Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Noukoum


Noukoum
veterán

Azokon a piacokon ahova ezeket a csúcsmobilokat szánják ott nem sokat érzékelnek a magyar válságból.

Érdekesebb volna egy magyar adat, itt hogyan alakultak az eladások 2022 Q1-hez képest. De azon se lepődnék ha itt se csökkent volna a csúcsmobil eladások aránya.

És azt sem szabad elfelejteni hogy ezeknek a csúcsmobiloknak az ára lényegében változatlan 2019 óta (megint csak nem magyarországról beszélünk), miközben az ott élő emberek jövedelme jelentősen megnőtt. Persze hogy egyre többen vesznek drágább mobilt.

[ Szerkesztve ]

„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

(#2) Ricardo


Ricardo
félisten

Nem lep meg. Az emberek ritkábban vesznek telefont, ezért egyre fontosabb a megbízható hosszútávú támogatás. Az meg ezeknél a márkáknál van meg. Ilyen lenne még a Pixel vonal, de azok csak pár országban kaphatóak hivatalosan.

(#3) atty_hor


atty_hor
tag

A cikk az elején leszögezi, hogy kevesebb darab mobilt vásárolnak. Majd áttér százalékra.
Tehát elképzelhető, hogy ugyan annyi darab drága mobilt vesznek, mint a válság előtt, - hiszen a gazdagabbakat kevésbé érinti a válság - és a kevésbé tehetősek nem vesznek annyi mobilt mint előtte.

(#4) pusszycat


pusszycat
nagyúr
LOGOUT blog

4 mobilom van ami folyton be van kapcsolva, ezekből 2-ben van SIM kártya. Vehetnék egy ötödiket? Igen persze. Volna rá szükségem? Nem, dehogy. Ebben a darabszámcsökkenésben nincsenek benne a felújított és újra eladott modellek ami nem kis tétel.

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB, Laptop Asus Oled Vivobook 16GB/1TB

(#5) Füleske válasza pusszycat (#4) üzenetére


Füleske
addikt

Mit csinálsz azokkal a mobilokkal, amikben nincs sim kártya?

(#6) hallerlaller


hallerlaller
addikt

Kicsit félrevezető a cím, inkább a mobilok lettek drágábbak pl A54 is 500 dollár már, A53 450-en kezdett ha jól rémlik.

Hisense 55U7HQ - Xiaomi 11i

(#7) pusszycat válasza Füleske (#5) üzenetére


pusszycat
nagyúr
LOGOUT blog

Az egyiken van a raiffeisen mobil app, azt nem költöztettem át az újra, a másikon meg george van. Amit rendszeresen használok azon meg a google pay van aktiválva, azon nincs is banki app.

[ Szerkesztve ]

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB, Laptop Asus Oled Vivobook 16GB/1TB

(#8) bollokcs80 válasza Noukoum (#1) üzenetére


bollokcs80
Korrektor

Tényleg érdekesek lennének a magyar adatok mert én pl. Pesten (tömeg)közlekedve is rengeteg ember (és rengeteg tini) kezében látom a 3-4-500.000 forintos iPhone-okat, ami azért itteni zsebbel nem filléres játék (szolgáltatóiban sem). Nem sajnálom senkitől, csak a tapasztalat az, hogy nem igazán tudják kihasználni.

B.Cs.

(#9) janeszgol válasza atty_hor (#3) üzenetére


janeszgol
félisten

Az első bekezdésben szerepel, hogy a leszállított telefonokból a drágábbak aránya nőtt.

(#10) Gerr0XL válasza bollokcs80 (#8) üzenetére


Gerr0XL
csendes tag

Igen, utóbbit én is megfigyeltem, ám nem csak Pesten. Érdekesebb lenne azt tudni, hogy ezen emberek közül hányan vásárolták meg a telókat ill. hányan hozták ki részletre.

[ Szerkesztve ]

(#11) adamklark


adamklark
senior tag

Sokszor olvasom itt hogy olyan csomagokat fognak ki az emberek hogy szinte évente cserélik a telefonokat, gondolom van ilyen ember is. Meg persze részletfizetés vagy hasonló. Személyesen én azért veszek drága telefont hogy ne kelljen évente cserélnem.

