Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  Logoszféra  »  Szürke zóna

Hozzászólások

(#801) bim


bim
veterán

Jó reggelt!

Nehezen ébredtem. Úgy aludtam mint a bunda.Jól teleraktam este a pocimat pizzával. Mami szülinapját megünnepeltük egy pizzériban a gyerekek nélkül. Semmi felhajtás nem volt csak dumcsiztunk. Persze mamánál volt torta is neki. A gyerekek készültek ajándékokkal. Zsani pl. hímzett neki egy apró terítőt és rajzolt neki egy szép képet. Imrus is rajzot készített. Jól sikerült a köszöntés. Ez volt délután. Délelőtt miután pirkadt leszaladtam a boltba bevásárolni és reggeliztem. Majd mosogattam és kiballagtam gyalog a mamához. Mami az éjszakás műszak utáni megérdemelt durmolását végezte...Hosszabítót kellett készítenem. Úgy volt hogy ebéd után leugrunk a velencei tóra fürödni de az idő nem volt olyan jó. Hiába volt meleg az ég felhős volt. Így ez elmaradt.
Ma valszeg folytatjuk a tetőt. Ez persze nem biztos még de több mint valószínű. Kb. szerda magasságában fejezzük be a szerkezetet. Még a héten be kellene fóliáznunk hogy ne ázzon a ház. Majd alakulunk...
Szép napot mindenkinek.

(#802) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Ma korábban ébredtem. Nem aludtam valami jól. A tegnapom sem úgy alakult ahogy szerettem volna és biztosan ez hatott ki rá. Már fél 4 óta fent kukorékolok. Jó lett volna még picit aludni de úgy látom ez már nem fog menni.
Tegnap reggel azzal fogadott a munkaadónk hogy gyorsan be kell annyira fejezni a tetőszerkezetet hogy rá lehessen húzni a fóliát és ma már nem megyünk oda. Pénzügyi problémák állnak a háttérben. Hirtelen azt sem tudtuk hogyan hozzuk fóliakész állapotba a tetőt. Igazából még nagyon sok munka lett volna a szerkezettel de a parancs az parancs. Délelőtt befejeztük úgy ahogy és délután befóliáztuk az egészet. Most nem ázik de ha bármit is szeretnénk majd folytatni akkor ki kell bontanunk a fóliázást. Majd alakul.
Ma ha minden igaz gipszkartonozni megyünk. Még ezt sem tudjuk pontosan.
Remélem a mai napom jobb lesz mint a tegnapi.
Szép napot mindenkinek.

(#803) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Egy ideje már fent vagyok de elkalandoztam picit. Olvasgattam itt a fórumon miközben a kávémat szürcsöltem. Azon agyaltam hogy milyen jóra készülhettem ma reggel ami még este eszemben volt hogy ma fog velem történni de közben elfelejtettem..Hmmm. Nem emlékszem rá. Majd ha megtörténik az a valami biztosan ráeszmélek hogy ne EZ volt az..
Tegnap gipszkartonoztunk. Illetve előtte még a fogópárok tetejét leborítottuk OSB lappal mert szeretne a tulajdonos felpakolni oda mindenféle lomot. Ezt délután 2 körül befejeztük és utána álltunk neki a kartonozásnak. Egyelőre mondjuk még csak a szigetelésnél tartunk de jó úton haladunk hogy nemsokára kartont is tudjunk feltenni. Ma ezt fogjuk folytatni tovább ha minden igaz.
A gépemmel semmi újság nincs. Elvagyok vele. Már be kellene fejeznem a COJ.-t és a Riddick-et de semmi kedvem játszani. Majd talán az aug.20.-i hosszú hétvégén..
Szép napot mindenkinek.

(#804) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Ma olyan kis szotyadtan ébredtem. Most itt ülök és bámulok. Valahogy nem indul be az agyam. Nem is tudom mit írjak. Hirtelen elkalandoztak a gondolataim. Egy újabb számtek projektben gondolgodom és erősen tereli a figyelmemet. Még titkos a projekt.
Tegnap beszigeteltünk a gipszkarton alá. Eszem megáll mennyit vakaróztam ettől a rohadt kőzetgyapottól. ÁÁÁÁ!!! De utálom. Sikerült majdnem teljes egészében befejeznünk. Csak a lépcsőháznál maradt e egy darabka amit nem érünk fel egyelőre. Oda majd valami állvány kell. Ma már a vázat csavarozzuk fel és azonnal kartont is tesszük rá. Kíváncsi vagyok hogy fogunk haladni vele. Holnap nagyvonalakban be kell fejeznünk mert hétfőn kezdenünk kell egy igencsak érdekes munkát. Tegnap hazafelé benéztünk egy helyre ahol bontott tetőanyagból kell új tetőt készíteni. Megáll az eszem. Ilyet még nem csináltunk. Mivel válság van mindent elvállalunk csak munka legyen. Kíváncsian várom mi fog kisülni belőle.
Szép napot mindenkinek.

(#805) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Még úgy is hulla vagyok hogy fél óra lustit engedélyeztem magamnak. Érthetetlen...A tegnap nagyon betett nekem. Teljesen leszívták minden energiámat. Húzós napunk volt. Folytattuk a gipszkartonozást. Nagy részét benyomtuk. Mára már csak kisebb simítások maradtak. Vagyis még a lépcsőház hátra van 2 velux ablakkal amit körbe kell szegni és pár négyzetméter kartonozás. Itt még szigetelni is kell egy keveset. Remélem ma befejezzük és kapunk egy kis pénzmagot is. Reménykedem ..
Hétvégén jó volna valamerre elmenni de ha nem kapunk pénzt akkor maradunk a fenekünkön. Ez majd még alakul..
Szép napot mindenkinek.

(#806) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Hulla vagyok. Nagyon nehezen ébredtem fel. Csörgött az óra és nem akartam elhinni hogy már reggel van. Kinyitottam résnyire az egyik szemem és azon keresztül olvastam le a kijelzőjét az órának. Ez eltartott pár percig mire kihámoztam a sötétben és ezalatt fel is ébredtem teljesen. Már semmi probléma. Kávé kezd hatni és már picit olvasgattam is itt a PH!-n.
Tegnap befejeztük a kartonozást. Sietnünk kellett a végén már. Túl sokat hagytunk mára. Illetve felületre nem volt sok csak tul sok volt vele a pöcsölés.. Kicsit rá is kellett húznunk. Na nem sokat csak egy fél órácskát. Ma is mennünk kell dolgozni. Ezt úgy érte el a munkaadónk hogy tegnap nem adott pénzt hanem megtelefonálta hogy ma fog adni. Elég célratörő taktika. Nekem nincs ellenemre a szombati munka. Úgyis csak unatkoznék itthon. Így legalább pénzt termelünk. Nyáron dolgozni kell. Majd télen ha nem lesz munka ráérünk itthon lebzselni.(remélem ilyen nem lesz) Ha megérzéseim nem csalnak ma párkányt fogunk zsaluzni. Ez nem biztos de nagyon esélyes...
Ezer éve nem játszottam a gépen lévő játékokkal. Vajon mikor végzek a COJ2-vel és a Riddick-el? És még másik vga.-t akartam venni. De minek amikor nem is játszok... :F
Szép napot mindenkinek.

(#807) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Kipihenten ébredtem és farkas éhesen. Mostanában rengeteget eszek és ez meg is látszódik a súlyomon. Szépen tartottam gond nélkül a 78 kiló környékét és előbb 80 környékére csúsztam és most már elkerültem a 81-et is. Hmmmm. Ez így nem lesz jó. Nem szabad vissza híznom. A rengeteg zabálásnak megálljt kell parancsolnom!
Tegnap zsaluztunk. Ellőbb egy teraszt zártunk körbe majd visszatértünk a párkányzsalunkhoz. Már ezer éve elkezdtük és lassan illő lenne befejezni. Szerintem most ott fogunk maradni és befejezzük. Mivel elfogyott a anyagunk 2-kor leléptünk. Hazajöttem és fürcsi után elmentünk a media markt-ba nézelődni. Volt ott nagy ketrecekben olcsó dvd film. Vettünk pár darabot nevetséges áron és végre beszereztem a kedvenc PC játékomat is eredetiben.
Ma nem tudom megyünk e valamerre vagy pihizünk.Lehet kitesztelem hogy mi az a minimum fesz amivel megy a procim 12x133-al. Letöltéshez valami überalacsony fogyasztás kellene..
Szép napot mindenkinek.

(#808) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Még ébredezek..Könnyen keltem de most mégis olyan kis fáradtka vagyok. Ülök itt mint a tök és nem jut eszembe semmi. Olvasgattam is már picit hogy az agyam belendüljön de még nem érzem a pörgést.
Tegnap végül nem mentünk el semerre. Kitaláltam hogy akkor menjünk el shopingollni. el is szaladtunk ebéd előtt az Auchan-be és körülnéztünk. Gyerekeknek vettünk ruhát és nekem is jutott egy olcsó gumibill..Ez nálam valami betegség lehet. :DDD Már a 3. gumibillt veszem. Az előző az velemi katasztrófa volt és ez az első és a nagyon rossz között van félúton. Most tesztelem Úgy érzem megszokható...Rengeteg betűt tévesztek de egész jól haladok. Lehet be kellene fújnom szilikoonnal hogy puhuljon picit.
Ma szerintem folytatjuk a párkányzsalut. Szerintem egészen jól fogunk haladni. Ha a sors is úgy akarja...
Tegnap frissítettem az alaplapom biosát az F8-ra. Még semmi komoly változást nem érzékeltem. Bevallom elgondolkodtam azon hogy veszek még 1 4870et és kipróbálom a CF.-et. Persze nem játszom így nem sok értelme van de mégis mozgatja a fantáziámat...
Szép napot mindenkinek.

