Kedves hexagon, azt íród a 602. cikkben (ne keljen visszalapozni):
„Feynman szerint nincs is nem is lesz olyan mechanizmus, ami magyarázatot adna a kétréses interferencia kísérletre.
Azért próbálkozni remélem, még lehet.”

Én is próbálkozom, és mint földhözragadt materialista állítom, hogy a megoldás nagyon egyszerű.
Elvégezték ugyanis a kétréses kísérletet 1-1 elektronnal is. Az elektron áthaladását jelző érzékelőket helyeztek el mindkét résnél. Azt tapasztalták, hogy létrejött az interferencia, kivéve abban az esetben, ha valamelyik résnél indikálható volt az elektron.
A megoldás kézenfekvő: az elektron nem egyszerre hullám és részecske (ez nyilván képtelenség), hanem váltakozva hullám vagy részecske. Vagyis, amikor a résen hullámként halad át van interferencia, amikor részecskeként nincs interferencia.
Ha a megfigyelést egy optikai ernyővel végezzük, akkor a hullámforma interferenciáját érzékeljük. Viszont, ha pl. egy CCD érzékelővel, akkor a részecskeforma becsapódásának valószínűsége szerinti, az interferencia csíkokhoz hasonló mintázatot kapunk. Mert ahol nagyobb az intenzitás nagyobb a részecske rekombináció valószínűsége, ezáltal a fényelektromos jelenség létrejöttének lehetősége.

Minden a tárgyban végzett kísérletre igaz, hogy nem a foton vagy elektron „tudja”, hogy milyen kíséretet akarunk elvégeztetni vele (John Gribbin), hanem az eredmény attól függ, hogy hól, hogyan, mikor alkalmazzuk, illetve érzékeljük hullám vagy részecskeformájukat.

Ja,ja igen, amikor azta hozzászólást írtam, még nem tartottam ott ahol a 11 dimenzióról meg az "M" elméletről van szó, de ez csak 10 térdimenzió, és az idő a 11. Egyébként én nem is tudom, hogy az időt jogos-e összemosni a térdimenziókkal, lehet, hogy igen, de nem vagyok benne biztos. Amúgy ha bebizonyosodna, hogy az idő olyan Fenmann-i módon komplex, vagyis valós és imaginárius részrre bontható, akkor pláne nem. De ez csak az én elvi állásfoglalásom, minden matematikai bizonyítás igénye nélkül.

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Válasz Megon (#749) írására

Kétségeid hasznosak nekem, mert írhatom: a természeti törvények is információk, ezért nem különíthetők el az Összes Információtól – mint ahogyan nem különíthetők el a fizikai jelenséggé váló infóriumok evilágban szerzett „környezeti” információi sem, amelyekről a (#745)-ben mint egyedi információkról írtam. Azért egyedi, mert a természeti törvényeket és a követésükhöz szükséges energiát minden infórium megkapja információként a fizikai létükhöz, de e törvények szerint lehet nekik számos eltárolható egyedi információjuk is.

Eltárolhatóak, mondom, mert az időkvantumonként vákuumba visszatérő infóriumok egyedi környezeti információi maradéktalanul lemásolódnak energiájukkal együtt az egyre növekvő „sötét” evilági memóriumba, ami csak olvasható, mint a log fájl. Az infóriumok fizikumként való rendszeres újrakeletkezésekor csak azokkal az információk térhetnek vissza a Fizikumba, amelyek az Összes Információ rendjével összhangban állnak. A rendet a vákuum új infórium (részecske) bevetésével, kölcsönökkel (Casimir–effektus) vagy a környezeti információ módosításával állítja helyre, miután az eredeti állapot eltárolódott a „read only” memóriumban. (A múlt tehát nem változik, csak az eredetileg indult eseménysor módosul.) A memórium majdani olvasásával pontosan megtudjuk azt is, hogy mikor, hol keletkezett az első vízmolekula, mi lett a sorsa, milyen volt akárhány ezer éve a hangyatársulások ivadékgondozása, mikor, hogyan lett élet, ember, s ősünk mikor tanult meg meghalni saját erejéből - stb.

A válaszodban említett információ tehát nem válik érdektelenné, mint ahogyan a többi sem. (Információ nélküli részecskék pedig nincsenek: legalább a természeti törvénycsomag és a sajátesemény-tár mindegyikben ott van.) Annak örülök, hogy te nem megsemmisülést, elveszést írtál, mint Stephen Hawking fekete lyuk múltbeli információiról (Az idő rövid történetében, amiben az időről magáról nincs is szó, csak a méréséről). A memórium működése, a semmi nemléte miatt a teljes megismerésnek a fénykúppal illusztrált jelenség se lehet akadálya s nem lehet igaz, hogy a fekete lyukak tulajdonságai eleve kizárják az információink határtalan növekedését. Valóban megismerhetjük tehát a világunkat a végtelenben, múltja minden időkvantumának valamennyi rezdületével együtt, időutazás nélkül - ha vigyázunk magunkra.

Itt és most a sötét anyagnak és energiának nevezett jelenséget gyanúsitom azzal, hogy memórium. Esetleges tévedésem a rendszerem lényegén nem változtatna, mert ha nincs megsemmisülés, a bármikori információknak és energiájuknak mindenképpen kell tárolódniuk valahogy, ha pedig tárolódnak, a megmaradásuknak szükségképpen van értelme. Nagyon csábító a sötét valami tartós vizsgálhatatlansága, de az már azért újgenerációs scifi téma, hogy a sötét memóriumban lehet-e világos lyuk, ahol ömlenek az abszolút pontos információk az olvasójegyeket kezelő Heisenberg közvetítésével. A rendszerem a kíméletlenül egyirányú idejével eleve kizárja az időutazást, s képtelenségek közé hantolja a múlt bármilyen megváltoztatásának gondolatát.

A világunk létezésének szaggatottságából (0 és1), az ebben a fórumban is különféleképpen interpretált fizikai jelenségekből összeállt első (#745) szösszenetem címe az volt, hogy hol vannak a természeti törvények. E kérdés ikerpárja, hogy hol van a vákuum. Nos, ott, ahol a természeti törvények: a Fizikum minden végtelenül kicsi részében, amiknek így nem kell utazniuk időkvantumonként ahhoz, hogy saját magukkal lépjenek sajátos reakcióba a vákummba való visszakerülésük küszöbén (nem idegen ez a kvantumfizikától). Nincs rács, nincs tükörvilág, nincs tenger, nincs a semmi, nincs a az abszolút nemlét. A Hegeli dialektika nem egy elgondolás a sok közül, hanem valóban lejátszódik, de szereplői – Hegeltől eltérően - a végtelenül kicsi fizikai jelenségek és a mindegyikükben ott lévő vákuum, ami mindig tökéletesen képviseli az Összes Információt.

Jó száz évvel az Einstein abszolút praktikus elméletei után elkezdett visszaszivárogni a fizikusok agyába – vákuum révén - az éter gondolata. A praktikum se tudta elnyomni a gondolati szükséget a Közvetítőre, aminek működnie kell a Fizikum, mint Rész és az Összes Információ, mint Egész között. A kvantumfizika egyébként is tele van közvetítő részecskékkel, enyvesen vagy enyvtelenül.

Visszatér rövidesen az abszolút idő bizonyossága is a fizikába, mert nélküle és Közvetítő nélkül nem születhet meg az igazi nagy egyesített elmélet. A CERN, az LHC és a akármilyen többszörösük sem hoz nélkülük megváltást, (bár lelkesen mantrázom a Neten talált disztichont: Létezz, Higgs-bozon, adj tömeget valamennyi szavamnak: Sört ide, jó hideget! Friss csapolás legyen ám!) Minden esetre én már elkészítettem az egyesített elmélet háttérképét, az informatika még nagyobb dicsőségére.

(Azt sajnos nem tudom meganimálni, hogy egy rendszeresen frissülő monitoron a pixelek különféle hálózatok tömegébe kötött olyan különböző számítógépek, amelyek gyakran maguk se tudják, mit, miért csinálnak hardverük és szoftvereik ellenére. Lehet, hogy éppen az „ellenére” különbözteti meg az embert a lehető legbonyolultabb számítógéptől is?)

A pozitivistáknak sem lehet bajuk az Összes Információ önbizonyító fogalmával, s csak örülhetnek, hogy a „semmi”, a „megsemmisül”, „megsemmisít”, az „örökre elvész” és rokonaik kimúlnak a fizika akadémiai nyelvezetéből. Más kérdés, hogy a köznyelvben változatlanul megsemmisülhet, ami eltűnik előlünk, mint ahogy felkelhet a Nap, pedig dehogy… Engem nem zavar, ha esetleg a vallások némelyike pl. Istennek hirdeti majd az Összes Információt, Fiúnak tekinti a Fizikumot, Szentléleknek a Vákuumot (az étert). Nem érv, csak szellemtörténeti érdekesség: a teremtésről szóló első bibliai mondatok szerint előbb volt idő (nap és napszakok), mint a Nap és a Hold megteremtése:-)

Javaslatodat a Valóságnak Megvalósulással való helyettesítésére azért nem tudom elfogadni, mert csak a Valóság az a fogalom, amelyik a megvalósult és a bezápult lehetőségeket is magában foglalja.

Lehet, hogy az utolsó bekezdésedet nem értem pontosan, de ha az elrettentő erő szükségességére gondolsz, akkor nem értünk egyet, mert a végeredmény már most is az öngyilkos védekezés – az emberiség kiirtása – lehet. És még fejlődünk: tudunk majd bolygót, napot is robbantani merő védekezésből. Lehet vitatni a mai veszélyt, de aligha lenne szerencsés a gyakorlatban eldönteni a vitát.

Szerintem azon se érdemes vitázni, hogy az Összes Információnak minden információ rendelkezésére áll, jelentsen ez bármit…

[ Szerkesztve ]

Hexagon igen sok hasznos és hiteles linket is adott írásai mellé. A (#709) alatti link Polónyi Jánossal, a hírneves fizikus tudósunkkal készült, és a Fizikai Szemlében megjelent interjúhoz, onnan a Fazekas Gimnázium weblapján lévő egyik írásához vezet. Ezek nekem kedves részeit a visszaolvasást könnyítendő most ide mazsolázom mentségemre s magyarázatára feltételezéseimnek, amelyekkel megszüntettem a kontinuum abszolút uralmát, feldaraboltam az időt, s megszerkesztettem - Polónyi János szavával élve - egy tér-granulátumot, ami idősorba állított olyan világnyi szemcsékből áll, amelyekbe külön-külön bele van zárva egy időkvantumnyi kontinuum is. Benne változatlanul érvényesülhet minden valós tudományos sikerünk, ha elfogadjuk elsődleges jelenségnek az információt és információkból magyarázzuk a Fizikum (anyag és társai) minden pontszerű és egyéb objektumát. A fordulattól majd megújuló matematika megérteti velünk az Összes Információ időtlensége és a mindig szaggatott fizikumidő viszonyát is.

(Nem ejtett kétségbe Németh Juditnak és Szabados Lászlónak a Fizikai Szemle idei 3. számában Einstein segítségével feltett, s az utolsó mondattal tökéletesen megválaszolatlanul hagyott kérdése: Természetes, hogy a Világegyetem alkalmas az élet számára? Szerintem az Összes Információnak nem volt és már nincs más választása, mint a vele egyidőtlen Fizikum működtetése az értelemért.)

Az idézetek több részletben:

„A helyzetet úgy foglalhatjuk össze, hogy a kvantumelmélet által leírható kölcsönhatások összeférhetetlenek a tér-idő folytonos struktúrájával. Minden eddig végrehajtott kísérletben a kvantummechanika jóslataival megegyező eredményt találunk, így nincs okunk a kvantumelmélet alkalmazhatóságában kételkedni. A jelen ismereteink alapján a tér-idő struktúra folytonosságát vagyunk kénytelenek feláldozni ahhoz, hogy a kvantummechanikát fenntarthassuk. Ezzel a matematika alapfogalmai, a határérték vagy a kontinuum válnak szigorúan véve szükségtelenné a fizikában.” (Fazekas)

„…egyes térelméletek numerikus tanulmányozása azzal a tanulsággal zárult, hogy az említett divergenciák nem csupán a perturbációszámítás délibábjai, hanem valóban jellemzőek a kvantum-térelméletekre, ha az elemi részecskék egymástól tetszőlegesen kis távolságban is előfordulhatnak. A problémát úgy összegezhetjük, hogy a pontszerű, struktúra nélküli elemi részecskék kvantummechanikai leírása összeférhetetlen a téridő folytonos struktúrájával. Nem beszélhetünk pontszerű részecskékről anélkül, hogy egy minimális távolságot ne kellene feltételezni, amelynél jobban a részecskék nem közelíthetik meg egymást. Ezt a lépést hívják az elmélet regularizálásának.”(Fizikai Szemle)

„A minimális távolság bevezetése nem jelent valódi problémát, hiszen nincs semmi, kísérletileg megalapozott okunk azt hinni, hogy a jelenleg ismert fizikai folyamatok tetszőlegesen kis távolságokon is ugyanúgy megtörténhetnek. A legjobb felbontású mérések is csupán körülbelül 10-16 cm-re érnek le és elméleti úton sohasem tudhatjuk meg, hogy mi várja a kíváncsi érdeklődőt ennél kisebb távolságokon.” (Fizikai Szemle)

Még mindig idézetek

„A speciális relativitáselmélet órák és méterrudak alkalmazásával fogalmazódik meg és a fénysebesség inercia-rendszer függetlenségére alapul. Mindez nagy távolságon, a klasszikus tartományban megfogalmazható eljárás. A rövid távolságú relativisztikus kvantum tartományban azonban problémák jelennek meg. A relativisztikus kvantum-térelmélet szerint nem lehet egy m tömegű töltött, pontszerű elemi részecskét a ℷC=ħ/mc Compton hullámhossz nagyságrendjénél kisebb méretű tartományban lokalizálni… Eszerint ℷC távolságon és _ℷC /c időintervallumon belül nincs értelme a fénysebesség fogalmának…” (Fazekas)

„…a perturbáció számítás képleteiben megjelenő, tömeghéjon kívüli közbenső állapotokra is történő összegzés és a pályaintegrál formalizmus azt sugallják, hogy a kvantumfluktuációk nem Lorentz szimmetrikusak. Ezért úgy tűnik, hogy a fénysebesség csak a klasszikus tartományban igazi állandó.” (Fazekas)

„Térjünk vissza a kvantum tartományba, ahol szét kell választanunk két problémát, a kis
távolságon előforduló, relativisztikus effektusok által jelentett megszorításokat a kvantummechanikát jellemző, az interferencia által leírt kvantumfluktációk okozta lehetséges szimmetriasértéstől.
Az előbbi esetben azt hiszem, hogy nincs értelme a fénysebességnek. Azonban gondosan izolált rendszerekben az interferencia, azaz a kvantum koherencia makroszkopikus távolságokon is fenntartható és ilyenkor lehetőség adódik a kvantumfluktációk által esetleg megváltoztatott fénysebességet kimérni. Ebből a szempontból nagyon fontos az Einstein-Podolski-Rosen típusú korrelációt mozgó detektorokkal ellenőrző kísérlet, ahol egymástól 10 km távolságban helyeztek el két detektort és egy korrelált foton-párokat kibocsájtó forrásból érkező párok koincidenciáját mérték. Az egyikkel a (11) lineáris kombináció valamelyik járulékát választották ki, a másikkal pedig e kiválasztásról szóló információ érkezését figyelték. Nem találtak értékelhető, retardációra utaló késést a második detektorban, pontosabban a komponens kiválasztás információja legalább 107 ∙ c sebességgel terjed. Más források alapján is gyanakodhatunk egy, a kvantummechanikában rejlő nem-lokális jelenségre.

