Nem emlékszek rá, hogy lett volna ilyen. Mindig megköszönöm az ételt, ha olyan adja, legyen ez édesanyám, mamám vagy a konyhás néni.
Ellenben az a szomorú, hogy manapság még lehetnek olyanok, akik nem sírhatnak kenyér mellett, mert nincs kenyér

Am nem kötekedni akarok, de a gyűrű ellopós sztori hogy jött ide?

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

"Am nem kötekedni akarok, de a gyűrű ellopós sztori hogy jött ide?"

Ebből születtek soraim.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Ja értem. Így már oké. Amúgy most akkor te úgy írsz, ahogy beszélsz? tehát amit mondanál, leírod és nem törlöd ki? (Most nyelvtani hibák javításától tekintsünk el). Én sokszor egy mondatot 6x átszerkesztek. meg ha úgy írnék, ahogy beszélek.... Pfff, idegesítő és fárasztó lenne olvasni

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

Remek, elgondolkodtató és érdekes írás!

Ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy az idősebb generáció sok hasznos és érdekes dolgot tud(ott), ami idővel el-el kallódik, pedig esküszöm rengeteg hasznos "fortély" lehet a tarsolyukban (lásd gyógytea). Csak mi fiatalok balgán ignoráljuk, nem tartjuk hasznosnak ezen dolgokat (és ez sajnos rám is igaz).

Az érzelmeket mérni?
Hát csak abban bízok, ha eljön az időm elmondhatom több volt a pozitív, mint negatív érzelem. Bár ez a cél, így végiggondolva necces.

(#1) Иван: Abból a történetből fakad a cím, amely megihlette a szerzőt hagymapucolás közben, ha nem tévedek.

[ Szerkesztve ]

- http://pazsitz.hu -

Erre mindig azt mondom, hogy sajnos/nem-sajnos, az idők változnak. Mindenkinek dolga, hogy amit fontosnak tart, azt átmenekítse az őt követő időkbe. Erre a legjobb dolog, az írásbeliség. Ez az egyetlen dolog, ami effektíven összeköt minket az időben.

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

Igen. Ahogy jönnek az érzelmek, úgy írom apró történeteim.

Mondhatnám úgy is, hogy mondom a magamét. Volna valami különbség az írott, vagy kimondott szó közt? Nálam nincs.

Csak akkor írok, ha kikívánkozik valami belőlem, és tőlem függetlenül kopácsolják a billentyűt ujjaim. Ilyenkor én nem létezem. Nincs akaratom, nincsenek vágyaim. Bizonyos értelemben halott vagyok.
Az írás végeztével (úgymond) felriadok, és nincs más dolgom, mint az esetleg hibákat -úgymint helyesírási, elütési- korrigálni.

Én én voltam, vagyok, és én is maradok.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Volt ám egy kérdésem is.
Te etted már sírva a kenyeredet?

Én már ettem.
Úgy szerelmi bánat okán, mint azon okból, hogy másom se volt, mint egy darabka kenyér a tulajdonomban.

Ha szégyenled, megértelek. Ám ha megosztod velem pillanatnyi bánatod, életed egy pillanatát, nem leszel tőle kevesebb.
Eléggé bátor vagy hozzá?

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

"Volna valami különbség az írott, vagy kimondott szó közt? Nálam nincs."

Hogyne lenne. Egyrészt a stílus más. Másrészt pedig hogy az írás tartós. Időben összeköti az embereket. Míg a kimondott szó nem kimondottan erre van.

"Én én voltam, vagyok, és én is maradok."
Erről most eszembe jutott, hogy Lenin élt, él és élni fog!

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

Akkor megtöröm a csendet. Nekem volt már benne részem, mikor tavaly elhunyt édesapám. Azóta persze enyhült a fájdalom, de nem tűnt el. És sajnos soha nem is fog.

Szavaid kimondottan rosszul esnek. Mármint amelyek Leninnel vonnak párhuzamot.
Sebaj, nagy levegő, kifúj...

Ami pedig azt illeti, azt írom le, amit élőben mondanék. Hogy ez tartós, vagy nem, egyáltalán nem érdekel. Aki figyel rám, az "meghallja" szavaim, a többiek pedig nyugodtan elengedhetik fülük mellett.

Nincs más stílus. Én én vagyok.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Már ketten vagyunk, akiknek könnyes volt a kenyere...

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Ettem már én is sírva.

