Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) (Kolombusz)


(Kolombusz)
veterán

Sziasztok!

Segitséget szeretnék kérni.
Zaklatja mutert egy nő, hogy miután apám kidobta elcsábitotta a férjét és magára maradt két gyerekkel. Először csak a mobilján hivogatta az illető, kurvázta, stb, most már a melóhelyére is telefonál, a munkatársak előtt lekurvázza telefonon.
Telefonszámokat cseréltünk, sehol nem találhatók meg.
Csak a legközelebbi ismerősöknek lett megadva, akire gyanakodtunk, annak más számot adtunk meg, de arra nem érkezik semmi hivás. Na a lényeg, hogy ma reggel megint lekurvázták a munkahelyén telefonon (gondolom nem tudja az új számát :F és nem tud jobbat tenni), majd az én számomon kereste egy hölgy nem sokkal később. Mondtam, hogy nem én vagyok, de adom rögtön. Mire odaadtam lerakta.
Természetesen az én számom is titkositott és csak néhány ember tudja.

Mit lehet tenni? Mert aki nem ismeri, az tényleg elhinné, hogy ilyet csinált mint amit az illető állit. :U Tervezzük, hogy megyünk a vodafonehoz, hogy mondják meg ki keresett ebben és ebben az időpontban (a számát persze nem küldi el). Lehetséges ez? Vagy a rendőrséghez kell fordulni?

Köszi a segitséget előre is.

(#2) szállitó válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


szállitó
senior tag

Szerintem a rendörségen ezért már lehet feljelentést tenni,esetleg ha van ügyvéd a környezetedben öt kérdezd meg.

(#3) tibibi válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


tibibi
őstag

a legegyszerübb nemtörödni vele elöbb utóbb feladja tapasztalat :B

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

(#4) (Kolombusz) válasza tibibi (#3) üzenetére


(Kolombusz)
veterán

Engem nem izgat, mutert annál inkább.

(#5) Zituska válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


Zituska
csendes tag

Szia! Én nem vagyok ügyvéd, de szerintem ez már kimeríti a zaklatás és a becsületsértés fogalmát... Én már csak azért sem hagynám annyiban, mert már a munkahelyen is zaklatja anyukádat, rossz színben feltüntetve a munkatársai előtt. Ha kattant az a tyúk aki zaklatja akkor nemigen fogja magától abbahagyni!

(#6) Szabtom


Szabtom
senior tag

Feljelentést kell tenni. A feljelentésben meg lehet fogalmazni saját véleményt és feltételezést is (pl szerintem a szomszéd mérgezte meg a kutyámat), és ragaszkodjatok hozzá, hogy legyen benne valahol (akár egy bármilyen megjegyzés rovatban). Egyébként ilyen esetben nyilván úgy indul el a nyomozás, hogy megkérdezik: ''Van haragosa?''

Minden telefonszámot jegyezzetek fel, amit kijelez a mobil, és ezt is írjátok bele (még akkor is, ha vezetékes szám).

Szerk: minden további adatot írjatok bele, ami segíthet (korábbi munkahely, lakóhely, telefonszám, minden korábbi ismert hely és tel.szám).

[Szerkesztve]

(#7) Dictator^ válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


Dictator^
veterán

A vodafone sztem csak ugy nem fogja kiadni a számot.
Faterod nem tud róla semmit? illetve nem beszéltél vele azóta?

És különben is... ...megfogadtam, hogy többé nem fogadok!

(#8) Bog válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


Bog
HÁZIGAZDA

A szolgáltató csak rendőrségi kérésre ad ki hívásadatokat. Úgyhogy ott kezdd a kört, mert ha csak beslattyogsz egy boltba, akkor körberöhögnek, illetőleg elmondják ugyanezt.

Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u

(#9) (Kolombusz) válasza Dictator^ (#7) üzenetére


(Kolombusz)
veterán

De, egy helyen dolgoznak még.

(#10) elfelejtette válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


elfelejtette
veterán

Hali!
Be kellene menni a Vodához annak, akinen a nevén van a telefonszám, és a hívások ideje alapján megmondani nekik, hogy szeretnél feljelentést tenni zaklatás miatt. Mivel titkos a szám, ezért Neked/Nektek nem fogják megadni, viszont a Rendőrség felé igenis kutya kötelességük megadni. Ill. a Rendőrségnek is kötelessége intézkedni, mert ha nem csinálnak semmit, az intézkedés elmulasztása lenne.
Üdv.

"Nagyon jó dolog fontosnak lenni, de még fontosabb dolog jónak lenni."

(#11) Polacheck válasza elfelejtette (#10) üzenetére


Polacheck
HÁZIGAZDA

Feljelentést inkább a rendőrségen tegyen, ne a szolgáltatónál, utóbbi semmit nem tud kezdeni vele. Ilyenkor majd a rendőrség intézkedik, ez a dolguk, ezért fizetjük az adónkat. Nem kell a szolgáltatóhoz menni, ilyesmit csak hatósági megkeresésre fognak kiadni.

less qq more pewpew!

