A kötelező, és az adott vallás/egyház által parancsolt dolgoktól mindig idegenkedtem egy kicsit. Azt hiszem, ezt úgy lehet feloldani, ha a külső kényszert átformálom egy belső igénnyé. A katolikus egyházban is kötelező a vasárnapi mise, vagy a böjt egyes időszakokban. Ezeket nehéz volt megemésztenem. Pedig mindegyiknek van értelme, csak jól kell érteni. A külső kényszernek nincs eredménye. Nem kerülök közelebb Istenhez az által, ha ott vagyok a misén, mert kell.

Viszont ha onnan nézzük, hogy a vallás egy keret, ami világossá teszi a belső igényeket, és kijelöli a fő határokat, akkor más fényben tűnik fel a kötelező is. Ha valóban bízom Istenben, én magam akarok vele találkozni, építeni a kapcsolatomat vele. A vallás ennek a kereteit és lehetőségeit teremti meg. Ami a vallás szerint kötelező, az nem külső kényszer.

Böjtölni eleve nem lehet úgy, hogy azért böjtölök, mert kell, mert azt mondták. Az onnantól már nem böjt. Még maga Isten sem kényszerít. Felajánl különböző lehetőségeket. Az persze igaz, hogy nem mindegy az én életem szempontjából, hogy mikor mi mellett döntök.

Ezt nem csak neked címzem, csak a te írásod volt a gondolatébresztő ehhez.

''Ugrott apósom, nagy régi sólyom, mindene az illegalitás''