Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Sziasztok!
Az X-Blades (Korábban: Oniblade) egy anime műfajban megrajzolt akciójáték lesz, amit a SouthPeak nevű orosz fejlesztőcsapat készít. A játék képi világa elég érdekes, mivel cel-shaded eljárással készül (Mint az új Prince of Persia), amit eddig PC-n nem sűrűn alkalmaztak. De ami a legjobb, hogy egy dögös hölgyemény lesz benne a főszereplő. (Sajnos a videók alapján eléggé valószínű, hogy az ott bemutatott kombókat csak gamepaddal leszünk majd képesek végrehajtani, bár a fejlesztők könnyű irányítást ígérnek.)

A játékban egy kincsvadász lányt alakítunk majd, aki két kardja mellett komoly mágikus erőkkel is rendelkezik. A feladatunk különféle mágikus tárgyak megszerzése lesz, de addig természetesen tengernyi különféle ellenfél állja majd utunkat. Az év vége felé megjelenő játékból a Games Convention-on mutatták be az első trailert. Elég akciódús, pörgős kis film lett belőle, amiben a szőke harcos amazon, Ayumi osztja az ellenséget. A játék mint mondottam, egy anime stílusú Hack & Slash szerepjáték szerűség lesz, amiben a pörgős harcokon és a látványon lesz a hangsúly. A játékban mind karddal, mind mágiával, mind speckó pisztolyokkal oszthatjuk majd az áldást a különböző szörnyekre.

A szörnyek lemészárlása után lelkük hátramarad, amit begyűjtve XP-t kapunk, ebből tudjuk fejleszteni a fegyverünket és a képességeinket. És ez fontos is lesz, hiszen a főellenfelek ellen nem sokra fogunk menni az alap varázslatainkkal. Amire érdemes még odafigyelni (A dögös főszereplőn kívül), az a játék grafikája. A mai modern grafikuskártyák által támogatott effekteket is kihasználja majd a játék. Full felbontáson és minden effektet bekapcsolva kegyetlenül szépen néz ki. Igaz, ennek meg is van az ára. A játék élvezhető futtatásához egy jó erős (De azért nem atomerőmű) gépre lesz szükségünk.

A játék gépigénye a következő:

Minimális Rendszerkövetelmény:
Pentium 4 2.0 GHz processzor vagy hasonló AMD;
512 MB RAM;
ATI Radeon 1650 256MB, vagy nVidia GeForce 7600 256MB VGA;
5 GB hely a merevlemezen;
Windows XP Service Pack 2,
DirectX 9.0c, Keyboard, mouse.

Ajánlott Rendszerkövetelmény:
Pentium 4 3.0 GHz processzor vagy hasonló AMD,
1024 MB RAM;
ATI Radeon x3800 512MB, vagy nVidia GeForce 8800 512MB VGA;
5 GB hely a merevlemezen;
Windows XP vagy Windows Vista,
DirectX 9.0c, Xbox 360 Controller for Windows.

X-Blades GC 08 Debut Trailer HD.

X-Blades Treasure Hunter Cinematic Trailer HD.

X-Blades GC 08 Developer Walkthrough HD.

A játék hivatalos oldala.

A játék 2008. végén fog érkezni, PS3-ra, XBOX360-ra és PC-re.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#2) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Kimaradt az első hsz-ből, hogy a játékot Interneten keresztül kell majd aktiválni. Ez az aktiváció hardverfüggő lesz (Mint például az OEM oprendszereknél), azaz ha nem változtatunk hardvert, akkor korlátlanul lehet aktiválni regisztráció nélkül is, ellenkező esetben maximum háromszor, a negyedik alkalommal már regisztrálni kell a játékot.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#3) Vistaboy


Vistaboy
veterán

"A TopWare 2008 végén érkező játékában a szőke hajú Ayumi szerepét ölthetjük magunkra, aki pisztollyal, karddal, és mágiával indul a démonseregek visszaszorítására. A készítők nem rejtik véka alá rajongásukat az anime műfaj iránt, s ez mind a játékmenetben, mind a karakterek kinézetében megnyilvánul. A főszereplő szőke haja és arcvonásai is az anime művek látványvilágát idézik, s a játékmenet is hihetetlenül gyors lesz, telis-tele akrobatikus mutatványokkal és mozgáskombinációkkal. A játékot a profi módon kivitelezett, filmszerű átvezető animációk és a lenyűgöző tájak teszik majd teljessé. A készítők szerint a műfajnak vérfrissítésre van szüksége, s pontosan az X-Blades lesz az, amiben a hack 'n slash kedvelői megtalálhatják a számításaikat. Egyelőre ennyit tudni a készülő X-Bladesről, kíváncsian várjuk a további információkat."
Forrás: PC Guru Online.