Nem az az igazi férfi aki minden nőt meghódít, hanem aki ismeri a nagyfeszültségű földkábelek szigetelésének technikáját.

Nem vontam párhuzamot. Csupán ez ugrott be.

"Ami pedig azt illeti, azt írom le, amit élőben mondanék. "

Itt nem a "miről?"-ről van szó, hanem a "hogyan?"-ról. Az írásbeli és a szóbeli kommunikáció stílusa más, ezen kár vitatkozni. Ha élőben mondanám most el ezt a dolgot, akkor kábé már nyolcszor mondtam volna, hogy "így", "ja meg" meg "tudod ilyen" satöbbi. De ezeket nem vetem képernyőre, mert hülyén néznének ki. De a szóbeli kommunikációban a kiejtett szavaink jó része csak töltelék, hogy kitöltsük vele az időt, fenntartsuk a kommunikációt. Nem is beszélve a hangsúlyokról, melyeket írásban nem szoktunk jelölni, ellenben egy-egy hangsúlyváltás óriási differenciát okoz.

"Hogy ez tartós, vagy nem, egyáltalán nem érdekel."

Hát persze hogy nem. Amit itt leír ez a közösség blogokban, annak 99%-a tök fölösleges, és az utókor meglesz nélküle. A legtöbb poszt már a kijövetele után egy nappal értéktelen, beleértve a "tegnap elhagyott Ő, és most szar az életem" és a "gondolkozok rajta, hogy veszek egy új gépházat" típusú bejegyzéseket. Megnézzük, írunk rá véleményt/tanácsot és el van intézve (igazából ezeket szóban is lehetne végezni). Át kell őket menteni az utókornak? Nem. Még a saját időnkbe se fontosak (maximum az illetőnek aki írta, de így belegondolva engem a saját posztjaim is maximum 10 perci érdekelnek).

Azonban ha te felfedeznéd, hogy az égést nem Prométeusz legendájában, hanem az oxidációban kell keresni, és ezen dolgoztál volna egy életet, érdekelne, hogy tartós-e ez az információ megosztás? Hogy a francba ne érdekelne és nem csak a te, de embertársaid érdekes is lenne. Oké, elmondhatod szomszéd Manci néninek (de akár egy professzornak is), hogy majd adja át az utódoknak, nem lesz jó. Elfelejt részeket, hozzátesz részeket, és mire az unokáidhoz ér, az oxidációból már újból Prométeusz legendája lesz.

Ellenben ha lejegyzed gondosan, kinyomtatod, befűzöd (ne adj isten más nyelvekre is lefordítod) és kiadod sok tízezer példányszámban a tanulmányod, az még több száz év múlva is ott lesz a könyvtárakban, és unokáidnak nem kell újra felfedezni az oxidációt, hanem majd ehhez hozzáteszik az ő felfedezéseiket, és megy tovább.

Nem tudom érthető, mire akarok kilyukadni.

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

Olyan volt már, hogy nem kívántam enni a keserűségtől, de konkrét esetre nem emlékszem. Inkább az maradt meg bennem, amit valójában csak hallottam. A lányom nyári gyakorlaton dolgozott immár második alkalommal Németországban. Olyan étteremben, ami vasárnap nem volt nyitva, ő pedig nem volt erre felkészülve. Így sírva majszolta el az egyetlen csomag csokis kekszet. (később rendeződött az ellátás, csak az első vasárnap éhezett) Jobban meghatott, mintha velem történt volna.

Nem kívánok vitázni veled, nincs miért.

"Az írásbeli és a szóbeli kommunikáció stílusa más..."
Való igaz.
Ám a kimondott szó látható, tapintható ember szájából hangzik el.
Az írásbeli kommunikáció mögé azt látsz, képzelsz, akit csak akarsz.

Én mondom, és elhiheted, az általam leírt dolgok engem képviselnek. Nincs más út, mint az egyenes. Ennek értelmében kizárt dolog, hogy meghazudtolnám önmagam. Hitelemet veszteném, és ez számomra igencsak kényes pont.

Nem szárnyalok magasban. A kisember napi problémáiról, örömeiről, könnyfakasztó bánatairól beszélek, mesélek.
Nem érdekel Prometheus legendája, nem érdekel az oxidáció mikéntje, folyamata.
Megmaradok azoknál, akik tiszta szívvel tudnak örülni, nevetni, vagy akár sírva eszik kenyerüket.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Már nem azért, de a 99%-ba most ez a szép hosszú, hsz is beletartozik. Igen, igazad van, de nem megyünk vele semmire.