Külföldön se olyan olcsó ám csak viszonyításként hagyom ezt itt. Magyarországon kerestem kB 220e Ft-t havonta olyan 3 éve, prémium telefon meg nem nagyon van ezen az árszinten. Németországban meg 1 havi fizetésből bőven kijön, bár így is "kidobni" akár több mint ezer eurót sem kellemes.

[ Szerkesztve ]

(#12) Noukoum válasza bollokcs80 (#8) üzenetére


Noukoum
veterán

Pedig ha valakik kitudják használni akkor a 18 alattiak, ők nyomkodják a legtöbbet.

Ez a másnak a kezében dolog pedig ezerszer ki lett beszélve, egyszerűen nem tűnik fel a 30 ezres droid a 14 pro max iphonennal szemben. Itthon iphone-ból a 11-12-13 (mini) széria nagyon megy, lassan a 14 is, de a 7-8-SE vonal is nagyon erős. Pro iPhone nem megy mert már túl drága. De amúgy csóró ország vagyunk (lettünk?), szolgáltatótól A szériás Galaxy és Xiaomi telefonok dominálják a piacot, rengeteget van belőlük, már szinte fel se tűnik.

adamklark:
Külföldön se olyan olcsó ám csak viszonyításként hagyom ezt itt.

azért csak nem mindegy hogy 2 havi fizetésedbe kerül vagy fél haviba.

[ Szerkesztve ]

„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

(#13) adamklark válasza Noukoum (#12) üzenetére


adamklark
senior tag

Persze hogy nem mindegy. Ezért írtam példaként hogy majdnem 3 havi fizetésbe került volna egy csúcs telefon nekem Magyarországon. Kint meg egybe kifezetem és marad még pár 100 euró a hó végéig minden kötelező után, bár hozzá teszem hogy egyedül élek és nincs tartozäsom

[ Szerkesztve ]

(#14) Noukoum válasza adamklark (#13) üzenetére


Noukoum
veterán

És ugye ott sokkal kedvezőbb szolgáltatói ajánlatok vannak mint nálunk, ez is segít.

„Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet. ”

(#15) adamklark válasza Noukoum (#14) üzenetére


adamklark
senior tag

Az nem mindig , szolgáltatók itt eléggé meredekek, sokkal rosszabb internetért sokkal többet fizetek , konkrétan olcsóbb nekem feltöltögetni a telefont mint szerződni (feltéve ha nem akarok sokat mobilnetezni) Ezért nem is vettem tőlük telefont szerződésre mert még rosszabbul járok, inkább egyenesen Samsungtól rendeltem kuponnal. Nyilván régió függő is, én ezt fogtam ki.

(#16) pusszycat válasza adamklark (#15) üzenetére


pusszycat
nagyúr
LOGOUT blog

Mi? Samsungtól vettél iPhone-t? :D

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB, Laptop Asus Oled Vivobook 16GB/1TB

(#17) adamklark válasza pusszycat (#16) üzenetére


adamklark
senior tag

miért vettem volna iphonet?

(#18) janeszgol válasza pusszycat (#16) üzenetére


janeszgol
félisten

Telefont mondott, nem jatekszert.

(#19) nozs23 válasza janeszgol (#18) üzenetére


nozs23
addikt

Micsoda flex.

(#20) Felesbandi válasza janeszgol (#18) üzenetére


Felesbandi
senior tag

"Eltevesztetted a topicot, ocsi."

Ismerosen hangzik? Na ez hasonloan ostoba megnyilvanulas volt, mint amire ezt reagaltad a Xiaomi hir alatt...

[ Szerkesztve ]

(#21) atty_hor válasza janeszgol (#9) üzenetére


atty_hor
tag

Igen, az aránya. Tehát darabra az sem biztos hogy több. Vagyis a következtetésem helytálló lehet.

Ezért nem célszerű darab/százalék/arány keverése. Így könnyebb megtéveszteni az embereket, és segít rossz következtetést levonni.