"Az anime stílusú, hack and slash típusú játékok hagyományosan a japán konzolokra készülő darabok. Európában kisebb táborral bírnak ezek a játékok, keleten viszont óriási kultusza van a stílusnak. A műfaj előreláthatólag idén is szépen gyarapodni fog, köztük egy olyan névvel, mely nem csak a konzolosok számára lesz majd elérhető. Érkezik ugyanis az X-Blades, amely - némi meglepetésre - PC-re is kijön majd, valamikor az év második felében. Minden platformnak megvannak a maga hősnői. Legelsőre mindenkinek Lara Croft ugorhat be, de említhetnénk például Jade-et a Beyond Good and Evil-ből, vagy Joanna-t a Perfect Dark c. játékból. Most újabb névvel gyarapszik a lista, az X-Blades című játék főhőse, Ayumi ugyanis tökéletesen beleillik majd ebbe a felsorolásba. A szőke amazon karddal, pisztollyal, meg mindenféle hasonló tárggyal hadonászik majd, egy igazán pörgős, ígéretes akciójáték főhősnőjeként. A játék az új generációs konzolokra, illetve PC-re jelenik majd meg, állítólag még az idén. Bővebb információ később várható a játékról."
Forrás: GameChannelOnline.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#4) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Új X-Blades képek!

"Hét friss képet adtak ki az orosz fejlesztésű X-Blades című cell-shaded akciójátékról, melynek hősnője egy kincsvadász. Ellenfeleinket kardjaival és mágiával ritkíthatjuk majd, a kincseket védő szörnyek mellett a konkurencia is nehezíti a feladatokat."
Forrás: PC Dome.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#5) Rain Blade válasza Vistaboy (#1) üzenetére


Rain Blade
tag

Szeretem az ilyeneket :DD
Alig várom a megjelenést :))

(#6) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Új X-Blades trailer!

"Kiadtak egy újabb videót az X-Blades, korábbi nevén Oniblade, külsőnézetes akciójátékról. Hősnőnk különféle helyszíneken ugrál és harcol, korábban már kamerás változatban megtekinthető volt a felvétel az E3 után. "
Forrás: PC Dome.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#7) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Két új kép és két háttérkép az X-Blades-ből:

[IMG:http://www.pcdome.hu/gallery/3111/image28.jpg][/IMG]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#8) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Bakker, lejárt a MOD, és csak most vettem észre, hogy egy link hibás.
Itt a javítás, és bocsi. :B

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#9) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Új X-Blades képek.

"Két varázslatot mutattak be az orosz fejlesztésű akciójátékból az X-Bladesből, az első a Darkform, mely emberfeletti erővel ruházza fel használóját, folyamatosan szívja el ugyan az energiát a használata, de plusz képességeket is ad, mint a Darkball. A másik varázslat az Earthquake, melyet egy afrikai kaland során tanulhatunk meg egy sámántól. Eredetileg ugyan csak állatok elriasztására használták, de akár a körülöttünk lévő ellenfeleket is összezúzhatjuk vele."
Forrás: PC Dome.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#10) horyk válasza Vistaboy (#9) üzenetére


horyk
senior tag

Első nekifutásra elég tetszetős kis gémnek bizonyul. :D

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#11) Ateszzero


Ateszzero
őstag

Kíváncs leszek!!
Így a gameplayek után mintha DMC4 hez hasonlítana!!

(#12) DerStauner


DerStauner
senior tag

virágboltban már kapható (egyáltalán a warez-ra miért a virág - virágbolt szót használják??)

(#13) alien_ válasza DerStauner (#12) üzenetére


alien_
őstag

Mert az alapelvekbe ütközik bármilyen warezzel kapcsolatos dolog a fórumon, és sokan azt hiszik, hogy ha nem használják a "warez" kifejezést, akkor az már nem is szabálytalan..:W

[ Szerkesztve ]

Swarm is coming.

(#14) horyk válasza DerStauner (#12) üzenetére


horyk
senior tag

"A virágboltban már kapható" ezt nem tudom melyik ökör találta ki :F
Nézz fel egy torrent oldalra. Ennyi.

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#15) alien_ válasza horyk (#14) üzenetére


alien_
őstag

Mondjuk ne. :(((

Swarm is coming.

(#16) Sirandrish


Sirandrish
legenda

nah ezt megnézem magamnak:))

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#17) DerStauner válasza horyk (#14) üzenetére


DerStauner
senior tag

hát nem én, az biztos. egyszer olvastam egyik topicban ezt a szóhasználatot a warez-ra.

(#18) horyk válasza alien_ (#15) üzenetére


horyk
senior tag

Mi ne :F

Sirandrish demo alapján nagyon bejövős ! :K

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#19) Sirandrish válasza horyk (#18) üzenetére


Sirandrish
legenda

kiváncsi vagyok..én még csak gameplayt néztem...