Vakegérke: ettem, nem is egyszer. Senkinek nem kívánom.

Álmában nagy folyó volt, de amikor felébredt, maradt kis patak. S csak csordogált tovább, mint könny az arcon, az óriás fák alatt.

Szép és elgondolkodtató írás....Én is ettem már sírva a kenyerem....Hosszú történet volna egyszer lehet megírom.

http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=domperke

Én próbáltam már többször is enni a kenyerem, de a sírástól nem tudtam ... ... és ez most már egyre gyakoribb ... nem tudom mi lesz ennek a vége

"Te etted már sírva a kenyeredet?"

biztosan, bár most nem tudnék konkrét példát felhozni. ellenben anyám már igen. emlékszem is, mert miattam történt.
sokszor volt otthon probléma a pénz, főleg a hiánya, édesanyám pedig sokszor hozta ezt fel, egyszer ebéd közben is és megelégeltem, hogy folyamatosan azt kell hallgatnom, hogy nincs semmink. rosszul esett neki.
de azóta sem bántam ezt meg, tényleg sokszor hozta föl.

"azon okból, hogy másom se volt, mint egy darabka kenyér a tulajdonomban."

talán 8 esetleg 10 éves voltam, amikor apu épp munkanélküli volt, nem igazán telt semmire. nagyon semmire, és előfordult az is, hogy az egész házat felforgattuk, minden szekrény és szőnyeg alá benéztünk az utolsó talán 2-3 forintért, ami hiányzott egy fél kiló kenyér árához.
senkinek sem kívánom ezt, bár annyi haszna talán volt, hogy már kisgyerekként megtanultam értékelni a dolgokat, és megfogadtam, hogy ha nekem családom lesz, mindig azon leszek, hogy nekik soha ne kelljen hasonlókat átélni.

1-2 hónapja jutott ez eszembe, amikor a buszpályaudvaron a mellettem álló sráchoz fordultam, hogy van-e egy 5 forintosa, mert ennyi hiányzik ahhoz, hogy haza tudjak menni. volt neki

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

szörnyű lehetett ...

most sem tartozik a legkedvesebb gyerekkori emlékeim közé, nem is emlékszem, hogy elmeséltem volna valaha is valakinek. még a páromnak se.

kapcsolódik ide egy másik történet, remélem Vakegérke nem orrol meg, hogy teleOFFolom a topikját, ha igen, utólag is elnézést érte
ugyanebben az időben történt, hogy egyik nap nem vittem tízórait a suliba, mert nem volt miből. egyik osztálytársam pedig, - akivel egyébként nem voltunk különösen jó barátok, de bajunk se volt egymással, egyszerűen csak úgy egy osztályba jártunk - nem tudom hogy látta-e, hogy nem eszek semmit, vagy egyszerűen csak nem volt éhes, de nekem adta a sajátját. szerintem ő másnapra el is felejtette, nekem mindörökre az agyamba égett az a pillanat, ma is hálás vagyok érte, pedig csak egy kifli volt párizsival. az a kenyér akkor nem, most csal könnyeket a szemembe, akárhányszor eszembe jut

[ Szerkesztve ]

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

elhiszem

szép volt tőle

"sokszor volt otthon probléma a pénz, főleg a hiánya, édesanyám pedig sokszor hozta ezt fel, egyszer ebéd közben is és megelégeltem, hogy folyamatosan azt kell hallgatnom, hogy nincs semmink. rosszul esett neki.
de azóta sem bántam ezt meg, tényleg sokszor hozta föl."

Tökéletesen megértelek, ez nálunk is pont így esett egyszer, azzal a különbséggel, hogy édesanyám nem csak elsírta magát, de lehordott mindennek és ordított velem. Voltaképp nem lehet úgy beszélni vele, hogy ne a nincstelenségre lyukadjon ki, sajnos kitölti elméjét a nélkülözés és kilátástalanság, a düh és neheztelés.

"senkinek sem kívánom ezt, bár annyi haszna talán volt, hogy már kisgyerekként megtanultam értékelni a dolgokat, és megfogadtam, hogy ha nekem családom lesz, mindig azon leszek, hogy nekik soha ne kelljen hasonlókat átélni."