A speciális relativitáselmélettel ellentmondó eredmény ez? A válasz az elmélet értelmezésétől függ. Ugyan a kvantum korreláció terjedése gyorsabban történik, mint a fénysebesség, azonban belátható, hogy használatával nem lehet információt továbbítani. Mihelyst a kvantum korreláció segítségével információt is kívánunk továbbítani, mint a kvantum teleportációs kísérletekben, klasszikus csatornára is szükség van és a terjedés sebessége a speciális relativitáselmélettel összhangba kerül.
Tehát az a kérdés, hogy a speciális relativitáselméletben bármely jel terjedésének sebességéről van szó, vagy pedig csupán az információval bíró üzenetekről? A kérdés értelmetlen a klasszikus fizikában, ahol a valóság és a matematikai formalizmus békés harmóniában van és a válaszhoz a kvantummechanika értelmezési problémáinak a tisztázása szükséges.” (Fazekas)

További idézetek és egy megjegyzésem

„A matematikai végtelen és limesz fogalma a klasszikus fizika alapján sugallt egyszerűsített modell olyan rendszerekre, melyek az adott megfigyelés felbontásában nem mutatnak mikroszkopikus struktúrát. A kvantumfizika nem ilyen világról tanúskodik.”(Fizikai Szemle)

„Miért vagyunk biztosak abban, hogy a klasszikus fizikára alapozott számfogalom általánosításai helyesek maradnak a kvantumfizikában is?” (Fizikai Szemle)

„. A megfigyelések felbontóképességének további, feltehetően nagymértékű növelése során természetesen vagy a kvantumfizika jelenlegi törvényei cáfolódnak majd meg, vagy pedig a tér valamilyen granulátumos, diszkrét struktúráját találjuk meg.” (Fizikai Szemle)

„A húrelmélet alapgondolatát a gravitáció problémaköre sugallta. A szokványos, pontrészecskékre alapuló kvantumtérelmélet keretein belül a gravitáció kvantumváltozata nem renormalizálható, a minimális távolsággal nem tarthatunk nullához. A megoldás a húrelmélet szerint a részecskék pontszerű mivoltának húrszerű általánosítása. Az eredmény egy rendkívül bizarr világ, mely bizonyos határesetben esetleg hasonlónak tűnik a mienkhez. Úgy érzem, hogy ebben az elméletben a matematikai komplexitás nem áll arányban a fizikai problémával. Nincs semmilyen kísérleti jelzés arra, hogy a gravitációs kölcsönhatás kvantumos általánosítására szükségünk lenne, hogy a Természet a gravitációt nem csupán a klasszikus tartományban használja. Nincs semmilyen matematikai vagy fizikai indok arra, hogy a minimális távolsággal nullához tartsunk a kvantumfizikában.” (Fizikai Szemle)

„Az utóbbi száz év alatt a fizika fejlődésében a mérések felbontásának körülbelül tíz nagyságrendű növelése közben felfedezett új kölcsönhatások és részecskék több új fejezetett nyitottak. Miből gondoljuk, hogy ez a tendencia megváltozik, és a felbontás további tizenhét nagyságrenden keresztül valónövelése közben a matematikai struktúra semmilyen lényeges módosítására nem lesz szükség” (Fizikai Szemle)

…a gravitáció klasszikus Einstein-egyenlete megjósolja, hogy egy pontszerű tömeg körül az úgynevezett Schwarzschild-horizont alakul ki, amely meggátolja, hogy a részecske környezetének a horizonton belül eső részéből bármilyen információ kijusson. A hurok gravitáció a Schwarzschild-sugarat használja minimális távolságnak, ami azért természetes, mert végtelen időbe telik, hogy ennél jobban megközelítse egymást két tömegpont. Ez a vonzó elképzelés, sajnos - az ismereteink jelenlegi állása alapján - teljesen ellenőrizhetetlen, mert mintegy húsz nagyságrend választja el a kísérleti berendezéseinket és a keresett jelenségeket. Megint ahhoz a kérdéshez jutottunk vissza, hogy miért szükséges feltétlenül zérushoz tartani a minimális távolsággal?” (Fizikai Szemle)…E kérdés tisztázása érdekében elegendő egy kicsi, de véges minimális távolságot bevezetni a kvantumgravitáció elméletében.” (Fizikai Szemle)

---------------------------
Megjegyzem, nem valamiféle klasszikus fizikai hatás, hanem annak lehetőségéről szóló információ hatására robban(ak) szét, ami(k) robban(nak), azaz működni kezdenek a robbanó(k)ba zárt természeti törvények információi (vonzásnál, taszításnál, kapcsolódásnál is). Biztosan nem nulla a táv, aminek számszerűsítésénél is figyelembe vehető pl. a kiválasztási információ terjedésére megadott sebesség-minimum (107 ∙ c). A nullához tartás követelménye tehát szerintem az objektumok információi közötti informatív kapcsolat figyelmen kívül hagyása miatt alaptalan, és csak a Fizikumhoz szokott gondolkodás görcsös kivetítése a kvantumfizikára. Az objektumok informatív kapcsolatában kell kutatni, hogy az ő körükben is luxus-e a biztos információ.

A fentiek sem adnak azonban választ Megon (#740) alatt feltett kérdésére, hogy egy időkvantum alatt megtehető-e egy térkvantumnál nagyobb út. Az én feltétélezésemből az a válasz következik, hogy e világban – azaz a vákuumon innen - térkvantum pontosan annyi ideig létezik, amíg az esedékes időkvantum tart. Az időkvantum lejártával az egész társaság – az akárhogy rohanó akármi is - a vákuumba kerül, onnan visszatérve ugyanaz a társaság újrakezdődik a sokadik alef nulláról. Szerintem ezt a huzavonát Mari néni is el tudja magyarázni János bácsinak: az időkvantum miatt egy mozdulattal egynél több térkvantumot lehetetlen abszolválni, jelentsen ez bármit…

Még néhány idézet

„…a kvantummechanikai állapotot leíró hullámfüggvény egy bizonyos, nagyon speciális változása a fénysebességnél gyorsabban terjed. A kísérlet további finomításával sem sikerült semmilyen késleltetést találni, a terjedési sebesség alsóhatára jelenleg tízmilliószorosa a fénysebességnek.” (Fizikai Szemle)

„A koppenhágai interpretáció az 1927-es, Brüsszelben megtartott Solvay Konferencián alakult ki végleges formájában, melyet Dirac úgy fogalmazott meg tömören, hogy a kvantummechanikai hullámfüggvény csupán ismereteinket tükrözi a mikroszkopikus rendszert illetően, és az elmélet a létező objektumok mibenlétéről semmit sem tud mondani.

Az elmélet megalapozói számára a felhasznált fogalmak szokatlan és ellentmondásos jellege arra utalt, hogy ezek ideiglenes eredmények, amelyeket hamarosan jobban megértett, végleges alakban fogunk ismerni. Ez nemcsak hogy nem történt meg, hanem ez az ideiglenes jelleg is egyszerűen lekopott, miután a következő generációk a kvantummechanikával, mint kísérletileg bizonyított, zárt elmélettel találkoztak tanulmányaik során. Hozzászoktunk egy ellentmondáshoz mielőtt megértettük volna az okát.” (Fizikai Szemle)

„Az azóta kísérletileg alátámasztott kvantummechanika egy világnézeti krízishez is el kellett volna, hogy vezessen. Mert a 19. századi pozitivista, materialista világkép teljes kudarca, hogy a fizika alapjait kutatván kénytelenek voltunk az anyaggal kapcsolatos felfogásunkat teljes egészében feladni anélkül, hogy új harmóniát találtunk volna. Amit 1926 óta materializmusnak tekintünk a fizikában, az még köszönő viszonyban sincs a fizikai világot determináló kauzalitásra épülő képpel… Vagy feladjuk, hogy egy összetett rendszert alkotóelemeire bontva értsünk meg, vagy pedig egy új világnézetet kell kialakítanunk. Az ilyen irányú helykeresésben látom a mai fizika kultúrtörténeti szerepét.
Schwinger mérésalgebrai megközelítése a Koppenhágai Interpretáció továbbfejlesztésének olyan irányát sugallja, amelyet az utóbbi évek során egyre többen felvetnek, hogy a kvantummechanika tulajdonképpen a részleges információval való tudományos, azaz konzisztens és ellentmondásmentes bánásmód elmélete. Ennek az elképzelésnek szerintem a kvantum-teleportáció kísérleti megvalósítása, amelyben a fizikai állapot egy időre csupán információ formájában létezik, további alapot szolgáltat.” (Fizikai Szemle)

A (#754)-ben a 10-16 cm természetesen tíz a mínusz tizenhatodikon akart lenni, de a felső index nem ment át.

A (#755) harmadik bekezdésében a 107-ből a hetes felső index. Ritkább karakterek átmentek.

[ Szerkesztve ]

Válasz Infonium (#753) írására

Sajnos nem győztél meg. A természeti törvények és az információ összemosásával ugyan az a baj, mint például az alapvető kölcsönhatások Nagy Egyesítésével. A dialektikus ellentétpárokat se matematikai se logikai módszerekkel nem lehet „összemixelni”. Az erős, gyenge és elektromágneses kölcsönhatás anyagátadással járó, irreverzibilis, statisztikusan érvényesülő, funkcionális kölcsönhatás. A gravitáció, kommunikáció és integráció vektorpolarizációval anyagátadás nélkül működő, reverzibilis kiszámítható, strukturális folyamat. Talán előrelépést jelentene ha a szuperhúr struktúra mellé sikerülne funkciót társítani.

Az információ és a törvény dialektikáját szintén nem lehet összemosni. A természeti törvények szigorúan érvényesek a kezdetektől mindenütt a Világegyetem minden kvantumában. Bármikor tudjuk alkalmazni az egyik törvényszerű jelenséget a másik rovására, vagy előnyére, de megváltoztatni soha. Ezzel szemben az információ időszakos, eltorzítható, elfedhető.

Fontos, hogy ne tévesszük össze a törvényt a működéséről szóló információval. A Föld ellipszispályán való keringését a gravitáció törvényei szabják meg, ennek megfigyelése a távcsövekkel, műholdakkal információ.

Látom az oxigén atom szabad vegyértékére vonatkozó információ mulandósága nem győzött meg. Íme, egy másik példa. Az égitestestek mozgását meghatározó természeti törvények az Ősrobbanás óta érvényesek és valószínűleg túlélik Univerzumunkat is. Viszont, például a Föld mozgására vonatkozó információkat, mint tudjuk, évszázadokon keresztül titkolták, elnyomták, eltorzították. Mindez a gravitáció törvényeinek érvényesülését a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolta.

Nem Te vagy az egyetlen, aki a „Nagy Recs” vagy a „Nagy Slutty” fenyegetésének árnyékában az „információ-megmaradás” törvényére hivatkozva szeretné az Univerzumot megmenteni. Szerintem ez a szalmaszál nagyon törékeny, az alagút jelenségek, féreg járatok törvényeinek feltárása és alkalmazása sokkal valószínűbb lehetőséggé válhat a menekülésre.

Lehet, hogy az téveszt meg, hogy évszázadokkal ezelőtt az égitestek mozgástörvényeinek felismerése még a csillagászok számára is új információt jelenthettek. Napjainkban azonban az utca embere is megmosolyogná azt, aki a Nap Föld körüli keringését próbálná bizonygatni.

Tehát nem csak a fizikai, de az emberi társadalom információi is mulandóak, átalakulhatnak például fizikaiból történelmi információvá. Persze, valóban csodálatos dolog lenne, ha az inforiumokban az anyag történelme tárolódna, ezért kérlek, hogy árulj el egy kicsit többet ezekről: nyugalomban vannak, vagy mozognak, keletkeznek, vagy örök idők óta léteznek, stb.?

Válasz Infonium (#753) írására

Sajnos nem győztél meg. A természeti törvények és az információ összemosásával ugyan az a baj, mint például az alapvető kölcsönhatások Nagy Egyesítésével. A dialektikus ellentétpárokat se matematikai se logikai módszerekkel nem lehet „összemixelni”. Az erős, gyenge és elektromágneses kölcsönhatás anyagátadással járó, irreverzibilis, statisztikusan érvényesülő, funkcionális kölcsönhatás. A gravitáció, kommunikáció és integráció vektorpolarizációval anyagátadás nélkül működő, reverzibilis kiszámítható, strukturális folyamat. Talán előrelépést jelentene ha a szuperhúr struktúra mellé sikerülne funkciót társítani.

