NVIDIA SLI®:
2004.-ben debütált az NVIDIA saját fejlesztésű SLI (Scalable Link Interface) megnevezésű technológiája, amely két videokártya összekapcsolását és teljesítményük összeadását teszi lehetővé.
Az NVIDIA-féle SLI lényegében a PCI Express busz mellékterméke volt – létrejött, mert lehetősége volt létrejönni. A PCI Express architektúra lehetővé tette, hogy az egyes PCI Express sávokat tetszőlegesen vezessük el az x1, x2, x4, x8 és x16-os foglalatokig. Az NVIDIA nForce4 Ultra lapkakészlet alapvetően 16 PCI Express sávot engedélyezett a VGA számára, ám ezt az architektúra rugalmasságának köszönhetően 1x16 vagy 2x8-as felállásban is megvalósíthatták az alaplapgyártók.
Az NVIDIA már az NV40 tervezésekor gondolt az SLI lehetőségére, a GPU-nak volt egy területe, amely lehetővé tette az egyik GPU számára, hogy egy másikkal kommunikáljon és megossza a feladatokat kettejük között. Tehát egy hozzávaló lapkakészlettel, „néhány” tranzisztorral, és egy felkészített meghajtóprogrammal lehetővé vált két GPU erejének egyesítése. De vajon 1 + 1 = 2? Csak attól függ, hogy a GPU-k között hogyan oszlanak meg a feladatok. Lássuk, hogy az NVIDIA hogyan oldotta meg ennek megvalósítását.
A 3dfx bekebelezésével a 3dfx-féle SLI-technológia is az NVIDIA tulajdonába került, ám az SLI az NVIDIA olvasatában nem azt a bizonyos Scanline Interleaving-et jelentette. A 3dfx-féle Scanline Interleaving metódus keretein belül az egyes videokártyák a képernyőn megjelenő képkocka egyes sorainak megjelenítéséért felelősek, vagyis az első kártya a páratlan, míg a második kártya a páros sorokat számolja ki. Az SLI névre az NVIDIA-nak csak marketingszempontokból volt szüksége, akkoriban sokaknak a két GPU összekapcsolásából eredő teljesítmény jutott eszébe az SLI-ről, márpedig ez elég volt ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet, és jó időre a középpontba állítsa az NVIDIA megoldását.
Az NVIDIA féle Scalable Link Interface ettől eltérő módo(ko)n növeli a teljesítményt. Az első módszer a split-frame rendering (SFR) névre hallgat. Ez esetben mindkét kártya a végső képkocka egy-egy részét rendereli, a választóvonal horizontális. Az első kártya, mely a „vezérkártya” (az első PCI Express foglalatba került) rendereli le a képernyő felső területét, míg a második felelős a képernyő alsó területéért. Ez a megoldás terhelésfüggő, tehát a kártyák a munkán osztoznak meg 50-50 %-ban, a renderelnivaló képkocka komplexitásától függően.
A régi és az új többutas SLI: régen az SFR AFR-je, most szimplán AFR
A második módszer az alternate frame rendering (AFR) névre hallgat, az SFR-nél megismert módszernél jóval egyszerűbb módon történik a képkockák kiszámítása, ugyanis nincs terhelésfüggő megosztás. Az AFR esetében az egyes frame-eket a GPU-k felváltva számolják ki, tehát például az első kártya felelős a páratlan, a második pedig a páros frame-ek kiszámolásáért. Ez a mód bizonyos szintű késleltetést eredményez, hiszen előfordulhat, hogy a processzor által a videokártyák felé küldött, egymás utáni frame-eket az egyik GPU gyorsabban számolja ki, mint a másik. Ez csak azokban az esetekben fordulhat elő, amikor a megjelenítendő képkockák sorozatában hirtelen komplexitásváltozás történik, ekkor előfordulhat bizonyos mértékű késlekedés a játékos által elvégzett mozgás (billentyű vagy egérkombináció) és a képernyőn megjelenő frame között.
Quad SLI® - Végy négy számolóegységet....
Mint tudjuk, a klasszikus SLI alapvetően csak két módot ismer a képkocka kiszámolására. A már említett AFR ugyanúgy működik, ahogyan az AMD kártyáinál. A másik az SFR, azaz Split-frame Rendering mód, amikor is a megjelenítendő képkocka komplexitásától függően a GPU-k a frame csak egyes részeit számolják ki (pl. GPU1 felső 40 %, GPU2 alsó 60 %), ezzel növelhető a GPU-k kihasználtsága. A GeForce 7950 GX2-esre épülő Quad SLI kiépítés egy úgynevezett AFR of SFR (bal kép), azaz az SFR AFR-je módban számolt, ami azt jelenti, hogy a két videokártya egy-egy képkockát (AFR) számolt ki SFR módban (2 GPU). Okos ötlet, csak a megvalósítás nem ért célt.
Erre az NVIDIA is rájött, és a GeForce 9800-ra épülő három- vagy négyutas SLI esetében megváltoztatta ezt a szisztémát, ettől a ponttól kezdve ők is szimplán AFR módot használnak. Mint tudjuk, ebben az esetben egy-egy GPU egy-egy képkocka kiszámolásáért felelős, aminek vannak előnyei és hátrányai egyaránt. A probléma ott van, hogy a DirectX 9-es játékokat alapból könnyebb AFR-rel skálázni, hiszen csak a texture render targetekkel kell foglalkozni. A DirectX 10 esetén képbe kerülnek a stream output segítségével a Geometry shaderből vagy szimpla render targetből renderelt index és vertex bufferek. Ott van még a copy blt művelet, a DirectX 10-ben megjelenő konstans bufferek, a Vista új programozási lehetőségeinek kihasználatlansága stb., tehát van még hova fejlődni ezen a téren.
forrás: PROHARDVER!
[ Összeállította: leviske ]
[ Módosította: Bordoi ]
vagy rosszul gondolok vmit?
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Doom3-at futtatni rajta, rlz! 