Érdekes, engem egészen másra vezetett rá. Pont az aggaszt, hogy mi lesz, ha meggazdagszom, hogyan nevelek úgy gyereket? A legjobb védekezés, ha nem alapítok családot, épp ezért nem is akarok. Aki nem nélkülözik gyermekként/fiatalként, az talán az egyik legtanulságosabb leckéből marad ki; ráadásul élete megannyi drámai pillanattal lesz kevesebb. (A drámai pillanatok számomra jóval értékesebbek, mint az örömteliek, remek ihletet adnak, értékteremtők.) És akinek világ életében megvolt mindene, nagyon gyakran nem tud kellő empátiával érezni a világ problémái iránt.

Voltaképp nem lehet úgy beszélni vele, hogy ne a nincstelenségre lyukadjon ki, sajnos kitölti elméjét a nélkülözés és kilátástalanság, a düh és neheztelés.

nálunk is ez volt a helyzet, és van, hogy ma is, bár elég ritkán járok haza, 3-4 hetente, így kevesebbszer hallom.

Érdekes, engem egészen másra vezetett rá...

erre én nem gondoltam, méghozzá azért, mert nagyon sokat tanultam a nélkülözésből, és láttam, hogy a szüleim hogyan próbálnak mindennek ellenére megadni nekem és az öcsémnek mindent, amit csak tudnak. ezért én nagyon tisztelem és becsülöm őket. úgy gondolom, hogy ha "csak" ezt az utat tudom követni, amit ők is, akkor már nagyon rossz szülő nem lehetek.
ha meg a gyerek nagyon követelőző lesz, akkor legalább jöhetek a "nekem se volt semmim/én is megvoltam XY nélkül, mégis itt vagyok" tartalmú példabeszédekkel.

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

Sírva edd a te kenyeredet!

Már ha van mit.
Voltam már olyan éhes, hogy hánytam. Öklendezve ürítettem valami zöldet. Az okosok azt mondták, hogy epe.
Én pedig mai fejemmel azt mondom, hogy éhség szindróma.

A kérdés adott.
Te etted már sírva a kenyeredet?

Ragozzuk.
Ha igen, akkor miért? Mi okod volt a sírásra?

Иван: Nem ismersz, nem baj.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Uh, odáig még nem jutottam el. A maximum eddig 3 vagy 4 napi nemevés volt, de akkor volt valami étel, csak nem fűlött hozzá a fogam. Az elején nagyon kellemetlen volt, aztán hozzászoktam, egyre kevésbé volt hányingerem.

Persze a fizikumomnak nem tesz jót az ilyen. Mikor eszem, nagyjából ezért nincs bűntudatom, mert tudom, hogy egy kis éhségtől is kilókat fogyok, és az árt a munkabírásomnak.

Édesanyám egyszer két hétig nem evett, valami "méregtelenítés" végett, vagy mi a szösz. o.O De most sem eszik túl sok mindent, néha hetekig csak napi 1-2 almát. Az ételek többségétől fizikailag rosszul, betegnek érzi magát.

Akkor te is tudod, hogy mit jelent az éhezés.
Eleinte szédülsz, vágysz egy falatnyi kajára, aztán elkövetkezik a semmi.
Nincs semmi. Nincs vágy, nincs éhség, nincs semmi.

Az én esetemben hányás volt a végkifejlet. Ezt produkálta a szervezetem figyelmeztető reakcióként.
Nem kívánom senkinek.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Az érdekes, hogy nem mindig. Megesett, hogy szakdolgozat írása vagy lázas PC-játék közben nem jutott eszembe sem enni, sem inni három napig. Következésképp WC-re sem nagyon jártam, és a végén elég rémisztő ábrázatom lehetett. Lehet, hogy csak az alvás utáni vágy nyomta el az éhséget és szomjúságot, de szorított a határidő (vagy a fanatizmus), hát azt sem lehetett.

Nos, én egyet értek azzal is, hogy más az írás és a beszéd. De nem olyan okokból, ahogy azt Иван írta. Inkább csak apróbb dolgokban különbözik. Az meg, amit Vakegérkéről írt.. hát nem is tudom. Az az értékesebb, bölcsebb ember, aki itt szájhősködik, és elmond egy számára ismeretlen embert mindennek, vagy az, aki szépen, nyugodtan leírja a maga gondolatait, tapasztalatait, ráadásul olyan dolgokat amikből tanulhatunk is- ha figyelmesek vagyunk-? Miért kellene folyton a tudományról elmélkednünk, vagy csak azt leírni?
Szerintem egyáltalán nem felesleges ilyen dolgokról írni. Érdekes, izgalmas történetek, megismerhetjük belőle a szerzőt. Átadhatjuk a tapasztalatainkat és azok tanulságát másnak. Ez értékes. A tudomány is értékes, de teljesen más kategória.