(#12) tibibi


tibibi
őstag

nem tudom ti hol éltek,de a rendörség nem foglalkozik érdemben ilyen ügyekkel ülhetsz órákat várva feljelentést tenni ,azt fogják mondani nincs eredmény ha esetleg van ismerösöd akkor van esélyed. Érdemes lenne jól nyakoncsapni,de akkor meg téged jelent fel :( szomorú,hogy ennyire ráér a csaj. :(((

(#13) Gebriel válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


Gebriel
veterán

Nem tudom mennyire segit,de a mostani jó pár telefonall letudod tilatni azokat számokat amiket nem akkarsz fogadni,illetve azokat is amik rejtve vannak.(pl:Sharp 550Sh,770sh)

Másik megoldás amikor a felveszitek a telefont bekapcsoljátok a némitást. :D

Én speciel kinevetném a telefonba ezzel huzzva az agyát. :DDD

Egyébként meg nem kell vele foglakozni,rákell rakni a telefont.

(#14) motogirl válasza Bog (#8) üzenetére


motogirl
tag

Mi nem röhögjük ki :R Max. elküldjük a rendőrségre :P

(#15) EQMontoya válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


EQMontoya
veterán

apám ügyvéd, szólj holnap suliban, aztán megkérdezem, sztem ez már kimeriti a rágalmazás fogalmát :)

Same rules apply!

(#16) (Kolombusz) válasza EQMontoya (#15) üzenetére


(Kolombusz)
veterán

Van rendőr szomszédunk, már felvette a kapcsolatot egy belbiztonságissal. :)

(#17) ByB válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


ByB
addikt

Közvetetten hasonló helyzetbe kerültem én is, több lehetőség is van:
- rendőrségre kell menni - egyszerű de nem túl hatékony
- magánnyomozó - sok esetben hatékony, de drága
- ismerettség felső szinten a szolgáltatónál - szinte kizárt

Mindezt még tetézheti az is, hogy aki profi zaklató, már sok esetben külföldi internetes telefonhálózatról indítja a beszélgetést, ami állítólag nagyon megnehezíti a visszakeresést. Kérdés, hogy ez mennyire igaz.

A legegyszerűbb, a mamád telefonszámát lecserélni és meggyőzni, hogy ne foglalkozzon vele!!! :R

(#18) Joe bácsi


Joe bácsi
őstag

Most komolyan mit csinál a rendőrség azzal a nővel aki telón hívogat mást? SEMMIT!!! Lecsukja? Ja, persze! A puszadók nem tehetnek ezzel semmit! Még akkor sem, ha oda megy a lakáshoz és ott találkozik a személlyel és ott kúrvázza le. Ezzel sem tud semmit csinálni a rendőrség! Nincs testi fenyegetés, sem bántalmazás, sem semmi! Ez van!

Miért gondolják azt az emberek, h. az a normális, h. egy érintős mobil fogadott hívás után nem zárja vissza a képernyőjét?!

(#19) Zoli bácsi


Zoli bácsi
őstag

Mentőknél dolgozom, irányítócsoportban, mi fogadjuk a segélykérő hívásokat. Hogy hogy vág ez ide? Már mondom is: El nem tudjátok képzelni, hogy mennyi olyan ember van, aki azzal szórakozik, hogy letiltja a telefonszám küldését, és úgy becsmérel másokat, beleröhög a telefonba, stb. Főleg kamaszkorú gyermekek. De a végére hagytam a poént: Hiába tiltja le a számot, nálunk kiírja a gép. Sőt, hamarosan olyan rendszert kapunk, hogy monitoron látjuk, hogy földrajzilag (akár egy-két méter pontossággal) honnét kezdeményezték a hívást, és azt is látjuk, kinek a nevén van a szám.
Csak érdekességképp írtam le.

Szerk: Tudniillik azért kapunk sok ''szivatást'' akinek nem lenne tiszta, mert mobilról a segélyhívó számok (104,105,107,112) hívása ingyenes, így a poén ingyenes a delikvensnek, egy fillérbe sem kerül.

[Szerkesztve]

(#20) Viktor0610 válasza Zoli bácsi (#19) üzenetére


Viktor0610
MODERÁTOR

Ezen számok hívása nem mobil irányból is ingyenes és a vezetékes számok között is van sok rejtett.
Bár az tény, h. mobilról látszólag könnyebb a számot elrejteni.

Samsung Galaxy A54

(#21) ReJim válasza Zoli bácsi (#19) üzenetére


ReJim
őstag

minket marketingesek zaklattak heti 3szor.
a szám titkos, az illető aki hívott lapon kapta a telefonszámokat, vagy adatbázisból nézte.
a telefonkönyvben paragrafus jel van a számunk mellett, így nem lehetne ilyen miatt hívni minket.
egy pár hónapja már nekünk is kiírja a titkos számokat. így leszoktak arról, hogy zargasanak minket. :B


kolombusz:
ügyvéd, feljelentés, szülőktől megkérdezni, hogy ki lehet az.
ezt elég rendesen megszívhatja az illető.

</end.?>

(#22) Szabtom válasza ReJim (#21) üzenetére


Szabtom
senior tag

szülőktől megkérdezni, hogy ki lehet az.

Olvasd el az első hsz-t. :U :F

(#23) Gebriel válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


Gebriel
veterán

És tart még a zaklatás?