(#809) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Tiszta nyomi vagyok..Mondták hogy jön egy hidegfront de nem gondoltam hogy ennyire megvisel. Fiatalabb koromban csak nevettem ezen a frontbetegségen és lám én is elkezdtem szenvedni tőle. Az eszem megáll!!!! Mondjuk kezd hatni a kávé. Addig amíg nem indul be az agyam olvasgatok picit. Van pár topik itt amit mindenképpen követek mert érdekel. Nem nagyon szoktam már hozzászólni demás tapasztalatait szívesen olvasgatom. Sajnos rengeteg az OFF és a flém. Felhigult a társaság viszont vannak nagyon jó arcok is.
Tegnap folytattuk a párkányzsalut. Kisebb szopás mint amire számítottunk. Ma már csak némi egyengetés van és az oldalát vízszintesen felcsavarozni. Azután belülről körbezárjuk és lehet is vasalni.
Van egy kis dugipénzem és nem hagy nyugodni a dolog hogy el ne qrjam a gépre. Megpróbáltam elcserélni a vga.-mat egy X2-re de nem jött össze a csere. Tulajdonképpen semmi szükségem nincs rá de érdekelne mitmegy az X2. Azon is gondolkodtam hogy esetleg veszek még 1 4870-et és mehet a CF. Vagy esetleg a procimat cserélném egy jobban menőre. vagy vennék egy HAF932-es házat. Valamit kellene újítanom. Vagy ha elmúlik a vásárlási láz akkor maradok a spórolásnál hogy azonnal meg tudjam venni a HD5xxx-es vga-t a megjelenés után...
Szép napot mindenkinek.

(#810) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Bealudtam!!!! A dolgot tetézi az hogy amikor felijedtem és hirtelen felültem meghúzódott a hátam jobb fele. Ez azért marha jó mert tegna napközben a bal tette ugyanezt...NYAmi! El sem hiszem hogy egy olyan vénember kezd kirajzolódni akinek mindenhol minden fáj. Na remélem nem lesz így! Még csak 36 vagyok! Jóóó. Nem kímélem nagyon magamat de nem nagyon iszok és nem dohányzok. A nőzés meg csak nem bűn?! Most megpróbálok olyan helyzetbe ülni hogy ne fájjon. Jó. Így nem tudok gépelni... Majd elmúlik.
Tegnap folytattuk a rém unalmas és összetett párkányzsalut. Ma ha minden jól megy akkor körbe érünk. Ha mégsem akkor én fogom befejezni pénteken. Zoli horgászni megy deén nem vagyok hajlandó 4 napot itthon lógatni a lábamat és pihenni. Ez rengeteg pénzkiesés. Most hogy eldöntöttem teljes erőmmel spórolni fogok az új vga-ra am nemsokára megjelenik minden pénz számít! ez mondjuk a közöst nem érinti! Az egy külön tészta...
Nemsokára kipróbálhatom az új wolfenstent ami eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Még jó hogy azon kívűl már 3 játékot hagytam félbe... Valamit be is kellene fejeznem. mondjuk a COJ.-t és a Riddicket is.
Szép napot mindenkinek.

(#811) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Már ébren...Nem tudtam aludni. A szervezetem nem kért több alvást. Ha nem akkor nem..Azon tanakodok hogy felkutassam e a játékaim mentéseit és kimásolva azt újratelepítsem e a rendszeremet vagy hagyjam a fenébe és majd ha meg tudom venni az új vga.-t akkor tegyem újra. Tulajdonképpen semmi gondom nincs vele így lehet tolódik a dolog. Játszanom kellene picit. Legalább a félbehagyott játékokat befejezni. Nem is tudom.
Tegnap a zsalu belső oldalával foglalkoztunk. A belső táblának a bordázatát kötöttük fel dróttal. Rém unalmas egy melo volt. Megszámoltam 120drótkötést kellett készítenünk. Ha nem szólt volna a rádió közben biztosan becsavarodunk. Nagyon nem is beszélgettünk. Zoli már nagyon várta a mai napot mert megy horgászni. Erről jut eszembe hogy tegnap szépen becsomagolva küldött mami a feleségének egy tangát amin ez a felirat van Inkább horgászni mennél? .Meghagytam Zolinak hogy ő nem bonthatja ki és küldtem egy sms.-t Verának hogy ne a Zoli előtt nézze meg. este jött is tőle egy köszönő üzenet. Remélem jót nevettek rajta és utána esetleg volt némi hancur is... :D
Ma szerintem pihi mert holnap dolgozom. Kiszerelem a vinyómat és elviszem sógornőmhöz rajta töménytelen Star trek filmet. Nem konvertálom át neki mert a hangja alapból angol és azon van rajta a szinkron. Kár erre a lemezt pazarolni. Majd gépen megnézi...
Szép napot mindenkinek.

(#812) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit bealudtam ma reggel. Ez annak tudom be hogy éjjel fél2 és 2 között fent voltam. Valamiért hirtelen megébredtem és azt hittem már reggel van.Mostanában meg van kergülve a belső órám. Érthetetlen.
Tegnap nem sok minden említésre méltó történt. Nagy pihengetés folyt. Kimentünk mamához és a sogórnőmnek kivittem a startreket vinyóstól. Ott bedugtam az ő gépébe és átmásolgattam mindent neki. Végre felszabadult 30 giga hely a merevlemezemen. Ő pedig boldogan nézheti a kedvenc sorozatát..Feltelepítettem még ezt azt neki és ebédeltünk. Majd jöttünk is haza. Itthon belejátszottam a wolfenseinbe. Egész bejövős játék. Szerintem gyorsba végigtolom ésmajd utána térek vissza a félbehagyott játékaimhoz.
Ma a belső felét fogom csinálgatni a párkány zsalunak. Egyedül leszek de megoldható lesz a dolog..
Szép napot mindenkinek.

(#813) bim


bim
veterán

Teljesen bealudtam!!!!!

Na nem most ébredtem de nem is a szokásos 4-kor. Ellenben hajnali 1-kor fent voltam. Egyre jobban kicseszik velem a belső órám. Miután felébredek és a belső óra azt jelzi hogy reggel van persze nagyon nehezen tudok visszaaludni és ez azt eredményezi hogy bealszok..A kukim kivan!
Tegnap ilyen dolgoztam is meg nem is nap volt. Térelválasztókat építettem be és közben kis pihikre meg megálltam. A kőművesek után vésnem is kellett mert nem nagyon figyeltek a munkájukra. Ma a tegnapi munkámat fogom körbeszegélylécezni. És ha jut időm rá akkor ki is kell takarítanom. Esetleg a lépcsőzsalut is lekapom.
Most hogy bealudtam alig marad időm netezni. Épp csak gyorsba átfutom a prohardvert.
Szép napot mindenkinek.

(#814) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Fáradtan de időben ébredtem. Éjszaka volt egy kellemetlen közjáték fél 12 magasságában. Arra ébredtem hogy buktam mint a csecsemők. Persze ennek okát abban látom hogy este lefekvés előtt mindent össze vissza zabáltam. Szerencsére hamar vissza tudtam aludni így a kelésemet ez nem befolyásolta. A hátam megint fáj egy picit de nem vészes.
Tegnap körbeszegélyléceztem a tegnapelőtti munkámat és alaposan kitakarítottam a tetőtérben. Ez volt a feladatom. Tulajdonképpen majdnem mindegy mit kell csinálnom mert nem vagyok egy finnyás tipus.
Ma pihi lesz. Végre forma1 is lesz 4 hét ínség után. Kíváncsi vagyok a futamra.
Szép napot mindenkinek.

(#815) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Már megint bealudtam! Nem tudom mi van a belső órámmal. Össze vissza jár..Hol éjszaka ébreszt, hol hagy elaludni. Érthetetlen !
Tegnap semmi komoly nem történt. Pihiztem. Kimentünk a mamihoz és ott elvoltunk egy picit. Volt egy érdekes szitu. Én mint gondos szülő aki szeretne beszélgetni a gyermekével megkérdeztem Imrust hol jár a játékban hátha kell neki egy kis segítség. Még 20.-án feltelepítettem a sógornőm gépére is a wolfenseint . Gondoltam ha már ott nyaralnak esetleg unaloműzésnek ó lesz ez a játék. Szóval megkérdeztem játszik e vele és hogy hol jár. Rám nézett nagy csodálkozva. de hiszen ő azt végigjátszotta már.. :Y Én 38%-nál járok ő meg egy nap alatt végigtolta. Mindenféle fejlesztésre és egyéb dologra rájött magától. Az eszem megáll!!! a fő fegyverét gyorsba el is készítette.MP40 .
Amúgy semmi érdekes nem történt. Megnéztem a forma1-et és picit én is játszottam.
Ma ha minden igaz tetőt fogunk bontani. Egy felújitásos munka lesz.
Szép napot mindenkinek.

(#816) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Ma időben ébredtem és ez máris jó érzéssel tölt el. Picit ugyan fáradt vagyok de ez nem érdekes. Majd oldódok. Kereken eg hét múlva kezdődik a suli. Kíváncsi vagyok hogy alakulnak a dolgaink. Imrus visszamarad Zsani osztályába. Vagyis még izgulhatunk hogy befér e az ő kis létszámú fejlesztő osztályába. Nagyon bízunk benne. Ez rettentő fontos lenne számunkra. Reménykedem abban is hogy nem kapja meg egyetlen tavalyi mumus tanárját sem. Az lenne még csak a katasztrófa....
Tegnap délelőtt kivittek az előző munkánkhoz engem és pár apróbb javítást el kellett végeznem. Ezek egy része a bádogoshoz köthető. Ezekkel elég hamar végeztem. Majd visszakerültem a tetőbontáshoz és segítettem a többieknek. el is tüntettük még tegnap a tetőt. Ma már építeni fogjuk. Érdekes szituáció lesz mert egy másik tetőből bontott anyagból fogunk erre a házra tetőt készíteni. Komolyan kezd érződni a válság hatása..
Este már nem sok hangulatom van játszani a gépen így ott állok a wolfensteinben ahol vasárnap abba hagytam. Ez szerintem nem is fog változni jövő hét végéig.
Szép napot mindenkinek.

