Köszöntöm minden olvasóm!
Ezt a blogot azért nyitottam mert van az életemben egy olyan dolog amit nem oszthatok meg senkivel. Ez egy érzés ami maga az álomvilág. Már régóta szerettem volna kiadni magamból de nincs olyan ember a környezetemben akiben őszintén megbíznék. Egyenlőre...
Már ért bennem a gondolat hogy ide talán leírhatnám de nem volt még merszem hozzá. Vártam. Hogy mire? Talán a bátorításra amit meg is kaptam. Attól az embertől aki a legfontosabb az életemben. Tulajdonképpen rólunk szól ez a napló.
Magamról nem sokat írnék mert itt inkább az érzelmek azok amíről szívesen írok. Én egy családanya vagyok. Van egy gyönyörű gyermekem. TizenX éve élek párommal és abból a felét már házasságban. A szerelem elmúlt de nem élünk rosszban. Nincsenek vitáink csak néha-néha a gyereknevelés az amiben különbözik a véleményünk. Amikor még csak vártuk a gyermekünket úgy gondoltuk mi egy tökéletes család vagyunk. Egyetlen hangos szó nélkül éltük az életünket. A terhességem végén megismerkedtem valakivel. A neten. Beszélgettünk és jól éreztük magunkat. Ha azt mondom szerelem volt első szóra akkor most biztosan sokan kinevetnek. Több emberrel beszélgettem már msn-en de akkor amikor Ő rám köszönt a szívem óriási kalapálásba kezdett. Izgultam mint egy gyermek. Éreztem azonnal hogy Ő nem közömbös a számomra. De hisz nem is ismerem! Akkor mi ez az izgatottság? Az első beszélgetésünk olyan kis visszafogott volt. Amolyan ismerkedés. Aztán jött a többi. Napi szinten kezdtünk beszélgetni és egyre mélyebb dolgok kerültek elő. Néha kicsit tolakodó volt de olyan kis édesen pimasz ami nagyon tetszett nekem. Ha nem tudtunk beszélni hiányzott. Picit még szomorkodtam is. Persze ezt bevallani még magamnak sem mertem nemhogy neki. Ő is kereste a társaságom és éreztem hogy jól érzi magát velem. Ha nem volt velem akkor ingerültebb voltam mert nehezen viseltem a hiányát. Ha velem volt akkor izgatott voltam és hevesen vert a szívem. Néhány hét múlva azon kaptam magam hogy folyton RÁ gondolok. Próbáltam magam csitítani hogy ezt nem szabad. Itt a férjem és várjuk a gyermekünket. És NEKI is családja van. Egyikünk sem keresett kapcsolatot mégis az lett belőle. Hónapok teltek el úgy hogy nem mertük felvállalni egymás előtt az érzelmeinket. Napi szinten beszélgettünk. És rádöbbentünk hogy ha együtt vagyunk akkor mások vagyunk mint amilyennek a külvilág ismer minket. Végre magunkat adhattuk. Őszintén tudtunk mindenről beszélni. Olyan dolgokról is amikről még a párjainkkal sem. Úgy szerettünk egymásba hogy nem is láttuk egymást. Csak jóval később jöttek az első képek. Mi elsősorban egymás lelkébe szerttünk bele. Hamar kiderült mennyire egyek vagyunk szinte mindenben. Mivel mindkettőnknek családja van ezért a sűrűsödött beszélgetéseinket nem nézték jó szemmel. Ez érthető is volt. Viszont nem tudtuk már nélkülözni egymást így elkezdődtek a titkos beszélgetések. Hónapok óta már tapogatóztunk. Sokszor rákérdeztünk hogy mi az ami közöttünk lehet de bevallani nem mertük egymásnak. Aztán volt 2 apróbb összezörrenésünk. Inkább úgy mondanám hogy én durcás lettem. Ő érezte hogy lehet ez veszélyt jelentene ránk ezért lépett. Azonnal. Olyan módon kért elnézést hogy abból igazán éreztem hogy sokat jelentek neki. Másnap úgy adta a sors hogy megbeszélhettük. Túl mélyre sikerült a beszélgetés. Napok óta kavargott bennünk a vallomás de kimondani nem mertük. Én voltam az aki rákérdezett. Elhangzott a bűvös mondat ami azóta is meghatározza az életünket: szerelmes vagy? Néma csend. Jött egy válsz: lehetek az?
Ebbe beleőrölök!!! Ez nem válasz. Bátorságot vettem és kértem hogy mondja meg őszintén. Szívem őrülten dobogott és jött a válasz: igen
ÓÓÓ most én voltam az aki hallgatott. Meghatódva ültem a gép előtt mert elakadt a szavam. Összeszedtem magam és megírtam hogy én is így érzek. Kimondani egyikünk sem merte azt a szót amit éreztünk egymás iránt. Ez a mai napig nehezen jön belőlünk mert a szívünk legmélyén van. Éreztetni csodálatosabb érzés. És mi éreztetjünk minden pillanatban amikor együtt lehetünk.
Így kezdődött a szerelmünk amiről nem is sejtettük mennyi csodával jár... Ennek pontosan ma 2,5 éve. 2006. március 20-án egy új világ nyílt meg előttünk. Egy álomvilág...
Örülök hogy elkezdhettem megírni a mi világunkat! Elsősorban NEKED köszönöm hogy erőt adtál! 
Reménykedem benne hogy aki olvassa az megért engem és ami bennem zajlik nem pedig rossz szemmel tekint rám azért mert későn találtam rá az IGAZIRA.
Szép hétvégét kívánok!
