Egy szép nyári estén, valahol a Balaton mellett történt.
Talán tizenhat éves lehettem és valami táborozáson voltunk. Sikeresen rátaláltam egy sokadosztályú sörkertre. Pontosan megfelelt a pénztárca vastagságának.
Az egész napi tikkadtság után irány a sörkert lett a jelszó. A frissen csapolt sör látványa nagyon csábítótt. Vettem egy korsóval.
A kellemes hűvös selymesen pezsgő sör egy percen belül csúszott le a gyomromba. Nem gondoltam, hogy baj lesz belőle.
De az lett. A gyomorban melegedő sör szódásszifont játszott. Alig jutottam az épület mögé kialakított vizeldéig.
Mennyiségi veszteség nélkül jött vissza a sör. Továbbra is szomjas maradtam. Egy tapasztalattal gazdagabban és egy sör árával szegényebben álltam vissza a sorba, a sörömért.

Nyugodt ütemben iszogattam a második, első sörömet, amikor néhány korombeli fiatal odajött hozzám. Jöttek gratulálni látták a mutatványomat hátul a vizeldében.
Életükben nem gondolták, hogy létezik olyan ember aki úgy rúg be a sörtől, hogy sugárban jön vissza az és öt perc múlva ismét vígan iszogat. Az elismerést bezsebeltem, a teljes igazságot megtartottam magamnak. Záróra felé már éreztem a sör hatását, bár vigyáztam a mennyiséggel.
Egy este kétszer okádni a sörtől nem pálya.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!