(#817) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Nagyon pocsékul aludtam!!! Már fent vagyok 3 óta. Gyakorlatilag teljesen megbolondult a belső órám. De most sok minden összejött az életemben ami erősen közrejátszhat a rossz alvásomban. Nagy változások előtt állok és nehezen találom meg az utamat. Ez érinteni fogja életem több területét is. Egyelőre erről korai beszélni de erősen érik a dolog.
Tegnap nekiálltunk átszabni a régi tetőanyagot és ujraépíteni belőle ezt a tetőt. Elég érdekes a szitu. Kiderült hogy Zoli amikor tanuló volt dolgozott ezen a tetőn is. Így ő már 2x készít tetőt ugyanabból a faanyagból. Mivel egy egészen kis tetőről van szó ma végzünk is a szerkezetével és már lambériázni és lécezni fogunk.
Tegnap fél szemmel néztem este a loki meccsét. Mindamellett hogy nagyon örülök a győzelmüknek és nagyon jó hogy bekerültek a főtáblára, számomra egyértelműen látszik hogy az igazán nagy csapatok ellen ez a teljesítmény nagyon kevéske lesz. Volt jópár olyan helyzet ahol csak az ellenfél csatárának a bénasága miatt nem lett gól. Na ezeket a helyzeteket a jó csatárok simán értékesíteni fogják és még tucat helyzetet fognak kidolgozni. Lehet csak a szokásos magyar pesszimizmus dolgozik bennem de ez a véleményem. Persze minden győzelemnek örülni fogok és minden vereségen bosszankodni...
Mivel korán van még picit játszok a wolfensteinel..
Szép napot mindenkinek.

(#818) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Teljesen kipihenten nézek ki a fejemből a monitorra. Az egész éjszakát átaludtam. Szükségem is volt ennyi alvásra mert a tegnapi éjszakám nem volt valami fényes.
Elég szarul indult a tegnapi napom mert a munkaadónk azonnal lecseszett. Ennél a tetőnél már 1x felhasznált anyagokkal dolgozunk és megpróbálunk a lehető legspórolósabban dolgozni belőle. A munkaadónk viszont kitalálta hogy tegynk falon kivűlre egy pár szarufát ami látszó. Semmi probléma nem lett volna az egésszel. Csak amikor a talpszelement megtaláltuk az pont olyan hosszú volt mint a ház és toldást pedig hozni kellett volna. Én meg elejtettem hogy ha nem kell falon kívülre tenni szarufapárt akkor végülis elég lesz. Na ennek a skót tulajnak több se kellett. Legyen úgy inkább mert neki az úgy tökéletes lesz.. Na ezért kaptam a lecseszést mert nem ezt beszéltük meg. és ha kell még anyagot hozni akkor hozat ő. Csak mondjuk a tulaj minden fillért a fogához ver. estefelé pedig a tulaj cseszegetett hogy ha nem így léceznénk hanem amúgy akkor kevesebb lenne a hulladék. Ez történetesen nem igaz de nem voltkedvem vitatkozni vele. Remélem ma mentesülök mindenféle atrocitás alól...
Tegnap gyorsan befejeztük a szerkezetet és lambériáztunk majd fólia és léc..Ma lelambériázzuk a maradékot és belécezzük a kecót teljesen. holnap beszegjük és lehet felütjük a bádogot. Szombaton pedig lehet becserepezzük. Fini bontott cserépből természetesen. Persze semmi baj nincs ezzel.
Szép napot mindenkinek.

(#819) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Kávé az arcban, indulhat a nap...Nyugodt alvásom volt bára szinte már szokásosfél2- es ébredés megvolt. Szerencsére csak megnéztem az órát és nyugtázva azt hogy még nincs reggel már aludtam is tovább. A kipihentségi szintem is elég magas. Tegnap még nagyon meleg volt de ez enyhülni fog. Azt a pici tetőt lefóliáztuk és beléceztük. Lambériáztunk is amit kellett. Sajnos a leszegésére nem maradt idő. Ezt vagy ma fogjuk befejezni vagy mivel már nem ázik be ezért visszatérünk a régen félbehagyott munkánkhoz. Ezt még meglátjuk. Nem rajtunk múlik. Oda megyünk ahová küldenek minket...
Úgy néz ki holnap is dolgozunk. Ez még nem 100% de nagyon esélyes. addig kell nyomni amíg van munka.
A gépen játszani se időm se kedvem nem volt. Azért ennyire még nem vagyok kocka.. :P
Szép napot mindenkinek.

(#820) bim


bim
veterán

Jó hajnalt.

Eljött az idő! Nem véletlen ez a bejegyzés. egyszerűen képtelen vagyok elaludni. Bekövetkezett az aminek be kellett következnie. Szétváltunk mamival. Papiron már el vagyunk válva pár hónapja de tegnap este óta mindenhogyan külön útra léptünk. Aludnék de nem tudok. Kiderült az ami már hetek óta a levegőben volt. Talált magának ő is mást. ez az ő is azt jelenti hogy én is kifelé kacsintgatok már egy ideje. Azt hiszem most teljes részletességgel nem fogom tudni leírni az eseményeket csak annyit hogy sikerült úgy megbeszélnünk a dolgot hogy egy hangos szó nem hangzott el. Megbeszéltük a dolgot és mindenki kiöntötte a lelkét. Majd elment és ma ő már az új párjánál alszik. Nanem mintha ez az első eset lenne hisz akadt már olyan hogy az éjszakás műszak azt jelentette hogy nála van. NEM! Én sem vagyok szent!!!! SŐŐŐŐT!!!! A magam módján én is kiléptem ebből a kapcsolatból és ha minden igaz én is rátaláltam az igazira. Mivel féltem őt ezért nem is írok többet róla. a fejem fáj mert hiányzik neki az alvás de nincs mit tenni.Képtelen vagyok rá. 14 év együttélés záródott le tegnap és vannak az utóbbi pár hónapi eseményekben amit este tudtam meg és igencsak fájdalmasan érintett. Ezek elsősorban olyan dolgok ami azt jelenti hogy én nem tudtam megadni neki azt a boldogságot amit egy ember azonnal elsőre megadott neki. A sors fintora hogy mégsem ő az aki mellett mami ma álomra hajtotta a fejét. Ő egy tavaszi "eset" volt....Már akkor kereste az igazit. Nem bántom őt!!!! Teljesen igaza van!!!
Szóval este végre leülltünk és megbeszéltük ezt a különválás dolgot. Még elmentünk egy pizzériában ahol ittam egy sört és közben még beszélgettünk. Igazából kiderült számomra hogy nem vagyok és voltam soha igazán jó apa.Ezen már nem tudok változtatni. Ilyen vagyok. Annyira nem merültünk bele egymás szidalmazásába mert egyikőnk sem szent ember. Egy pici kifakadása volt maminak de azonnal észhez is tért amikor elismertem hogy igaza van...
Nagyvonalakban ennyit írok. Ma még dolgoznom kell és aludnom kellene.
Tegnap beszegtük a tetőt és becserepeztk a hátulját. Ma a elejét kell csak beszórni és lekupozni...Egyelőre itt lakom még én is s ha meg tudunk egyezni akkor mami ugyanúgy főz és mos rám. A gyerekek előtt fentartunk valami látszatfélét és egyáltalán nem fogunk veszekedni. eddig se nagyon veszekedtünk. Mindenesetre érdekes szitu..Amikor hazahozott a pizzériából adtam neki egy bucsupuszit. Ő ment az új párjához én meg jöttem fel az üres lakásba...
Kicsit zagyva lett ez a bejegyzés de kérem nézzétek el nekem.
Szép álmokat mindenkinek.

(#821) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Nem tudtam visszaaludni már. Csak jár az agyam egyfolytában... Ki is vagyok rendesen. Remélem hamar túl leszek rajta és meg tudom beszélni azokkal az emberekkel akik igazán közel állnak hozzám. Megőrülök ha magamban kell tartanom...
Ma remek lesz a tetőn kovájogni....
Szép napot mindenkinek.