Az információ és a törvény dialektikáját szintén nem lehet összemosni. A természeti törvények szigorúan érvényesek a kezdetektől mindenütt a Világegyetem minden kvantumában. Bármikor tudjuk alkalmazni az egyik törvényszerű jelenséget a másik rovására, vagy előnyére, de megváltoztatni soha. Ezzel szemben az információ időszakos, eltorzítható, elfedhető.

Fontos, hogy ne tévesszük össze a törvényt a működéséről szóló információval. A Föld ellipszispályán való keringését a gravitáció törvényei szabják meg, ennek megfigyelése a távcsövekkel, műholdakkal információ.

Látom az oxigén atom szabad vegyértékére vonatkozó információ mulandósága nem győzött meg. Íme, egy másik példa. Az égitestestek mozgását meghatározó természeti törvények az Ősrobbanás óta érvényesek és valószínűleg túlélik Univerzumunkat is. Viszont, például a Föld mozgására vonatkozó információkat, mint tudjuk, évszázadokon keresztül titkolták, elnyomták, eltorzították. Mindez a gravitáció törvényeinek érvényesülését a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolta.

Nem Te vagy az egyetlen, aki a „Nagy Recs” vagy a „Nagy Slutty” fenyegetésének árnyékában az „információ-megmaradás” törvényére hivatkozva szeretné az Univerzumot megmenteni. Szerintem ez a szalmaszál nagyon törékeny, az alagút jelenségek, féreg járatok törvényeinek feltárása és alkalmazása sokkal valószínűbb lehetőséggé válhat a menekülésre.

Lehet, hogy az téveszt meg, hogy évszázadokkal ezelőtt az égitestek mozgástörvényeinek felismerése még a csillagászok számára is új információt jelenthettek. Napjainkban azonban az utca embere is megmosolyogná azt, aki a Nap Föld körüli keringését próbálná bizonygatni.

Tehát nem csak a fizikai, de az emberi társadalom információi is mulandóak, átalakulhatnak például fizikaiból történelmi információvá. Persze, valóban csodálatos dolog lenne, ha az inforiumokban az anyag történelme tárolódna, ezért kérlek, hogy árulj el egy kicsit többet ezekről: nyugalomban vannak, vagy mozognak, keletkeznek, vagy örök idők óta léteznek, stb.?

Bocsánat nem Inforium, hanem Infonium.

Véletlenül duplán küldtem el, kérem az egyik példányt törölni.

Köszönöm:
Megon

A Heisenberg féle határozatlansági reláció sajnos a történelemre is hatással van. Nem csak a jövő lesz mindíg bizonytalan, de a múlt sem egzakt módon visszaszámítható,
Napóleon talán el sem vesztette a watwerloo-i csatát???

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Hozzászólásod az én eddigi állításaimat is cáfolja, ezért illendő, hogy - bár javítgatásaim után lesz Heisenberget is érintő bőséges válaszom Megonnak -, közvetlenül is reagáljak egy előzetes kivonattal cáfolatodra, nehogy keresgélned kelljen a betűket a szövegkazlamban.

Heisenbergi határozatlansági relációja kétségbevonhatatlan méréselméleti tétel, egyben aktuális ismeretelméleti korlát szerintem is. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a méréskor objektíve létezett fix hely s objektíve volt impulzus is. Az objektív állapoton a mérés nem változtat (amint ezt a Wiki is hangsúlyozza), de tény, hogy a hely és az impulzus (és egyéb kanonikus konjugált mennyiségek) egyszerre nem mérhetőek. Ennek a részleges olvasási tilalomnak természetesen funkciója van: ne legyen kiszámítható-szerkeszthető a jövő, ne lehessen megváltoztatni a természeti törvényeket, a jelenlegi értelmi szinten ne lehessen közvetlenül blokkolni az Összes Információt hatásait. A mérési korlát azonban közömbös az adott esemény valós megtörténése, az adott állapot objektív megléte szempontjából.

Mivel számomra a semmi fizikai értelemben se létezik, merem állítani, hogy az időkvantumok minden mozzanata szükségképpen rögzül a valahol e világban - szerintem a ma még láthatatlan, később is mindig csak olvasható memóriumban, s tudásunk magasabb szintjén majd intézményesen olvashatjuk tartalmát. Olvasójegy Heisenbergnél – írtam a (#745)-ben. Lehet szokatlan hipotézisemet vitatni, szívesen veszem, de a múltunk megváltoztatásának lehetőségét soha, sehol se állítottam, sőt mindenféle időutazás lehetőségét kifejezetten kizártam a fizikából - azt irodalmi munkásság részének tartom.

A régóta uralkodó szellemi fejedelmünk – az örökkorlátokba vetett hit – sok tételének, így a Heisenbergi korlátnak is Achilles-sarka a semmi nemlétével szerintem bizonyított memórium. Gyógyítható a semmi létének kísérleti vagy matematikai-fizikai bizonyításával…A Vákuum és a nulla nem a lételméleti semmit jelentik. A matematika és a fizika a bizonyítást nem is vállalja, mert mint mondják, e fogalmak nem tartoznak tárgykörükbe (pedig dehogynem). Lépten-nyomon található azonban a lételméleti semmit propagáló (a fizika tárgyává tevő) pl. ilyen szöveg: „… ha egy részecske az antirészecskéjével találkozik (például elektron pozitronnal), kölcsönösen megsemmisítik egymást (annihiláció), és a felszabaduló energia…”. Szerintem az „együtt átalakulnak energiává” lenne a helyes kifejezés. (Az energia és a tömeg nyilván azért is ekvivalensek, mert lényegük azonos: mindkettő információcsoport.

Első rész 1/3
Nincs dialektikus ellentét a négy kölcsönhatás-fajta között. Kétségtelen különbözéseik ellenére harmonikusan, Richard Feynman dimenziótalan finomszerkezeti állandójának sérelme nélkül működnek együtt a Fizikumban Mivel pedig ez a makulátlan összhang nyilvánvalóan létezik, alaposnak tekintem azt a feltételezést, hogy az megérthető, lefordítható az emberi gondolkodásra, azaz a négy hatás értelmes művére.

Írtad, materialista vagy. Eftichios Bitsakis, a mai fődialektikus-fizikus-materialista, a bővítetten ismét kiadott könyvében (Fizika és materializmus, Kossuth, 1986) és azóta is hangsúlyozza a LÖM 29.köt.165. oldaláról vett idézettel az objektív igazság elérhetőségét, ami azt is jelenti, hogy ami létezik – esetünkben a harmónia -, azt az emberi gondolkodás képes helyesen tükrözni. (Erre - ha jól értem Bitsakist - Kurt Gödel nemteljességi tétele és Heisenberg határozatlansági elve dacára is képes az ember). Persze, tudom, a materializmust manapság már inkább a szkepszis jellemzi – no, ennek az én szösszenetem abszolút antagonisztikus ellentéte. Átmeneti kompromisszumot inkább Polónyi János álláspontjával (bővebben idéztem a (#756)-ban) tudok kötni: egyelőre ne erőltessük a nagy egyesítést, mert „Nincs semmilyen kísérleti jelzés arra, hogy a gravitációs kölcsönhatás kvantumos általánosítására szükségünk lenne, s hogy a Természet a gravitációt nem csupán a klasszikus tartományban használja.”
Szerintem a lényeg a Fizikum egészében tapasztalt négyhatás-harmónia, s e lényegen nem változtatna, ha a gravitáció az egységes Fizikumnak csak egyetlen, de a többivel szorosan összefüggő szintjén hatna. Lefordítható a nagy egészben meglévő harmóniájuk úgy is, hogy a gravitáció és a másik három hatás nem zavarják egymás köreit, de ez sem dialektikus ellentét, hanem békés szomszédi állapot. (Kapcsolathiány értelmében a nulla is információ.)
Sokszor igaz a tudományos megismerésre is, amit Polónyi János említ a Fizikai Szemlében: a biztos információ luxus a túlélésért való harcban. Nem vétek a kompromisszum.

A természeti törvények és az információ tulajdonságait, fogalmát illetően alapvető eltérés van közöttünk. Te az információt – ha jól értem – csak az élők ismereteivel azonosítod, a természeti törvényeket pedig, jóllehet ők is csak részei a lét egészének, meghatározatlanul, abszolút szupremáciával lebegteted mindenek fölött. Ugyanilyen értelemben említik sokan mások is a Természetet (talán Polónyi is).

Magukat a természeti törvényeket senkise látta, de valamelyest tudjuk őket hatásaikból, ezért odatesszük őket, szinte megszemélyesítve, az események mögé alanynak. Konkrét helyet nem ad nekik e világban a közfelfogás. Természetesen a törvények nem fizikai objektumok, még kevésbe lehetnek a klasszikus anyagok (tömeggel). Vannak egyre-másra, s hatnak, ahol kell. Tökéletesen lefedik, betöltik a fizikum minden terét, idejét. Ezért kínáltam meg őket hellyel a Fizikum minden végtelenül kis részében. Igaz, ott csak dimenziótalan információként lehetnek. Nos, úgy vannak ott. Ezért tudja –idézőjel nélkül – pl. a jósolt Higgs-bozon a dolgát. Van róla információja. Valamennyire magáról is. Az információ befogadása, tárolása, olvasása, a változás rögzítése és az önazonosítás szerintem nemcsak az élők tulajdonsága, és még az önazonosításból sincsenek kizárva az azonos kvantumszámú elemi részecskék, amik csak számunkra egymástól szigorúan megkülönböztethetetlenek… (a lejjebb kissé magyarázott jövőszerkesztési korlátozásunk részeként). A részecskepárok emlékeznek egymásra – idézőjel nélkül. Talán a szinglik is, ha korábban találkoztak. Az élők kiváltsága a hatás és a reagálás különböző mértékű szűrésének lehetősége – ösztönösen vagy a tudatosan, a cselekvési szabadság különböző fokain.

Én nem valamely Részt, hanem az Egészet, az Összes Információt tekintem főnöknek, kifejezve ezzel azt is, hogy az ember is jelentős súllyal vesz részt Fizikum alakításában. Már csak azért is, mert a természeti törvényektől eltérően szabadon abbahagyhatja aktivitását a természeti törvények maga ellen fordításával. Az Összes Információ viszont több és más, mint részeinek összessége. Ő is szabad. Miért nem őt teszi a fizika minden mögé végső alanynak? Egészen okos lehet minden információ birtokában.

Az információ lehető legtágabb fogalmával közös nevezőre hoztam magamnak mindenségünk valamennyi ismert és ismeretlen részét: a (#747)-ben rögzítettem alapvető álláspontomat: „… az energia is információ, sőt, minden más is különböző információkból áll, némelyik információ tulajdonsága a fizikaiság s ezek mind tartalmazzák az összes természeti törvényt.” A „minden más” kifejezés nem hagy kétséget a felől, amit a (#753)-ban kétséged miatt kiemeltem: „…a természeti törvények is információk, ezért nem különíthetők el az Összes Információtól”.

Az így megszerkesztett informizmusommal szembe lehet állítani pl. az istenhiteket, a klasszikus materializmust vagy mai maradékát, de önmagában a szembeállítás nem cáfolja eszmém tételeit, mert egészen más a kiinduló pont és a rendszer. Azt én is tudom, hogy van sok más gondolatmenet a világról, de amiket nézegettem, mindben találtam alapvető hibát az én gondolkodási rendszeremhez képest. Még azokban is, amik jóval előttem szintén az információból indultak ki.

Második rész 2/3
Belefáradtam a feltétlen végünk rémképeit ömlesztő és létünk szimuláltságát, a lét húrosságát multiverzumosságát számtalan módon bizonyítgató tudományoskodásba. Összevetéseimből kialakult a habitusomnak megfelelő elképzelés a (#747)-ben (#753)-ban is írt feltételes végtelenségünkkel: „Valóban megismerhetjük tehát a világunkat a végtelenben, múltja minden időkvantumának valamennyi rezdületével együtt, időutazás nélkül - ha vigyázunk magunkra.” „Minden ideológiával szemben azért vagyok biztos a teljes sikerben, mert axiómám, hogy az emberiség már nem fog elkövetni átvészelhetetlen baklövést. Ezt a tételemet gyakorlatban megcáfolni lehetetlen, mert már nem lenne ember, aki előtt lehetne.” Azaz: mondhatom, hogy minden pillanatunk engem igazol és cáfolja azokat, akik a földi élet feltétlen végét hirdetik Nagy Reccsel, Nagy Sluttyal vagy mással, jóllehet egyikük se tudja még az élet és e világ lényegét. Tudom, hogy a bizonygatott halálunk előtti komoly gyászbeszéd-özönt képtelen vagyok megállítani, hatalmas rá az igény, de saját gondolkodásomat alakíthatom. Ennek során nem kell hinnem, hogy szösszenetemmel én mentem meg a világunkat, hiszen rendszeremből következik, hogy boldogul nélkülem is. A saját harmóniám érdekében kell találnom egy valamirevaló optimista rendszert, amit legalább én értek annyira, hogy védeni tudom. Egyébként az, hogy az összeomlások az általad említett menekülési utakat meghagynák, meghaladja ismereteimet.