Hogy sírva ettem volna a kenyerem, arról csak halvány emlékeim vannak. Ellenben volt már olyan, hogy annyira borzalmasan voltam- lelkileg- hogy rá sem bírtam nézni az ételre. Akkor kb 3 napig nem ettem semmit.
Mostanában megpróbálom más módon értékelni a dolgokat, máshogy gondolkodni az életről. Sok dolog fáj most is, mégis inkább elfogadom ezt a fájdalmat, és tudom, hogy majd megoldódik. Elég régóta tudom tartani ezt az állapotot, és nincs szó arról, hogy bármi felgyülemlene bennem. Remélem, nem is fog, és nem kell sírva ennem a kenyerem a jövőben sem.

Vakegérke és Iván vitájára azt írtam volna kicsit korábban, hogy mindkettőjüknek igaza van, csak elbeszélnek egymás mellett. Ez a legutóbbi Iván bejegyzés viszont kissé felbosszantott. Mire fel kéri számon Vakegérkén, hogy nem akarja megváltani a világot? Nem árt tudni, hogy élete első 40 évét olyan társadalomban élte, ahol még ötletként is ritkán merült fel, hogy kitörjünk a középszerűségből. Ezt azért lássuk be, nehéz kinőni. Másrészt viszont elég sokan vagyunk, akiket érdekelnek a hétköznapi élet küzdelmei, már csak azért is, mert sok esetben magunkra ismerünk.

Szerintem, ott a gond, hogy te félig meddig tudásszomjról, lexikális tudásról beszélsz.
Míg ő már több dolgot megélt ember, akit nem a lexikális tudás hajt, hanem a megismerés, az elmélkedés, kissé talán saját magával és másokkal.
Ennek oka lehet részben a kora, hisz beleszólt ő már sokszor az életbe.
Részben, hogy más az érdeklődési köre, mint neked.
Egyáltalán nem érzek ebben kisstílűséget, egyszerűen nem vagyunk egyformák.

ON:
Konkrét példára én sem emlékszem, de olyan volt már, hogy nem volt kedvem enni, mert a lelkem és ezáltal testem sem kívánt semmit. Sőt fiatalkoromban rengetegszer, ha fizikailag nem is sírtam, volt rossz kedvem. Amit én részben balga sorok írogatásával tompítottam.

De meg kell jegyeznem, töredékesen is belelátva itt egyesek problémáiba, néha nevetséges, hogy nekem mitől is volt/van rossz hangulatom.
De hát általában mindenki a saját gondját érzi a legnagyobbnak.

[ Szerkesztve ]

- http://pazsitz.hu -

Nem tekintem szájhősködésnek az általad leírtakat.
Jó szándék vezérel, szeretnél egy kicsit megváltoztatni, hogy jobb, műveltebb legyek.

Az, hogy nem érdekel Prometheus, nem érdekel az oxidáció, még nem jelenti azt, hogy tájékozatlan lennék.
Tudom, hogy ki volt Prometheus, mit tett, mi volt a büntetése, stb.
Tudom, hogy az emberi testben is van oxidáció, lassú égés.
Na és? Történeteim, meséim, szösszeneteim írásakor nincs szükségem lexikális, tudományos ismereteimre.

"Megfogalmazok egy hibát a jellemében, és akkor az a válasz, hogy "hát ilyen vagyok". És akkor ennyi?"
Igen, ennyi. Vagy úgy gondolod, hogy vázolnom kéne műveltségi szintem? Minek?

"Potayautas:
"Vakegérke és Iván vitájára azt írtam volna kicsit korábban, hogy mindkettőjüknek igaza van, csak elbeszélnek egymás mellett."
Generációs különbség lehet az oka."
Lehet. Van köztünk különbség, az tény. Te meg akarsz változtatni engem, én viszont nem akarlak téged megváltoztatni.