(#822) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Végre ki tudtam magamat aludni. Tegnap este 7 óta durmoltam. Reggel elmentünk és befejeztük a cserepezést és jöttünk is haza. fél2-re itthon is voltam már. Picit izgultam hogy mi lesz mert mami jött és hozta a gyerekeket. Szerettem volna ha nem változott volna semmi a hangulatán és tudjuk folytatni a beszélgetésünket. És örömmel írhatom hogy így lett. Folytattuk a beszélgetést és meséltünk egymásnak új párjainkról. Érdekesés melegséggel eltöltő érzés hallani hogy most tényleg szerelmes Feribe. Egy csepp irígység nincs bennem hiszen nekem is megvan életem másik párja. Egy nagyon mély barátság kezd kialakulni mami és köztem. Sok olyan dologról beszélt tegnap amit nem mer megosztani Ferivel mert csak mérgezné a kapcsolatukat. Több srác is zaklatja telefonon amit nehezen tud kezelni. Néhány tanácsot adtam neki hogyan védekezhet ellenük. Nagyon oldott volt a hangulat. sikerült úgy elszakadunk egymástól hogy nem öljük egymást. Mindenben számíthat rám és a gyerekek is. Mivel nekem is van egy komoly kapcsolatom ezért teljesen át tudom érezni a szerelmét. Ma én is megyek életem új párjához és leülünk megbeszélni hogyan tovább. A legvalószínübb az hogy elköltözök egy albiba és ott várok arra hogy ő is csatlakozni tudjon hozzám. Már ki is néztem egy remek lakást egész olcsón. Mivel ő is olvassaa naplómat ki kell emelnem hogy nem kell sietnie..És annyit hogy nagyon SZERETEM őt! Tulajdonképpen ennek a naplónak a létrejötte is neki köszönhető. Egyelőre többet nem írok róla.
ez az elválás a súlyomat erősen lefaragta. 81,5 ről 79-re estem vissza. Ennek nagyon örülök! Sőőt! Az utóbbi idők álmatlanságából kiszabadulva végre nyugodt álmom volt. Elmult az a gyötrődés ami az itthoni légkör miatt volt bennem.
a gyerekek köszönik szépen jól vannak. Még nem mondtuk el nekik a dolgot de sejtik. Elég nagyok már hozzá.
Nagyvonalakban ennyi történt tegnap. Nagyon fontos kiemelnem hogy mamival sikerültletennünk egy mély barátság alapjait..Ez azért nagyon fontos mert szeretném ha elmondaná nekem azokat a dolgokat amit nem lehet Ferinek de ha benne marad akkor csak felőröli. egyelőre nem nagyon van ilyen mert fülig szerelmes mint ahogy én is az vagyok..
Ma szeretném elrendezni az albit hogy hamar oda tudjak költözni.
Szép napot mindenkinek.

(#823) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Kipihenten ébredtem még ha egy órácskával előbb is...Zajlanak körülöttem az események amik alapjaiban fogják megváltoztatni az életemet. Tegnap reggel beszéltem Édessel akivel folytatni fogom az életemet. Majd tudtunk találkozni is. Ez azért volt jó mert áttudtuk beszélni ezt a változást. Zoli szerzett albit nekünk. Közvetlenül a velük szemközti lakást. Ez egy 3 szobás kéro. Kicsit le van lakva az egyik szoba és a konyha is elég gázos de majd apránként felújitgatjuk. Ki is fizettem az első havi lakbért érte. Úgy számolom hogy olyan 70-75 között lesz az hogy ott tudjunk lakni. Most egy picit soknak tűnik de majd valahogy kiszorítjuk. A héten valszeg oda is fogok költözni. Úgy tervezem hogy apránként elküldök Zolival ezt azt és a végére marad az az egy két nagyobb dolog amit innen elviszek magammal. Mamival meg is beszéltem ezt. Nyilván elviszem a gépemet. Ez nem is lehet kérdés..Elkértem még a kisebb tévét és 3 felesleges széket. Csupa olyan dolgot viszek el ami csak útban lenne itt. Megkaptam a számítógép asztalt is de ezt még nem biztos hogy elviszem..majd alszom még rá egyet.
Tegnap megmondtuk a gyerekeknek is hogy mi az ábra. Picit megviselt az ahogy Imrus fogadta. Sírt és bevallom nekem is eleredtek a könnyeim. Nem gondoltam volna hogy ennyire ragaszkodik hozzám. Megígértem neki hogy minél többet fogok velük lenni és az egyik szobát nekik alakítom majd ki hogy bármikor oda tudjanak jönni és ott is aludhassanak nálam. Annyira örültem neki hogy mindenben partner mami. Ha bárki elválik ilyen elválást kívánok neki. Békés és mindenben a másik érdekeit is figyelembe vevő elszakadás.
Az albit természetesen közösen néztük meg édessel. Furcsa ám de jó érzés volt megnézni hol fogunk együtt élni ezek után. Van egy kislánya is akit sajátomként szeretek. Mivel sokat találkoztunk már kicsi kora óta ezért nagyon jól összebarátkoztunk. egy picit sem félek hogy nem fogunk jól kijönni.
Ma szerintem semmi olyan nem fog történni ami sokkal előrébb vinné az életemet.
Visszatérünk az előző tetőhöz amit félbehagytunk már 1x pénzügyi gondok miatt. Be kell valjam hogy most kevésbé fog érdekelni ebben a pár napban a munkám és amikor elköltözök lehet egy darabig a szürke zóna is szünetelni fog mert ott egyelőre nincs net. Esetleg majd a Zoliékhoz bekéretszkedek hogy tudjak írni pár sort hol állok éppen.
Szép napot mindenkinek.

(#824) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Nem aludtam valami jól. Tegnap este megkezdődött a visszaszámlálás. Édes odaállt párja elé és elmondta neki a szitut. Sajnos nem alakulnak jól a dolgok mert nem akarja elengedni. Kaptam este 2 üzenetet és hajnali negyed 2 kor egyet hogy semmi nincs rendben. Ő jönni akar de nem engedik. Cseppet sem vagyok nyugodt....Elvileg ma el kellene költöznie hogy meg tudjuk kezdeni az új életünket de még semmit nem tudok.Kicsit szét vagyok hullva...
Tegnap visszatértünk ahhoz a tetőhöz amit már elkezdtünk. Lambériáztunk és párlécet kezdésnek felütöttünk. Na ennyit a munkámról. Legkisebb gondom is nagyobb most ennél...
Remélem minden rendben van a kedvesemmel. Egyelőre úgy áll a dolog hogy ha jön akkor egy teljesen üres lakásba megyünk. Még ágy sincs... Mára ígérték hogy kapunk...
Ha ma elköltözöm akkor párnap szünet lesz szürke zónában.
Legyetek jók.
Szép napot mindenkinek.

(#825) bim


bim
veterán

Ezt a bejegyzést még múlt héten írtam még de tegnap óta van csak netem. Beillesztem és majd megpróbálok visszamenőleg leírni mindent részletesen. Ehhez szükségem lesz életem segítségére is. Jól vagyunk és nagyon boldogok! Újra kezdtem az életemet nem eltagadva a régi énemet. Most 3 gyermekem van. Imrust és Zsanit ismeritek már és most csatlakozott hozzájuk egy kis tündérke Adrienn. Imádom őt és anyukáját.
Puszi mindenkinek.

Jó reggelt.

Ezt a bejegyzést hajnali fél2-kor írom de nem tudom mikor tudom majd beilleszteni a naplómba mert nincs még internet itthon. Már az albérletben vagyunk. Ma vasárnap van. Én kedden költöztem ide és aznap már édes is velem tartott. Ő hétfőn mondta el otthon hogy a szíve másért dobog és el fog költözni .Picit össze vagyok zavarodva mi mikor történt. A lényeg az hogy kedden este megérkezett ő és pár napig ingázott az albi és a volt otthona között. Másnap a gyermeke is velünk volt már akit nagyon imádok! Ő Adrika. Még ovis és egy tünemény! Sajnos csak szerdán volt velünk és csütörtökön hazatért az apjához ideiglenesen. Ma költöztetjük el életemet és ma költözik ide végleg a kislányunk is. Én már nagyon várom.
Szerencsére megkaptuk a pénzünket így kicsit ki tudjuk csinosítani a lakást. Na nagy dolgokra nem kell gondolni. Tegnap kifestettem a wc.-t és a fürdőt és nekiálltunk letépni a tapétát a közlekedőben. Közben édes ezerrel próbálja kivakarni a koszból a lakást. Hihetetlen hogy mennyire koszosan éltek az előző lakók. Még ma én letépem a maradék tapétát és leglettelem a falat amíg zajlik a költözködés. Mivel én nem segíthetek ezért Zoli és az unokatesóm költöztetik el életemet. Csak a személyes holmikat hozza és a hűtőt, mosógépet, mikrót. Amúgy tök üres az albi és a Zoliéktól kölcsönkapott ágyon alszunk.Kaptunk még tőlük egy asztalt és én hoztam a költözésemnél 3 széket. Én csütörtökön hurcoltam ide teljesen minden holmimat. Addigra készítette össze mami. Szerencsére jó viszonyban váltunk el. Tegnap is beszéltünk telefonon. Ő most szoktatja be az új párját. A gyerekekkel pénteken taliztak előszőr az új pasival. Állítólag nagyon jól elvoltak. Ennek nagyon örülök!! Fontos számmra az hogy mami is megtalálja az igazit. Ma állatkertbe mennek. Ha lezajlik a felújítás nálunk akkor azonnal elhozom bemutatni a gyerekeket életemnek. Már nagyon várja.
Szerdán apámat költöztettük .Jó alkalom volt rá hogy elmondjam mi a tényállás. Nem szólt semmit. Elfogadja a döntésemet.
Kicsit szétszórt lett ez a bejegyzés. A végén szeretném bemutatni nektek életemet Ő álomvilág.
Szép napot mindenkinek.

