Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Psychonaut


Psychonaut
addikt

Aki nem tudná, miről is van itt szó, annak dióhéjban a The Walking Deadről: Zombik. Dráma.

Bővebben: a sorozat a Robert Kirkman által írt, és Tony Moore illetve Charlie Adlard által rajzolt poszt-apokaliptikus képregények alapján készül. A címből talán nem nehéz kitalálni, hogy főszerepbe kerülnek a - minden klisének megfelelő, buta, lassú, de tömegben veszélyes - élőhalottak, illetve természetesen a túlélők kisebb csoportja, akik el akarják kerülni a (na vajon mit?) zombivá válást.

Alaphelyzet: kapunk egy sheriffet, aki egy kihalt kórházban ébred, majd rádöbben, hogy a világ nagyot változott, mialatt ő kómában volt. És természetesen itt kezdődnek a bonyodalmak, zombikkal, eltűnt családtagokkal, a - már a Legenda vagyokban és annyi más filmben megismert - tiszta és élhető várossal, és a többi, hasonló kellékkel.

Ami kiemeli a többi hasonló TV-szériából, az a drámai vonal. Mert itt bizony azt is kapunk, sőt, inkább azt, mint akciót.

Bár elsőre talán klisésnek tűnhet, hiszen szinte az összes kötelező kellék megtalálható benne (a fent említett sok buta zombi, kevés de elszánt túlélő mellett még jópár), de olyan jó érzékkel sikerült vegyíteni ezeket a drámai elemekkel és a zseniálisan eltalált hangulattal, hogy semmiképpen sem hasonlítható egyik más sorozathoz sem.

Így a pilot alapján mindenkinek csak ajánlani tudom, simán 2010 legjobbja.

IMDb
Hivatalos oldal
Wikipedia

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.