(#24) Jégkokó


Jégkokó
veterán

A szolgáltatónál is látják,hogy éppen ki az aki felhívta az ügyfélszolgálatot.Meg lehet tudni minden infót az illetőröl

A főnök tekintete mindig nyílt és őszinte. Vagyis egyik szeméből a nyilt gonoszság a másikból az őszinte rosszindulat sugárzik.

(#25) Zoli bácsi válasza Jégkokó (#24) üzenetére


Zoli bácsi
őstag

Nem. A szolgáltató azt látja, hogy milyen telefonszámról, és milyen IMEI számú készülékről hívják, meg azt, hogy ki az előfizető De ha pl. egy kolléga az öltözőbe hagyja a készülékét, mindenféle szolgáltatást meg lehetne rendelni a telefonjáról. Nagyon helyes, hogy ügyfélszámot kérnek, nem hiszik el azonnal, ha felhívom őket, hogy én vagyok Gipsz Jakab....

(#26) ploteus


ploteus
aktív tag

megkeresni, a telefonját a seggébe, és csörgetni egész nap :W :W :W

˘˘°°UP°°˘˘Szeresd az embereket...Hisz ők sem szeretnek téged...Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem az, hogy alacsony a kerítés!!

(#27) Kernel válasza ReJim (#21) üzenetére


Kernel
nagyúr

Magánszemélynek van lehetősége ilyenre, hogy titkos számú hívó kijelezhető legyen?

Sőt, ha pontos akarok lenni, ez egy vállalkozás vezetékes telefonja (sőt két telefonja), és épp ezért, vagyis az ügyfelek miatt meg sem változtathatom a számokat sajnos.

Mert nekem is néha rejtélyesen belehallgat valaki a kagylóba, ráadásul mindig igyekszik letenni, még mielőtt elküldhetném valahová... Baromira kíváncsi lennék a kilétére, plusz ott vannak még a marketingesek is, titkosítanak rendesen.

Ahol trollok hangja többet ér, ahol a kiskirály, mint kutyával beszél? A fórum szakmai támogatását befejeztem.

(#28) KittyBaba válasza (Kolombusz) (#1) üzenetére


KittyBaba
csendes tag

Sziasztok!

Egyik ismerősömet folyton csörgetik még az éjszaka kellős közepén is szám nélkül.
Irnak neki fenyegető sms-eket is,meg van a szám, amit a tudakozóban leakartam kérni, de sajnos titkosak az adatok.
Biztosan nincs semmi módszer, hogy kideritsük a nevet?Csak egy név kellene!
Ja, és vodás.


Köszi előre is a segitséget!

(#29) Viktor0610 válasza KittyBaba (#28) üzenetére


Viktor0610
MODERÁTOR

Azért nincs mód a név lekérésére, mert aki kiadhatja az infót, megütheti a bokáját -mivel naplózzák minden rendszerben tett lépését.

Samsung Galaxy A54

(#30) Gebriel válasza KittyBaba (#28) üzenetére


Gebriel
veterán

Bizonyos készülékek alkalmasak arra hogy ha xy számról érkezik hivás akkor az ne csörögjön ki csak jelez e és a hivónál foglaltat jelez.

(#31) Cane


Cane
őstag

miért, mit tennél ha meglenne a neve és a címe?

bejelentés, feljelentés nélkül számkeresésben törvényesen nem tud neked senki sem segíteni. ha pedig találsz olyan balekot aki utánanéz, hogy kié a szám, valószínüleg meg fogja neked majd köszönni, amikor kirúgták az állásából vagy bűntetőeljárás indul ellene.
a legokosabb, amit tehettek, hogy a telefonon bekapcsolod azt a funkciót, ami foglalttá teszi vagy kikapcsolt állapotot imitál. azzal tudod a legjobban felidegesíteni, ha közömbös maradsz, vagy ha te is egy kis extrára vágysz: ki kell nevetni amikor telefonál, majd letenni.


▫■ Ω Sēctσr - Γhē lαsτ lιηē σf dēfēηsē ▪□

(#32) blueMerle


blueMerle
veterán

Egyetértek a kinevetéses megoldással. Nekem is volt hasonló problémám, párszor jó hangosan kinevettem az illetöt, majd abbahagyta. És nem kell bíróságra járni, telszámot változtatni, stb.. :)

(#33) #64791808


#64791808
törölt tag

Üdv!

Alapvetően két dolgot lehet tenni, az egyik út magán, a másik jogi.

1., Eljátszod a diplomatát, illetve édsanyád. Ha erre nem képes, akkor a telefonáló máris győzött, és nincs miről beszélni. Nos, amikor anyázik, akkor hiperintelligensen vissza kell kérdezni, hogy ''kíván esetleg apámra prostitíúcióval kapcsolatos megjegyzést tenni, vagy az most elmarad?'' ''van még egyéb közlendője?'' ''tudok még valamiben segíteni?'' És mindezt kedélyes, vicces hangnemben. Két hét alatt megkúrja az ideg és abbahagyja. Amit NEM szabad: visszaanyázni, mert akkor onnan kezdve semmire nincs jogalap, ha ő azt tudja bizonytani.

