Eltelt ez a hétvége is. Már vártam. Kicsit nehezen élem meg ezeket a napokat. Bár sokat változtam ez ügyben de még mindig nem tudok nyugodt lenni. Eleinte nagyon fájt hogy nélkülöznöm kell Életemet. Ott volt az egész hét amikor minden nap vele lehettem levélben, üziben vagy épp beszélhettünk de hétvégén szinte semmi. Épp csak néhány sort tudok írni. Nekem nagyon fontos hogy tudassam vele hogy nagyon sokat gondolok rá és hogy nagyon hiányzik. Szinte ninc solyan perc hogy ne rá gondolnék. Mindenről Ő jut az eszembe. Legyen az bármi. Főzés, vásárlás, sétálás, mosogatás és még egy-egy játéknál 
is RÁ gondolok. Régebben hisztis voltam a hétvégén. Kerestem az alkalmakat hogy lopva írhassak neki és amikor nem tudtam egyszerűen elkapott a hiszti és persze kin töltöm le ezt? Naná hogy a családomon. Szegények pedig nem is tehetnek róla. Mostanában inkább magamba fordulok és csendben vagyok. Néhány hónapja elkezdtünk reggelente beszélni. De csak egyszer-egyszer. Néhány hete azonban naponta tudunk beszélgetni. Általában 1 órát de van hogy hosszabban. És persze van hogy csak néhány percet. De olyan is volt hogy elaludtunk. Főleg én szoktam. A család alszik (már ha alszik) így nyugodtan beszélgethetünk. Azért fél füllel figyelek a gyerekszoba felé. Emlékszem volt olyan is hogy nem bírt visszaaludni a kicsim és kihoztam őt is. A karomba fektettem és így visszaaludt. Én meg beszélgettem közben. 
Mindent megteszünk hogy együtt lehessünk. Amikor elkezdtünk beszélgetni még 3,5 éve nem gondoltam volna hogy ennyi mindenről lehet beszélgetni. Érdekes mert én amúgy egy hallgatag ember vagyok. Csendes és visszahúzódó. Ha itthon beszélgetünk többnyire párom az aki beszél és én csak egy-két szót fűzök hozzá. Életemmel nagyon jól elbeszélgettem már az elején. Igaz nagyon sokszor Ő volt az aki kérdezgetett és én szívesen válaszoltam mindenre. Emlékszem voltak kínos kérdései is de egy kis huza-vona után megnyíltam és olyan dolgokról is beszéltem vele amikről soha senkinem nem. Vannak dolgok amiket még párom sem tud rólam. És vannak dolgok amikről nem tudok mással beszélni csak Életemmel. Vele önmagamat adhatom. Teljesen más vagyok ha vele lehetek. Csodálatos érzés hogy nem megfelelni akarok valakinek hanem megmutatni az igazi énemet. Egy kapcsolatban általában a felek megpróbálnak megfelelni a másiknak. Szeretne olyan lenni amilyennek a másik szertné hogy legyen. De nálunk erről szó sincs. Amikor megismertük egymást rögtön magunkat adtuk. Igaz Ő picit másabb volt de ezt nem is leplezte. Nekem tetszett az az éne is hiszen bele szerettem. Megváltozott de nem miattam. És nem is én változtattam meg hanem a szerelem. Jobban megnyílt előtte a világ és észre veszi az apróbb örömöket is. Néha arra gondolok ha most beszélgetni fogunk vajon lesz mit mondanunk egymásnak az érzelmeinken kívül? És mindig van. Mindent megtudunk beszélni és ezzel sokat segítünk egymásnak amikor éppen gondokkal küszködünk. Sokkal könnyebb lesz a lelkünk ha kiadhatjuk magunkból ami bánt. És mivel mással nem tudjuk megosztani mivel senki nem értené mi zajlik bennünk ezért különös nyugalom száll ránk ilyenkor. Természetesen a problémák sajnos nem oldódnak meg de nem marcangol bennünket annyira. Érezzük hogy mellettünk van az az ember aki a legfontosabb nekünk és így sokkal könnyebb. Együtt vészeljük át a nehézségeket. Már nagyon sokszor megbeszéltük hogy ha együtt élnénk nem lennének ilyen gondjaink. Vagyis lennének gondok mert az élet sajnos magával hordozza de éreznénk hogy hogyan segíthetünk hogy könnyebb legyen. Még így a távolból is érezzük hogy mire vágyik a másik. Sokszor elég egy szó vagy a randinkon egy pillantás vagy érintés és máris jobb. Van hogy beszélgetünk és egyszer csak meglátjuk hogy mindketten szóról-szóra ugyan azt írtuk. Szavak, mondatok, gondolatok. Hihetetlen! Iylenkor csak ülünk és megszólalni nem tudunk a meghatottságtól. Ott van az az ember a túloldalon aki egy veled. És abban a pillanatban vágysz rá hogy összebújj vele. Csodálatos egy érzés. Ezt leírni sem lehet. Nagyon szeretem ŐT!
Ha nagyon magányos vagyok akkor előhalászom a kézzel fogható emlékeket. Ezek levelek vagy apróbb tárgyak. A harmadik randinkon gesztenyét szedtünk. Picinyamink élvezte a gesztenyézést. Ők ketten eljátszottak én meg figyeltem őket csendben. Néha belevontak engem is. Ez a gesztenye azóta is meg van. Kincsként őrzöm. Vannak levelek amiket Ő írt nekem kézzel. Ezek felbecsülhetetlen értékek számomra. Egyszer én is írtam neki de mivel én nem tudom elküldeni ezért egy randin adtam át neki. Hááát azok a pillanatok! Egy pillanat alatt sokkal mélyebbre zuhant a szerelmünk. Nem tudtam mi áll a levélben mert csak írtam és írtam ami jött belőlem. Abban biztos voltam hogy az érzelmeimről szól. Azt mondta csodálatos. Átölelt és megcsókolt. Mindketten elérzékenyültünk.
4 hete nem találkoztunk és már nagyon hiányzik. Naponta beszélünk de ez nem pótolja az ölelését. Nagyon izgatottak vagyunk minden randi előtt. Régen várjuk a pillanatot hogy megérintsük egymást. Abban a pillanatban ahogy összeérünk minden megszűnik. Talán szerdán újra átélhetjük ezt a varázslatot....
Kellemes napot mindenkinek!