(#826) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Nem az első szerelmes reggelemre ébredtem. Amióta elköltöztem és együtt élhetek azzal akit igazán szeretek valahogy egész megváltozott az életem. Most is itt ül mellettem édes.(puszi a buksijára- ő mosolyog)
Kezdenek lehiggadni körülöttünk a dolgok és kialakulni a mindennapok. Ennek nagyon örülök. Az eltelt időszakról nem én fogok írni bővebben hanem Ő mert az agyam képtelen arra hogy normálisan vissza tudjak emlékezni és lejegyezzem.
Tegnap délelőtt folytattuk azt a tetőt amit már rég be kellett volna fejeznünk. Egyáltalán nem érdekel a munka mostanában. Sokkal fontosabb az hogy itthon rendben legyen minden. Apró dolgokkal aranyozzák be az életemet édes és cuncika. Nagy öröm számomra hogy pl. vár rám a kislányunk őszinte örömmel.
Ma nálam lesznek a gyermekeim. Átesünk a nagy találkozáson. Először taliznak édessel és cuncival. Kíváncsi leszek hogy hogyan állnak majd hozzájuk. Picit izgulok de úgy érzem minden rendben lesz. Délelőtt megyek értük és itt ebédelnek majd elmegyünk egyet sütizni. Ezek után hazavisszük őket. Esetleg beugrunk a csókakői várhoz és picit sétálunk az erdőben. Jaaaa! És új billentyűt veszünk...sokadikat..
Lakás alakulgat. Tegnap takarítottunk. Az előszoba rendben van. Már csak a szobák és a konyha van hátra. Jövő hét a gyerekszoba festésé lesz. Természetesen szép rózsaszín lesz. Nagyon várom már hogy elkészüljön és ezzel is örömöt szerezhessek kislányomnak.
Szép szerelmes napot mindenkinek.

(#827) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Nyugodt, mélyalvós éjszaka utáni szép ébredés. Este nagyon hamar elaludtunk mindhárman. Elég mozgalmas napunk volt. Reggel mi korán keltünk és együtt kávéztunk édessel. Illetve ő capuccinot ivott. Majd megírtam a naplómat. Ő is itt volt velem. Érdekes úgy naplót írni hogy valaki azonnal olvassa. Majd beszélgettünk addig amíg cuncika fel nem ébredt. Gyorsan elszaladtunk a boltba gyalog és gyors reggelizés után már indultam is gyermekeimért. Picit megilletődött volt mindenki amikor megérkeztünk. Főleg cuncika volt nagyon szégyenlős. Kellett pici idő hogy oldódjunk. Nálunk ebédeltek. Mindenki magához képest szépen evett. Majd közös játék és játékpakolgatás következett. Gyorsan készítettem róluk egy közös fotót.Az első közös fotó a gyermekeimről.
Én úgy érzem elég jól sikerült a megismerkedő találkozás. Picit zavarban volt mindenki. Elsősorban nekem volt furcsa a helyzet mert mindenkinek szerettem volna megfelelni tudat alatt. Amikor hazavittük a gyerekeket mi még elugrottunk a media-ba és vettünk egy akciós billt. Ez most úgy néz ki beválik. Hazafelé még beugrottunk a csókakői várba hármasban. Ez volt az első közös kirándulásunk. Nagyon élveztük mindannyian.Mi ketten. Teljesen véletlenül összefutottunk 2 unokatestvéremmel és családjukkal. Egyik srác már ismerte életemet mert ő segített költöztetni őt. Egy rövidke kis kirándulás volt de kellett ez most a lelkünknek. Picit összerázódtunk. Imádom őket!
Hazaértünk és még picit szomszédoltunk Zoliékkal. Este már mindenki fáradtan zuhant az ágyikóba.
Ma folytatjuk a nyögvenyelős tetőt.
Szép napot mindenkinek.

[ Szerkesztve ]

(#828) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit fáradtan ébredtem ma reggel. Nem aludtam teljesen nyugodtan. Vannak még dolgok körülöttünk amik zavarják a teljes boldogságomat és talán ezért lehetett ez. Ezek olyan dolgok amibe bele kell törődnöm mert nem tehetek ellenük semmit. Nem is szabad küzdenem ellene mert csak felőröl engem és édest is lelkileg. Szerintem pár nap és sikerülni fog. Majd alakul..
Tegnap semmi komoly dolog nem történt a munkámban. Hazafelé még beugrottunk megbeszélni egy lépcsőzsaluzást amit jövő héten esténként fogunk csinálgatni. De nagyon nincs hangulatom hozzá mert ez is időt rabol el a szerelmemtől és kis tündérkémtől. De nincs mit tenni kell a pénz. Tegnap elvitték az albi kaukcióját és ezzel picit rám ijesztettek. Van még kintlevőségünk amit jó volna ha kifizetnének egyben mert hiányzik az a pénz. Nekiállunk ma a zöld szobából rózsaszínt varázsolni. Eperkés szoba lesz belőle. Cuncikának ez a vágya és én mindent megteszek hogy jól érezze magát itthon. Imádom őt és Édest!
Tegnap este már kipakoltunk és lejavítottam a tévétartó lyukainak a helyét. Ma hazaérek és fehérre festést kezdem. Ma reggel még munka előtt glettelnem kellene de ez nem biztos hogy menni fog. Lehet inkább összebújok Édessel.. :B
Undok tető készítése a kész felé halad. Ennyi....
Szép napot mindenkinek.

(#829) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit fáradtan ülök a gép előtt. Nem aludtam túl jól. A pénzügyi dolgaink aggasztanak picit. Még nem vészes de sajnos nem fizettek ki mindent még nekünk ami jelen helyzetben életmentő lenne. Remélem a héten egyenlíteni fogják a számlát.
Tegnap volt cuncikám első napja az új oviban. Nagyon tetszett neki. Ott maradhatott volna szerelmem vele de nem volt rá szükség. Ettől boldog vagyok. Érezni rajta hogy már itt van neki az otthon. Tegnap este pedig lefekvésnél mondta is hogy most így hárman vagyunk egy család mint régen az apával. Ez nagyon meghatott. Hosszú utat kell bejárnom még vele de igyekszem jó apukája lenni. Van egy saját kis mumusom amivel naponta meg kell küzdenem. Legalább olyan jónak kell lennem mint az apja volt vagy talán picivel jobb is. Ez nem teher számomra. Most ezért is igyekszünk a szobájával. Hét végére el kell készülni vele hogy el tudja mesélni az apjának hogy van már szép szobája.
Tegnap este munka után kifestettük fehérre a falakat és a plafont. Ma már mehet a rózsaszín rá. Még most reggel munka előtt glettelnem kell hogy délutánra rendben legyen minden a festésre. Ma még festéket kell venni és szerencsére van annyi pénzünk hogy belefér. Nem szerettem volna ezért halasztani a szoba elkészítését. Nagyon fontos ez számomra!!!
A tetővel a cserepezéshez közeli állapotban állunk már. Ennyi... Egyáltalán nem izgat a dolog..
A gép sem érdekel. Tegnap este is csak azért ültem le elé hogy álomvilágot elolvassam. Mint megtudhattátok belőle életem szereleme írja . Most is itt ül mellettem. Nagyon nagyon szeretem őt!!
Szép napot mindenkinek.

(#830) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Újra picit fáradtan ülök itt. Nem hinném hogy az fárasztana hogy esténként még festegetek inkább az hogy nem alszok valami jól. Vannak még zavaró tényezők az életemben. Szerencsére csupa apróság amiből én csinálok óriási gondokat. Talán ilyenek az ikrek...
Tegnap reggel naplóírás után gyorsan gletteltem picit cuncikám szobáját majd irány a munka. Illetve előtte picit még össze tudtunk bújni édessel. Ez nagyon fontos mindkettőnknek. A munka teljesen lényegtelen volt. Egy lépcsőzsaluzást csináltunk. Vagyis inkább javítottunk .Ez betartott délelőtt majd délután beépítettünk egy tetőkibuvót . Utána siettünk haza hogy tudjam folytatni a festést. Édesem előkészült rá addigra. Bekeverte a festéket szép halvány rózsaszínre. Ezt felülre kentük és alul valami vadabb rózsaszín lesz. Ha minden igaz azt ma fogjuk festeni...
Tegnap cuncika nagyon vidám volt az oviban. Nagyon örülök annak hogy ilyen hamar és ennyire jól beilleszkedett. Itt az oviban nagyon családias a légkör. Hazafelé megvették anyával a szobájára a bordűrt. Szép eperkés csík fogja feldobni a szobácskáját. Nagyon büszkén hozta hazafelé a boltból és mindenkinek mutatta neki milyen szép lesz.
Ma viszi vissza kedvesem az autójukat. Mától gyalogosok leszünk. Vagyis tálti marad az egyedüli közlekedési eszközünk. Mondjuk őt ha lehet nem fogjuk használni magán célokra. Eléggé le van lakva már szegénykém...
Szép napot mindenkinek.

(#831) bim


bim
veterán

A legfontosabbat majd el felejtettem!!! Tegnap fürödtünk először együtt cuncikával.Nagyon szuper volt!! Nagyot játszottunk. Kezdünk igazi családdá érni . Ettől teljesen elalélok.
Csak 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek. :P
Köszönöm hogy rám találtak Ők. :R
Szép napot mindenkinek.

(#832) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Nem aludtam valami jól. Sajnos cuncika lebetegedett és nyűgös volt egész éjszaka. Nem tudom mit szedhetett össze az oviban ezalatt a 3 nap alatt amíg járt. Remélem reggelre jobban lesz.
Tegnap édes visszavitte párjának az autót. Hazafelé velünk jött már. Ez volt az első útja táltival. Még beugrottunk és vettünk festéket hogy be tudjuk fejezni cunci szobáját. Már csak az alját kellett megkenni egy erősebb rózsaszínre. Ezt be is fejeztük. Mivel ma viszi el az apja és mindenképpen úgy akarom elengedni hogy kész a szobája ezért most korábban keltünk hogy a bordűrt még fel tudjuk ragasztani. Biztosan vidámabban fog ébredni ha meglátja elkészült a szobácskája. Gyorsan feltakarítunk és leterítjük a szőnyegpadlót is. Ez nagyon fontos számomra. Imádom őket!
A munkánkban semmi különös nem történt. A párkányzsalut zártuk körbe. Ha minden igaz ma betonozzák. Készült vagy 3 hónapig...Ma bádogozni fogunk.
Megyek is dolgozgatni.
Szép napot mindenkinek.

