Egyébként ugyan az a végeredmény, csak gondolatmenet más ami mögötte áll.

Ma egy elsőbbséggel rendelkező útról kanyarodtam nagy ívben. Gondolom eddig mindenkinek tiszta, csak a velem szembe jövőnek kell elsőbbséget adnom. De nem volt szembejövő.

A kereszteződés azon szakaszában ahova kanyarodni szerettem volna, egy kerékpáros állt a kerékpárja mellett és át akart haladni egyenesen az alárendelt útról, tovább az alárendelt út folytatásába.
Körbe nézett, mind a két irányba, látta a kanyarodási szándékomat.
Nem volt közös pont a a tovább haladási vonalon, tehát el kezdtem kanyarodni.
A manőver kezdetén a kerékpáros meggondolta magát és elindult 90 fokkal elfordulva, immár ütköző íven az autómmal.
Persze, hogy satufék után megálltam az ütközés előtt. De nem azért mert rá akartam vigyázni. Azért mert magamra. Nem hiányzik egy helyszínelés. Utána egy véget nem érő jogi vita, hogy ki szegett szabályt. Amely végén senkinek nem lehet igaza, vagy valamelyik hivatalnok azt mondja, hogy a párhuzamosan közlekedő gyalogosnak elsőbbsége van a tények figyelmen kívül hagyásával.

Az aki saját magára sem tud vigyázni, másokra sem tud. Fizikai képtelenség. Nyilván van olyan helyzet, ahol már képtelenség magamra vigyázni, mert más nem tud saját magára vigyázni. De ez esetben is, a legkisebb menekülési lehetőséget is ki akarom használni. A hülye meg törje össze magát, de nélkülem. Egy könnycseppet sem érdemel meg.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!