Szellemtörténeti furcsaság: Molnár Erik, egy magas rangú materialista politikus-filozófus, 1954-ben (!) filozófusként felvetette a természeti törvények megváltoztatásának lehetőségét. Említi ezt egy másik hivatásos materialista, Földesi Tamás A megismerhetőség modern problémái című könyvében, amit ELTE filozófiai tanszékvezető korában írt. A fizika tudományára kellően nem figyelő (Heisenberg már 1927-ben figyelmeztetett) materializmus rendszerével összhangban állt Molnár Erik felvetése. Én a saját rendszerem alapján talán nála nagyobbat is tudok mondani: ha vigyázunk magunkra, a memórium segítségével pótolhatjuk Heisenberg határozatlansági relációja miatt hiányzó ismereteinket, s a nekünk megfelelő állapotban stabilizáljuk majd az egész Fizikum működését, s boldogan él minden megfogant földi lény örökké. Mert ha lúd, legyen kövér, ha pedig hit, legyen végtelen. Már nehogy a végén alapuljon az én hitem is, mint némelyik vallásé… Ámen.

A Heisenbergi gát kikerülésének említése magyarázatra szorul: a közismert határozatlansági reláció kétségbevonhatatlan méréselméleti tétel, egyben aktuális ismeretelméleti korlát. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a méréskor objektíve létezett fix hely s objektíve volt impulzus is. Az objektív állapoton a mérés nem változtat, de tény, hogy a hely és az impulzus (és egyéb kanonikus konjugált mennyiségek) egyszerre nem mérhetőek. Ennek a részleges olvasási tilalomnak természetesen funkciója van: ne legyen kiszámítható-szerkeszthető a Lehetőség jövője, ne lehessen megváltoztatni a természeti törvényeket, a Lehetőség a jelenlegi értelmi szintjén ne korlátozhassa közvetlenül blokkolni az Összes Információ hatásait. A mérési korlát azonban közömbös az adott esemény valós megtörténése, az adott állapot objektív megléte szempontjából. Az időkvantumok minden mozzanata pedig, mint már tudható hitemből, rögzül a memóriumban, s tudásunk magasabb szintjén mindezt intézményesen olvashatjuk is. Olvasójegy Heisenbergnél – írtam a (#745)-ben.
A régóta uralkodó szellemi fejedelmünk – az örökkorlátokba vetett hit – sok tételének, így Heisenbergi korlátnak is Achilles-sarka a semmi nemlétével szerintem bizonyított memórium. Gyógyítható a semmi létének kísérleti vagy matematikai-fizikai bizonyításával…A Vákuum és a nulla nem a lételméleti semmit jelentik. A matematika és a fizika a bizonyítást nem is vállalja, mert e fogalmak nem tartoznak tárgykörükbe (pedig dehogynem). Lépten-nyomon található azonban a lételméleti semmit propagáló (fizika tárgyává tevő) pl. ilyen szöveg: „… ha egy részecske az antirészecskéjével találkozik (például elektron pozitronnal), kölcsönösen megsemmisítik egymást (annihiláció), és a felszabaduló energia…”. Szerintem az „együtt átalakulnak energiává” lenne a helyes kifejezés. Az energia és a tömeg nyilván azért is ekvivalensek, mert lényegük azonos: mindkettő információcsoport.

Harmadik rész 3/3
Egyelőre csak az számít komoly embernek, aki a tudományhit, a hittudomány vagy egyéb eszmerendszerek sokoldalú tételeit úgy forgatja, hogy azok végül legalább a földi fehérjevilág valamikori feltétlen végét bizonyítsák, de legalább sugallják. Szerintem ez a végbizonyosság is luxus a megmaradásunkért folytatott küzdelmünkben. Ebből a szempontból lehet-e azonos hatású a feltétlen véges és a feltételes végtelen folyamat feltételezése?

Rendszerem hibáit, fantazmagóriáit keresem, s mindenképpen jó, hogy segítséggel is. Az első hibaforrás az információ fogalma. Én a világunk hatalmas szövevényét és a szövevény egyes részei közötti kapcsolatokat, az objektumok saját belső kapcsolatait az afrikai eredetű Ubuntu világnézet szellemét is figyelembe véve, a szövevény kapcsolatainak legkisebb elemét, a jelet is információnak tekintem. A természeti törvények és pl. az emberi ismeretek, kapcsolatok is hatalmas összefüggő jelsorozatok. Információként való minősítésüknél közömbös, hogy melyikük nagyobb, bonyolultabb, erősebb, tartósabb. A lényegük azonos: dimenziótalan jelcsoportok. Nemcsak sugárözönben, hanem jelözönben is élünk.

A jel fogalma eleve feltételezi a jeladót és a jelfogót. A természeti törvényeknél jeladóként a lehető legáltalánosabb fogalmat, az Összes Információt jelöltem, jelfogóként pedig az Összes Információ számunkra releváns részeit, a Vákuumot, valamint világunkat, a Fizikumot és annak végtelenül kis részeit vettem. Ez utóbbiak a dialektika szabályai szerint belső ellentmondásuknak megfelelően rendszeresen átcsapnak fizikai létükben eleve meglévő ellentétébe, a nemfizikai létbe, azaz a Vákuumba, majd vissza. E végtelen forgásuk közben a Fizikumban és a Vákuumban szerzett újabb és újabb információktól összességükben fejlődést produkálnak. (Tudom, hogy a változás és nem a fejlődés a divatos kifejezés, de nekem a tudat - az ember és az emberiség - önpusztító képességének (azaz értelmének) kialakulása és az önpusztító képesség féken tartása a fejlődés abszolút bizonyítéka.) A „saját ellentétbe való átcsapás” dialektikai kifejezés egyébként ebben az esetben engem halványan emlékeztet arra, hogy a fizikában egyes objektumok reakciólehetőségei között említik az önmagukkal való reakciót is.

A fizikum nélküli információra már van fizikai kísérleti példa: „…a kvantum-teleportáció kísérleti megvalósítása, amelyben a fizikai állapot egy időre csupán információ formájában létezik”, amit a (#757)-ben már idéztem Polónyi Jánostól. Őt annyiban nem értem, hogy az Einstein-Podolski-Rosen típusú korrelációt mozgó detektorokkal ellenőrző kísérlet (lásd (#755)) értékelésekor „a komponens kiválasztás információja” kifejezést használja, utána viszont ugyanezt a jelet nem tekinti információnak.

A második nagy hibaforrás a fizikába való belekotyogásom. Szinte követhetetlen számomra az eredmény és interpretáció kavalkád (még nem is számítva a brit tudósokat, akinek jelmondata egyébként példamutató számomra: még képlékeny, de már közölhető.) Tőlük, Eftichios Bitsakistól, Földesi Tamástól, Molnár Eriktől és még közismert nagyobbaktól is sokat tanultam, de a vallásosok között nem találtam Teilhard de Chardin Emberi jelenségéhez mérhető fizikai tárgyú írást. A materializmus, aktív korának utolsó szakaszában már a haláltalan emberiségről vezércikkezett (Aczél György, Népszabadság), Gorbacsov az Átalakítás és új gondolkodásban a halhatatlanság elvesztéséről ír a két nagyhatalom orbitális pusztító képessége miatt (tudhatta, hiszen ő volt az egyik hatalom feje). Miután Gorbacsov elintézte az egyik hatalmat (a saját birodalmát), mert - ahogy írta – belátta, hogy az emberiség egyetemes érdekei megelőzik a proletáriátus érdekeit, nyugodtan feltételezhettem a tulajdonképpen tetőtől talpig materialista női tulajdonságokkal bíró Összes Információt, akit persze talpáról visszafordítottam a fejére, látva, hogy létünk ma már csak a fejünkön – tudatunkon – áll vagy bukik.

Hibaforrás még a matematika, az informatika stb. Reméltem, hogy e fórumon tisztán szakmai szempontból rám reccsentenek, ha olvasnak, s ha közelítéseim során melléfogok vagy valamiféle Gödel-gödörbe vagy egyéb logikai csapdába esek. Gondoltam, itt nem vádolnak meg komputerizmussal vagy mi a szösszel, mert tudják, hogy az informatika műveleti fogalomkészlete ott van az emberi mindennapokban is, csak más szavakkal vagy még névtelenül.
A Kopernikuszi fordulatot idéző példáidról is eszembe jutott, hogy hasonló babérokra törés gyanúja terhelhet, mert szerintem nem a Fizikumból (anyagból és társaiból) kell magyarázni az információt, hanem fordítva: információból magyarázható helyesen a Fizikum, ami mindenestől mozog időkvantumonként a Vákuumba és vissza. Képtelenség,de: eppur si muove...meg panta rei… a fizikai létünk egésze egy ütemre mozog részeivel s a mozgások pedig újra meg újra keletkeznek. (Mennyit vitáztak a keletkezésen a klasszikusok!) Ezt a csiki-csukit nehezebb megemészteni, mint annak idején a Föld forgását és a Nap körüli keringését, de hátha unokáink mosolyogni fognak azon, aki nem a tudható újat, hanem inkább a látható régit hiszi azért, mert nyilvánvalónak tartja, hisz’ látja, hogy folytonosan itt vagyunk, s tudja, hogy az Összes Információt pedig még senkise látta.

Azt régóta tudjuk, hogy a Fizikum jelenségei – akár anyagok, akár nem anyagok - mozognak. A következő lépcsőfok nekem már csak az egész Fizikum együttes mozgása lehetett. Ráléptem. Innen szemlélődve próbálom megérteni, miért kerülöm ösztönösen a tetszetős „téridő” kifejezést. Mintha a tér esetében a fizikai létünk szaggatottságának más lenne az elvi-gyakorlati jelentősége, mint az időnél. A Vákuumon innen éppen azért van időnk, mert rendszeresen átcsapunk a Vákuumba. Azt gyanítom, hogy nem lehet pontosan ugyanezt mondani a térre, mert a Fizikum tere folytonos, csak a pulzálásunk szabdalja granulátummá nekünk. A tér is fizikai tulajdonságokkal bíró információcsoport, így az átcsapásoknál sem merülhet fel a semmi létének gyanúja.

Feltételezésednél, a közismert dolgok összekeverésénél tehát nagyobb a vétkem: előre megfontol szándékkal megkerültem az objektumpengető húrelméleteket és megpendítettem az egész Fizikumot Ebben az értelemben a feltételezésem non plus ultra húrelmélet: kezdettelenül egy húron pendül időkvantumonként egyszerre a Fizikum minden objektumával egyetemben s ezeknek a pendüléseknek több funkciója is van: tőlük van abszolút objektív időnk s terünk, tőlük van a fejlődés és a mégis rendezettség. Tőlük van valahol a ma még sötét memórium, amiből majd megtudhatjuk, mi történt a múltunkban. Mert az Összes Információ nem irigy: hagyja, hogy amit ő tud, tanulja meg Lehetősége, az emberiség is, fejlődve, azaz megfelelő ütemezéssel. Kár, hogy mindez aligha írható le egyenlettel.

Az informizmusom tudományhit, de a tudomány szerény eligazítást ad sötét anyagról és energiáról, ezért természetesen nem tudok fizikai tulajdonságokat felsorolni róluk, akár memóriumot alkotnak, akár nem. A jósolt infórium és memórium között már az első írásomban (#745)-ben különbséget tettem: az előbbi olyan fajta információegység, ami az ismert (és még nem ismert) fizikai tulajdonságokat veheti-veszi fel, az utóbbi pedig a „háttértároló”, ami sosem lesz írható, ma még nem is olvasható, tehát nem fizikai jelenség, sosem kerül a Vákuumba. Mégis, evilági képződmény ez a speciális emlékmű annyiban, hogy az eseményrögzítésre, majd a Fizikummal kompatibilis visszajátszásra szolgáló tömege, energiája és ezek világbővítő hatása egyre nagyobb. Növekedése természetes, hiszen minden időkvantumban egy világnyi eseménytömeg kerül bele dimenziós energiástól, s léte egyidőtlen a Fizikummal.

Az infórium létezése mellett szól a már említett kvantum-teleportáció kísérleti megvalósítása, amelyben a fizikai állapot egy időre csupán információ formájában létezik (#757).
A memórium létezése számomra abból a régóta vitatott, de szerintem nyilvánvalóan helyes tételből következik, hogy a semmi nincs, tehát az egyszer létrejött információk mindenképpen megmaradnak valami módon a Fizikumban. A közöttük való rendteremtést és azt, hogy a megmaradt információknak funkciójuk van, az Összes Információról – a Fizikumot látva - merem feltételezni. Az Összes Információ, a Fizikum és a Vákuum kezdettelenségét már a (#745) alatti első írásom legelső bekezdésében rögzítettem.

Végigolvasva a hozzászólásaidat, nekem az az érzésem támadt, hogy nagyon emberközőpontú a világnézeted. Ez nem kardinális hiba, mert hát mindannyian emberek vagyunk. De a világegyetem megértésének ez lehet akadálya. Mindaz ugyanis amit mi információt szereztünk, az a fizikai létünk, fogalmaink szűrőrendszerén keresztül átáramló "maradék(I) információ. A világegyetem létezésének célját is óvatosan kell kezelni. Nagyon sok filozófiai irányzat esik abba a hibába, (a vallások pláne mint a kis moha, amelyik a Dunai Cementművek hűtőtornyának északi oldalán megtelepedett, hogy azt hiszi a DCM-et ő érte építették!

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Két megállapításodra szeretnék reagálni
1.) Szó sincs arról, hogy az információt csak az élők ismereteivel azonosítanám. Már a (#749) válaszomban példaként említettem a hidrogén és oxigénatom találkozását, ahol a hidrogén számára információt jelent az oxigénatom szabad vegyértékének megléte, vagy hiánya. Ebből a példából is világos, hogy információnak ott van értelme, ahol egy esemény következménye többféle kimenetelű lehet. A statisztikusan érvényesülő kvantumfizikai folyamatok terén sok ilyen jelenséggel találkozhatunk. A hagyományos fizika vonatkozásában, ahol nincs választási lehetőség, a következmények pontosan kiszámíthatók, az információnak nincs jelentősége a működés szempontjából. Például egy inga lengésideje méreteivel egyértelműen meghatározott.

A biológia szintjén (az egysejtűektől az emberig) sokféle élőlény rendelkezik az információ befogadására és feldolgozására alkalmas szervekkel. Az emberek szempontjából fontosabb az információ feldolgozott, interaktív formája a kommunikáció, ami az evolúció során lehetővé tette a társadalmi szint kialakulását.