(#833) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Kipihenten de picit szomorúan ülök itt. Sajnos nincs velünk cuncika. Tegnap este Elvitte az apja hétvégére. Elég üres lett így a lakás. Hiányzik rendesen. A kis csacsogása és a folytonos kérdései.
Percek óta itt ülök és nem tudom mit írjak. Talán azt hogy tegnap feljött az apja mert mindenképpen látni akarta hol lakik a lánya. Milyen körülmények között. Ehhez képest körbe sem nézett nagyon. Mondjuk akkor még nem volt teljesen kész cuncika szobája de látni lehetett már milyen lesz majd ha elkészül. Mivel nem akartam vele találkozni ezért addig elmentem itthonról. Érdekes szitu volt és nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Nem félek tőle de elég idióta egy helyzet volt. Most már tudom hogy nem ez volt a jó megoldás mert azonnal nagy szája lett neki hogy berezeltem tőle...Szóval holnap amikor hozzuk haza cuncikát akkor én is megyek édessel és ha szeretne velem beszélni ott leszek.
Mára annyi maradt hogy felfúrok egy polcot és felragasztom a padlószőnyeg szegélyét. Édes is el tudott helyezkedni! Ma már kezd is a tőlünk 200m.-re lévő penny-ben. Nagyon örülünk neki mindketten. Ez már azt jelenti hogy teljes értékű az új életünk. Beindulni látszik .
Ma egyedül megyek dolgozni.Zolinak más dolga van nekünk pedig minden fillérre szükségünk van. Elméletileg ajtókat fogok körbeszegni.
Úgy érzem kezd lassan eltűnni minden felhő boldogságom kék egéről. Azért jó lenne ha pici lánykám itt lenne velünk....
Szép napot mindenkinek.

(#834) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Viszonylag nyugodtan ébredtem. Picit be is aludtunk.. Sajnos lelkileg picit jobban megvisel hogy cuncika nincs velünk de a mai ébredésemben az is benne van hogy este már együtt fekhetünk le. Már nagyon várom!!!!
Tegnap egyedül dolgoztam. Ajtókat szegtem kőrbe és igazítottam méretre. Majd segítettem a kőműveseknek térkővezni. Nem voltunk sokáig és hazafelé beugrottam megnézni a gyermekeimet. Eltöltöttünk egy erős fél órát együtt. Talán inkább 3/4 óra is lehetett. Elmesélték a hetüket. Olyan igazi apa gyermek kapcsolat kezd kialakulni közöttünk úgy érzem.
Tegnap volt az első munkanapja édesnek és izgatottan siettem haza. Sajnálattal hallottam hogy egyelőre nem jön be neki annyira ez a hely. Remélem kis idő és beszokik. Estig még volt idő így bepakoltunk a végre elkészült eperkés szobába. Már teljesen késznek tekinthető. Nagyon szép lett. Este beszélt még telefonon édes cuncival és már izgatottan várja ő is hogy lássa a szobácskáját.
Ma még pakolgatunk és pihengetünk. Az internetet is át kell vinnem a nagyszobába. Úgy volt hogy nekiállok és 1x kifestek a konyhában de szerintem ez el fog ma maradni. Nincs hangulatom hozzá...
Szép napot mindenkinek.

(#835) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Nyugodt lelki állapotban ébredtem mert végre itt szuszog a szobácskájában édes kis cuncikám. Ennek nagyon örülök!! Fontos számomra hogy velünk legyen ő is. Rettentő hosszú volt ez a hétvége nélküle. Sajnos ezen a héten is az apjával fog lenni hogy jövő héten itthon legyen a móri bornapokon. Akkor mindenképpen itthon szeretném tudni magunk mellett.
Tegnap tulajdonképpen semmi érdemlegeset nem csináltunk. Bepakoltunk még reggel abba a szekrénybe amit szombat este vittünk át cunci szobájába és én áthoztam a kisszobából az internetet a nagyszobába. Még közösen elballagtunk a boltba is ahol össze futottunk Zoliékkal. Miközben a netet szereltem felhívott apám hogy elmehetünk már hozzá mert fogadókész állapotban van. Mivel cunciért menni kellett pestre ezért kapóra jött hogy hívott mert elkérhettem az autóját. Odafelé felvettük a kocsit visszafelé pedig bementünk hozzá beszélgetni picit. Megismerkedett édessel és cuncikával.Szerintem jól sikerült az első tali. Elég későn értünk haza. Gyors vacsi és fürcsi után mindenki elfeküdt a saját helyén és durmi.... Cuncika most látta először készen a szobáját. Nagyon tetszik neki. Ez minden fáradtságot megért! Imádom őt!
Ma bádogozást folytatjuk szerintem. Semmi különös.
Szép napot mindenkinek.

(#836) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Nyugodtan ébredtem. Reggeli összebújáson is túl vagyunk. Egy gyors naplóírás és irány a festés. Már tegnap este belekezdtünk a másik kisszobába amit a gyermekeimnek készítünk el. Ha minden igaz ma ki tudjuk festeni tiszta fehérre és majd valamikor lefestem kékre az oldalfalakat. Ha előbb nem is jut rá időm de legkésőbb vasárnap mindenképpen meg kell ezt tennem.
Tegnap bádogoztunk. Ma befejezzük és holnaptól cserepezhetünk..(ha minden jól megy)
Cuncika nagyon jól érzi magát velünk. Nyoma sincs annak amitől annyira tartottam. Azt hittem az apja lerombolja azt amit én felépítgettem 2 hét alatt vele de szerencsére ez nem így történt. Nyugodtabb is vagyok. Szerintem nem kell sok időnek eltelnie és már rám is úgy fog tekinteni mint ha én is az apukája lennék. Ezen dolgozom. Mindent meg fogok tenni hogy ez így legyen.
Megyek is festegetni.
Szép napot mindenkinek.

(#837) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit hulla vagyok. Tegnap előbb jöttünk el munkából mert szülőire ment Vera és haza kellett érnünk időben. Na ez nem azt jelenti hogy lógathattam a lábaimat. Gyorsan nekiálltam festeni. El is készültem a fehérrel. Már tiszta fehér a szoba csak a falakat kell kékre festeni. Na ez az ami most jegelve lesz pár napig mert esténként munka után még el kell mennünk zsaluzni is amiből későn fogunk haza érni. Talán ha lesz hozzá erőm akkor hajnalonként lefestek egy egy falat...
Tegnap este voltam először igazi apukája cuncikának. Édes dolgozott és én láttam el őt. Persze tiszta stressz voltam az elején hogy mindent jól csináljak. Festés közben 5 percenként rohangáltam hozzá hogy rendben van e minden. Majd ő rohangált hozzám és a létrán állt ő is és úgy festettem. Persze jól összekente magát. Nyilván nem haragudtam rá..Sokkal lassabban haladtam mint ahogy terveztem emiatt. Amikor felvakartam a festéket a padlóról a hátamra mászott és ő volt a házam. Ezt játszottuk. Majd mosogattam. Akkor már elég türelmetlen volt velem mert menni akart az anyuhoz a pennybe. Gyorsan fürödtem (illetve fürödtünk mert bekéretőzött mellém) és már mentünk is. Volt pici gond a ruhaválasztásnál de megoldottuk. A gond az volt hogy konkrétan nem találtam meg semmit ami rá való..Összességében jól sikerült este volt. Anyu örült nekünk. Csokit vettünk így cuncika is örült. Én meg mindenhogy boldog vagyok. Hazaérve gyors vacsi majd olvasás és durmi. Mindketten aludtunk mire anyu hazaért.
Ma cserepezni fogunk. Este viszont még el kell ugranunk egy lépcsőzsaluba bele kell kezdenünk. A hátam közepére nem hiányzik...
Szép napot mindenkinek.

(#838) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Újabb fáradt ébredésen vagyok túl. Talán a tegnap esti zsaluzgatás miatt vagy épp amiatt hogy édes nincs velem csak napi pár órácskát. Most sajnos kerüljük egymást a munkabeosztása miatt. Nagyon hiányzik ő! Elképesztő mennyire fáj ha nincs velem. Cuncika tegnap este picit raplizott. Elesett még délután és sebes lett a lába. Emiatt este nem akart fürödni és nagy sírásos rapli lett a vége.Azért fürcsizett de egy minivízben nehogy a seb vizet kapjon. Elképesztő! Mondjuk teljes nyugalomban tudom kezelni a helyzetet. Nem idegeskedek rajta. Újra meglátogattuk anyát a boltban és nála fizettünk.Akkor már nagyon boldog és cserfes volt cuncika. Az esti altatás is jól ment. Mellettem alszik addig míg édes haza nem ér majd ő viszi át a helyére. Imádom őket!!!
Tegnap elkezdtünk cserepezni amit ma folytatunk. Pár napig be fog tartani az a pár ezer hódfarkú cserép..
A zsaluzást nem tudjuk csinálni mert még akadályoz minket egy kibontatlan áthidalózsalu amit szombat előtt nem lehet kibontani. Azért gyorsba felállítottuk a pihenő alját.
Szép napot mindenkinek.

(#839) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Kicsit bealudtam ma reggel. Úgy terveztem hogy 4-kor fogok kelni és nekiállok festeni de fél órát csúsztam az ébredéssel így most majd kapkodnom kell. A kisszoba falakat kell kékre festenem. Tegnap este az egyik oldalt megkentem már teljesen és most nézem hogy nagyon egyhangú lenne ez az egyfajta kék. Tehát inkább itt is kétféle kék lesz. Egy világosabb és egy sötétebb. A festék amúgy is kevés lett volna ami be lett keverve. Így talán elég lesz.
Tegnap cserepeztünk ami eléggé kifárasztott és még ezután kellett itthon festegetnem. Eléggé kipurcantam de igyekeznem kell mert szombaton jönnek a gyermekeim és addigra el akarok készülni.
Az estém egy katasztrófa volt. Cuncika végig hisztizett és sírva aludt el. Fingom nincs mi baja volt. Erről nem is írok többet.
Ma folytatjuk a cserepezést.
Spuri festeni. Még van majdnem 1 órácskám...
Szép napot mindenkinek.