[ Szerkesztve ]

(#22) janeszgol válasza Felesbandi (#20) üzenetére


janeszgol
félisten

Csak neked: "Na ez hasonloan ostoba megnyilvanulas volt, mint amire ezt reagaltad a Xiaomi hir alatt..."

(#23) Felesbandi válasza janeszgol (#22) üzenetére


Felesbandi
senior tag

k :U

(#24) oszi666 válasza pusszycat (#7) üzenetére


oszi666
őstag

Es ez miert jo?

It is not birth, marriage, or death, but gastrulation, which is truly the most important time in your life.

(#25) FLD1987 válasza Gerr0XL (#10) üzenetére

Én részletre vettem a Samsung Galaxy S22 Ultra mobiltelefonom. Viszont, ha akartam volna, akkor eladhattam volna érte értékpapírokat. Viszont havonta fizetve az infláció miatt jobban megéri kamatmentes részletre venni bármit. Mivel a bankok szerint hitelképtelen vagyok, mert 0 HUF munkajövedelemmel rendelkezek, ezért a Telekom adott kamatmentes részletre mobiltelefont, mert nekik nem gond az, hogy 0 nap munkaviszonnyal rendelkezek.

Fujitsu LifeBook U7411; Samsung Galaxy S23 Ultra; Apple iPhone SE (2020); Nokia 105 4G (2023); EVOLVEO StrongPhone Z6; Nokia G21; Nokia 105 (2019)

(#26) pusszycat válasza oszi666 (#24) üzenetére


pusszycat
nagyúr
LOGOUT blog

Nem mondtam, h jó de igy van nálam az elrendezés. Ami több helyen van az biztonságosabb. Ezért is van több partició az SSD-en is vagy a HDD-n. Meg használok 4-5 felhő tárhelyet ami fontosabb az mindegyiken fent van. Meg ilyenek. :)

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB, Laptop Asus Oled Vivobook 16GB/1TB

(#27) Logan_M


Logan_M
csendes újonc

Van egy személyes sztorim a cikkhez.

Párom hó végén zsebében annyi pénzzel hogy egy heti bevásárlást szűkösen meg tud oldani összetörte az Oppo Reno hetesét mielőtt a gari vagy a törlesztő lejárt volna. Mondtam neki hogy adja oda, még a héten megcsinálom (sajátomat is darabokból raktam össze egy héttel a sztori előtt.) ha jön addigra alkatrész én meg odaadom neki a régi redmi note 9-m addig. Nem nem mert a szoftvergarancia is el megy meg így meg úgy, menjünk be gyorsan a vodához, ő ki akar hozni egy újat, törlesztőre. Kérdezi tőlem milyen legyen, az csak másnap lesz raktáron, jó mi van raktáron? Az ügyintéző egyből azzal kezdte a felsorolást hogy Redmi 13 pro 5G. "ÚÚÚ akkor azt kérném", azért esett rá a választás mert "úúú ez tudja az eszimet már, há az amit te mondtál az nem tudja (redmi note 11 pro 5G+) meg izé ebben 512 giga van a másikba meg 128" meg nehogymár egy napig törött telefonja legyen, há mi van ha tovább reped addig, nem érdekli hogy csak egy sim kártyája van ami fizikai, ha valamiért nem elég a 128 akkor lehet bővíteni, az hogy olcsóbb az amit mondtam, Esim *&#$@˚! Kimondhatatlanul sajnáltam amikor rájöttem hogy egy eladó könnyebben meg tudja győzni mint a párja aki műszaki ágon tanul. És nem lehet csakúgy kihozni amíg törlesztesz (érthető szerintem) szóval az akkor elérhető leg fullosabb csomag, mindegy hogy az is 15 Mátyás de neki kell a telefon, akkor azt a csomagot ki akarta hozni nekem, mindegy hogy az élvonalnál van már egy amivel meg vagyok elégedve. Azzal nyugtatott le hogy "tessék, itt a SIM, tudsz már korlátlanul ötgézni az új telefonoddal :DD "