2., Apropó bizonyítani. Ha valóban úgy történt, hogy más munkatársak előtt lekurvázták édsanyádat, és ezt valóban más is hallotta, akkor ez jó hír. Megalázó? Lehet, de akkor is jó hír. Kettő munkatársat kell keresni, aki azt mondja, hajlandó tanusítani és jegyzőkönyvbe mondani, hogy a zaklatás valóban megtörtént. Onnan kezdve egy egyszerű feljelentés, a BTK szerint ez bűncselekmény, tehát a híváslistát ki fogja adni minden telefonszolgáltató. Egyet tessék megtenni még: egy ilyen hívás alkalmával minél pontosabban feljegyezni a hívás idejét, hosszát, és hogy a hívás melyik számra érkezett! A többi a zsaruk dolga, rövid úton ki fog derülni, hogy mi történt. Lesz egy szembesítés, ahol édsanyádnak semmi más feladata nincs, mint hogy NYUGTON MARAD, BÁRMI VAN, és teszi, amit a zsaruk mondanak. A zsaruk arra fognak játszani, hogy a nő elveszítse a fejét. Onnan kezdve meg lehet választani, hogy elintézik egymás közt, a nő tesz egy beismerő vallomást írásban, amit édsanyád elrak a szekrény mélyére, és tudomásul veszi, hogy még egy telefonhívás, és őt azonnal lecsukják, vagy pedig mehet az ügy a bíróság elé, ahol egy két tanus, szembesítéses bizonyítékkal nagyon balfasznak kell lenni, hogy ne nyerjétek meg.

3., Zárójeles variáció: na esetleg tutira rájöttök, hogy ki volt, akkor egy kameramentes területen ügyes alibivel úgy meg kell rúgdosni, hogy a kórházban alig tudják majd összepakolni. Mentőt hívni kell, de hülye hangon és nyílvánosból.

(#34) NEMO1968


NEMO1968
őstag

Tipp a telefonos zaklatók ellen.
Szűrőlistára teszed a számot,és mindig foglaltat fog jelezni.
Készítesz egy néma csengőhangot.(kérésre küldök e-mailban vagy MMS-ben)
Azt felteszed alapcsengésnek,majd minden telefonkönyvedben szereplő ismerősödnek beállítasz magáncsengést.
Az eredmény az,hogy ismeretlen,ill.nálad nem szereplő számot nem fogod hallani,mikor hív.

Az ember az időtől retteg, az idő a piramisoktól.

(#35) zszsa41


zszsa41
csendes tag

Végül is, ha megvan a szám, körül lehet nézni telefonos zaklatással foglalkozó portálokon, úgy felhasználhatja az ember más tapasztalatát is. Bnőmmel én pl. a http://www.tellows.hu/ oldalon találtam meg a számot, amelyről késeket akartak neki erőszakosan eladni, holott 38-szor szóltunk már nekik, hogy nem kell...

(#36) ESP23


ESP23
senior tag

Sziasztok!
Két napja hívogatnak az alábbi számokról: +361/300-4069
+361/300-4071
Az első számnak nem vettem fel, mert nem voltam telefon közelben, a másodiknak viszont felvettem és csak zene szólt a vonal túlsó végén.
Most attól félek, hogy ezek olyan számok amelyeknek ha fogadod a hívását, akkor generálják a számládat.

(#37) club1 válasza ESP23 (#36) üzenetére


club1
veterán

Fogadott hívásért Magyarországon sehol (kivéve ha 40-es - kék- vagy 80-as -zöld- számod van) nem kell fizetni, csak max. emelt díjas fogadott sms-ért. Utóbbi esetében a küldőnek bizonyítania kell tudni, hogy feliratkoztál a szolgáltatásra.

(#38) batyesz válasza club1 (#37) üzenetére


batyesz
tag

Így igaz!

Minden lehetetlen, de semmi sem az.

(#39) kali válasza ESP23 (#36) üzenetére


kali
legenda

marketinges megkeresések esetén is lehet ilyen, a vezérelt központ tárcsáz, te felveszed, de addig zene szól, amíg oda nem tud kapcsolni egy szabad munkaállomásra!

(#40) rwin5


rwin5
őstag

Sziasztok! Édesanyámnak van egy visszatérő magánszámos zaklatója, előbb én is beszéltem vele de csak trágárkodott. Annyi biztos, hogy ismeri édesanyám, de elég taknyos a hangjából ítélve (15-20) A nagyszülők ha rosszul lennének miattuk hajnalban is be van nyomva a teló, a gyerek pedig hajnali 3kor hívogatja és anyám nem is alszik utána. Van ismerősünk aki utána tudna nézni, de neki is kellene min egy telszám. Amikor beszéltem a gyerekkel mondtam, hogy kiderítem, hogy ki Ő.. Azt felelte hajrá mert vette a telót és nem az ő nevén van. Valami ötlet? :S :(((

(#41) club1 válasza rwin5 (#40) üzenetére


club1
veterán

Egy biztos lehetőséged van, a rendőrségi feljelentés zaklatás miatt. Az adott kapitányság leterheltségétől és az ottani nyomozók munkakedvétől függ hogy lesz-e eredménye (és nem zárják le a nyomozást x hónap múlva minden érdemi vizsgálódás nélkül), de tényleg csak nekik van hatáskörük azokra a cselekményekre, amiket ebben az esetben tenni kell. Az ügyben nagyobb esélyetek van, ha megüti a zaklatás a bűncselekményi szintet, amíg szabálysértésről van szó, addig nem valószínű hogy rámozdulnak.
Ettől jóval gyorsabb megoldás, ha a telefont éjszakára kikapcsoljátok, hiszen nem tart sokáig visszakapcsolni reggelenként, vagy amikor szükség van rá...
Olvasd el ezt a cikket.

