Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Játék címe: Rise of the Tomb Raider
Várható megjelenés: 2015. december (Karácsony környéke)
Fejlesztő: Crystal Dynamics
Kiadó: Square Enix
Platformok: PC, PS4, XBOX One (Elképzelhető XBOX360 és PS3 kiadás is)
Játékmotor: Foundation Engine

Sziasztok.

Ahogyan azt már a tavaly megjelent Tomb Raider Reboot sikerét követően sejteni lehetett, érkezik az újabb felvonás, ami közvetlenül az ott történt események után játszódik. Larának élete eddigi legnagyobb kihívásával kell szembenéznie, új barátokat szereznie, valamint elfogadni saját sorsát, miszerint sírrabló lesz belőle, annak született.

A készítők szerint a Rise of the Tomb Raider megalkotásánál nem változtatnak a tavaly megjelent epizód esetén már bevált dolgokon, ellenben igyekeznek kijavítani azokat a hiányosságokat, melyeket a rajongók jeleztek számukra. Például immár sokkal több kifosztani való sírkamrát és egyéb felderíteni való helyszínt tettek a programba, a Foundation Engine segítségével nagyjából háromszor akkora lesz a bejárható terület, mint a Tomb Raider Reboot esetén volt. Természetesen megmaradnak a pörgő akciórészek is - bár én nem bánnám, ha a QTE ezúttal teljesen kimaradna -, emellé társul majd a klasszikus Tomb Raider játékokban megszokott kincskeresés és felfedezés.

Eddig ennyit tudni a játékról, mindössze egy rövid teaser videót mutattak be róla az idei E3 show-n, amit megnézhettek alább:

Rise of the Tomb Raider E3 2014 videó

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#2) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Koncepciós rajzok:

Az íj és a jégcsákány már biztos visszatér, remélhetőleg a medvét nem QTE-vel kell majd lenyomni. :)

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#3) james001


james001
veterán

Tudom nem nagyon pörög a topik,de gondoltam bedobom ezt a király fan képet: [link] :K

"The stars have died and the heavens go up in flames"

(#5) james001 válasza #40993792 (#4) üzenetére


james001
veterán

Nekem is pont ez most :K :R

"The stars have died and the heavens go up in flames"

(#6) Vistaboy válasza james001 (#3) üzenetére


Vistaboy
veterán

Szép. :)

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#7) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Újfajta Motion Capture eljárással készül az új Tomb Raider

A Lara Croftot alakító Camilla Luddington legújabb Twitter-bejegyzése szerint a Rise of the Tomb Raider című játékban egy teljesen új MOCAP-eljárást használnak a színésznő mozgásának és mimikájának rögzítésére. Az új módszer neve MOVA, ennek lényege pedig, hogy a korábban használt érzékelők helyett fluoreszkáló festékkel szórták be a színésznő arcát.

Eddig a MOCAP segítségével összesen 90 referenciapontot tudtak alkalmazni ekkora testfelületen, a MOVA segítségével azonban ez immár 7000 pontot jelent, ami sokkal valósághűbb érzelmi kifejezések modellezését teszi lehetővé. Majd elválik, hogy a végleges játékban ez miképp valósul meg, de a fejlődés kétségtelenül óriási.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#9) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Rossz hírek! XBOX-exkluzívként jelenik meg a Rise of the Tomb Raider című játék. :W

A Crystal Dynamics bejelentette, hogy a Rise of the Tomb Raider című játék 2015. Karácsonyán jelenik meg, de csak az XBOX360 és XBOX One konzolokkal jelentkezők tudnak akkor játszani vele. A stúdió vezetője, Darrell Gallagher elmondta, hogy szeretnék a legjobb döntést meghozni a készülő játék érdekében, ezért határozták el az exkluzivitást...

A játékosok természetesen nem voltak elragadtatva a döntéstől, többen is kilátásba helyezték, hogy amennyiben nem adják ki a Rise of the Tomb Raidert PC és PLayStation platformokra is, úgy bojkottálni fogják a játékot. A rajongók egyöntetűen állítják, hogy ennek a döntésnek a hátterében csakis az állhat, hogy a Microsoft valószínűleg komoly pénzt fizetett a Square Enixnek, hogy az új Tomb Raider XBOX-exkluzívként jelenjen meg. Elvégre az XBOX One eladásai nem épp a legfényesebbek, így biztos lesz pár ember, aki a játék miatt beinvesztál egy ilyen konzolba.

Phil Spencer, az XBOX részleg vezetője nemrég közölte, hogy a Rise of the Tomb Raider című játék XBOX-exkluzivitása egyszer véget fog érni. De hogy pontosan mikor, arról nem volt hajlandó beszélni...