(#840) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Ki vagyok purcanva teljesen! Fizikailag telesen felemészt ez a hajnali festés majd melo és este megint festés. Tegnap este végre befejeztük a gyerekszoba festését. Nagyon örülök neki!! Már csak simítások vannak hátra. Pl. megvetettem a gyermekeimmel a bordűrt hogy olyan legyen amilyet ők szeretnének. Szeretném ha teljesen magukénak éreznék ezt a szobát. Ma hazafelé felveszem őket és nálunk alszanak. Mondjuk ez egy érdekes szitu lesz mert nincs cuncika itthon és mi fogunk édessel az ő ágyikójában aludni összebújva a gyerkőcök pedig a mi ágyunkban fognak durmolni. Mondtam nekik hogy otthonról hozzanak játékokat és plüssöket ide is és pár normálisabb posztert.Remélem tetszeni fog a szín nekik amit édes kikevert. Meglátjuk...
Tegnap sajnos nagyon korán jött az apja cuncikáért ezért csak egy reggeli kézsimi jutott nekem belőle. Ez édeskevés!!!! És mikor lesz még vasárnap este hogy újra megölelhessem?! Már most nagyon hiányzik a csacsogása !
Szerencsére 3 nap délutános műszak után édes tegnap délelőttös volt így az este az enyém volt egészen. Az a reggeli 2 óra vele valami eszméletlenül kevés! Nekem több kell belőle!!!! A lelkem is lehiggadt hogy tudtunk rendesen beszélgetni és este összebújva aludtunk el. Mármint utána... :B :P
Ma cserepezést folytatjuk. Még legalább a fele tető hátra van. Rohadt hódfarkú cserép....
Szép napot mindenkinek.

(#841) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Kicsit fáradtan ébredtem. Gyermekeim nálunk aludtak és ők aludtak a nagyágyon a helyünkön mi pedig cuncika ágyán. Vagyis ott feküdtünk le de inkább kivettük a szivacsot és a földre fektetve azon aludtunk. Hát mit ne mondjak.. Elég keskenyke volt az a szivacs kettőnknek. Azért eltelt az éjszaka.
Gyermekeimet hazafelé vettem fel . Érdekes mert nagyon jól érzik magukat nálunk. Nyoma sincs annak hogy édest esetleg utálnák azért mert az anyjuk helyére lépett. Ennek nagyon örülök. A szobájukat ma fogjuk befejezni egészen. Tegnap délután édes dolgozott és nem akartam nélküle belekezdeni a bordűr ragasztásba. Azt szeretném ha közösen ragasztanánk fel. Szóval ma ha felébrednek a gyerekek akkor reggeli és boltbamenés majd bordűrragasztás következik. Szerintem utána lemegyünk a térre ide a ház mögé és a Zoliék 2 rc. tankjával fogunk játszani. Mármint a gyerekek... :P :B
Mami 3 felé fog értük jönni és remélem kisvártatva érkezik a harmadik gyermekem haza. Már nagyon várom őt is!!! Borzasztóan hiányzik cuncika!!!!!
Tegnap cserepeztünk. Ha minden jól megy 2-3 nap és befejezzük.
Szép napot mindenkinek.

(#842) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit fáradt vagyok. Mindenem be van állva. Ez az ágy tehet gondolom róla amit kölcsönkaptunk. Egyelőre nem is lesz másik mert az anyagi lehetőségeink egyenlőek a nullával.
A tegnapi napunk egész jó volt. Reggel felkeltünk és megkávéztam. Édes ivott egy tejeskávét és leültem gyorsan megírni a naplómat. Majd a gyerekek is keltek. Közösen elmentünk a boltba vásárolni és utána reggeliztünk. Imrusék be is zárkóztak cuncika szobájába játszani a szomszéd kisfiúval. Mi közben felragasztottuk édessel a bordűrt a szobájukban. Majd feltakarítottunk minden festéket a padlóról és visszaterítettük a padlószőnyeget. Annak ellenére hogy a padló mintája elég gyerekes a szoba szuper lett szerintem. Közben a gyerekek áttelepültek a szomszédba játszani. Ebédelni csaltam őket vissza majd közösen lementünk tankozni a térre. Sajnos nem sok időnk volt erre mert jött mami a gyerekekért. Háát mit ne mondjak. Kicsit kiakadtam ahogy most kinéz. Idegileg teljesen le van harcolva. Remeg a keze és össze vissza járkált azalatt a pár perc alatt míg a gyerekek beszálltak a kocsiba. Persze kérdeztem tőle hogy mi a baj de azt mondta semmi..Tartok tőle hogy nem úgy alakul az élete ahogy szeretné. Ezt megerősíti bennem az is amit a gyerekek el elejtenek itt ott.
Miután elmentek mi közösen a Zoliékkal elmentünk sétálni. Szükségünk volt erre ezután az ínséges hét után. Igazi kéz a kézben séta volt. Nagyon jól esett. Hazaértünk és összebújtunk picit. Picit vadabb összebújás kerekedett belőle hamarosan.. :P :B
Épp csak befejeztük haza is ért cuncikánk. Nagyon vártam már őt! Két és fél napja nem láttam már. Egy örökkévalóságnak hatott!! Leszaladtunk mindketten fogadni őt. Már amikor kiszállt a kocsiból érezni lehetett hogy velem szemben nagyon tartozkodó. Csak anyához szólt és őt akarta mindig. Benne volt a levegőben hogy tömték a fejét rólunk az apjáék. Feltehetően Én voltam a rossz és gonosz ember. Kellett hozzá kb. 2 óra míg feloldódott és helyére tudta tenni cunci ezt magában. Addig szinte hozzám se szólt. Szerencsére az esti lefekvésnél már minden rendben volt velünk. Újra egy család voltunk. El nem tudom mondani milyen gyötrelmes volt az a 2 óra számomra. Persze nem haragszom rá ezért. Nem ő tehet róla hogy bezavarodik attól amit mondanak neki és közben nem érti miért más a valóság.
Ma vélhetően annyira elkészülünk a cserepezéssel hogy vissza vihetjük a felvonót. Ezt azonnal ki is kell fizetni. Kíváncsi vagyok kapunk e rá pénzt..Még nekünk is lógnak nem kevés pénzel ami most életbevágó lenne mert a héten lakbért kell fizetnünk...
Szép napot mindenkinek.

(#843) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Tegnap nem tudtam naplót írni mert nem ment a PH. Ma pedig késve írok mert cuncikának hoztam össze a win7-en a virtual XP.-t hogy tudjon játszani a manómatekkal. Ezt már tegnap este elkezdtem de ma reggelre csúszott.Sajnos új rendszert is kellett a régi mellé telepítenem mert a beta 7100-on nem ment rendesen a virtuális XP. Úgy néz ki a véglegesen már megy bár nem egy vágtázó szarvas.
Tegnap előtt végre cuncikán érezhető volt hogy kicsit oldódik a hétvége után. Nekem kellett keltenem reggel mert édes 6-ra ment dolgozni és rám maradt cuncika ébresztése. Nem teljesen úgy sikerült ahogy elképzeltem de mire öltözködni kezdtünk megtaláltuk a közös hangot és egy játékos huncutkodás kerekedett. A Zoli felesége viszi ilyenkor oviba amikor édes délelőttös mint pl. ma is.Cserepeztünk tegnap és előtte való nap is. Ma is ezt folytatjuk.
Cuncika tegnap már sokkal oldottabb volt. Szinte tökéletesen helyrebillent aminek nagyon örülök! Már velem is ugyanúgy játszik és a közeledésemet is elfogadja. Szépen alakulgatunk..A tegnapi napunk eseménytelen volt aminek örülök. Most az a jó ha nem történik velünk semmi.
Kicsit szétszórt vagyok ma reggel. Remélem holnap reggelre össze szedem magamat. Lelkileg teljesen rendben vagyok. Imádom a két csajomat!
Szép napot mindenkinek.

(#844) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit hulla vagyok. Fáradtan aludtam el és szinte azonnal amint leért a fejem. Még édest sem tudtam kivárni hogy mellém bújjon miután cuncikát lefektette az ágyikójába.
A tegnapi naplóbejegyzésemből kimaradt az hogy tálti hétfőn szervizben volt. A kerékcsapágyak olyan szinten meg voltak halva hogy egyszerűen darált a jobb eleje kanyarodás közben.Ezt nem lehetett tovább halogatni. Mivel annyira le voltak harcolva a csapágyak elnyírták a féltengelyt is így azokat is cserélni kellett. Ez a kis akció 52 rugóba fájt...NYAMI! Még jó hogy amúgy sem vet fel a pénz minket.Konkrétan alig van pénzünk.
Tegnap cserepet vágtam míg Zoli a szerkezetet fejezte be. Ma ha minden jól megy befejezzük a zöme cserepezést. Talán pici marad holnapra de az már tényleg a befejező simítások lesznek.
Cuncika egyre felszabadultabban viselkedik. Velem is teljesen rendben van a kapcsolata. Esténként megy a nagy hancúrozás. Imádom ŐT és ÉDEST!! Egyre kevesebbet gépezek. Nagyon kevés időm van a családra és abból nem akarok gépezésre pazarolni.
Tegnap hazafelé be kellett ugranom mamihoz mert nem tudták beindítani a fadoboz gépet. Sajnos úgy néz ki behalt a vinya..Beszélgettünk is pár szót. Nyugodt volt. Tudtunk picit mélyebben is beszélgetni az életéről és az enyémről is. Neki nem teljesen úgy alakulnak a dolgai mint nekem. Hiába van meg mindenük mégis..Talán nem azt kapta az 1 hónapos kapcsolatból amit várt tőle. Mondjuk állítása szerint ennek ő az oka. Vannak kiborulásai amik mérgezik a kapcsolatát. Ezt neki kell magában rendeznie. A kezdeti fellángolás elmúlni látszik és a napi gondokkal kell már neki küzdenie ami nem egyszerű feladat. Szerencsére én abba jöttem amire számítottam. Illetve jobb is. Nyilván mögöttünk áll már 3 év....
Más most nem jut eszembe.
Szép napot mindenkinek.