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#20) horyk


horyk
senior tag

Azt megfigyeltétek hogy mikor befejezitek a mozgást akkor a cickók rugóznak még párat ? :DD

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#21) DerStauner


DerStauner
senior tag

épp most uninstallálom.

(#22) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Még csak egy percre indítottam el, mert máris mennem kell melóba, de addig is, amíg visszajövök, valaki megmondaná, hogyan kell felbontást állítani? Nem találok ilyen opciót.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#23) horyk válasza Vistaboy (#22) üzenetére


horyk
senior tag

Én sem találtam a felbontásnak állítási lehetőséget, de nálam alapból 1280*1024-be rakta.

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#24) Vistaboy válasza horyk (#23) üzenetére


Vistaboy
veterán

Igen, sajnos annyiba rakja. Gondolhatod, hogy ez nálam a 24"-os Wide monitoron milyen xar. :DDD

Legalább lehetne benne wide-screen support, mert így nagyon szar, bármit állítok be, minden ugyanaz marad. Az összes eddig megjelent képen wide-felbontás van, akkor miafaxomért nem működik ez a játékban? :F

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#25) Vistaboy válasza Vistaboy (#24) üzenetére


Vistaboy
veterán

Megoldódott a probléma. Mindösszesen annyit kell csinálni, hogy a Launcher.exe-vel kell indítani a játékot, nem az Xblades.exe-vel. Ott a menüben mindent be lehet állítani. :DDD

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#26) horyk válasza Vistaboy (#25) üzenetére


horyk
senior tag

Nekem kér a cdkeyt ilyet nem adtak a boltba. :N

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#27) Vistaboy válasza horyk (#26) üzenetére


Vistaboy
veterán

Jaaaa, hogy "boltban" vetted? Az más. :DDD

Akkor neked nem így indul, igaz?

A játék pedig így néz ki, miután mindent maxoltam:

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#28) csaabz válasza Vistaboy (#27) üzenetére


csaabz
őstag

A 2. kép alapján nem sok ruhát visel a néni :)

Az a tangaszerűség hogy védi meg a kard-balta-buzogány-egyéb csapások ellen??
:))

https://www.flickr.com/photos/187066941@N05/

(#29) horyk válasza Vistaboy (#27) üzenetére


horyk
senior tag

Yepp, de megoldottam egy kis cfg fájl módosítással ! :D

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#30) Vistaboy válasza csaabz (#28) üzenetére


Vistaboy
veterán

A lábán hordja a pajzsgenerátorokat, amik táplálják a bubiját. És még cipőknek sem utolsók. :DDD

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#31) horyk válasza Vistaboy (#30) üzenetére


horyk
senior tag

Nem semmi holdjárója van az biztos. :D

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#32) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Na, kinyírtam végre azt a Teknőst, ami tegnap megkeserítette az életemet. Igaz, akkor szerintem a kevés idő hiányában nem sikerült, mert most, nyugodtabb körülmények között elég simán legyűrtem. :DDD :K

A játék amúgy tényleg eszméletlenül szép, mondjuk néhol kicsit túlzásba vitték a HDR-t, de azért ez annyira nem zavaró. Amúgy lassan de biztosan kezdek túl igényessé válni, ugyanis amíg azelőtt nem nagyon érdekelt a játék, mert 1280x1024-ben ment csak, most, 1920x1200-ban, Full grafikával élmény vele játszani. :U

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#33) horyk válasza Vistaboy (#32) üzenetére


horyk
senior tag

Én most nyírtam ki a Farkast :F vagy mit, hát le kellett vágni jó pár ellent mire kifeküdt.
Aki akkor jön mikor le akarod nyúlni az elején azt a gömb izét. :D
Csak azt nem értem hogy a fő bossnak miért nincs külön élete :F
Mert ha csak a katonáit csépeled akkor is megy lefele az élete.

[ Szerkesztve ]

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#34) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Azt hiszem, befejezem a melóba menetel előtti játékot. Ilyenkor annyira ideges és türelmetlen vagyok - mivel kevés időm van hátra -, hogy semmi sem akar sikerülni. :W

Már ugyan haladtam pár szintet, de most megint elakadtam. Egy folyosón pár penge állja az utamat, amik között elméletileg az ugrás gombbal kell(ene) átmenni. A gond csak az, hogy mivel Gamepad-om nincs, eléggé meg vagyok lőve ezekkel az ugrabugrálós részekkel. Ráadásul egy penge majdnem a fél HP-met leszedi, még ha csak a hajfonatok végét kapja is el, akkor is. Azaz a harmadikon sehogyan sem tudok átjutni. Már próbáltam mindent, dupla ugrást, nekifutásból, mindenhogyan, hiába.