Személyes vélemény: Szerintem azt akarják eljátszani, hogy XBOX-exkluzívként kiadják a játékot, hogy minél többen vegyenek új konzolt (Én azt is kinézem az MS-ből, hogy technológiai korlátokra hivatkozva visszatartják az XBOX360 kiadást, hogy csakis One-on lehessen játszani). Azután pár hónap múlva lesz XBOX360 változat is, végül úgy fél évvel később kiadják PC-re és PS-re is, hogy ne érje szó a ház elejét.

Ráadásul, ahogy én a PC-s játékostársadalmat ismerem, elég egy szimpla ígéret arra vonatkozóan, hogy a számítógépes kiadás már DirectX 12 (vagy Mantle) támogatással érkezik, a konzolos változatokhoz képest feljavított grafikával... és máris el van nézve az egy évnyi csúszás. Ők pedig beraknak pár szép extra effektet, amit látva mindenki 10/10 odáig lesz a látványtól PC-n... de ne legyen igazam... :(

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#10) Vistaboy válasza Vistaboy (#9) üzenetére


Vistaboy
veterán

Tomb Raider 2 Xbox Exclusive - Angry Rant

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#11) Xerxész


Xerxész
őstag

Arról van már valami infó, hogy hol fog játszódni, mi után fog kutatni Lara?

(#12) Vistaboy válasza Xerxész (#11) üzenetére


Vistaboy
veterán

Egyelőre annyit tudni, hogy az előző rész (Tomb Raider Reboot) közvetlen folytatása, ahol Lara kénytelen elfogadni azon tényt, hogy sírrablónak született. Az eddig kikerült képek és a teaser videó alapján egy északi fekvésű - vagy hegyvidéki - terepen kell kalandoznunk, de pontos információk nincsenek róla.

Egyébként pont emiatt akadtak ki a rajongók, hogy egy multiplatform játék közvetlen folytatásáról beszélünk, amit az összes gépre ki kellene adni, ahol az előzmények megjelentek. Erre csak XBOX-exkluzív lesz, még ha nem is véglegesen, de akkor is szemétség ez a kiadó részéről, akármennyi pénzről is van szó. Egyetlen szerencséjük, hogy szép számmal vannak elvakult fanatikusok, akik képesek venni egy XBOX One-t, csakhogy ne kelljen várniuk fél-egy évet, mire folytathatják Lara kalandjait... bár én nem tartozom ebbe a táborba, igaz, eddig minden TR részt megvettem és kijátszottam, de ha ezt csak egy év múlva adják ki PC-re, valószínűleg kevesebben vesszük meg, mintha egyszerre jelenne meg minden platformon.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#13) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Phil Spencer válaszolt a Rise of the Tomb Raider exkluzivitását érintő kérdésekre

A Microsoft embere elmondta, hogy a játék nem lesz teljesen XBOX One-exkluzív, 2015. után más platformokon is felbukkanhat (Ez már szerintem egy halvány utalás arra, amit korábban mondtam, mármint, hogy jövőre csakis az XBOX One tulajdonosok játszhatnak vele, még XBOX360-ra sem jelenik meg, csak 2016-ban). Ez tisztán üzleti döntés, így aki türelmetlen, az megveszi a MS új-generációs konzolját (Hát mi türelmesek leszünk, én legalábbis tuti nem veszek XBOX-ot, sem pedig más konzolt egy játék miatt, legyen akármilyen jó).

Phil Spencer megemlítette azt is, hogy amennyiben valóban az lenne a helyzet, hogy más platformokra is ki akarják adni az új Tomb Raidert, egyszerűbb lett volna úgy bejelentenie Darrel Gallaghernek, a Crystal Dynamics egyik vezetőjének, hogy "Megjelenés 2015. végén, először XBOX-on", mint bedobni az "exkluzív" szót, ami erősen félrevezető is lehet. (Lásd a lentebb linkelt videón.) Szerinte úgy lenne a fair, hogy egyenesen kimondanák, miszerint jelenleg nem tervezik XBOX-on kívül más platformra kiadni a játékot.

Rise of the Tomb Raider Xbox One Exclusive Announcement - Gamescom 2014

Megérzése szerint a Square Enix és a Crystal Dynamics olyan nagyra szeretné elkészíteni az új Tomb Raidert, amennyire csak lehetséges, és ennek megvalósítása érdekében szerződött le a Microsofttal. Ez a megállapodás már azóta alakulófélben van, mióta először bejelentették a tavaly megjelent Tomb Raider Reboot készítését az E3-on megrendezett Microsoft konferencián. Spencer úgy véli, hogy egy ilyen hosszútávú partneri kapcsolat jót tesz a franchise-nak, még annak ellenére is, hogy szembesülniük kell a csalódott rajongók reakcióival, akik nem rendelkeznek XBOX One konzollal.