"De peace, én nem akarok kereszteshadjáratot indítani, és azt se akarom elérni, hogy ti indítsatok ellenem. Csupán van egy-két jellemhibája Vakegérkének, ami zavar."
Nincs itt semmiféle háború. Tisztelem a véleményed, ha nem is adok neked teljesen igazat.
Senki sem hiba nélküli. Nem az a baj, hogy téged zavarnak a bennem felfedezett jellemhibák, hanem az, hogy szóvá teszed, és meg akarsz változtatni.

Részemről nemhogy harag, még duzzogás sincs. Remélem, hogy ez kölcsönös.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Be akarod záratni a topicot? Már csak azért kérdem, mert előhozod politikusainkat.
Hogy jön ez a hagymához, meg a pucolása közben előtört emlékemhez?

Mondd, jó lélek, miért kéne változnom?
"Sohase akartál többet tudni? Sohase hajtott a tudásszomj? Hogy tökéletesítsd magad?"
Fogalmad sincs, hogy mekkora tudásanyag van bennem, fogalmad sincs, hogy mennyi fölösleges információt tárol az agyam. Milyen alapon gondolod, hogy bizony tanulnom kéne, és változnom?

"Már megbocsáss, de hogyan akarod hogy komolyan vegyelek és egyenlő rangú partnerként kezeljelek, mikor kijelented, hogy téged nem érdekelnek, csak a kisember dolgai?"
Hasonlóképp kezdem. Már megbocsáss, de nemhogy nem akarom, hanem egy szóval sem kérem, hogy komolyan végy. Az pedig a te dolgod, hogy alacsonyabb rendűnek vélsz.
Nem csak a kisember dolgai érdekelnek, de én is egy vagyok közülük, ők állnak hozzám legközelebb. Inkább velük szimpatizálok, mint azokkal, akik ifjonc létükre még bele sem szagoltak az életbe, fogalmuk sincs a gyermeknevelés nehézségeiről, a napi betevő megszerzésének körülményeiről, de azt már tudják, hogy egy vénember csakis hülye lehet, ha nem akar többet tudni, mint amennyi már az agyában van.
Ismét csak azt kell mondanom, hogy fogalmad sincs, mekkora a tudásszintem. Lehet, hogy meglepődnél, ha tudnád.
Ja, hogy nem akarok csillogni vele, és nem akarok senkit lenézni, aki kevésbé művelt? Talán ez is jellemhiba...

"Hát nem tudom, én mindig nyitott vagyok a kritikára."
Kritizálhatsz kedvedre, tisztelem a véleményed. Ám amit művelsz, amit hangoztatsz, az már súrolja azt a határt, ahonnan már csak a lebecsülés, mit mondjak, megvetés található.

Amennyiben folytatni kívánod ezt a beszélgetést, megkérnélek rá, hogy sorold fel mindazon hibákat, melyeket bennem látsz. Akkor legalább tudni fogom, hogy min kéne változtatnom.
Ne aggódj, nem veszem zokon, hiszen csak segíteni akarsz.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

"hát ja, ez így szar, de hát ez van"
Miről is van szó?Te vagy itt az egyetlen, aki azt mondta, hogy szar. Mi szeretjük, nekünk többet jelentenek Vakegérke írásai, mint neked. Ennyi az egész. Az embereknek más az értékrendje. Lehetsz akármennyire okos, a tudomány terén nem fogod megtalálni az élet értelmét. Nem azt mondom, hogy haszontalan. Sőt, engem nagyon is érdekel sok minden. Ugyanakkor számomra létezik egy más szintű élet. Mi lenne az emberiséggel, ha mindenkit csak az érdekelne, hogy "tökéletesedjünk"? Nem lenne művészet. Akkor az is fölösleges? Az is időpocsékolás? A művészet ugyanis az embert adatott kifejezni. Sokszor az egyszerű ember egyszerű létét ( ami talán nem is olyan egyszerű) és mégis nagyon értékes.

Ha valamit nagyon elértelmeztem, akkor elnézést kérek utólag is.
Vakegérkétől pedig azért, hogy teleoffoltuk a bejegyzését=/

Na mindegy... Kár, hogy hangsúlyt nem tudok jelezni, de hidd el, hogy ha tudnád a hangsúlyt és hogy van ennek a "Na mindegynek" sztorija, jót röhögnél.

Azért mondom ezt, mert kezd unalmassá válni, már nem motivál semmi arra hogy írjak át vagy bét. Bárki veheti úgy, hogy "vesztettem" a vitában vagy igazat adok neked.