(#42) kali válasza rwin5 (#40) üzenetére


kali
legenda

szia,

rendőrségi feljelentés!
kell a hívott szám, illetve a problémás hívások pontos időpontja és időtartama.
hiába nem az ő nevén van a sim kártya, azért van/lesz min elindulni, ha nem is mindig egyszerű a dolog.

(#43) rwin5 válasza club1 (#41) üzenetére


rwin5
őstag

Üdv, elég furcsa ez a story, már máskor is miután történt a "zaklatás" reggelre kitörlődött a híváslistából, mintha fel se hívott minket - lehetséges ez?! (bár magánszám volt, de akkor is..) Visszanéztem a híváslistát egyszer hívott minket egy "+36 1 2625936 - os szám is, de anno nem vettük fel, ma felhívtam de senki se vette fel, gondolom ez egy fülkés telefon lehet. A telefon kikapcsolás azért nem megoldható, mert máskor is volt rosszul nagyszülő és hajnalban hívott minket, hogy menjünk érte, aztán lett belőle csak mentő. Erre azt találtam ki, hogy a jövőhéten a nevemre veszek egy SIM-kártyát az eredeti telefont éjszakára lenémítjuk/kikapcsoljuk, ezt pedig meghagyjuk ilyen éjjeli őrnek, amit csak nagyszülők fognak tudni. Most feljegyeztem magamnak egy papírra, hogy mikor hívott, mert arra emlékeztem, ha kigyűlik egy 8-10 időpont akkor fordulok a rendőrséghez.

(#44) rwin5


rwin5
őstag

Azóta nem hívott a gyerek (de általában csak hétvégén szokott) Azt találtam ki, hogy kihangosítom a telefont és felveszem (sajna csak diktafonnal) a beszélgetést, és 3-4 felvétel után, + a régi hívások lejegyzett időpontjával/tartalmával megyek majd feljelentést tenni. Valami vélemény? (Biztos megunja előbb utóbb, de nem akarok még 2-3 hónapig azon agyalni, hogy melyik hétvégén ébredek fel a kis hülyegyerek miatt a telefoncsörgésre.)

(#45) I83 válasza rwin5 (#44) üzenetére


I83
csendes tag

Szia! Elolvastam a történeted és tényleg csak ez a 2 megoldásod van, hogy feljelentést teszel, ami vagy sikerrel zárul vagy nem, vagy beszerzel egy másik kártyát, aminek a számát csak a család tudja. Nálunk is volt hasonló helyzet évekkel ezelőtt, igaz ott vezetékes számon hívogattak minket éjszaka. A mi esetünkben csak a számváltoztatás segített, mert senki nem szólt bele, úgyhogy ebben az esetben még zaklatásként sem foglalkoztak vele. Az előző hozzászólásodban leírt vezetékes szám (06-1-2625936) valóban egy nyilvános fülke száma, a címe a következő: Budapest, X. kerület 1101, Üllői út. Sajnos ennél pontosabb adatot nem ad ki a netes tudakozó (http://tudakozo.t-com.hu). Remélem sikerrel jártok az ügyben!

(#46) kali válasza rwin5 (#44) üzenetére


kali
legenda

a beszélgetés rögzítése nem megengedett a másik fél tudta és beleegyezése nélkül, szóval csak óvatosan, bizonyítéknak pláne nem okés!

(#47) rwin5 válasza I83 (#45) üzenetére


rwin5
őstag

Hát ez érdekes, akkor nem tudom, hogy kapcsolódik ide a fülkés, mert pestről csak pár ismerősünk van és velük elég jó viszonyt ápolunk. Lehet csak randomban ránk talált, de furcsa volt, hogy édesanyám anyukáját kereste az ő telefonján (névvel persze) és utána kezdett el trágárkodni, azóta pedig visszatérő "zaklató" Nem tudtam, hogy ennyi jog védi a telefonálókat, akkor nem veszem fel a hangját.. A számcsere elég macerás nálunk, ezt nem akarom részletezni (de gondolom máshol se könnyebb)

(#48) szilard28 válasza kali (#46) üzenetére


szilard28
aktív tag

ez büntetőügy és nem polgári.
büntetőügyekben rendszeresen használnak fel rejtett kamerás felvételeket is.

Állítsátok a telefont éjszaka automatikus hívásfogadásra, így előbb-utóbb elfogy a pénze.

(#49) kali válasza szilard28 (#48) üzenetére


kali
legenda

persze, külön engedély birtokában, ellenkező esetben nem olyan egyszerű az...
csapdát sem lehet csak úgy állítani, a "videocsapda" állításának is adottak a szabályai!

[ Szerkesztve ]

(#50) szilard28 válasza kali (#49) üzenetére


szilard28
aktív tag

Miről beszélsz?
A bíróság dönti el hogy milyen bizonyítékot fogad el, és a rejtett felvételeket is elfogadja. Pont.