Végül elérkeztünk oda, ami szerintem itt minket a legjobban érdekel, vagyis, hogy mégis meddig fog tartani ez az XBOX-exkluzivitás? Phil Spencer több játékot is felsorolt, aminek fejlesztésébe a Microsoft pénzt fektetett, valamint támogatta annak készítőit: a Ryse, a Dead Rising és a Titanfall. Ezek közül pedig csak egy jelent meg a konkurens Sony konzolján, az is jóval az XBOX premier után. Vajon a Rise of the Tomb Raidernek van esélye, hogy pár hónappal a premiert követően megjelenjen jövőre PlayStation 4-re is? Furcsa lépés lenne a Microsofttól, hogy ekkora mértékben támogassa egy olyan játék fejlesztését, aminek nincs legalább jó hosszú időn át tartó exkluzivitása, így ebben nem nagyon bízhatunk.

Mindenesetre Phil Spencer elmondásából arra lehet következtetni, hogy nem lesz teljesen XBOX-exkluzív a Rise of the Tomb Raider című játék, ám ami teljesen 100%, hogy jövőre csak és kizárólag XBOX One készülékeken lehet majd azt futtatni. Esetleg halványan reménykedhetnek az XBOX360 tulajok, hogy talán ők is megkapják majd, de a PlayStation és PC platformon még 2016-ban is kérdéses lesz a megjelenése. És még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mégis mennyi ideig tart majd ez az állapot. Az én véleményem szerint készülhetünk legalább egy évnyi XBOX-exkluzivitásra, legkorábban 2016. Karácsonyán látjuk meg a Rise of the Tomb Raider című játékot a Steam Áruházban.

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#14) Sirandrish válasza Vistaboy (#13) üzenetére


Sirandrish
legenda

"A Microsoft embere elmondta, hogy a játék nem lesz teljesen XBOX One-exkluzív, 2015. után más platformokon is felbukkanhat "

Ebben biztos voltam :K

Every game has a story...Only one is a legend...The legend is back! This year...the Legend is reborn! The Legend of Zelda! --- A Zelda azért létezik, mert néhány évente meg kell csinálni a világ legjobb játékát....

(#15) Vistaboy válasza Sirandrish (#14) üzenetére


Vistaboy
veterán

Nyilvánvaló volt, hogy nem vágják el magukat azoktól a bevételektől, melyeket a PS és PC platformokon játszóktól kaphatnak, de ezzel, hogy egy évig csak XBOX-on lesz a játék, sok rajongót szomorítottak el.

Ami viszont nálam viszi a prímet - pedig nem vagyok kimondottan grafikabuzi -, de ha a Square valóban a lehető legnagyobb és legjobb minőségű Tomb Raider játékot akarja elkészíteni, akkor vajon miért pont az XBOX One mellett döntöttek, elvégre a három új-generációs platform közül (ONE, PS4, PC) ez a leggyengébb teljesítmény tekintetében? :F Persze, nyilván a pénz miatt, hiszen az MS csengetett nekik szép összeget ezért az exkluzivitásért, de akkor is...

Az én véleményem szerint úgy fog lezajlani a dolog, hogy kiadják az XBOX One kiadást a lehető legmaximálisabb grafikával, amit még elbír a konzol, majd az egy évvel később megjelenő PS4 és PC változat sokkal szebb lesz, ezzel fogják úgymond "kárpótolni" a várakozásért a rajongókat. Mondjuk én abban is reménykedem, hogy mikorra mi PC-n kézbe kapjuk, addigra már kiforrott játék lesz, és az esetleg később megjelenő DLC-k alapból benne lesznek, mint a Definition Edition esetén is... :K

De majd kiderül... :)

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#16) huskydog17 válasza Vistaboy (#15) üzenetére


huskydog17
addikt
LOGOUT blog

Én arra tippelek, hogy majd a PC verzióban egy új technológiát fogunk látni élesben, ami nem más, mint a GrassFX. Mivel Abu megerősítette, hogy a fejlesztőstúdiók közül kizárólag a Nixxes érdeklődik ez iránt, így logikusnak látom, hogy ők majd bevetik, ezzel is ösztönözve a PC-seket utólag, hogy megéri nekik is megvenni a játékot. A GrassFX mellett szerintem a TressFX 2.0-t is alkalmazni fogják.
Ezzel a két technológiával jó marketinget lehet felhúzni a PC verzió köré. Bár azért nagyon érdekelne, hogy akkor a Nixxes a Temple of Osiris megjelenése után egy bő évig min fog dolgozni.

Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ

(#17) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Megerősítve a PC-s megjelenés!!! :C

A PC GURU stábja pár mondatban összefoglalta nekünk, hogy mi a lényege a fenti nyilatkozatnak:

- A Rise of the Tomb Raider PC-re és PS4-re is meg fog jelenni (a PS3-at nem említik).

- A Crystal Dynamics csapata nagyon örül az exkluzivitásnak, és már régóta tudnak a dologról, magyarán nem a Square Enix hozta meg a döntést a fejük felett.

- A csapat tiszteli a PC-s örökséget, és csak azért döntöttek az exkluzivitás mellett, mert így állításuk szerint jobb lehet a játék.