2.) Pontosítani kell a dialektikára vonatkozó félreértésünket is. A dialektika egység és ellentmondás egyszerre. A dialektikus párok egyszerre feltételezik és kizárják egymást. Gondolj például a tömeg és energia viszonyára: „jól megvannak egymás mellett”, átalakulhatnak a másik rovására, vagy előnyére. Hasonló párt alkot a kölcsönhatás és a tér. A kölcsönhatók közti tér növelésével csökken a kölcsönhatás, a tér csökkentésével erősödik (a kvarkok kivételt jelentenek). Említhetem a mozgás és idő dialektikus kapcsolatát is. A mozgás (sebességének) növelésével csökken (lassul) az idő.

Már ez a három példa rávilágít a dialektika lapvető egységére és ellentmondására, ami nem más, mint a funkció és a struktúra. Mivel az energia, a kölcsönhatás és a mozgás funkcionális jellegű, míg a tömeg, a tér és az idő strukturális jellegű.

Visszatérve a vita tárgyára:
• a nemgravitációs (erős, gyenge, elektromágneses) funkcionális, anyagátadással járó kölcsönhatások,
• a gravitáció strukturális, anyagátadás nélkül, vektorpolarizációval (térgörbülettel) működő kölcsönhatás.

A Nagy Egyesítés a fentiek miatt (nem merem leírni, hogy lehetetlen) valószínűtlen, mert bármilyen mélyen merülünk a szuperhúrok, bránok, m-bránok stb. világába a legkisebbtől a legnagyobbig minden elemnek rendelkeznie kell élesen elválasztható funkcióval és struktúrával.

Szia! Amennyire én ismerem a témát, a gravitációnak is van közvetítő részecskéje, 2 spinnel rendelkező nulla tömegű graviton, és a többi kölcsönhatáshoz is konstruálhatő ha kell akár görbült erőtér. A nagy egyesítés elméletét támogatja az is, hogy elméleti számításik szerint 10 a 27-ediken Kelvin hőmérsékleten mind a 4 kölcsönhatás hiperbola alkú jelleggörbéje szép szimmetrikus módon egy pontban találkozik, tehát a gravitációé is.

[ Szerkesztve ]

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Elismerésem a végigolvasásodért, mert tudom, nem bírok olvasmányos lenni.
Végeredményben vállalok egy pontosított emberközpontúságot, de rád is hárítok belőle.
Szerintem ugyanis emberközpontú az is, aki az emberközpontúságtól óvja magát vagy embertársait. Embernek, emberül, emberért szól, mert valamiért fontosnak tartja, hogy ez a lény vegye tudomásul: csak egy jelenség a sok közül, ezért igyekezzen elfogulatlanul gondolkodni a világról. Fontos, nagyon fontos neki is az ember. Nekem se jobban. Meggyőződésem, hogy bármely jelenség, így az ember óvatlan jelentéktelenítése is akadálya lehet a világegyetem megértésének.

Az emberközpontúság mellőzéseként sokan kifejezésre jutatták, hogy az ember olyan, mint bármelyik másik élőlény, csak éppen tönkre tudja tenni a bolygónkat. Aztán jöttek az ökológiai lábnyom szerkesztői, körülbelül a Gorbacsovi ijedelem elmúltával. Gondolkodási divatok ezek, konkrét világnézeti rendszer nélkül, tehát módszerötletek. Kritizálni könnyű, mondják, ezért összeállítottam, hogy helyettesítésükre mit képzelek.

Az én rendszeremnek az embert megelőzően több egyenrangú központi eleme van. Akárhogy tárgyilagoskodom, a semmi nemléte folytán biztosan létezünk s léteznek információink. Mivel illetlenség emberközpontúnak lennem, feltételezem, hogy a mi - részben maradék - információinkon túl is voltak, vannak s a jövőben is keletkeznek információk. Van tehát Összes Információ, amit csak részben ismerünk. Az Összes Információban kétségtelenül van a Fizikum, amiben valahogy lett s van önjáró információszerzési és felhasználási késztetés, ami nevezhető megismerési ösztönnek is. Van a Vákuum is vagy valami szösz, aminek révén döntő események zajlanak a Fizikumban a fizika tudománya szerint. A Fizikumban pedig szerintem lennie kell egy Memóriumnak, mivel a múlt információi a semmi nemléte miatt nem bírnak megsemmisülni. A Memórium léte miatt is az Összes Információ valóban összes, és nem fog rajta Gödel nemteljességi tétele. Amint írtam már, a semmi létének fizikai bizonyításával minden fenti tételem cáfolható.

Azt is állítom, hogy az Összes Információ, a Fizikum, a Vákuum és a Memórium egyidőtlenek. Tehát együtt központok. Utaltam már arra, hogy a jövő szempontjából sem teszek különbséget a földi lények között, s ha esetleg vannak másutt élők, nekik se hiszek más tőlünk eltérő gondot, dolgot és sorsot. Ugyanoda jutnak, ahol a part szakad. Az antitudáshoz. Ennél egyenlőbben gondolkodni nem valóban tudok.

Én a gondolkodásom központjait illetően nem látok magamban emberközpontúságot, ezt még nem érzem ama DCM kéményen székelő moha szintjének, de lehet, hogy elfogult vagyok. Konkrét kontrát elfogadok, s javítok vagy törlök.

Az információszerzésben és felhasználásban egyelten területen teszek alapvető különbséget az ember és többi földi lény között: lehet, hogy adathiány miatt, de csak az embernél látom a veszélyt, hogy képes elpusztítani a földi életet. Ez a sarktételem is sikeresen ellenőrizhető a gyakorlatban, csak fölöttébb kockázatos. Esetleg tényleg van ilyen képességünk és a kísérlet sikerének neve végső visszahatás, totális kudarc lesz. Ezért vakon hiszem valósnak a fizikai veszélyt. Mit tehetek, ha más fajok ilyen képességének feltételezésére nincs adatom? Miért és mi módon kerüljem el ebben a dologban is az emberközpontúságot? Azzal még nem oldom meg a gondolkodási problémát, ha divatosan azt feltételezem, hogy a Fizikum szempontjából az Föld és a földi élet megmaradása vagy pusztulása abszolút közömbös. Ezzel ugyanis átcsapnék az ember és közvetlen világa jelentéktelenné tételébe, anélkül, hogy feltétezésemnek lenne fizikai bizonyítéka vagy legalább valószínűsítése. Ezzel a verdiktemmel magamat, tehát az embert, emelném miden földi lény fölé: én tudom, amit senkise tud. Ez magam-központúság lenne. Kezeljünk tehát minden jelenséget jelentősnek az ellenkező bizonyításáig. Ez a jelentőség vélelme, ami persze megdönthető vélelem. (Azt már pl. évezredek tapasztalatából tudjuk, hogy szúnyogok kézi csapkodásának nincs jelentősége. A vegyszeres irtásukra ez még nem áll. Ugyanakkor igaza van Polónyinak abban is, hogy a biztos információ luxus a túlélésért való harcban.)

A továbbiakban az adott emberi logikámmal bizonygattam, hogy az Összes Információ, azaz a teljes Valóság létéhez feltétlenül szükséges önnön Lehetősége s ez a Lehetőség azért a Fizikum, mert benne az élet egyre inkább szerzi, gyűjti, rendszerezi és felhasználja aktuális igénye szerint az információkat s ez a képessége sokszínűségének alakulásával folyton növekszik. Ma már ott tart, hogy maga ellen fordíthatja, amit tud. A földi tudás csíráját is elpusztítani képes tudása, azaz antitudása van.

Ebben az ügyben a saját gondolataim tisztázása közben valóban emberközpontúan, emberi nyelven közöltem gondolataimat a veszélyről, ami ellen mi, emberek, biztosan tehetünk. Ehhez képest szóltam az információgyűjtésünk feltételesen végtelen lehetőségéről, ami rendszeremből következik. Azzal nem fokoztam le a többi élőlényt, hogy értük is szóltam annak, aki érti, amit mondok, és aki a veszélyt okozza s tehet ellene. Közben hangsúlyozom, hogy feltétlen végünkre egyébként csak olyan gondolkodási rendszerekben – beleértve a fizika és a matematika tudományát is - van következtetés, amelyek nem az információ elsődlegességén, a Fizikum pulzálásán és a Memórium szükségszerű létezésén alapulnak. Követőikkel ellentétben nekem pl. nincs fénykúp-komplexusom, inkább kancsalul számtalan, egymást átfedő fénykúpot látok, s hiszem, hogy egy célzott jelminimum – ami rendszeremben információ – egy időkvantum alatt is bárhová célhoz érhet. A másik véglet, nevezetesen az, hogy egy objektum egyszerre két helyen van, nekem azért fizikai legenda, mert egy objektum a rendszerem szerinti egy kvantumnyi idő alatt nem bír egyszerre két különböző térkvantumban (granulátumban) lenni stb.

Joggal utalsz a vallásra. Szerintem minden világnézet a lényegét tekintve vallás. Megint Gödel nemteljességi tételére hivatkozom: mindegyikben van legalább egy gödör, ami csak hittel hidalható át. Az én rendszerem egésze sem lehet kivétel, az Összes Információ fogalmának szilárdsága ellenére sem. Szerencsémre őt olyan szingli nőnek adta ki a töprengésem, akinek ugyanúgy kell a Fizikumunk, mint nekünk Ő. Ráadásul neki is van antitudása, amivel megteremtheti a most még nem létező semmit. Mivel azonban abszolút okos, nem működteti antitudását, helyette megfelelő ütemezéssel részeltet mindannyiunkat mindenből, amije csak van, amíg jól viselkedünk. Ha örökké, hát örökké. Ámen. Szerinted lehetnek vallásos híveim?

Elnézést kérek, valóban hibáztam. Kérlek, vedd enyhítő körülménynek, hogy nem a megértésben, hanem a megírásban voltam gondatlan. Korábban, a (#753)-ban az információpéldádra még adekvátan válaszoltam. A (#765) alatti igen terjedelmes válaszomból valahogy kimaradt a Wordben való szerkesztgetés, javítások során egy-két szó, amiknek segítségével az élőkön túl, minden egyéb, általad is információnak nevezett kapcsolati közlést akartam szembe állítani a nevedben a természeti törvényekkel, amik szerinted nem információk. Sokat írtam, de lukas volt a memóriám vagy a korrektúrám.

Az óvatos „ha jól értem” közbevetésem csak annyiban vonatkozott az információfogalmadra, hogy a rád hivatkozva való szembeállítás ellenére sem voltam biztos abban, hogy az információ fogalmából teljesen kizárod a természeti törvényeket.

Magán a dialektikán nem fogunk összeveszni. Én is hivatkozom rá, ha óvatosan is. A konkrét kérdésben én Polónyival inkább halasztottam a döntést. Hiszen még gravitonnak sincs kísérleti bizonyítéka.

Rögtön azzal kezdem, hogy valóban az ember igen nagy veszély sajnos a Föld egész élővilágára. Annál sokkal nagyobb a veszély, mintha csak az emberi faj önpusztítására gondolnánk. Ha az emberiség kipusztítja saját magát, ha feléli, megmérgezi ennek a kozmosz méreteihez képestb parányi kis űrhajónak a készletetit, amit Földnek hívunk, saját pusztulása előtt ki fog pusztítani maga körül mindent, már ma is számos állat és növényfaj jutott erre a sorsra.
Ami a univerzum fizikai létezését illeti, felfoghatjuk úgy is, mind tíz a milliárdadikon+ -os állapotváltozás történelme. Még az is lehet, hogy két sakkozó játszmája a valóságban, akik plank energiájú bábokkal játszanak. Ha ezek a bábok csak egyenként lépkadnek, mint a sakkban, mi azt a makroszkópikus világunkban nem fogjuk tudni megkülönböztetni a lassú egyidejű változásoktól.
Hiába vezetjük vissza a fizikai törvényeket az alkotó struktúrák alapvetőbb törvényeinek következményére, valahol a struktúra legalján a fizikai törvémyek úgy tűnik, mindíg is a semmi ágán fognak ülni. Érdekes, hogy a matematikával mintha másképp állna a helyzet. A halmazelmélet létezéséhez, teljes kibontásához elég az Üres Halmaz létezése, ehhez ugyebár nam kell semmi, a halmazelmélet pedig már generálja a komplex számokat, a geometriát, a teljes függvény analízis stb. által kifejthető valamennyi általunk felismert matematikai igazságot. Kissé csökkenteni látszik ennek értékét, hogy úgy tünik, minden matematikailag sikeresen ??? van ilyen egyáltalán??? feltárt terület, exponenciálisan növekvő homályban lévő, megoldatlan új problémákat vet föl.

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Hello, valóban elvileg létezhetne graviton, de a gyakorlatban felmerül néhány probléma:http://prohardver.hu/dl/s/m1.gif
• a kisebbik baj, hogy még nem sikerült kísérletileg megfigyelni,
• nagyobb probléma, hogy ha alkalmazzuk a másik 3 kölcsönhatásra érvényes elméleti számításokat a gravitonnak szinte szabad szemmel látható méretűnek kellene lennie, mivel a közvetítő részecske mérete annál nagyobb minél gyengébb a kölcsönhatás. Márpedig két elektron elektrosztatikus taszítása 4,17*10^42 szerese tömegvonzásuknak, tehát 42 nagyságrenddel gyengébb az elektromágneses kölcsönhatásnál.

Ha a másik három kölcsönhatáshoz is lehet görbült teret konstruálni (bár erről most hallok először) biztos, hogy mellékesen van kezelve, akkor az általánosan elfogadott Einstein görbült tér elmélete mellett miért fontos továbbra is a graviton? Ha megvalósul a 10^7 Kelvin hőmérsékleten a Nagy Egyesítés, akkor ezt a problémát is ki lehet pipálni?http://prohardver.hu/dl/s/d2.gif

Az elektromágnesesre simán alkalmazható a görbült tér, hiszen a mágneses erő nem más ugyebár, mint a Coulomb erők relativisztikus korrekciója. A másik két erőhatás olyan rövidtávú, hogy egyelőre aligha fogja bárki is mérésekkel szemügyre venni, bizonyos számítások esetén lehet figyelembe venni. Az, hogy a graviton méretének ekkorának kellene lenni nem világos előttem miért is lenne. Egyelőre inkább úgy tűnik, hogy a mozgó tömeg számára berendezett fizikai tér nem más, mint a gratitonok szövedéke.