Továbbítsátok erre a számra a hívást:
06 (1) 443-5500
Ha csak egy hülyegyerek az illető, akkor jó eséllyel be fog szarni.

[ Szerkesztve ]

(#51) rwin5 válasza szilard28 (#50) üzenetére


rwin5
őstag

Miért pontosan kié ez a szám? Amúgy elég régi telefon (annyira azért nem) szóval nem hiszem, hogy ilyen automatikus hívásfogadást be lehet állítani rajta, de ma megnézem, és akkor elvileg nem is fog csörögni?

(#52) rwin5 válasza szilard28 (#48) üzenetére


rwin5
őstag

(töröljétek ezt légyszi)

[ Szerkesztve ]

(#53) rwin5 válasza szilard28 (#50) üzenetére


rwin5
őstag

Ahh, BRFK központi szám, szerintem az ilyen büntetendő lehet, ha oda átirányítom, vagy? :F

(#54) kali válasza szilard28 (#50) üzenetére


kali
legenda

arról, hogy továbbra sem ennyire egyszerű a dolog, mert az is jogsértés, ha a másik fél tudta és beleegyezése nélkül rögzíti a beszélgetést!
nincs kizárva a bizonyítékok sorából, de ne azzal kezdődjön már az ügy, hogy jogsértésre van buzdítva valaki!
van hivatalos út, döntsön a hatóság, mert ha más módon is bizonyítható a dolog, akkor minek a jogsértés?

[ Szerkesztve ]

(#55) Coyote2000 válasza szilard28 (#50) üzenetére


Coyote2000
őstag

ez a telszám mit tud?

Napok óta ÓRÁNKÉNT kapok hívást rejtett számról. Amikor felvettem, KICSENGETT, mintha én hívtam volna.

Telemarketingre gyanakszom, mert munkaidőben jönnek a hívások, és minden óra 5. percében kb. Gondolom valami gép tárcsáz...

KÉRDÉS: lehetséges-e hívásfogadással költséget generálni az előfizetéses számlámra? Ugye nem? :F

(#56) rwin5 válasza Coyote2000 (#55) üzenetére


rwin5
őstag

Fent olvasható ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban: "Fogadott hívásért Magyarországon sehol (kivéve ha 40-es - kék- vagy 80-as -zöld- számod van) nem kell fizetni, csak max. emelt díjas fogadott sms-ért. Utóbbi esetében a küldőnek bizonyítania kell tudni, hogy feliratkoztál a szolgáltatásra."

(#57) Coyote2000 válasza rwin5 (#56) üzenetére


Coyote2000
őstag

köszönöm!

közben találtam is egy jó kis appot, ami az összes ismeretlen számról érkező hívást átpasszol a hangpostára... ;]

(#58) rwin5


rwin5
őstag

Ez engem is érdekel, ugyanis édesanyámnak dettó van egy zaklatója. Priviben tudunk értekezni esetleg?

(#59) Coyote2000 válasza rwin5 (#58) üzenetére


Coyote2000
őstag

Ha nekem szól, akkor persze kérdezz :-)

(#60) rwin5


rwin5
őstag

Sziasztok, ismét Én. A zaklatóval szerencsére megoldódott az ügy és lepattant édesanyámról, viszont most egy érdekes dologgal állok szemben, amiről fogalmam sincs mi lehet, de várok ötleteket. Szóval a telefonomat nem sokan tudják (nagyon nincs is kinek tudnia, nem vagyok egy bizniszman, csak azokkal beszélek akikkel szükséges) Viszont állandóan kaptam az smseket, nem fogadott hívásról, de hiába jelzi ki a számát nem veszem fel, mert aki akarna úgyis elérne máshol. Erről a számról kb ~ 40-50 nem fogadott hívásom van, de volt olyan is, hogy ki volt kapcsolva a telefonon délelőtt és egymás után felhívott 8x mint egy ro-bot.
Ma felvettem, bemutatkoztam búgott egy hangosat elkezdett számolni a számláló 0:04 nél kinyomtam egyből. Valami ötlet?

Ezekről a számokról kaptam a hívásokat, nincs nagy eltérés (csak most veszem észre, hogy nem egy telefon mert annyira nem nézegettem)
06-70 435-9835
06-70 435-9833
06-70 435-9834
06-70 435-9838
06-70 435-8591

Lehet van még több de nem volt kedvem nézni már az smseket.. kicsit bizarr, valami ötlet?

(#61) rwin5 válasza rwin5 (#60) üzenetére


rwin5
őstag

Azóta a googlén találtam egy másik embert aki ugyanezen számok közül egyikére panaszkodik ezzel a szöveggel: "Öt napja minden nap felhív délelőtt, vagy kora délután egy hetvenes szám. Először felvettem, mert nem tudtam ki, de letette. Utána felhívtam egy másik számról, mert azt hittem, fontos, de csak zene szól benne. "

(#62) club1 válasza rwin5 (#60) üzenetére


club1
veterán

Szerintem add el a telefont és dobd el a sim kártyát, nem való az neked. Ha nem akarod hogy Dm-esek felhívjanak ez a legegyszerűbb módszer, hiszen mire másra való egy szám mint hogy felhívják? Azt meg remélem egy pillanatig sem gondoltad hogy ha téged hívnak, az kerülhet neked bármilyen költségedbe ma Magyarországon!?