Egy szónak is száz a vége, fölöslegesen hozott ki egy 470000 forintos telefont tik tok nézésre meg discordozásra, korábban apjának kihozott egy 120ks telefont akinek tényleg csak arra kell hogy elérjék (ő mondta, nem én) és szerintem nem ő volt az első és utolsó ilyen. Meg hány embert lehet hallani akik azzal jönnek hogy de drága a törlesztő/egészben megvenni és egy galaxy S vagy a legujjabb A szériás telefonjuk van facebookozásra meg telefonálásra. Az operátorokat okolom nem a vevőket ilyenkor. Nem értenek hozzá, halják a TVben meg látják a plakátot hogy ez a tuti aztán vesznek valamit amire nincs is annyira szükségük. kb olyan mintha egy Bentleyt vetetnél valakivel bevásárolni, jó, meg lehet tömni de egy Suzuki is jó arra

Egy dal szavak nélkül, mint egy éjszka álom nélkül...

(#28) oszi666 válasza Logan_M (#27) üzenetére


oszi666
őstag

Ne haragudj ha ertetlen vagyok de baratnod vett egy Redmi 13 pro 5G telot 470ezerert, 15ezres havi elofizuval…?

It is not birth, marriage, or death, but gastrulation, which is truly the most important time in your life.

(#29) Ricardo válasza Logan_M (#27) üzenetére


Ricardo
félisten

" Az operátorokat okolom nem a vevőket ilyenkor."

"Kimondhatatlanul sajnáltam amikor rájöttem hogy egy eladó könnyebben meg tudja győzni mint a párja aki műszaki ágon tanul."

"Az ügyintéző egyből azzal kezdte a felsorolást hogy Redmi 13 pro 5G. "ÚÚÚ akkor azt kérném","
Egy mondattal "meggyőzte".
Csak halkan írom . Ez már abban a pillanatban eldölt amikor elindult telefont venni.

Ezt nem lehet az operátorra fogni.

"Nem értenek hozzá, halják a TVben meg látják a plakátot hogy ez a tuti aztán vesznek valamit amire nincs is annyira szükségük. "

Így működnek a reklámok. Aki fogékony rá annak mondhatsz akármilyen logikus érvet.
aki ne fogékony annak meg mondhatnak akármit a reklámokban.
Mi (sem én, sem a párom) nem vettünk még azért semmit, mert a tv-ben, meg a plakátokon áradoznak róla)

[ Szerkesztve ]

(#30) pusszycat válasza oszi666 (#28) üzenetére


pusszycat
nagyúr
LOGOUT blog

Szerintem az Xiaomi lesz nem Redmi, de én nem értek hozzá.. :DDD

Samsung Galaxy S9 Plus & Xiaomi Mi 10T 8/128 GB 5G Cosmic Black & Mi 11 Lite 5G 6/128 :)) Xiaomi Redmi Pad 4/128 GB, Laptop Asus Oled Vivobook 16GB/1TB

(#31) oszi666 válasza pusszycat (#30) üzenetére


oszi666
őstag

Szerintem is mert igy kicsit santit az ar

It is not birth, marriage, or death, but gastrulation, which is truly the most important time in your life.

(#32) Ricardo válasza oszi666 (#31) üzenetére


Ricardo
félisten

A redmi széria 12-nél jár.

(#33) Logan_M válasza pusszycat (#30) üzenetére


Logan_M
csendes újonc

akkor az :DDD én a note szériához értek

Egy dal szavak nélkül, mint egy éjszka álom nélkül...

(#34) Logan_M válasza oszi666 (#28) üzenetére


Logan_M
csendes újonc

feleslegesen vett egy csomagot meg feleslegesen törleszt +1 telefont
Szerk: Xiaomi 13 pro nem redmi mint már többen mondták, a Note szériát ismerem csak

[ Szerkesztve ]

Egy dal szavak nélkül, mint egy éjszka álom nélkül...

(#35) oszi666 válasza Logan_M (#34) üzenetére


oszi666
őstag

Oke mondjuk sikerult az egesz sztori leglenyegtelenebb elemet kiemelnem szoval sorry

It is not birth, marriage, or death, but gastrulation, which is truly the most important time in your life.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.