Egy honatya, aki igen jóképű fiatal férfi volt,
javaslatot nyújtott be a „Tisztelt Házban”, a hábo-
rúban elesettek özvegyek és árvák segélyezése
tárgyában. Jobb kezében a javaslat szövegét lobog-
tatva felállt megtartani a beszédét. Közben elkezdett
viszketni a szerszáma, ezért a bal kezével benyúlt a
nadrágzsebébe, hogy megvakarja. Ekkor ért beszéde
lényegéhez:
− Tisztelt Ház! Kezemben tartom az özvegyek és
árvák vigaszát...
Erre kitört a röhögés a képviselők között.

Az öreg postás 40 éven át hordta ki a küldeményeket nap mint nap, hóban és szélben éppúgy,
mint a legnagyobb forróságban. Lassan elérte a nyugdíjkorhatárt, és azok az emberek, akik ismerték
és szerették, utolsó munkanapján megajándékozták valamivel. Az egyik háznál a teljes család várta,
és egy kis ajándékcsomagot nyomtak a kezébe. A másiknál kapott egy doboz finom szivart. A har-
madiknál (akikkel többször váltott pár szót horgászszenvedélyéről) nagy doboz csalit kapott. A kö-
vetkező háznál pedig a gyönyörű, fiatal szőke háziasszony várta, sokat sejtető hálóköntösben. Meg-
fogta a kezét, bevezette a hálószobába, és élete legszenvedélyesebb szeretkezésében részesítette.
Miután kipihenték magukat, a lány kiment a konyhába, és nagyszerű reggelit készített. Miközben
evett, meglátta, hogy kávéscsészéje alatt egy százas lapul.
− Amit eddig kaptam, túl szép ahhoz, hogy szavakba lehessen önteni! – mondja a postás. – De
szeretném megkérdezni, a százast miért kapom?
− Tegnap este mondtam a férjemnek, hogy ma lesz az utolsó munkanapod – válaszol a lány – és
megkérdeztem, mit adjak neked. Azt mondta: „B*d meg, adj neki egy százast!” A reggeli
már az én ötletem volt.

Székelyföldön azt mondja az újdonsült férj, az újdonsült menyecskének:
− Ha meglátod lelkem, hogy jövök bé a lovas kocsival a kapun, oszt olyan csálén áll a kalapom,
hát ízibe menny bé a tisztaszobába, mert dógom van veled.
Eltelik néhány nap, egyszer azt mondja a menyecske a férjének:
Hajja kend! Mondanék én valamit magának. Ha maga jön bé a kapun a lovas kocsival, oszt' meg-
látja kend, hogy én itt állok a gangon, oszt' csípőre van téve a kezem, hát meg ne aggya magának az
a magosságos Úristen, hogy ne csálén álljon a kalapja!..

János bácsi UFO-t látott. Tolonganak a riporterek, hogy mégis mi történt? De ő csak szabódik,
hogy nem tudja elmesélni, mert nincs hozzá megfelelő szókincse. A riporterek azonban hajthatatla-
nok, és tovább nyaggatják, hogy akkor mondja el a saját szavaival.
− Na, jó – kezd bele a parasztbácsi. – Hááát, az úgy vót, hogy este kinn szántok a barázdába’.
Kurva sötét vót. Egysze’ csak húúú! Mi a picsa? Oszt megint kurva sötét lett

[ Szerkesztve ]

Később általában nem értek egyet azzal, amit korábban leírtam. Ehhez néha évek kellenek, néha percek csak...