Szóval jah... Ez a topik is majd lassan megy a 99%-ba. Velünk együtt.

Nem, nem ettem még sírva kenyeret. Vagy akármit. Szerencsére. És nem is akarok ilyen szitukba kerülni.

SZERK:
sKata™:
"Mi lenne az emberiséggel, ha mindenkit csak az érdekelne, hogy "tökéletesedjünk"? Nem lenne művészet. "

A művészeteknek nem egyszer az volt a célja, hogy bíráljon és a bíráltat ezáltal a tökéletesítés felé sarkallja. Ilyenformán ez a kijelentés nem igaz.

"Lehetsz akármennyire okos, a tudomány terén nem fogod megtalálni az élet értelmét."
Ezzel nem vitáznék, én ezt nem így látom.

"Mi szeretjük, nekünk többet jelentenek Vakegérke írásai, mint neked."
Sose gondoltam bele, de igen, ez lehet egy magyarázat.

[ Szerkesztve ]

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

csak még egy, aztán befogtam én is a számat:

"Amúgy most akkor te úgy írsz, ahogy beszélsz? tehát amit mondanál, leírod és nem törlöd ki?"

Miért kérdezed, ha úgy sem hiszed el a választ?

Az a baj, hogy "Á"-t mondtál, a "B" pedig benned ragadt. Nem élsz a lehetőséggel, hogy meghatározd jellemhibáim. Nem baj, nem ragaszkodom hozzá.
Vesztes nem vagy, hiszen nem volt itt csata.

"Szóval jah... Ez a topik is majd lassan megy a 99%-ba. Velünk együtt."
Nos igen. Csak éppen nem azért, mert te ezt mondod.

Ami pedig sKata™ kérdését illeti:
"Amúgy most akkor te úgy írsz, ahogy beszélsz? tehát amit mondanál, leírod és nem törlöd ki?"
"Miért kérdezed, ha úgy sem hiszed el a választ?"
Mit is mondtál rá?
"Miért ne hinném el a választ? Sehol se hitetlenkedtem ez ügyben. Másrészről a stílusra értettem..."
Elképzelhetetlen számodra, hogy egy "tanulatlan" embernek lehet olyan stílusa, amely élőszóban, írásban egyaránt alkalmazható?
Elképzelhetetlen számodra, hogy egy "tanulatlan" ember a hétköznapokban használt beszédmódját használja írásban is?
"Én sokszor egy mondatot 6x átszerkesztek. meg ha úgy írnék, ahogy beszélek.... Pfff, idegesítő és fárasztó lenne olvasni "
Látod, te szerkesztgetsz, én pedig nem. Te tanult vagy, én nem. Látod, ezen már érdemes lenne elgondolkodnod.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Egyetlen igazi tulajdonunk van, és az nem más, mint gyönyörű anyanyelvünk. Sajnos megfigyelhető, hogy sokan torzítják, pongyola módon használják, nem becsülik.
Részemről igyekszem tisztességgel használni.

A stílus maga az ember. Ha nem is nézem, hogy ki a szerző, sok esetben akkor is tudom, hogy kié az írás, hiszen átsugárzik a személyiség.

A retorika nem könnyű tudomány. Tanulható ugyan, de kell hozzá tehetség, nem is kicsi.

Démosztenész egész jól művelte a beszéd műfaját. Igaz, hogy kavicsokkal a szájában gyakorolt...
Ja, hogy most éppen műveltségemet fitogtatom?

Mindegy, cimbora. Békejobbom nyújtom, csapj bele. Részemről nincsenek negatív érzelmek.

Csak azért SZERK, mert kihagytam egy szót.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Nem.

A 4 hetes "kapcsolatom" után amikor először mentem a törzshelyemre a szokásos melegszendvicsemért, azonnal eszembe jutott hogy még haza érkezésünk előtt ott ettünk. Könnyes szemmel kértem ki a szendvicsem, majd 10 percig vissza fojtottam könnyeim. Majd miután hazaérkeztem még evés előtt eltörött a mécses. Tehát ha nem is kenyeret de melegszendvicset ettem már sírva.

Senki sem méri sem deciben, sem literben a könnyeket. Sem a megbántott szerelmesét, sem a megvert vagy a szerettét elvesztő emberét. Nem foglakozik vele senki.

Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják.