Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#651) dchard válasza PonPon (#649) üzenetére


dchard
veterán

Az árnyékolás elvetemült perverzió, khm akarom mondani kísérlet :)

A lényeg, hogy pontosan azért, amiért a vezetéket is árnyékoljuk, azért árnyékolni célszerű a modemet is, mert az RJ11 aljzattól a modem feldolgozó áramköréig is van huzal (vezeték) ami összeszedhet zajt, ráadásul nem csak külső, de belső zajt is (tápzaj, stb.).

Tehát ha azt már megoldottuk, hogy árnyékolt vezeték jön be, és neadj isten már a telekomos tápfejnél is van föld, akkor ha az egészet összeközösítjük (mármint a földeket), akkor van egy a lakástól a központig árnyékolt vonalunk. Ez jó, mert a legtöbb zajt az árnyékolás közömbösíti.

Ha még ennek tetejében a modemet és a szűrőt is bepakoljuk egy fém dobozba (ami természetesen szellőzik), és ezt is közösítjük a földre, úgy gyakorlatilag az egész vonalunk az elejétől a végéig árnyékolt, arra külső zaj nem juthat be.

joecontra:

A földelést minden esetben a kábel mindkét végén el kell végezni hogy az jól működjön. A miértről elképzelésem van, de nem akarok sületlenséget leírni.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#652) dchard válasza PonPon (#648) üzenetére


dchard
veterán

Mindenesetre az azért durva, hogy a PoE ennyire képes zavarni a DSL-t. El is rakok képet magamnak erről az esetről.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#653) PonPon válasza dchard (#651) üzenetére


PonPon
senior tag

megpróbálok én is szerezni valami fém dobozt, amibe belepakolom a modemet, és csatlakoztatom a lépcsőházi földkábelhez, kíváncsi vagyok nagyon:)

POE, tényleg nagyon durva, pedig egyenáram megy benne...ezt is megtanultuk:)

(#654) joecontra válasza dchard (#651) üzenetére


joecontra
addikt

Az árnyékolást a kábel mindkét végén gondolom közös földre kell tenni.

Üdv,
J

[ Szerkesztve ]

(#655) #41133696 válasza PonPon (#639) üzenetére


#41133696
törölt tag

Ez a modem összekötegelés ez durva :Y

(#656) PonPon válasza #41133696 (#655) üzenetére


PonPon
senior tag

miért?:)

@dchard
árnyékolásra akármilyen fémdoboz használható? alumínium, bádog akármi?

[ Szerkesztve ]

(#657) #41133696 válasza PonPon (#656) üzenetére


#41133696
törölt tag

Hát én egy ilyen modemet nem dobnék be egy ennyire félreeső helyre...
Nekem a router is és a modem is az asztalomon van ...

Egyfelől szerintem szép mind a kettő másfelől meg az állapotjelző ledek fontosak ...
[link]
[link]

(#658) puru válasza #41133696 (#657) üzenetére


puru
senior tag

Háttérben a Valóvilág ütős :)

(#659) PonPon válasza #41133696 (#657) üzenetére


PonPon
senior tag

háát eleve dchard firmware-ével nem mennek az állapot jelző ledek normálisan.
de amúgy ís ki nem szarja le:) ha nem megy valami majd megnézem...
amúgy meg hogy itt van a modem 10mega helyett 14el megy a net, ennyit megér:)

(#660) #41133696 válasza PonPon (#659) üzenetére


#41133696
törölt tag

Na egy okkal több, hogy a gyári FW-t használjam :K

Magunk között szólva én nem is látom értelmét az egyedi FW-nek max akkor ha már annyira gané a vonalminőség... Viszont akkor meg már az ADSL-nek sincs sok ...

Szóval én egyfelől mert a gyárival is gyönyörűen szakadozás nélkül megy a net - sőt nekem még a 360R szürke modemmel sem volt gondom, másfelől meg így a garancia sincs veszélyben.

[ Szerkesztve ]

(#661) #41133696 válasza puru (#658) üzenetére


#41133696
törölt tag

Ja reklám volt azt hiszem :D Egyébként nem szoktam nézni :D

(#662) AstraCDX


AstraCDX
senior tag

Hahó Szakik !

D-Link DSL-380T modemem van, és bármely szoftverrel is próbálom, képtelen vagyok egy vonaldiagnosztikát végrehajtani vele . :(

Az sm50b-t elindítva "Querying modem..." üzenet látható a végtelenségig . :(

Az OrbMT-t elindítva "Alkalmazáshiba" "Az alkalmazás inicializálása nem megfelelő (0x0000135). Az alkalmazás befejezéséhez kattintson az OK gombra." :W

A DMT-t el tudom indítani, be is lép a modembe, de képtelen vagyok az
"ADSL Performance and Line Quality" részt működésre bírni . :F

Miért van ez így ? Tud erre valaki megoldást ?

Előkaptam a régi Dialcom 1600 modememet is, kifogástalanul kezeli az 5Mbit-es ADSL hozzáférést, de diagnosztizálni vele sem lehet, ugyanazt produkálja mint a D-Link .

Nagyon szeretném megnézni a vonalam paramétereit grafikusan !

Hogyan/mivel tudom működésre bírni a szoftver "ADSL Performance and Line Quality" részét ? :F

Köszi !

Üdv.

Astra

(#663) #41133696 válasza AstraCDX (#662) üzenetére


#41133696
törölt tag

Eredeti azaz gyári Firmware van rajta?

(#664) AstraCDX válasza #41133696 (#663) üzenetére


AstraCDX
senior tag

Igen !

(#665) dchard válasza #41133696 (#660) üzenetére


dchard
veterán

1. Egy ideális világban, ahol árnyékolt, csavart érpárt használ a szolgáltató, nincs 500 méternél hosszabb hurka, minden kötés szabályos és minden végberendezést maximális minőséggel és műszaki igényességgel építenek, ott valóban nincs szükség saját firmware-re. Viszont ez a világ nem ideális: nagyok a hurok hosszak, szarok a vezetékek, árnyékolás nincs, és még ha elfogadhatóak is a végberendezések, sokszor a szoftveres körítés vacak. Én sem örülök neki, de ez van.

Miket beszélek... Egy ideális világban mindenhol optika van, rézből pedig maximum dísztárgyak készülnek nem pedig távközlési berendezések.

2. A 360R T1-et kivéve mindenki vissza tudja tenni a gyári szoftvert a modemére. Előbbinél is meg lehetne ezt oldani, csak nincs publikált gyári firmware. Mindettől függetlenül senkinek nincs veszélyben a garanciája. Ha hardver hiba van, akkor úgysem indul el rajta semmi, szoftveres problémáról pedig még senki nem számolt be.

3. A gyári ledkezelő alkalmazásnál még a semmi is jobb, mert az legalább nem vezet félre.

Félreértés ne essék: én nem óhajtok senkit sem rábeszélni a saját szoftveremre, de azt sem szeretném, ha valaki megpróbálná megalapozott érvek nélkül távol tartani azokat, akiknek szüksége van rá. És sajnos sokaknak szüksége van rá.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#666) dchard válasza AstraCDX (#662) üzenetére


dchard
veterán

Ha a 380T-n gyári szoftver van (az én cuccom NEM jó rá, viszont van egy másik alternatív szoftver, a routertech ami szintén remekül működik rajta), akkor az OrbMT-vel lehet lekérdezni, amiben be kell allítani az "Avalacnhe SAR" módot, és megadni a modem IP-jét, a telnetes felhasználói névvel, jelszóval. Természetesen a modemnek közvetlenül a PC-hez kell kapcsolódnia, és a hálókártya beállításoknak is stimmelnie kell.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#667) dchard válasza PonPon (#656) üzenetére


dchard
veterán

Igen, a lényeg hogy összezárjon, és vigyázz, hogy a modem fém részei ne érhessenek a fém doboz belső falához.

joecontra:

Csak egyféle földpotenciál létezik, mind a két véget "arra" kell kötni a nem használt vezetékekkel együtt :)

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#668) joecontra válasza dchard (#667) üzenetére


joecontra
addikt

Csak egyféle földpotenciál létezik, mind a két véget "arra" kell kötni a nem használt vezetékekkel együtt :)
Rosszul tettem fel a kérdést, de a lényeget értem. Mindkét végén le kell földelni a vezeték árnyékolását, a modemet meg egy "Faraday-kalitka"-ba kell tenni :D.

Ui.: fémdobozokat pl. hol kapni? Villanyszerelési boltban?