Ha esetleg valakinek sikerül ezt a részt átvinni, az megoszthatná velem a titkot. Most sajnos már nincs időm foglalkozni vele, de holnap újra megpróbálom.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#35) Sirandrish válasza Vistaboy (#34) üzenetére


Sirandrish
legenda

2szer kell gyorsan egymás után előre nyomni és utanná ugrás ..akkor egy kurvagyorsat ugrik előre...egyébként duplaugrással meg felette tudsz átugrani szóval meglehet oldani:)

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#36) Vistaboy válasza Sirandrish (#35) üzenetére


Vistaboy
veterán

Köszi, így már megoldottam. De mint mondottam, Gamepad nélkül ez olyan volt, hogy vagy sikerül, vagy nem.

De most elértem egy Oroszlánhoz, amit állítólag csak karddal lehet kinyírni, de akárhogy is csapkodom, alig-alig megy le az élete, és mindig meghalok. Egyenlőre nem kínlódok vele. Majd ha túlélem a mai napot. :O :O :O

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#37) horyk válasza Vistaboy (#36) üzenetére


horyk
senior tag

Oroszlán :F

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#38) Sirandrish válasza Vistaboy (#36) üzenetére


Sirandrish
legenda

nem farkas?

Mindenesetre én kinyirtam már kétszer a "farkas"t (lehet oroszlán akkor..meg volt egy pók is már..nah az kemény volt..meg lesznek onnan izgi részek...:)
már megvettem a gyorsabb életvisszatöltést is 150K-ért meg még jónéhány cuccot...remélem így könyebb lesz..most is van vagy 250K-m csak nemtudom mire kéne költeni:D

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#39) horyk válasza Sirandrish (#38) üzenetére


horyk
senior tag

Az farkas szerintem is, de mind1.
Figy, lehet találni egy tekercset (csak már azt nem tom hol találtam :F ) és akkor minden a felébe kerül !
Bazze van itt valami cucc ami 5 milla ! :W

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#40) Sirandrish válasza horyk (#39) üzenetére


Sirandrish
legenda

nálam az a tekercs kimaradt..de nem is nagyon érdekel..jó ez így:)
nem olyan drágák a cuccok:)

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#41) Sirandrish


Sirandrish
legenda

nah most viszont énis megakadtam:(

Ennél a gyökérnél vagyok de megsebezni sem tudom...tudja valaki hogy lehet ölni?

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#42) horyk válasza Sirandrish (#41) üzenetére


horyk
senior tag

Bökd ki a szemét vazze ! :D
Amúgy fingom nincs, még nem járok itt. :(

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#43) Sirandrish válasza horyk (#42) üzenetére


Sirandrish
legenda

adtam neki tüzet..jeget de semmi...öltem a kis nyomikat amiket küld..az se fáj neki...ötletem sincs:(

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#44) Sirandrish


Sirandrish
legenda

nah az megvan..továbbjutottam:)
Az utolsó hely amin voltam...szerintetek volt lény?:D

[link]

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#45) Sirandrish válasza Sirandrish (#44) üzenetére


Sirandrish
legenda

most látom hogy az "előtte" kép hiányzik:)
nah mindegy..sok lény volt ott és azalényeg...
amugy ahogy haladok előre egyre jobb:)
Már rengeteg képességem van...egy baj van..csak 4et lehet egyszerre használni gyorsgombon:(

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#46) horyk válasza Sirandrish (#45) üzenetére


horyk
senior tag

De mindig azt a 4 képességet kell választani ami ideális a pálya szakaszhoz.
Ahogy nézem, legyilkoltál egy pár szörnyet. :C

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#47) Sirandrish válasza horyk (#46) üzenetére


Sirandrish
legenda

jó de akkor 3percenként át kéne állitani..az se jobb...

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#48) horyk


horyk
senior tag

HELP ME ! ! !

Ezt a jegizet hogy kell meg0lni ?

Ne állj le hülyékkel vitatkozni, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. cn.clanbazis.com; www.gajaliget.hu; cN|Squad Promod Pub Server: 84.2.39.248:28977; cN|Squad DAMN:MW PUB Server: 80.249.173.120:28972

(#49) Sirandrish válasza horyk (#48) üzenetére


Sirandrish
legenda

sok szar nem jön le a képről de jégizét vagy tűzzel vagy jéggel lehet...most perpill nem ugrik be de a 2 közül valamelyik nyerő lesz:)

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#50) Sirandrish


Sirandrish
legenda

Nah végigtoltam...elég rövidkére sikerült sajna:(

mindent megvettem amit lehetett és még költöttem jónéhányat fullHPtöltő-re poén szinten...hiányzott egy negyed oszt vettem:D de még így is maradt 24M a végére:DDD

[ Szerkesztve ]

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.