[ Szerkesztve ]

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Bocs, nem voltam elég világos. Sajnos pontos képletekkel nem szolgálhatok, de több helyen megemlítik, hogy az ismert közvetítő részecskék (gluon,foton, bozon) átmérője arányos a kölcsönhatás erősségével. Mégpedig úgy, hogy minél gyengébb a kölcsönhatás annál nagyobb a közvetítő részecske átmérője. Kiszámítható, hogy két elektron 42 nagyságrenddel nagyobb erővel taszítja egymást, mint a gravitációs tömegvonzásuk.

A 42 nagyságrend mértékét talán érzékelteti, hogy így aránylik egymáshoz egy proton és a világegyetem átmérője.

Alkalmazva az arányossági összefüggést a fotonra (az elektromágneses kölcsönhatás közvetítőjére) és a gravitonra - a hatalmas különbség miatt - a graviton számított átmérője nem a mikroszkopikus nagyságrendbe tartozna.

A proton világegyetem aránynak most lusta vagyok utánna száolni, amúgy a világegyetem átmérője úgy emléxem 10 a 65-en szerese a plankhosszúságnak ami 10 a -33 cm ha nem tévedek. ezek a számítások a standard modell pontszerű részecske modellekkel számítgatják az erőterek számított értékét, de csak kiegészítésképpen megkérdeném, egy hullámnak mikét is számolják az átmérőjét?

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Ja meg most jutott eszembe, hogy pont arról van ugye szó, hogy ezen a 10 a 27, de ha 17-re emléxel legyen 17 K hőfokon a kölcsönhatások hiperbola alakú jelleggörbéi egy pontban találkoznak, ami éppen azt jelenti, hogy az erősségük egyenlő, vagyis a közvetítő részecskék méretének aránya ...ha egyáltalán van ilyen annyi, mint az univerzum aránya az univerzumhoz, illetve a proton aránya a protonhoz!

[ Szerkesztve ]

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Ezzel a jellel ^ szoktam a hatványt jelölni, nem tudom, hogy másnál is így jelenik meg?
Korrigálok, tulajdonképpen a TOE - Theory of Everything, „a mindenség elméletéről” beszélünk, itt - ismereteim szerint - a gravitáció 10^16 - 10^18 GeV táján válik a többi kölcsönhatással azonos erejűvé.
Nem nehéz az átszámítás. Általában ahhoz, hogy a részecske Kelvinben mért hőmérsékletét megkapjam, az elektronvoltban mért mozgási energiájából 11604-gyel kell szorozni:
10^16 GeV x 1,16 * 10^4 = 10^25 eV x 1,16*10^4 = 1,16*10^29 Kelvin
Ha jól számoltam, ehhez a 10^27 Kelvin van a legközelebb (ebben a formában Tőled hallottam először, ha valahol nem a 10^27 írtam, az véletlen hiba).
Egyelőre maradjunk a 300 kelvinnél, ahol a kölcsönhatások erejének összehasonlítása:

Erős 1
Elektromágneses 10^-2
Gyenge 10^-5
Gravitációs 10^-38

Az a 36 nagyságrend nem semmi!

A foton átmérője, jó kérdés, dolgozom rajta. Egyelőre, addig jutottam, hogy részecske formában a foton átmérője kb. a sugár amplitúdójának felel meg (megerősítést igényel). De mekkora lehet egy adott foton hullám formájának amplitúdója? Energiájából (E=h * f) valószínűleg kiszámolható, eddig nem találkoztam ilyen számítással.

Más: ha nem hiszünk Feynman profnak („A fizikai törvények jellege” Magvető Kiadó, nagyon ajánlom), utána számolhatunk:

Világegyetem 2 x 10^26 m átmérőjű / proton 10^-15 m átmérőjű = durván 2 x 10^41

Nincs miért elnézést kérned, így legalább jobban körüljárhattam a szerintem leglényegesebb véleménykülönbségünket. A békesség kedvéért szívesen belenyugodnék (ha csak megegyezés kérdése lenne), hogy nevezzük a természeti törvényeket is információnak. Azonban be kellett látnom, hogy a két fogalom annyira összeférhetetlen, ellenkező előjelű, hogy ez lehetetlen. Például:

• Rész és egész Az információknak a térben és időben korlátozott (relatív közeli) részek, számtalan változatos, véges idejű megnyilvánulásában lehet szerepe. A természeti törvények az egész Univerzum teljes térében és minden időben, az Ősrobbanás (a kvarkbezárás) óta, a jelenben és jövőben változatlanul, meghatározott körülmények fennállása esetén léteznek és hatnak.

• Változékonyság és állandóság Az információk, a létezés minden (fizikai, biológiai, társadalmi) szintjén folytonosan változnak, létrejönnek, megszűnnek, míg a természeti törvények változatlanok. Ne haragudj, de inkább vágyálomnak tekintem, hogy az Összes Információ az Univerzum eltárolt végtelen információtengerét csak az archeológusaink, történészeink kedvéért hozta létre. Más értelmét nem tudom elképzelni az idejétmúlt, érvényét vesztett információk tárolásának.

• Absztrakt, konkrét Az információ hatásának vannak fokozatai, úgymint nagyon fontos, kevésbé fontos, közömbös, közvetlen, közvetett, stb.. Megjelenéséhez, besorolásához szükség van egy jelre, amit absztrahálva jön létre az információ. Például a ragadozó számára a zsákmány szaga, színe, mozgása az a jel, ami az absztrakció alapját jelenti. A természeti törvények csak konkrét helyzetekben érvényesülnek, mint például a folyadék felhajtó ereje, vagy a szabadesés.

A húrelmélet szerint 10^-33 cm, a húrok kiterjedése, ez 10^-35 méterben, ez 10^+26-ban 10^+61 szer van meg, de én úgy emléxem, 10^+65 szöröse kb az univerzum átméje a húrhosszúságnak, nem 61...
Ja, egyébként valóban 300 K a mi hőfukunk.

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

És a proton átmérője?

Azt csak TE TUDOD !!! ...én ennyi mindent nem tudok fejben tartani

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Sima egyetértésemmel nem úszod meg. Meg is magyarázom.
A topikban részletezett szokatlan rendszeremhez az volt az első tétel, hogy tudásunk képes elpusztítani az egész tudásunkat, vele a földi életet s a globális önpusztítás veszélye a továbbiakban is mindig kísérője lesz tudásunk növekedésének. Csak azzal tarthatjuk féken, hogy vakon merjük hinni.

A földi élet, az evolúció során az „első” emberegyed valahogy megtanult szabadon kilépni a földi létből (az egyes mellett megtanulta a nullát is, az antitudást), azaz képes lett az öngyilkosságra. Evolúciós előzménynek a méhek ösztönös, védekező önpusztítását tekintettem, hiszen fullánkjuk halálszerv. Az „első” ember szabadságát is kifejező önpusztító képessége az egész fajunk képességévé vált. Ez a képességet és ennek féken tartását az értelmesség alapvető feltételének tartom.

Vallástalanul nőttem fel, úgy is maradtam, ideológiai és szervezeti köteléket sose viseltem. Ezért sem tarthattam kizártnak, hogy a meghalni már képes emberiség tovább tanulhat s megtanulhat élni is. Egyrészt abban az értelemben, hogy megtanulhat élve maradni világával együtt a végveszély elkerülhetetlen állandósága ellenére, másrészt megtanulhatja az élet természettudományos okait s ideológiai korlátok nélkül alkalmazhatja is ezt a tudását. Független töprengőként feltételezhettem, hogy ez lehet célja emberi tanulásnak.

A matematika és a fizika tudományát mértékkel figyelve is láttam azonban, hogy egyre inkább ellentmondanak ideológiámnak. Önkritikájuk, vitájuk azonban hagyott átjárót a képzeletemnek. Gyakorlati sikereik őszinte csodálata közben is úgy láttam, hogy az időnk, a semmi és az információ fogalmánál kezdődik az átjáró, mert mindháromnál adottnak vesznek valamiféle tisztázatlan eredetű fonalat, azt különféleképpen a lábukra kötözik és többször úgy táncolnak – ahogy írod - a semmi ágán. Az időtlenséget viszont minden ideológia s tudomány legalább sugallja a lét valamelyik – mai világunktól különböző – részét érintően.

Már említettem, hogy az időnk, a Fizikum idejének szaggatottságához a Hegeli lét-nemlét meggondolást valós fizikai eseménnyé konvertáltam. Ebben a Vákuum segített, mint ahogy Heges verifikálhatatlan semmijének végletes átértelmezésében is. A Fizikum és a Vákuum különbségei, valamint a modern fizika anyagfogalma miatt az információn kívül nem találtam a fizikában használatos olyan fogalmat, amit legáltalánosabb fogalomként lehetne használni, s ráadásul információ az a jelenség, ami a megismeréssel közvetlenül kapcsolatban van.

Így keletkezett a topikban közrebocsátott sok fáradt gőzöm. A további két bekezdésedhez annyit fűzök, hogy az enyémmel azonos kétségeid ellenére is bízom a tudományokban s merem töretlenül folytatni képzeletemben a fejlődésnek az Ősrobbanástól a jelenkori természettudományokig emelkedő ívét a végtelenségig. Elégedetlenségem mellett szerénytelenül magyarázatot és megoldást is okoskodtam magamnak a mai valós vagy látszólagos bizonytalankodásra, tudományhitem fenntartása érdekében.

A vitatott jelenségeknek a szerinted elkülönítő fontos megnyilvánulásait taglalod, de a definíció halvány kísérlete nélkül a természeti törvényeknek csak nevük van a rendszeredben. A Természet fogalmilag lebeg, a törvény szó pedig a parancsjellegű információ iskolapéldája is lehet. Legalább annyit tisztáznia kellene már a materializmusnak és az akármilyen ideológiai presztízsű fizikusoknak is, hogy hol vannak, s miképpen léteznek ugrásra készen a természeti törvények akkor, amikor éppen nem hatnak, mert pl. nincs az általad említett konkrét helyzet vagy nem figyeljük John Gribbin kvantumfazekát.[link] Én a korábbiakban már elhelyeztem őket a Fizikumban és a Vákuumban is, és a miként való létezésük kérdését is megválaszoltam. Válaszom, persze, vitatható, de eredménnyel csak konkrétan. Alkalmazd pl. a hatásokra is megkülönböztetéseidet. Úgy gondolom, a hatás neked is elfogadható genus proximus marad annak ellenére, hogy egy pillanatnyi pici tűszúrás hatása fogalmilag egy kalap alá kerül akár az összes természeti törvény hatásával is, mert lényegük azonos: az Egészen belüli kapcsolatok eszközei. ( Számomra mindegyikük információ: ismert és még nem ismert nyelvtani ige-miriád, paraméterekkel. Írtam már, hogy az energia is információ.)

Én tehát az egész létet ma még beláthatatlan kapcsolat- és információszövevénynek tartom, ezért is nevezem Összes Információnak. A Fizikumban a szövevény kiegészül – első megközelítésben - a kvantummechanikai objektumokkal, mint csomópontokkal. Második megközelítésben a kvantummechanikai objektumok végtelen kis részei bizonyulnak valódi csomópontoknak. A Fizikumon kívüli csomósodásokról természetesen gőzöm sincs, még fáradt se. ( A gyakran meglátogatott Vákuum csak a fizikusoknak mutat meg magából valamicskét, de ez csupán arra elég, hogy divatosan kvázi személyhez fűződő joga megsértésének minősüljön, ha bárki Semminek meri nevezni őt. Azt gyanúsítást pedig az Összes Információ kérheti ki magának, hogy együtt lakott vagy lakik a Semmivel és még meg is termékenyítette vagy termékenyítgeti.)
Nekem természetes, hogy az Összes Információ képes tökéletes azonnali megismerésére annak, hogy milyen információtartalmak keletkeznek a szövevényében s kezelheti is mindezeket. Ettől és ezért van, kizárólag. Ám neki is van cselekvési szabadsága s ebből csak a már megszerzett ismereteink szintjének figyelembe vételével engedhet – ésszerűen. Tudomásul veszem mai korlátainkat, de nem leszek örökkorlát hívő, ha már mindenek ellenére lett élet. Nem bizonytalanodik el tudományhitem az időre is kiterjesztett határozatlansági relációtól, a két rés kísérlet eredeti és későbbi verzióitól, sőt John Gribbin kvantumfazekától, nyugvó fáitól (stb) sem. Így növekedhet Lehetősége az Összes Információ megismerésének.

Kontrám és információvédelmem után egy kis információmagyarázat: én a megismerés szempontjából értelmezem a világot. Információnak tartom mindazt, ami legtágabb értelemben megismerés tárgya lehet. Fizikumunknak, mint a Vákuummal elkülönített Lehetőségnek, van megismerni valója. A hatást is információk útján tapasztaljuk. A hatáskeletkezés és a közvetítés információtartalmát, az ige-miriádot és paramétereiket pedig megismerhetjük. Ha ismereteink elég pontosak, a hatást elvileg és gyakorlatban is tudjuk és többször is megismételhetjük. Az ismétlési lehetőség alól egyetlen kivétel van: az egyedi és a globális meghalni tudásunk. Ezért is érdemes vakon hinnünk antitudásunk tökélességét.
A Memórium ügyében félreértettél. Nem célom volt vele, hanem kénytelen voltam a feltételezni a létét. Írtam a (#771)-ben, hogy „a Fizikumban azért kell lennie Memóriumnak, mivel a múlt információi a semmi nemléte miatt nem bírnak megsemmisülni.” Csak annyi terhel az ügyben, hogy nem hiszek a semmiben, de hitem megcáfolható a semmi létének fizikai bizonyításával. Csak következmény, hogy a Memórium jót tett az Összes Információ fogalmának és hasznos(?) lenne nekünk.

