eszközön".

A fogalmazásmód azt sugallja, mintha eddig rejtély lett volna, miként tárolhatunk adatot egy polimer fólián. Pedig a nyomtatás, gravírozás, felületi kezelés, szövet esetében a hímzés eddig is ismert eljárások voltak. A hologramok szintén mind adattároló eszközök. A frekvencia tárolásának kutatása pedig azért gyanús, mert intenzív mennyiség lévén nem is tárolható. Ez tisztábban érezhető, ha a sebesség tárolására gondolunk helyette [7]. A konduktív szó helyett pedig zárójel nélkül is nyugodtan alkalmazhatjuk a vezetőképes, illetve vezető szavakat, ahogy azt a szakirodalom is régóta teszi ellenben a nagyon ritkán használt angol megfelelőjével.

A következő sorok számomra fokozott mentális kínokat okoztak, ezért félve idézem őket. "2005-ben sikeresen integrálta a hajszálnyi energia dinamikát a modern elektronikával. Ez a munkássága alapozta meg később az EFX feltalálását - az első működő kvantum hologramot."

A hajszálnyi energia dinamika kifejezés megfejtéséhez fizikus ismerősömet is segítségül hívtam, aki osztotta abbeli véleményemet, hogy ennek semmi értelme. Remélem, legalább integrálni tényleg sikerült. Magának a kvantumhologramnak nincs általánosan bevett definíciója, és az EFX sem terhel minket magyarázattal, így magam álltam neki, hogy megfejtsem. Mint megtudtam, a kifejezés először a noétikus elméletben [8] bukkant fel, és a filozófiát régóta foglalkoztató elme – anyagi világ kapcsolatot volt hivatott megteremteni. Azért említem meg ezt a definíciót, mert ezen a vonalon elindulva eljuthatunk ezoterikus gyógymódokhoz, tudományosan ellenőrizetlen praktikákhoz és a telekinézishez.

Egy másik lehetséges jelentése a Stanford Egyetem által 2009-ben bemutatott kvantumholográfiai eljárás, mely különböző elektron-hullámformákat felhasználva több képet tud tárolni egy adott felületen. Az eljárás működése az optikai hologramokéval analóg, ugyanakkor az eltárolt információk csak pásztázó alagútmikroszkóppal olvashatók ki, és a Gábor Dénes-féle hagyományos hologrammal ellentétben nem festenek színes képeket a látható fény tartományában, ahogy azt az EFX hologramjai teszik. Elgondolkodtató adalék, hogy a végzettségét és foglalkozását tekintve feltaláló Dirk Lindley, aki kiterjedt kutatásokat végzett, és a Stanford Egyetemet is megelőzve találta fel tisztázatlan tartalmú kvantumhologramját, egyetlen jegyzett tudományos publikációval sem rendelkezik [9].

Az EFX hologramjai ránézésre az cigidobozokon is megtalálható közönséges fajtának tűnnek. A hologramok passzív eszközök, nem hoznak létre elektromágneses teret maguk körül, csak a rájuk beeső hullámokat verik vissza. Az egyetlen elektromágneses sugárzás amely egy ilyen hologramot elhagy, az a visszaverődő fény. Léteznek aktív eszközök, melyekkel ténylegesen különféle frekvenciájú elektromágneses rezgéseknek teszik ki a testet, azonban ezek többnyire ellenőrizetlen, igazolatlan hatású eljárások.

A promóciós szövegek helyenként olyan homályosak, hogy elejét veszik bármiféle tudományos bírálatnak. „Az EFX termékek több mint 100 darab algoritmust és frekvenciát tartalmaznak, amelyek segíthetnek kiszűrni a statikusságot a szervezetből...” Nem csodálkoznék, ha még a vizbül is kivenné a zoxigént. „ismét lehetővé téve így a sejtek közötti kommunikációt, ahogy az normál esetben történne.”

Ha valós tudományos vívmányok állnak e termék mögött, akkor nagy hiba így bemutatni. Számos további divatszót emelhetnék ki a tájékoztató anyagokból
[10], de ezekkel sem sikerülne érthetővé tennem, mit kínál az EFX. Talán minden idők legfélresikerültebb, hibáktól hemzsegő magyarázatával van dolgunk, talán egy szándékosan kibogozhatatlan, az érték hiányát elfedni kívánó reklámmal. Egy áttekinthető, ellenőrzött tudományos vizsgálat helyett csak oldalakat megtöltő süketelést kapunk. Engem nem sikerült meggyőzniük, pedig ez anyagi érdekük volna. De talán ez sem igaz. A cég 2009-ben, alapításának évében 6 millió dollár értékben forgalmazott termékeket. Nem akarok senkinek „jó” ötletet adni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.