- Nem volt szándékos a bejelentés körüli kavarás.

És bár szinte biztos volt, hogy végül lesz PC-s megjelenés is, azért legalább az elején nem kellett volna ennyire félreérthetően fogalmazni. Mindjárt meg kellett volna mondani, hogy előbb XBOX One-ra jön, hogy minél többen vegyék meg miatta a MS új konzolját. Majd utána lesz XBOX360-ra is, elvégre az is XBOX... Majd ha lement a nagy hullám, megkapják a többiek is.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#18) huskydog17 válasza Vistaboy (#17) üzenetére


huskydog17
addikt
LOGOUT blog

Hol? hol van pontosan megerősítve? Hol írják egyértelműen, hogy lesz PS4 és PC kiadás? Sehol.

Az általad linkelt oldalon, csak az szerepel, amit eddig is tudtunk, vagyis, hogy csak időszakos az Xbox exkluzivitás, de egy szó sem esik a PC, illetve PS kiadásról.

A PC Guru erre a hivatalos FAQ-ra hivatkozik.

A PC Guru szerint:
"A mindössze hat kérdésből álló szegmensből kiderül, hogy

A Rise of the Tomb Raider PC-re és PS4-re is meg fog jelenni (a PS3-at nem említik)."

LOL, se a PS3, se a PS4, se a PC verziót nem említik. Nincs sehol kijelentve hivatalosan, hogy lesz PS4 és PC verzió. Attól, hogy az Xbox exkluzivitás csak időszakos, nem jelenti automatikusan azt, hogy utána minden más platformra elkészítik a programot.
Ne érts félre! Nálam jobban senki se kívánja a PC verziót, de nem szabad elhinni mindenféle marhaságot, amit a (jelen esetben magyar) sajtó ír!

Nézzük a hivatalos választ:

'- Does the exclusive to Xbox have a duration? Is it timed? How long is the duration? Can we expect a PlayStation 4 or PC release in the future?
- Yes, our deal with Microsoft has a duration. We aren’t discussing details of the deal, and are focused on delivering a great game on Xbox One and Xbox 360. "

A CD egyszerűen nem válaszolta meg a PC és PS4 kiadásra vonatkozó kérdést, megint csak tereltek. Mindössze csak annyit erősítettek meg, hogy az Xbox exkluzivitás csak időszakos. Tehát a "Yes" csak az első kérdésre vonatkozik.

Az, hogy ebből a PC Guru leszűrte a PC és PS4 verziók bejelentését, meglehetősen szomorú, hiszen ilyen nem történt. Nem értem hogyan fordíthatták ennyire durván félre az egészet. Ezzel csak az ab aj, hogy hülyeséget közölnek és sok embert félrevezetnek.

Majd ha a CD, SE, vagy Nixxes hivatalosan és egyértelműen bejelenti, hogy igen, érkezni fog PC-re és PS4-re is (esetleg dátummal), akkor szabad csak elhinni, mert akkor lesz 100% a dolog, de eddig ez egész csak pletyka, semmi több.

Gameplay csatornám: https://www.youtube.com/channel/UCG_2-vD7BIJf56R14CU4iuQ

(#19) Vistaboy válasza huskydog17 (#18) üzenetére


Vistaboy
veterán

"Yes, the language used was extremely vague. Still, most people figured it would eventually land on PC and PlayStation 4."

Ebben a mondatban le van írva, miszerint a mód, ahogyan közölték, picit homályos volt, mégis, a legtöbben ki tudták venni belőle, hogy a játék végül PC-re és PS4-re is elkészül. Ennél többet nem is lehet tőlük várni jelenleg, a hivatalos PC-s bejelentést szerintem majd az XBOX kiadás debütálása után ejtik meg, addig nem akarnak foglalkozni egyik verzióval sem. És ez sajnos elővetíti, hogy egy szimpla konzolportot fogunk kapni, amit azt követően pár hónap alatt összedobnak, beletesznek pár DX12 effektet...

MOD: Erről jut eszembe: az összes GCN-architektúrás VGA DX12-kompatibilis! A Tomb Raider pedig AMD játék, így a TressFX 2.0 mellett biztosan megkapja majd a DX12 támogatást is PC-n, pláne így, hogy legkorábban 2016-ban kapjuk meg a játékot.

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#20) Vistaboy válasza huskydog17 (#18) üzenetére


Vistaboy
veterán

Sajnos tüzetesebben átolvasva az említett cikket, ez csak a szerző véleménye, vagyis - ahogy mondtad - továbbra is csak ködösítenek... :(((

Egyszerűen nem értem, mi érdekük fűződik ehhez? Kevesebb példány fog elkelni belőle, ha előre bejelentik, hogy készül a PC és PS kiadás is? :F

Tényleg, leesett... :Y A MS nem akarja, hogy előre tudassák, hogy készül a többi átirat, hadd higyjék azt a játékosok, hogy csak XBOX-ra lesz, máskülönben senki nem venné meg az "überfasza" konzoljukat. Mondjuk ha már ennyire okosak, úgyis kitalálhatnák, hogy aki akart, az már régen vett XBOX One-t, aki pedig a PS4 és/vagy PC mellett döntött, az úgysem fog már, mindegy, hogyan kapálóznak. Csak mások szórakozását teszik tönkre ezzel az exkluzivitással...