Továbbra sem értünk egyet, de bevallom, Te vezettél rá a legtágabb (fizikai, biológiai, társadalmi) értelemben vett információ és a természeti törvények viszonyának megértésére. Összefoglalva az előző levelemben megfogalmazottakat, lásd definíciók formájában:

Az információ időben és térben korlátozott megjelenésű, dinamikusan változó jelek absztrakciója, amire a környezeti hatások hierarchikus befolyással lehetnek nullától a teljes elfedésig.

A természeti tőrvények az általuk meghatározott körülmények fennállása esetén minden időben és minden helyen, abszolút mértékben érvényesülnek, azonos körülmények esetén, azonos eredménnyel (pl. légnyomás és folyadék forráspontja).

Például céllövőversenyen legfontosabb információ a céltábla közepének helye. A sportoló célgömb segítségével a lövedék találati pontját próbálja absztrahálni. Ebben sokféle (az információtól független) környezeti hatás, más-más mértékben befolyásolhatja, úgymint a versenyző kimerültsége, hang és fényhatások, a versenytársak eredménye stb. Egy áramkimaradás miatti sötétség teljesen megakadályozhatja az információ elérését (szabadtéri éjszakai verseny, újhold idején).

Viszont, amikor elsül a fegyver, a gyúelegy minden esetben elindítja a fizikai folyamatokat és a töltény magja a ballisztika törvényeinek engedelmeskedve becsapódik a céltáblába.

Lelki füleimmel hallom az ellenvetésedet, hogy a természeti tőrvényeket is befolyásolhatják bizonyos körülmények. A legfontosabb különbség, hogy míg a természeti törvények folyamatát pontosan meghatározható belső körülmények befolyásolják („nedves a puskapor”), ezzel szemben az információt külső körülmények, csökkenthetik, elfedhetik ilyen például a mimikri.

Nyilván tréfának szántad „…hol vannak, s miképpen léteznek ugrásra készen a természeti törvények akkor, amikor éppen nem hatnak…”. Elárulom, ha Te megmondod, hogy mit csinál a szél, amikor nem fúj.

Nem tréfáltam. Te sem tréfáltál valószínűleg az antinómiaszerűségeddel, ezért komolyan veszem kérdésed s komolyságom jeleként hosszan válaszolok annak igazolására is, hogy a kérdés mindig magában hordozza a hosszú válasz veszélyét. Tudom, a válasznak is van veszélye, a hosszúnak meg pláne, különösen kánikulában.

A kérdésedben írt kifejezés, „a szél” - absztrakció, a konkrét szelek (adott légmozgásfajták) általánosításának nyelvi kifejezése, neve. Ilyenként fizikailag nem tud se fújni, se nem fújni, de neve mellé absztrahálhatjuk mindegyik szél egyik jellemző fizikai tulajdonságát jelölő (kissé hamis) absztrakciót: „fúj”, azaz „légmozog”. A „nem fúj” más káposzta. Konkrét szél ugyanis nincs konkrét fújás nélkül. A szél elvont fogalmánál nem használható értelmesen olyan tulajdonság, ami egyetlen konkrét szélnél sincs meg. „A szél nem fúj” merő szóhalmaz, ugyanúgy, mint a kérdésed: „Mit csinál a szél, amikor nem fúj”. (A névelő létének és hiányának is lehet jelentésmódosító hatása a kettős tagadásra érzéketlen nyelvünkben.)

„A szél” és a „fúj” – „nem fúj” absztrakciók egyébként a fogalomalkotásra képes élőlények elvont gondolkodásra szolgáló szervének virulens információi között léteznek, bármikor és akárhányszor behívható rutinként, azaz lehetőségből valósággá tehető, persze, a téves párosítás lehetősége is adott. (Az antinómiák és szegény rokonaik még halmazelméleti tupírozással is csak ritkán sikeres szótáncosai ma már a töprengéseknek. Reményeim szerint a „semmi van” szómágia is a Memóriumba szótáncolja magát rövidesen.)

Ha viszont azt akartad kifejezni, hogy a szelek, azaz minden konkrét szél múltját kérdezed meg tőlem egyenként, szerencsésebb lett volna múlt idejű igealakokat használnod szelenként: Hol voltál, szél, amikor nem fújtál? Mivel azonban fújás nélkül nincs szél, még szerencsésebb ez a kérdés: Hol voltál, szél, amikor nem voltál? Egy kis derülés után következhetett volna a már szuper kérdés: Hogy keletkeztél, szél? Válaszként legyen meg a Te akaratod: A természeti törvényektől, mert ők „… meghatározott körülmények fennállása esetén minden időben és minden helyen, abszolút mértékben érvényesülnek, azonos körülmények esetén, azonos eredménnyel.”

Ezzel az idézett kijelentéseddel, egybként nem definiáltad a természeti törvényeket, illetve az ide nem idézett kijelentéseddel a szerinted információk fogalmát, hanem megpróbáltad leírni működésüket. A definícióhoz ugyanis Arisztotelész óta szükséges a meghatározás tárgyát közvetlenül magában foglaló jelenségnek, tehát a legközelebbi nemnek (genus proximus) a megjelölése és a jellemző, elkülönítő tulajdonság hozzátevése (differentia specifica). A dialektika ennél rugalmasabb ugyan, de nem pongyola. (Abban mindazonáltal nem vagyok biztos, hogy nekem mindig sikerül a felhívott követelmények teljesítése.)

Már utaltam arra, hogy szerintem a természeti törvényekben és a te információfogalmadban is alapvető tulajdonság a kapcsolati hatás, ezért egy nembe tartoznak a hatás, azaz a lét egyik legfontosabb jelensége szempontjából. Ezen a „definícióid” semmit sem változtatnak. A legjobb indulattal is csak azt mutatják, hogy a közös nembe való általánosíthatásuk ellenére természetesen vannak köztük különbségek (differentia specifica) az ugyanazon lényeg (a hatás) produkálásának mikéntjét illetően. Ez azonban egyiküket sem löki ki a hatásfogalom absztrakciójából. Az sem változtat a lényegen, hogy nem folytonosan hat mindegyikük. Ez is csak a nemen belüli különbségtételt indokolja, de ettől még igaz, hogy mindegyikük alapvető funkciója a hatás.

Ez a funkció a létezés struktúrájának egyik megnyilvánulása. Ha valamely konkrét információ éppen nem hat, akkor hatáslehetőségként – rutinként – létezik a Fizikumban, ha pedig végképp nem hat már, akkor szerintem a Memóriumba kerül. Mindkét hely a létezés fizikai struktúrájához tartozik, a lehetőségként való létezés szintén. Van olyan gyanúm, hogy létezik a Memóriumban valamikori természeti törvény „képlete” és egész hatástörténete is, pl. az esetleges Ősrobbanás környékéről, és a most ható természeti törvények létkora és fizikumi létezésének időtartama se feltétlenül azonos. A változás objektív szele tehát megcsaphatja az éppen aktuális a természeti törvényeket is. A földi életet bárhogy létre segítő vagy engedő Természet emberközpontú lebecsülésének minősíthetik a természetvédők, hogy az embernél sokkal több információval rendelkező Természetnek nem lehetnek dokumentarista felvételei múltjáról, ellentétben az emberrel.

Sokan állítják, hogy a fizikumi jelenségek, aktivitásuk szükségszerű végeztével, örök temetőbe, a semmibe kerülnek. Mások szerint pedig fizikumon kívülről eredő hatás eredményeképpen az elmúlók egy része nem az örök semmiben, hanem valamiféle örök szellemvilágban köt ki. Ez utóbbi hitnek számtalan variációja van, legalább egyikük módosult evilági öröklétet ígér egy szűk körnek, de ugyancsak a Fizikumon kívülről eredő hatásban bízva. Ez a két csoport tehát a Fizikum mellett létrehoz egy másik struktúraelemet (az örök semmit vagy az örökkévaló szellem világát), hogy gondolkodási problémáikat megoldják. A megoldás módszere közös: hozzágondolnak valami örök megfoghatatlant a Fizikum közvetlenül érzékelhető struktúrájához.

Nekem a semmi azért nem tetszik, mert nincs – ezzel a bűvész materializmusszerűségeket diszkvalifikáltam magamban. A Fizikumon kívülről eredő hatással - William Ockham borotvája miatt is - nem tudok mit kezdeni, egyszerűen nincs kanalam a spiritualizmushoz. Még annyira se vagyok hajlandó kacérkodni a semmivel, mint némely vallások a kezdetek magyarázgatásánál. Őszinte érdeklődésem és tiszteletem jeleként azt viszont megengedem, hogy a hozzágondolás az emberiség számtalan bölcsességének igaz eredője lehet. Ezért a semmi tagadásával megüresedett gondolkodási térbe beköltözhetett a Memórium, az antisemmi, az én fizikumon belüli kiegészítésem, a valódi materializmus dicsőségére, hogy ne tébláboljanak össze-vissza múltunk megsemmisülhetetlen információi. Hozzám képest gondolatbűvésznek tartom azt a materialistát, aki a semmi létezését is vallja. A létezhetetlen semmire alapozva kigondolni tudományokat és tudományhitet, s ugyanazzal a gondolattal a létezhetetlen semmibe temetni őket - nem semmi teljesítmény.

Már írtam, hogy a semmit elvileg az Összes Információ okozhatja öngyilkosságával, ami viszont gyakorlatilag kizárt az összes információ adta intelligenciája következtében. Emiatt nem olvasom a megsemmisülős Hegelt, csak belenézegetek két ujjal fogott köteteibe, hiszen ő még nem tudhatott a Vákuum létezéséről, csak a nemlét, a semmi volt neki. Ráadásul nem olvashatta az Origón a Templeton-díjas spiritualista fizikus, Paul Daviest elmefuttatását pl. az információ alapú életről, meg a szimulált világokról, http://www.origo.hu/tudomany/komment/20090812-multiverzumelmelet-antropikus-elv-paul-davies-budapesten-tartott-eloadast.html?cmnt_page=1 és az antispiritualista Stephen Hawkingot, John Gribbint, Polónyi Jánost, hexagont stb. e topik révén.

Természetesen hatással volt töprengéseimre a sötét anyag és a sötét energia feltételezése is, de inkább csak annyiban, hogy már nem minősíthető eleve tudománytalannak egy eddig ismeretlen, a bolygónkról észlelhető Fizikummal valamennyire kompatibilis jelenség feltételezése magában az észlelhető Fizikumban.

Visszatérve a megválaszolatlan kérdésre: konkrétan hol vannak és miképpen a Fizikumban lévő információk, azaz hatásalanyok? Erre vonatkozott a legelső kérdésem, a Hol vannak a természeti törvények? – és erre vonatkozott a második, általad idézett és lesöpört kérdésem is. Konkrét kérdésre lehet konkrétan válaszolni. Lehet mondani a fizikumi paraméterekkel, hogy itt vagy ott. Lehet mondani azt is, hogy a Fizikumban mindenütt. A helymeghatározás nagyjából – makróul - rendben is lenne. Én mikróul írtam, hogy a természeti törvények a Fizikum minden végtelenül kicsi részében ott vannak (az összpéldányszámot nem tudom). A végeredmény ugyanaz. Nincs azonban még válasz a létezési módra.

A létező elgondolások szerint Fizikumban szellemként, anyagként és az anyagtól különböző egyéb fizikai jelenségként, valamint mindezek tulajdonságaként – és lehetőségként lehet létezni. Az egyéb fizikai jelenségek közé tartoznak a mértékbozonok (pl. a foton), az információ és az anyagra- tömegre - konvertálható energia is. Már írtam, hogy kísérlet bizonyította az információ önálló létét, egyben azt is, hogy az anyag átalakítható információcsomaggá és a folyamat megfordítható. Az anyag elsődlegességén és a semmin alapuló rendszert a már említett okokból félre kellett tennem, a szellemi lét feltételezése, elsődlegessége nem fogott meg, a Fizikum energiája nem bírt növekedve diverzifikálódni, fejlődni töprengéseimben, míg az információ ezt is könnyedén produkálta. Így lett töprengéseimben az információk egy részének (az infóriumoknak) tulajdonsága az anyagiság, Így lehetnek másfajta, ma még ismeretlen információk is. Hangsúlyozom, hogy az ómaterializmussal szembeni kétségeim és egy új rendszer utáni igényem a #784 alatt részletezett megfontolás (tudás-antitudás) megerősödésével párhuzamosan növekedtek.

Summázva: információként kell tehát létezniük a természeti törvényeknek a fejlődő, új információkat létrehozó Fizikum minden működő végtelen kis részében. Csak így lehet működőképesen összekapcsolni egyidejűleg minden mikro és makro részt egymással és az Egésszel, mindegyikük sajátos szuverenitását, integrációját és fejlődési lehetőségét is elismerve.

Valószínűleg az előző hozzászólásom hossza miatti vezeklésként gyorsan definiálnom kellett hétszer…

1. A létezés a csak elvileg lehetséges végleges megszűnés folytonos gyakorlati tagadása az egymásra ható Egész lét és Részei (Vákuum és a Fizikum) fejlődő kapcsolatrendszerében. Alapvető megnyilvánulási formái, egyben eszközei az információk, amiknek összességéről az ember egyelőre csak azt tudhatja biztosan, hogy több és más, mint részeinek összege. (Mindazonáltal némelyek szerint az Összes Információ igazi nő, mert tökéletes megismerését várja tőlünk, bízva tomboló megismerési ösztönünkben, míg mások azt állítják, hogy az Összes Információ valós Lehetősége vagyunk, mert információállományunk szüntelenül nő és egyre bonyolultabb.)

2.Az infóriumok olyan információk, amelyek a Vákuum révén a Fizikum részeként működve hatnak. Az anyag tehát Vákuum adta információvariáns, a mértékbozonok és az energia szintén.