(#63) rwin5 válasza club1 (#62) üzenetére


rwin5
őstag

Elég zavarosan fogalmaztál :D Kik azok a "Dm"-esek egyébként? :) Lehet cserélek egy sim-kártyát de eddig nem vettem fel, szóval ezután se teszem, sok vizet nem zavar, legalábbis akkora mértéket nem ölt, hogy ezért számot cseréljek.

(#64) club1 válasza rwin5 (#63) üzenetére


club1
veterán

Dm=direkt marketing. Elég nagy valószínűséggel telefonon keresztül akarnak neked valamit eladni. Vedd fel, és mond meg nekik, hogy nincs a termékükre/szolgáltatásukra szükséged. Enélkül elég sokáig próbálkozni fognak, hiszen abból élnek, hogy így adjanak el valamit...
A sim cserével semmire nem mész, számot kell cserélned ahhoz, hogy kikerülj a Dm-esek hatósugarából (legalábbis egy időre, amíg valamelyik ismerősöd/jótevőd vagy a szolgáltató/tudakozó el nem adja nekik a hívószámodat aprópénzért/kedvezményekért). És az új kártyánál a titkosítás se segít azok ellen, akik véletlenszerűen tárcsáznak számsorozatokat. Vagy esetleg kapsz egy másik számot, aminek a régi tulajdonosa már rendelt tőlük, ott se fog segíteni a titkosítás hiszen a számot - mint potenciális balekét - már ismerik.

(#65) rwin5 válasza club1 (#64) üzenetére


rwin5
őstag

Így már értem, köszönöm a segítséget

(#66) Morzsi8


Morzsi8
újonc

Sziasztok!

Egy ideje engem is állandóan mobilon hívogat egy cég és hőtérképes vizsgálatot ajánlgat.
Már legalább 15x mondtam nekik, hogy NEM érdekel. A szám persze titkos.
Budapesti, és vonalas: 1-296-25-56.
Ami nagyon kiakasztott, az a legutóbbi eset volt, amikor még engem kért számon felháborodott hangon a nő, hogy : "Asszonyom, magának nem fontos az egészsége?" Eszem megáll. Nehogy még nekem kelljen magyarázkodnom, mikor Ő erőszakoskodik velem. Persze mindig más és más emberke hív, de ez a nő a butaságával és erőszakosságával viszi a pálmát.
Nem tudom, hogy mit tehetnék, hogy végre lerázzam őket. Valószínűleg a piaci légy sem ilyen erőszakos :(( :(((

Ha van ötletetek, szívesen venném.

Köszönöm

(#67) kali válasza Morzsi8 (#66) üzenetére


kali
legenda

szia,

annyit kell csak mondanod, hogy nem kérsz több ilyen megkeresést, és ezért kéred a telefonszámod törlését az adatbázisukból!
jogszabály kötelezi rá őket, hogy eleget tegyenek a kérésednek.

(#68) solymosi.e válasza rwin5 (#60) üzenetére


solymosi.e
csendes tag

Ezek a számok a creditexpressz behajtó céghez tartoznak...

(#69) csibe1


csibe1
addikt

Jó ideje sok a ráérős emberke vagy cég.
Ismeretlen és magánszámot általában nem szoktam felvenni, ne akarjanak eladni nekem semmit, nincs kedvem senkire se szavazni.
Nemrég vettem egy dual sim-es tapizós tamagocsit.
Kedvenc opcióm az ismeretlen számról jövő hivások,sms-ek tiltása.
A végén még mindegyik telómat lecserélem ilyenre.

" Bármi megtörténhet,még a pók is foghat halat. "

(#70) beta


beta
aktív tag

Sracok,

evek ota hetente minimum 1-2x, de utobbi idoben mar naponta 2x hivnak a CIB banktol, es egy ismeretlen holgyet keresnek, akinek a telefonszamat sajnos megorokoltem. Hiaba mondom nekik, hogy toroljek a szamot, mivel nem en vagyok az ugyfel akit hivnak, egesz egyszeruen ignoraljak a keresemet.

Nem tudom hova fordulhatnek.. nmhh, pszaf, rendorseg, birosag? Valakinek van valami otlete, hogyan lehetne ezeket a piocakat lerazni?