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#21) james001


james001
veterán

Tomb Raider: A Tízezer Halhatatlan Remélem jön majd M.O.-ra is,a Fumax vagy hasonló könyvkiadó jóvoltából :)

"The stars have died and the heavens go up in flames"

(#22) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Rise of the Tomb Raider Game Informer Coverage Trailer

Még a kommentekben is az XBOX-exkluzivitás miatt vitatkoznak, ahelyett, hogy a videóról beszélnének. Engem is idegesít, hogy először csak konzolra lesz, de mivel úgysem tehetek ellene semmit, már beletörődtem. Hadd kapják csak meg előbb az XBOX-osok, majd jól letesztelik, így mire kijön PC-re is, talán kijavítják benne az összes hibát. :DDD

Ui.: Csak nehogy az legyen, hogy a "házi kedvenc" XBOX-on hiba nélkül jön ki, utána a PC kiadás meg hemzseg a bugoktól...

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#23) Vistaboy


Vistaboy
veterán

A Nixxes Software készíti az XBOX360 kiadást

A Crystal Dynamics megkötések nélkül szeretne foglalkozni az XBOX One kiadással, így a korábbi generációs változatot átadták a Nixxes Software csapatának. A stúdió vezetője, Darrell Gallagher elmondta, hogy ők korlátozások nélkül vágtak bele a Rise of the Tomb Raider elkészítésébe, anélkül, hogy a korábbi konzolgenerációra elkészítsék azt. Ám mivel még mindig sok XBOX360 felhasználó van világszerte, így végül meggondolták a dolgot.

Annál is inkább, mivel elvarázsolta őket az a technológiai demó, amit a Nixxes dobott össze. A stúdió egyébként korábban már bizonyított, a Tomb Raider Definitive Editiont és a Lara Croft and the Guardian of Lightot is ők készítették. Így hát ezúttal is ők dolgozhatnak a Rise of the Tomb Raider XBOX360 változatán, miközben a Crystal Dynamics teljes erővel az XBOX One kiadásra összpontosíthat.

MOD: Megjegyzés: Remélem, hogy a PC változatot azért a Crystal készíti, nem mintha nem bíznék a Nixxesben, csak az elárulná, hogy a készítők már egyáltalán nem tartják érdemlegesnek a PC kiadást...

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#24) Logen88


Logen88
aktív tag

Új képek+egy kis olvasnivaló itt.
Eléggé várós a game. PC-re. ;]

[ Szerkesztve ]

The Last of Us is a masterpiece.

(#25) Vistaboy válasza Logen88 (#24) üzenetére


Vistaboy
veterán

Sajnos akárhogy is nézem, egyetlen betű sincs a cikkben, ami csak egy halvány utalást tenne rá, hogy valóban lesz PC verzió. Nagyon az az érzésem, hogy visszaköszön az a korszak, amikor reneszánszát élte az XBOX360. Akkor egy évet is várnunk kellett, mire egy XBOX játékból lett PC kiadás, ha lett egyáltalán belőle (Lásd: Mass Effect).

Szerintem egyelőre még a gondolatukban sem szerepel ennek lehetősége, minden idegszálukkal csakis az XBOX One kiadásra fókuszálnak (Azt ugye, mindenki tudja / sejti már, hogy miért? :U )

Viszont megmondom őszintén, hogy vérbeli PC-s játékosként tiszta szívemből kívánom nekik, hogy legyen rekord bevételük az XBOX kiadásból, mert akkor hamarabb foglalkozhatnak (Persze, csak ha a a MS is engedi nekik) a többi platformmal is. Ha nem lesz sikeres a játék XBOX-on, van rá esély, hogy PC-re már ki sem adják, mert a kisebb felhasználóbázis - no meg a warez :U - miatt nem éri meg nekik.

Mondjuk az is benne van a pakliban, hogy amennyiben tényleg rekord eladást produkálnak, inkább azonnal nekiállnak a folytatásnak, hadd legyen még több eladott XBOX One. Ebben az esetben talán a Nixxes elkészíti a PS4 és PC kiadást, de a Crystal már nem fog velük foglalkozni. Az sem kizárt persze, hogy nem feledkeznek meg a többi platformról sem, elvégre ha más egyedül XBOX-on sikeres lesz a játék, akkor ugyanez garantáll PS-en és PC-n is. :K

Az én olvasatomban a Crystal Dynamics idén kizárólag az XBOX One kiadással forglalkozik - olyannyira, hogy már az XBOX360 verzió sem érdekli őket :N -, és majd jövőre talán elkészül a PS4 és PC kiadás is, feltéve, hogy szándékukban áll, meg persze ha a Microsoft engedi nekik, hogy XBOX-on kívül másra is megjelenjen.

MOD: Mondjuk a Windows 10 szintén MS termék lesz, ergo ha kiadnák DX12 alá, akkor szélesebb körben terjedhetne el az új oprendszer is. Pláne, hogy a Win7 és Win8 tulajok ingyen válthatnak egy évig.

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#26) james001


james001
veterán

Fan-art :Y

"The stars have died and the heavens go up in flames"

(#28) melega


melega
őstag

Város

(#29) melega


melega
őstag

Remélem nem törlik a prev generációs részeket.

Úgy lesz esélyem Xbox 360-on végigjátszani.

(#30) Logen88


Logen88
aktív tag

Elég nagy a csend a játék körül, jöhetne már valami trailer. Lassan elfelejti az ember, hogy jön új TR game... Vagy ez is csúszik mint az Uncharted 4? :F

[ Szerkesztve ]

The Last of Us is a masterpiece.

(#31) Vistaboy válasza Logen88 (#30) üzenetére


Vistaboy
veterán

Messze van még karácsony, pláne, hogy először csak XBOX-ra érkezik. Majd ősszel beindul a marketing gépezet, ahogy közeleg a megjelenés. Addig még ráérnek.

Egyébként pedig, akárhány Tomb Raider hír jelent meg, mindegyiknél csak olyan kommentek voltak - az XBOX-osakat kivéve, ofc. -, hogy "Mikor jön PS4-re és/vagy PC-re?" Erről persze egyáltalán nem beszélnek.

Személy szerint engem addig nem is érdekel a játék, amíg nem mutatnak képeket és/vagy videót a PC kiadásból. Csak felidegesítem magam rajta.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#32) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Rise of the Tomb Raider - E3 Gameplay Reveal

Fene essen ebbe a ***censored*** XBOX-ba és a hülye exkluzivitásukba! Most várnunk kell 2016-ig, pedig ha novemberben játszhatnék vele, már az is késő lenne.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#33) Prosector


Prosector
addikt

Akkor pc-re csak 2016-ban jelenik meg?

Nekem eddig nagyon tetszik:

[link]

Ujdonsagok:

[link]

[ Szerkesztve ]

(#34) Vistaboy válasza Prosector (#33) üzenetére


Vistaboy
veterán

Még abban is csak reménykedhetünk, hogy jövőre kiadják PC-re is. Ugyanis nem tudni, meddig lesz XBOX-exkluzív. Lehet, hogy egy teljes évig, akkor pedig jövő karácsony előtt nem sűrűn játszunk vele.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#35) Vistaboy


Vistaboy
veterán

Egy évig nem jön PC-re és PS4-re a Rise of the Tomb Raider

A The Know című YouTube csatornán jelentették be, hogy megbízható, belső forrásból kapott értesülések szerint a Rise of the Tomb Raider című játék PS4 kiadása csak egy évvel az XBOX-os után, 2016. negyedik negyedévében fog megjelenni (Q4 2016). Ráadásul azt is elmondták - amit én kötve hiszek -, miszerint a PS4 kiadás ára mindössze 40 dollár lesz (Vagyis olcsóbb, mint egy PC-s AAA-játék).

A PC kiadásról egyetlen szó sem esett, de valószínűsíthető, hogy a PS4 változattal együtt azt is kiadják. Az már nagyon szemét dolog lenne a Microsoft részéről, hogy ha arra 2017-ig kellene várni. Pláne, hogy egységesíteni akarják a mobilt, a PC-t és az XBOX-ot egyetlen nagy rendszerré.

Én azért remélem, hogy ha valóban egy évig kell várni rá, legalább normálisan megírják a PC-s portot, nem fogunk vele úgy járni, mint a Batman: Arkham Knight PC kiadásával.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#36) keIdor válasza Vistaboy (#35) üzenetére


keIdor
titán

Még egy ok az XO mellett, ez van annyira jó játék. (szvsz)

¡GLORIA A LAS PLAGAS!

(#37) Vistaboy válasza keIdor (#36) üzenetére


Vistaboy
veterán

Nem magával a konzollal, hanem a kontrollerrel van bajom. Ha lesz XBOX One-ra köthető egér és billentyűzet, akkor minden további nélkül meg fogom venni. Gamepaddel viszont képtelen lennék irányítani a játékot. Tudom, mert havernál XBOX360 kontrollerrel próbáltam, még a szétnézés is gondot jelentett, nem még az akció és ugrálás.

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#38) Prosector válasza Vistaboy (#34) üzenetére


Prosector
addikt

Az még majdnem masfel ev...ha egyaltalan kiadjak 2016 vegeig.

Akkor elvileg van idejuk egy jo pc-s portra...Ámen!