3.A természeti törvények az új információkat megismerő, létrehozó Fizikum minden végtelen kis részében lehetőségként meglévő információcsoportok, amelyek környezeti információik hatására automatikusan saját információtartalmuk szerint valósággá válva fizikailag hatnak a konkrét helyzetnek megfelelő paramétereik keretei között működve.

(Hatásuk a környezeti információkkal összhangban változik, illetve ismét lehetőségszintre csökken. A változó környezeti információkat a hatókörükben lévő, a természeti törvény működésében résztvevő végtelen kis részek tökéletesen érzékelik s az új információ az Összes Információ kapcsolati rendszerében a közvetve érintett végtelenül kis részek megfelelő hányadában azonnal hat az indokolt mértékben.)

4.A „nemlét létezése” s ennek variációi olyan értelmetlen szóhalmazok, amelyekben némelyek az elsőként gondolt absztrakcióhoz az ellenkező értelmű absztrakciót teszik hozzá önkényesen, hogy létrehozhassák gondolkodásuk végső menedékét, közkeletű rövid elnevezéssel a semmit, a tükrözésképtelen álfogalmat, amivel aztán nyelvi, logikai, fizikai, matematikai bűvészkedéseket végeznek.

5.Időnk az Egész lét és fizikumi Része közötti reciprocitás Vákuumvezérelt fizikai megnyilvánulása. Kvantuma az a tartam, amíg Fizikum minden végtelenül kicsi része magától átfordul a Vákuumba és információtartalmának vákuumvezérelt memóriumi elmentése és energiával, a szükséges egyéb információkkal való újratöltése után ismét a Fizikum részévé válik.

6.A Memórium a semmi nemléte miatt fejemben született fogalom, ami a valóságot tükrözi ugyan, de - a sötét anyag esetéhez hasonlóan - még nem látszik az, amit tükröz, de tudhatjuk róla, hogy szükségképpen a Fizikumban van s megváltoztathatatlan, azaz közvetlen észlelése után is csak olvasható lesz információtartalma: a Fizikum és közvetve a Vákuum múltbeli létezésének minden mozzanata.

7.Igazi materialista az, aki a semmi és a valami közül mindig, mindenben a valamit választja feltétel nélkül.

Már majdnem feladtam! De megkaptam ragyogó okfejtésedet a szélről. Szerintem hajszál híján kimondtad, hogy ha van légnyomás különbség, van szél, ahol viszont a barométerek azonos értéket mutatnak, ott nincs. A természeti törvények már csak ilyen egyszerűek. A felemelt követ tartom, nincs szabadesés, elengedem, van. A szárazdokban nem hat a felhajtóerő, amint vízrebocsátják a hajót, működik a felhajtóerő, stb.

Jut is eszembe: szerinted nem nevezhető definíciónak az a meghatározás, ami valaminek a működését is leírja? Maradva Archimédesz híres törvényénél, amit ezek szerint csak akkor lehetne definíciónak nevezni, ha nem szerepelne benne, hogy mit merítünk mibe, mi, miből, mennyit veszt, mint az a valami által kiszorított micsoda micsodája?

Nálam is elértél arra a szintre, ahol csak Te tudsz eligazodni. Itt az ideje, hogy befejezésül feltegyek egy képet a befejezetlen infomatekos definíciómról.

[ Szerkesztve ]

Ennyivel nem úszod meg. Itt van az a probléma, hogy amennyiben a világegyetem véges, és hát annak tűnik, a lehetséges állapotainak a száma is véges, amiből az következik, hogy bár a Heisenberg féle határozatlansági reláció miatt nem következik a fizikai törvényekből egy adott pillanatbali összes állapothatározóból a rákövetkező pillanat állapotmátrixa, de bármilyen állapotot is vesz föl, azt már fölvette előtte végtelen sokszor. Illetve ebben az esetben nem is értelmes talán az előtte kifejezés, hiszen több múltbeli szálon is eljuthattunk a jelenhez. Csak vissztérve a már régebben felvetett problémához, pl egy akadémikus meghamisította a történelmi könyvtár iratait, és bár mindenki azt hiszi, de Napoleon nem vesztette el a waterlói csatát. Pl megnyerte, de a végén szívinfarktusban meghalt, és a történelem folyása szépen hozzáilleszkedett a mai állapotok hoz. Nem Napoleon iránti tiszteletlenségből írtam ezt, csak sarkított példának szántam.. Napoleon nem csak hadvezér volt, hanem igen nagy államférfi..

[ Szerkesztve ]

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

"Minden a tárgyban végzett kísérletre igaz, hogy nem a foton vagy elektron „tudja”, hogy milyen kíséretet akarunk elvégeztetni vele (John Gribbin), hanem az eredmény attól függ, hogy hól, hogyan, mikor alkalmazzuk, illetve érzékeljük hullám vagy részecskeformájukat."

Ezt pofon egyszerűen magyarázták egyszer egy könyvben. Nyilván nem a fonton vagy elektron tudja, hogy épp mit akarunk és galád módon meg akar tréfálni minket, hanem a megfigyelési / mérési módszerek egyszerűen befolyásolják a kísérletet.
Így amikor magát a résen áthaladó elektront vizsgálják, azzal befolyásolják az egész kísérletet és nem lesz interferenciakép. Részecskeként halad át.
Viszont amikor csak a vetítő ernyő eredményeit figyelik, akkor minden esetben létrejön az interferenciakép.
Egyszerűen nem létezik olyan technológia, amivel úgy tudnának elektront vagy bármit detektálni a rések mentén, hogy az ne befolyásolná magát az elektront is.

Ami igazán érdekes számomra ebben, az az, hogy ugyanezt a kísérletet végrehajtották koplexebb C60-as molekulával is, és a poén, hogy ott is létrejött az interferencia. Ergo egy összetett molekula is képes hullámként viselkedni... !(?)

Sajnos részleteket nem tudok a kísérletről, ennek ellenére merész kijelentésnek tartom, hogy:
„Viszont amikor csak a vetítő ernyő eredményeit figyelik, akkor minden esetben létrejön az interferenciakép.” (Kérlek, nevezd meg a forrást.)
Az emissziót lehet csökkenteni olyan mértékben, hogy az elektronok véletlen időközökben, egyesével jelenjenek meg. Minek alapján állíthatja bárki, hogy minden katódból kilépő elektron interferenciát mutatott? Az interferencia hiánya nem látható, az időben véletlen szórás miatt nem érzékelhető.
Feltételezhető, hogy lézerfény fotonjaival figyelték a réseket. Az elektronmikroszkópok adataiból tudjuk, hogy az elektronok energiája (az általában alkalmazott gyorsítófeszültség mellett) körülbelül öt nagyságrenddel nagyobb a látható fény fotonjainál, Ez a 4 tonnás elefánt és a 4 dekás kisegér aránya. Az „olló” nagyságrendekkel tovább nyitható, ha a kísérletet infravörös fénnyel, (és) vagy például az említett C60 (fulerén) molekulával végeznénk el.
Elvileg a kérdés egyszerűen es véglegesen eldönthető. Ha a rés előtt bizonyos távolságban érzékelt elektron - ennek ellenére - mutat interferenciát, akkor a mérés nem hamisítja meg az eredményt, és igaz hogy az anyag időben és térben váltakozva hullám vagy részecske. Tehát ha a résnél az elektron éppen részecske, interferencia nélkül halad át. Viszont, ha hullámként éri el a réseket létrejön az interferencia.
A másik lehetőség, hogy a rések előtti aktív tartományban érzékelt elektronok nem hoznak létre interferenciát, akkor valóban a beavatkozás lehet az oka a negatív eredménynek.

Úgy értettem, hogy amikor elektron vagy fotondetekrorral figyelik a réseket, akkor az minden esetben befolyásolja a magát a kísérletet. Mivel bizonyos hullámhosszú fénnyel (legyen az akármilyen tartomány, nemtudom pontosan) mérik. Olyan alacsony hullámhosszal, ami nem zavarna bele az elektron "mozgásába" viszont már nem kapnának értékelhető eredményt.
A forrás egy Discovery-s ismeretterjesztő film. Nemtudom mennyire kompetens, nyilván egy Science magazinban publikált írás hitelesebb lenne.
Viszont szerinte, egyszerűen ma még nem létezik olyan technológia, amivel úgy tudnánk detektálni az elektronokat / fotonokat a réseken történő áthaladáskor, hogy azzal ne zavarnánk bele.

"Ha a rés előtt bizonyos távolságban érzékelt elektron - ennek ellenére - mutat interferenciát, akkor a mérés nem hamisítja meg az eredményt, és igaz hogy az anyag időben és térben váltakozva hullám vagy részecske. Tehát ha a résnél az elektron éppen részecske, interferencia nélkül halad át. Viszont, ha hullámként éri el a réseket létrejön az interferencia."

Na látod erről már nincs információm, hogy hogyan s miként mérnék vagy mérnek előtte interferenciát az elektronoknál, de amit mondasz az helytállónak tűnik.
Viszont ha úgy van ahogy mondod, akkor még mindig nincs magyarázat a lényegre, hogy mitől függ, hogy részecske vagy hullám?

"A másik lehetőség, hogy a rések előtti aktív tartományban érzékelt elektronok nem hoznak létre interferenciát, akkor valóban a beavatkozás lehet az oka a negatív eredménynek."

Én inkább erre tippelnék. Bár ez csak tisztán az én elképzelésem. Csak arról van tudomásom, hogy a rések átlépésekkor (melyik melyik résen is halad át) vizsgálták ezeket.

Mintha ellentmondás lenne:...Itt van az a probléma, hogy amennyiben a világegyetem véges, és hát annak tűnik, a lehetséges állapotainak a száma is véges... < - > ... de bármilyen állapotot is vesz föl, azt már fölvette előtte végtelen sokszor. Nem boldogulok azzal a gondolatoddal, hogy végtelen sok eset történül a véges világban. Azt már korábban írtam, hogy csak a világegyetem jövőbeli végtelenségével érdemes számolni, mivel a végesessége csupán soha meg nem valósuló állandó lehetőség.

A másik problémám: én a Wikinkkel egyezően úgy tudom, hogy Heisenberg-féle határozatlansági reláció mérési képességeink határát közli: ...nem tudjuk egy részecske bizonyos megfigyelhető változóit egyszerre tetszőleges pontossággal megmérni azonos pillanatban, még elvileg sem... Tehát objektíve van két mérnivalónk, de egyszerre csak az egyiket tudjuk megmérni. Azt viszont a relatív mérésképtelenségünk ellenére is tudjuk, hogy ott van a másik mérnivaló is, csak egy másik szobában, s ott valamit biztosan ügyködik, de nem tudjuk, hogy mit. Ismerethiányunk ellenére az ő ügyködésének is megvan a maga hatása a következő pillanat állapotmátrixára.
Bevallom azonban, hogy az én gondolkodásomra egyelőre nem hat a mátrixelméleti világmagyarázat, jóllehet nem vitatom az Összes Információ megszerzésének lehetőségként értelmezett földi fehérjevilág organikus többesélyességét. Kizárólag a jövő felé.

A múltat illetően nekem a hamisíthatatlan Memórium a biztos pont. Neked – ha jól értelek – a megfilmesített mátrixi bizonytalanság a biztos. Rendszereink reménytelenül különböznek.

Jaj de jó, hogy elhoztad ezt a példát!!! Nem számít, hogy egysével jönnek a "pomogácsok", vagy akármilyen elemi-rész-egyébként hulámok, mert nagyon vékony félig visszaverő-félig áteresztő-üveg-de_az alján_tükör -re bocsájtott fényforrás intenzítását folyamatosan csökkentve kiderült, hogy egyetlen foton is képes önmagával is interferálni. Na hozzá lehet látni a magyarázatokhoz...

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

Nem véletlenül hoztam fel példának a két - vagy több=akárhány sakkozó analógiáját. Lehet, hogy azért nem tudjuk egészen pontosan lokalizálni a részecskéket, mert nincsenek is soha sehol egészen pontosan! Ha valaki csak úgy heurisztikusan próbálná megérteni a sakk figurák mozgását, az is felállíthatna mindenféle fizikai törvényt az egyes bábok viselkedésére, ami valószínűségi alapon többé kevésbé be is jönne, aztán jönne egy Heisenberg, aki meghatározná a jól meghatározott fizikai törvények átlagos érvényesülési valószínűségét. Nem a multisakk világegyetemet szeretném propagálni, hanem azt, hogy korántsem biztos, hogy az általunk ismert állapotok- állapothatározók nyújtják a a világegyetem valódi leírását. Mondok egy példát. Afrika felfedezésekor az európaiak találtak olyan törzset, amelynek nyelvében nem volt külön szó a hidegre, és a szélre. És ez nekik nagyon jól meg ism felelt, mert azon az éghajlaton, ez a két dolog, csak egyszerre fordult elő. Nekünk is lehet ilyen problémánk a használt fogalmaink, és a valóság leírását igénylő fogalomtár között.

1. A Pénz nem boldogít, csak amit veszel rajta; 2. A Pénz nem boldogít, csak ha van belőle elég; 3. A pénz nem boldogít, a hiánya pedig pláne nem.

"hogy egyetlen foton is képes önmagával is interferálni. Na hozzá lehet látni a magyarázatokhoz... "

Igen, erre lennék kíváncsi én is Ergo egyetlen foton is hullámként terjed.

[ Szerkesztve ]

Még valami.

Azt mondod:

„Egyszerűen nem létezik olyan technológia, amivel úgy tudnának elektront vagy bármit detektálni a rések mentén, hogy az ne befolyásolná magát az elektront is.”

Ha az elektron hullám, a két rés után az interferencia természetes következmény, de csak akkor ha a rések előtt, bizonyos távolságban, már ezt az alakot vette fel.

Honnan tudja az elektron, mielőtt elérné, hogy a résekben detektálni fogják, és ezért nem veheti fel a hullámformát?