Sziasztok!

Az én történetem ami egy kicsit elüt az átlagos (Helló, adjál aprót akármire kell) szituációktól.
Már jó rég volt, amikor még a tatabányai Agorát Közműháznak hívta mindenki.Oda hordtam a lányaimat táncra és amíg vártam rájuk a büfében ültünk a szülőtársakkal és beszélgettünk. Az a büfé egy még a régi rendszer hagyatéka volt viszonylag széles retro kínálattal. Ki fog derülni hogy ez miért érdekes.
Szóval megy az eszmecsere az élet dolgairól amikor odajön hozzánk egy idősebb úr. Látszott rajta, hogy nem könnyű az élete és az is nyilvánvaló, hogy a hajléktalan skatulyát gondolkodás nélkül ráhúzza az ember. Ettől függetlenül nem volt koszos, büdös vagy részeg. Megszólított minket és kért pontosan 52 Ft-ot. Na már itt meghökkentem, hogy miért kér pontosan ennyit. Természetesen megkérdeztem, hogy miért pont 52 Ft kell neki. Azt válaszolta, hogy nem sokkal korábban kapott két zsömlét és ugyan van némi pénze, de ennyi kell, hogy tudjon venni a büfében egy pohár tejet (mert hogy ezt is lehetett kapni ott), hogy azzal megye a zsömléket. Na itt eltartott egy darabig a szoftvernek a fejemben, hogy ezt a választ feldolgozza és valószínű én meg addig néztem ki bután a fejemből. Hát ez a válasz annyira meglepett, hogy gondolkodás nélkül adtam neki pénzt, már a puszta kíváncsiság miatt is vajon tényleg tejet vesz vagy csak ügyes szöveg volt. És odament a büfében kért egy pohár tejet, leült és megette a zsömléit. Hö, ajha, ezt nem gondoltam volna. Meglepetés, csodálkozás, elismerés és talán egy kis tisztelet. Ezek a hullámok vonultak át rajtunk. Na azóta sem volt ilyen élményem.

[ Szerkesztve ]

Igazat mondani könnyű, csak elhitetni nehéz!