(#39) k-adi válasza keIdor (#36) üzenetére


k-adi
nagyúr

áhh, isten ments.... inkább kivárom azt a +1 évet ha kell :K

(#40) TBT


TBT
addikt

"A rajongók imádni fogják Lara új kalandját."

Milyen kár, hogy épp a rajongók java része marad ki a mókából. Látszik, hogy nem nekik készül ez elsősorban, csak kell megint a bullshit marketing duma.

Köszönjük Crystal az újabb arcon köpést! Ja, meg a Micro$$$$$$$$$oftnak is. :C
Ha jön a PC-s verzió, majd gondolok a torrent kliensemre, mert ezeknek nem fogok már pénz adni (előzőt Survival Edition kiadásban azonnal behúztam), de aztán 2014 augusztusában megváltozott valami...
Esetleg bundliban megveszem majd, mert még is, az eredeti játéknál nincs jobb, de 0day ezeknek nem fogok fizetni.

[ Szerkesztve ]

"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."

(#41) TBT


TBT
addikt

Az új Lara valahogy így néz ki (a feszülős naci visszatér, szexin fog ez kinézni, ha vízfelület éri): :D

Persze ez csak render, a játékban nem teljesen fog így kinézni. Főleg nem XBox-on. :D

Fejlesztői videó és cikk (angolul)

[ Szerkesztve ]

"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."

(#42) Vistaboy válasza TBT (#40) üzenetére


Vistaboy
veterán

Első mérgemben én is így voltam vele és mind a mai napig nem bocsátom meg - és nem is fogom a későbbiekben sem -, hogy ennyire elkurvultak és lefeküdtek a Microsoft pénzének. Viszont sajnos bármennyire is elkeserít ez a helyzet, ha valóban kijön 2016. karácsonyán PC-re is, én tuti meg fogom venni, mert egyrészt rajongó vagyok, másrészt tetszett az előző rész is - most tekintsünk el a QTE-től... :U -, végül pedig az összes eddig megjelent epizód is megvan eredetiben, szóval ez is a gyűjtemény része lesz. :K

Viszont abban nagyon bízok, hogy ha már ennyire hype-olják - érezhetően nem is magát a játékot, hanem inkább azt, hogy elsősorban a Microsoft támogatásának és az XBOX One képességeinek hála lesz ez ilyen frankó -, ráadásul a MS is fizeti őket, akik épp a Windows 10 kapcsán nyilatkozzák ezerrel, hogy egységesíteni kívánják a platformokat. Szóval remélhetőleg tényleg megoldják ezt a kompatibilitást, és ezentúl egyszerűbben és könnyebben át tudják portolni a játékokat PC-re is.

Persze azzal tisztában vagyok, hogy ettől nem fogunk egy ígéretes XBOX-húzócímet előbb megkapni PC-re (marketing okokból), de legalább, ha már várni kell rájuk egy évet, legalább nem lesznek tömve bugokkal és nem valami optimalizálatlan fosok készülnek, melyek még a legdurvább PC-ken is csak köhögve futnak majd el... ha elfutnak. :U

MOD: Szóval én kivárom azt az egy évet, egyelőre nem is nagyon foglalkozok a Rise of the Tomb Raiderrel, de az biztos, hogy ez az exkluzivitás-baromság később vissza fog nekik ütni, ha bármi baja lesz a PC-kiadásnak.

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#43) TBT válasza Vistaboy (#42) üzenetére


TBT
addikt

PC-s verziót "szerencsére" nem említik a 2016 végi időszakban. Merem remélni, hogy csak a PS4-es verzió érkezik 2016 végén (a konkurencia miatt), míg PC-re már tavasszal megkapjuk. Orit és a Cupheadet is megkaptuk/megkapjuk PC-re az XBox-os verzióval együtt, pedig azokat is XBox exklu címként jelentették be. Meg ugye ott a DX12 amiről a Micro$$$$$$$$$oft azt mondta, hogy elmosódnak a határok a konzolos és PC-s játékok között - könnyebb lesz az átírat. Viszont, ha sima standard DVD tokos verzió lesz csak, akkor semmiképp sem veszem 0day. Valami különleges kiadást szeretnék megvenni ebből is, csakúgy, mint az előzőből.

[ Szerkesztve ]

"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."

(#44) TBT válasza TBT (#41) üzenetére


TBT
addikt

Ahh. Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a képpel. Lara annyira gyönyörű, hogy öröm nézni! Totál rendben van. Arányos és formás női idomok és végtagok. Tényleg olyan 20 év körüli csajszinak néz ki. Oké, hogy Render, meg nem így néz ki Ingame, de akkor is, lélegzetelállító lett ismét. Nagy pacsi érte a Crystalnak. 15 féle ruhája lesz elvileg (gondolom néhány Pre-order DLC keretében). Meg lesz itt Szíria, Szibéria, Himalája és a Croft Manort is erősen pletykálják. Legalább változatos lesz a környezet és Lara is!