(#845) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit nyugtalanul aludtam. Pillanatokra felébredtem és kerestem édest hogy merre van. Ott volt mindig a közelemben de mégis közelebb húztam ilyenkor magamhoz vagy odakúsztam hozzá. Na de ez a pillanatokra megébredés nem engedi hogy teljesen kipihenjem magamat. Már rendben vagyok.
Tegnap reggel nekem kellett cuncikát átadnom a Verának hogy vigye oviba és volt egy pici kis hiszti. Nem jelentős. Már egészen hozzá szoktam hogy cuncika néha kivág egy bömbizős hisztit. Az elején még pánikba estem hogy "jajj" mi van most de mára már ez elmúlt. Estére szerencsére nyoma sem maradt ennek.
A cserepezést ha minden jól megy ma befejezem. Ma egyedül leszek mert Zolinak a dolgait kell intéznie. Remélem egyedül is be tudom fejezni a cserepezést. Majd meglátjuk. Már mindenki utálja hogy nincs még kész..
Ma este érkezik édes anyukája és az élettársa. Itt alszanak és holnap vigyáznak cuncira mert mindketten dolgozunk. A móri bornapok is megkezdődött tegnap. Mondjuk a tömeg mára és hétvégére várható. Mi is ki fogunk menni majd. A naplómat valszeg nem tudom majd megírni mert ebben a szobában lesznek elszállásolva ahol a gép van. Majd pótolom napközben valamikor ha tehetem.
Szép napot mindenkinek.

(#846) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Újra visszaáll a régi rend. A vendégek tegnap hazamentek. Nagyon jól éreztük magunkat velük. Még péntek késő este érkeztek édes anyukája és élettársa. Aludtam de felébredtem és bemutatkoztam nekik. Nagyon kedves emberek. Azért jöttek már pénteken el mert szombaton dolgoztunk mindketten édessel és nem volt ki vigyázzon cuncikára. Szombaton munka után kimentünk a móri bornapokat megnézni. Volt kirakodóvásár és volt vursli is. Cunci lovagolt pónin és felült a körhintára is. Igazi boldog család vagyunk! Vasárnap reggel a korai kelés után elszaladtunk édessel a pékségbe friss pékáruért amíg a többiek szundiztak. Jó volt kettesben sétálni egyet. Miután visszaértünk reggeliztünk és újra bementünk a vásárba. Most azt a felét néztük végig ami előző nap kimaradt. Utána hazaszaladtunk ebédelni és indultunk is vissza mert kezdődött az alma együttes koncertje. Nagyon szuper volt! Még egy dodgem belefért cuncival és ő egy kisvasúttal is ment egyet. Hazatértünk és letelt a nap. Ildimamáék hazaindultak mi pedig eldőltünk pihenni. Igaz csak rövid időre mert takarítani kellett. Mi voltunk a sorosak a héten az alagsor takarításában. Ezt gyorsan lezavartuk és este is lett.
Feltettem pár képet a kisebbik szerelmemről. :B
A pónin...
A körhintán...
A tűzoltót vezetve...
A pacin...
Az alma koncerten tombol... :D
Nem tudok betelni VELÜK!!! Csodálatos volt ez a hétvége!! Sajnos jövő hétvégén nem lesz velünk. Az az apjáé lesz.. Remélem nem rombolja le túlságosan azt amit 2 hét alatt felépítgetek.
Ma lépcsőt fogunk zsaluzni. Szombaton végre befejeztük azt a tetőt amit már régen le kellett volna tudnunk.
Szép napot mindenkinek.

(#847) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit nyugtalanul alvós éjszaka utáni fáradt ébredésen vagyok túl. A tegnapi napunk nem pályázhat az "életem legjobb napja" címre. A csodálatos hétvége után tegnap mikor hazaértem egy igazi szófogadatlan kislány fogadott. Nem is értem mi lehetett ez a nagy fordulat. Szerencsére édes itthon volt de ő sem tudott igazán mit kezdeni a helyzettel. Én meg pláne nem szólhatok rá. Na nem azért mert nem tehetném meg hanem azért mert én még abban a fázisban vagyok ahol mindent megengedek cuncinak azért hogy egyre beljebb kerüljek a szívébe. Na de ma édes dolgozik már este és rám marad cunci. Félni éppenséggel nem félek tőle de azért jó volna ha ma inkább az aranyos oldalát kapnám.. Most 2 napig enyém az este majd szabados lesz édes és egy újabb este következik amikor nekem kell helyt állnom.
A lépcsőzsalut el tudtuk készíteni vasalásra amit ma este be kell még fejeznünk hogy holnap be tudják betonozni. Ma rejély mit fogunk csinálni. Valami kocsibeállót kell gyalult anyagból építeni. Majd alakul...
Szép napot mindenkinek.

(#848) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Hulla vagyok teljesen! Tegnap két műszakot nyomtunk le. Voltunk előtetőt lambériázni és fél 4 után átrohantunk befejezni a lépcsőzsalut. Nagyon kifáradtam de sajnos muszáj volt befejezni mert ma betonozni akarják a lépcsőt. És persze az a kis plusz pénzecske sem fog rosszul jönni.Édes a héten délutános és este rám marad cuncika. Persze még nem mennek teljesen gördülékenyen a dolgok de alakulunk. Volt egy icurkapicurka hiszti is de ennyi simán belefér. Inkább csak dacolás volt de az sem vészesen nagy... Úgy érzem össze fogunk csiszolódni. A héten jó volna kifesteni még a konyhát de nem tudom lesz e hozzá erőm. Lehet inkább majd a délelőttös héten állok neki. Vagy majd akkor ha szabadnapos lesz édes.
Ma is az előtetőt fogjuk készíteni. A hét szerintem rá fog erre menni. Szombaton besegítünk valszeg egy rönkház építésébe. Már nagyon várom. Két okból is. Még soha nem csináltam ilyet és lehet hogy ebből egy gyümölcsöző munkakapcsolat lesz. Na de ne rohanjunk ennyire előre..
Szép napot mindenkinek.

(#849) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit hulla vagyok most reggel. Valami miatt nyugtalanul aludtam és a reggeli óracsörgést sem hallottam. Érthetetlen. Szerencsére az este nyugisan telt. Cuncika nagyon aranyos volt. Picit cserfes de ez még simán belefért...Ma itthon lesz édes aminek örülök nagyon. Nemcsak azért mert este segít cuncikát elrendezni hanem azért is mert nagyon hiányzik édes és az hogy több órát együtt legyünk naponta. Ilyenkor egészen megviselt vagyok. Szerencsére csak két napot volt most és legközelebb pénteken megy. Jó volna ha már összejönne a közös cicusunk és akkor nem kellene ezen görcsölni hogy mikor lehetünk együtt és mikor nem. Egyelőre még nem jött össze de erősen dolgozunk az ügyön.. :B
Tegnap folytattuk azt az előtetőt amit már kedden elkezdtünk és ha minden igaz ma be is fejezzük. Holnap már máshová fogunk menni amit még mi sem tudunk pontosan merre lesz. Valami gyalult kocsibeállót fogunk készíteni. Persze ez még változhat...
Szép napot mindenkinek.

(#850) bim


bim
veterán

Jó reggelt.

Picit fáradt ébredés után tisztálkodás és kávézás a szerelmemmel. Ezek után ülök itt . Egyedül az jut eszembe most hogy ma elviszik tőlem cuncikámat 2 napra. Ez eléggé megvisel. Két hétig építgettem a kapcsolatunkat és talán először érzem azt hogy van olyan erős amit elértem nála hogy talán nem tudják lerombolni amíg odalesz. Persze mindebben csak reménykedni tudok. Az előjelek nem túl biztatóak. Mivel későn tudta elrendezni édes a családi átírását ide azért még a múlt havi oda ment. Persze volt párja nem fogja felvenni pedig semmiből nem tartana neki. Ma jön cunciért és el is hozhatta volna ha lett volna ennyire jó fej. Nem tőlünk veszi el hanem a saját lányától. Nyilván ezt nem fogja cuncika érezni mert szerencsére annyira nem létkérdés most az a 12 rugó. Csak megjegyeztem ezt a szarházi húzást az apukának ami nem lesz elfelejtve. Főleg azért nem mert olyan lekezelően utasította vissza hogy felvegye. No comment....Szóval ezek az előjelek...
Az előtetőt befejeztük és ha minden igaz ma pénzt is fogunk kapni. Reménykedem...
Ma egy kocsibeállónak fogunk nekiállni ha minden igaz.
Még az is lehet hogy felmarkolom a gyermekeimet hazafelé és hétvégén nálunk lesznek. Erről ők döntenek majd.
Szép napot mindenkinek.

Útvonal

Fórumok  »  Logoszféra  »  Szürke zóna
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.