(#71) Littoral válasza beta (#70) üzenetére


Littoral
aktív tag

Nálunk egy másik, ugyanilyen jelenség működött: vettünk egy előfizetést a lányomnak (általános iskolás volt akkor). Egy idő után elkezdték hívogatni egy banktól, meg a rendőrségtől, plusz a bank még sms-özönt is zúdított a számra. A hívások általában akkor érkeztek, amikor a gyerek nem volt otthon, és természetesen hiába közölte, hogy ő nem az a (pont nőt kerestek) nő, akiről szó van, és nincs is hitele, mivel kiskorú, szeretné, ha ezt befejeznék, a hívások és sms-ek folytatódtak. Egy alkalommal a rendőrség éppen akkor hívott (autóhitel lehetett és zártörés volt a tényállás), amikor otthon voltunk, sikerült megértetni az úrral, hogy nem a gyerekem az, aki az ügyükben szerepel. Érdekes, elsőre megértette.
De a bank... Velük nem tudtam beszélni, de szerencsére az özön-sms-ek mindegyikében szerepelt egy e-mail cím (személyé). Erre többször írtam, sms-t is küldtem (ezt lehet, hogy feleslegesen). Mikor már este is hívták a gyereket a moziban, akkor elszakadt a cérna mindenkinél, és egy jól megfogalmazott e-mail-ben, amit tértivevényes levélként elküldtem a bank központjába, plusz a megadott e-mail címre, hogy még egy dobásuk van, utána zaklatásért feljelentés, lásd: új előfizetés, nem ő az, kiskorú, életvitelébe való folyamatos beavatkozás, stb.
A dobás megvolt, sőt, dobások.
Pontosan aznap reggel viszont, amikor szabadságot vettem ki, hogy felkeressem a rendőrkapitányságot, kaptam egy e-mailt az sms-ekben szereplő nősténytől (látszott a levélen, hogy felsőbb utasításra született), hogy bocsika, szőke vagyok, bankban is dolgozok, szövegértési problémám is van, nem fog többet előfordulni, elnézést kér. Mindezeket tudtuk, így nehezen, de a család lebeszélt a feljelentésről.
Szóval kár várni arra, hogy magától oldódjon meg a dolog, ha elsőre (másodszorra) nem érti, akkor lépni kell, határozottan.

(#72) sanyi0627


sanyi0627
senior tag

Sziasztok.
Ismeri valaki ezt a telefonszámot?

0614088349
Köszi

http://logout.hu/bejegyzes/sanyi0627/uzleti_szabalyzat.html

(#73) Real_Gabe


Real_Gabe
tag

Sziasztok!

Tudna valaki segíteni?
A kolléganőmet hívogatják és nem meri felvenni, mert elég furcsa a szám.

Erről a számról hívják: 23171
Ennyit ír ki a telefon, neten nem találtam semmit!

Köszönöm!

sáríála

(#74) 4Grider válasza Real_Gabe (#73) üzenetére


4Grider
nagyúr

Véletlenül nem flottás előfizetése van a kolléganőnek? Mert ott akár beállíthatóak ilyen virtuális számok, így egymást ilyen számokon tudják elérni a tagok.
Nyugodtan felveheti, Magyarországon fogadott hívásért ui. nem lehet a fogadó félnél díjat felszámolni.

(#75) Real_Gabe válasza 4Grider (#74) üzenetére


Real_Gabe
tag

Szia!

Köszi!
Igen, flottás, közben kiderült, hogy flottából kereste valki!

:DDD

sáríála

(#76) zsoltip


zsoltip
őstag

Sziasztok Fórumtársak!
Alábbi telefonszámról mit tudunk?
06305618715

Itt és itt egyaránt olyan jellegű bejegyzések vannak rögzítve, melyekkel egy kedves hölgy ismerősöm is szembesült erről a számról, a tegnapi napon.

Telekom nem adja ki a tulajdonosát, adatvédelmi okokra hivatkozva.
Természetesen titkosított, így nem lehet online telefonkönyvben sem megtudni a kilétét.

Rendőrségi feljelentésen kívül van egyéb vagy ehhez kapcsolódó járulékos szükséges és elégséges intézkedés?

Köszönettel,
zsoltip

(#77) 4Grider válasza zsoltip (#76) üzenetére


4Grider
nagyúr

Hívószám alapján tudsz csak szűrni, más lehetőséged nem igazán van.
Az öreg zaklatókat meg kell fenyegetni egy sms-ben (feljelented, stb...), abból általában értenek és abbahagyják. Ha hívogatós, férfi embernek át kell adni a telefont, hogy kezelje a problémát.

(#78) zsoltip válasza 4Grider (#77) üzenetére


zsoltip
őstag

Ezek a lépések már megvannak. Csupán nem akarom, hogy valami elmebeteg legyen. Szívesen megtudnám ki a retek ez, és megbeszélném vele. Csak nem veszi fel a nyomorult.

(#79) vrgbalen


vrgbalen
csendes újonc

Sziasztok. Egy olyan kérdésem lenne, hogy allandoan hivogatnak de a szám helyett azt írja, hogy Nincs hívóazonosító és egyszer felvettem és csak annyit hallottam, hogy úgy búgott mintha csak felvenned az otthoni telefont tarcsazas elött. A kérdésem pedig az lenne, hogy tudok ez ellen valamit tenni a szolgáltatónál?
A válaszokat előre is köszönöm.

(#80) 4Grider válasza vrgbalen (#79) üzenetére


4Grider
nagyúr

Semmit nem tudsz ellene tenni. Várj egy kicsit, hadd búgjon a hívó zsebére. Még az sem kizárt, hogy kapcsolnak neked közben egy kereskedőt, aki rád fogja sózni a fél világot 1000 Ft jutalékért cserébe.

(#81) vrgbalen válasza 4Grider (#80) üzenetére


vrgbalen
csendes újonc

Hat ez nagyon jó 😏 gondolom akkor az se megoldás ha szolgáltatónál elrejtetem a számom mert ma megnéztem és nyilvános. De azért köszi

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.