[ Szerkesztve ]

"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."

(#45) Vistaboy válasza TBT (#43) üzenetére


Vistaboy
veterán

"Viszont, ha sima standard DVD tokos verzió lesz csak, akkor semmiképp sem veszem 0day. Valami különleges kiadást szeretnék megvenni ebből is, csakúgy, mint az előzőből."

Én Survival Editiont vettem a 2013-as Tomb Raiderből, de csak azért, mert a Collectors Editionért sokalltam akkor 20K-t. Őszintén remélem, hogy jövőre is lesz valami megfizethetőbb árú (Max. 20K) gyűjtői kiszerelés, amiben nem csak egy DVD-tok lesz a kóddal és a lemezzel.

Mert, a mai trendeket figyelembe véve, biztosan nem lesz 30-40K egy szobros CE-re. :( Sajnos ma már ott tartunk, hogy az alapkiadást adják olyan áron, mint egykor a gyűjtőit (13-15K), a valódi CE pedig 30-40K körüli összegekbe kerül, mert kézzel festett szobrot tesznek bele, ami engem speciel hidegen hagy. Közötte viszont nincs semmi, pedig jó lenne egy újabb Survival Edition 12K-ért. :P

[ Szerkesztve ]

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#46) TBT válasza Vistaboy (#45) üzenetére


TBT
addikt

+1

Várjuk meg a GamesCom Microsoft konferenciát, hátha bejelentenek valamit ezzel kapcsolatban.
A tavalyi is annyira jó volt! :D

[ Szerkesztve ]

"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."

(#47) Vistaboy válasza TBT (#46) üzenetére


Vistaboy
veterán

Ja, pláne a mondat vége, hogy "...exclusively on XBOX". :(((

Azért hallani a közönségen is, hogy nincs az ilyenkor szokásos ováció a bejelentés végén, ráadásul a taps is elég szórványos. :U De hát mit vártak? Folyton megy a hype, hogy az új Tomb Raider a rajongók számára készül, pedig pont őket hagyják ki ezzel a hülye XBOX-exkluzivitással. Lara PC-n kezdte pályafutását, a legtöbb rajongó most is azon játszik, erre csak a kontroller-huszárok élvezhetik az új részt? Áh, hagyjuk is. :(((

Ja, és ha a Micro$$$oft számára nem csak a drágalátos XBOX, hanem az agyon-ajnározott Windows 10 is legalább annyira fontos lenne, már rég be kellett volna jelenteni, hogy PC-n DirectX12 alá érkezik a játék jövő év elején. Na, akkor nem lenne ennyi fanyalgás. :)

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#48) TBT válasza Vistaboy (#47) üzenetére


TBT
addikt

Engem is kiakasztott ez, meg a másik emberke megszólalása is, hogy a Tomb Raider csak a kezdet!
Magyarán a Micro$$$$$$$$$$$oft minden valamirevaló címet XBox exkluzívvá akar tenni? :(((

Meg ebből következően garantálható, hogy a következő Tomb Raider is először XBox-ra fog megjelenni...
Persze régen is ment a pacsizás a Micro$$$$$ofttal (elég csak az Underworld DLC-ire gondolni), de közel sem ilyen mértékben.

[ Szerkesztve ]

"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."

(#49) Vistaboy válasza TBT (#48) üzenetére


Vistaboy
veterán

Hát, tőlem lehet minden játék ideiglenesen XBOX-exkluzív, legalábbis addig, amíg egy évre rá normális PC-s portokat adnak ki belőlük. Na meg, ha bejelentéskor egyből letisztázzák, hogy az exkluzivitás időleges, jön PC-re és PS4-re is egy éven belül. A Tomb Raider esetén attól volt ekkora a felháborodás, mert kezdetben semmi időlegességet nem említettek, csak hogy XBOX-exkluzív lesz. Később, a rajongók felháborodása miatt enyhítettek picit a kedélyeken, de állítom neked, hogy mind a mai napig nem fogtak neki a PC kiadásnak, mert egyáltalán nem volt tervben, hogy kell vele foglalkozni.

De majd elválik, én csak abban reménykedek, hogy nem az új DOOM vagy a Mass Effect 4 mellett érkezik, mert kettőre egyszerre nem fogja futni, márpedig ezek is tuti első napos vételek lesznek. :)

"A battle has been fought, and is now over. Place your sword upon the ground, and rest in the temporal peace. After dozing in the warmth of a dream, a new day will begin." - Fate/Stay Night. Diablo III: Vistaboy#1222

(#50) oriic


oriic
HÁZIGAZDA

"Rise of the Tomb Raider will launch for PC (Windows 10) via Steam in early 2016 and for PlayStation 4 in holiday 2016, Square Enix announced."

Szóval Win 10-en lesz csak játszható.

Live-Die-Respawn

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.