Üdv,
J

[ Szerkesztve ]

(#669) PonPon válasza joecontra (#668) üzenetére


PonPon
senior tag

igen ez engem is érdekelne hogy hol találunk frankó dobozt.
én csak ezt találtam, de ez annyira nem szimpi: vatera

tesztként kipróbáltam, hogy beleraktam egy fém rafaellós dobozba, aminek csak az alja volt meg, a tetejét pedig lealufóliáztam, mindez földelés nélkül 0,3 megabit javulást okozott:)

[ Szerkesztve ]

(#670) joecontra válasza PonPon (#669) üzenetére


joecontra
addikt

igen ez engem is érdekelne hogy hol találunk frankó dobozt.
Például itt?

Üdv,
J

[ Szerkesztve ]

(#671) joecontra


joecontra
addikt

Dobok fel én is egy DMT képet, ha már itt vagyok:

Üdv,
J

(#672) PonPon válasza joecontra (#670) üzenetére


PonPon
senior tag

tényleg jónak tűnik, de a legnagyobba: ET-7208 Ónozott fém doboz sem fér bele a modem.

a doboz: 100x60x30mm
a modem: 120x32x105 mm

(#673) AstraCDX válasza dchard (#666) üzenetére


AstraCDX
senior tag

Hali !

A hiba nálam volt, azért nem tudtam elindítani az OrbMT-t mert nem volt a gépen NET Framework .
A problémát orvosolva már műxik az OrbMT kis hiányosságokkal .

Alaphelyzetben a modemben a Modulation type ADSL2+ (Multi-Mode) .

Ebben az esetben, a Mode alatt UNKNOWN, és X Fast Path látható, a Bit / Tone Allocation grafikonon a feltöltési résznél nem mutat semmilyen jelet .

Ugyanez a helyzet, ha Modulation type ADSL2 (Multi-Mode)-ra állítom .

Ha viszont a modemben a Modulation type ADSL (Multi-Mode)-ra állítom, akkor a max elérhető feltöltési sebesség helyén szürke 0 lesz, és a Mode mezőben megjeleníti az ADSL típusát, de alatta még mindig X Fast Path látható, illetve a grafikonon már látható egy a feltöltést mutató kis jel .

A szoftver nagyjából megmutatja a jel/zaj viszony, és a vonali csillapítás értékeit, de miért bizonytalankodik az ADSL Mode, és a grafikus feltöltési érték megjelenítésével ?

Ezt a hibát az okozhatja, hogy a szoftver nem, egészen kompatibilis a modem chipsetével, nem ismeri fel tökéletesen ?

Ezeket a szoftvereket (DMT, OrbMT) nem fejlesztik tovább, hogy több modemtípushoz is jók legyenek ?

Különösen jó lenne ez a DMT esetében .

Üdv.

Astra

(#674) joecontra válasza PonPon (#672) üzenetére


joecontra
addikt

Akkor sajna nem tudom. Csinálj neki Faraday-kalitkát. :D

Üdv,
J

(#675) dchard válasza AstraCDX (#673) üzenetére


dchard
veterán

A képek alapján az 5megás csomagod megy rendesen, de csomagváltás esetén új modem fog kelleni.

A képen amúgy látszik, hogy a DSL driverek 5-ös verziószámúak. Gyári szoftverből a legfrissebben 6-os főverzió van, de például a routertech-es firmware-ben 7-es van (ez a platformhoz a legfrissebb).

Az OrbMT-t és a DMT-t sem fejlesztik, a programozóik mind dilettáns egoisták. Mindkettőt kértem az együttműködésre, felajánlottam a segítségemet, kértem a forráskódot. Süket fülek.

A bitallokációs tábla kiolvasása egyértelműen hibás, csak a szöveges adatoknak higgy.

Ezalapján amúgy szerintem menne a 15mega, de lehet, hogy a 380T már kevés lenne ehhez. Hogy szoftver kell frissíteni rajta az tuti.

Igazából megpróbálhatnád a modulation mode-ot ADSL2+ állásba tenni, és úgy is csinálni OrbMT-s képet, bár a legjobb lenne mindezt frissítés után kipróbálni.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#676) dchard válasza joecontra (#671) üzenetére


dchard
veterán

joecontra:

320-as vivőnél még 50-es SNR-ed van? Menj te a fenébe :DD :DDD A hibaszámaid is durván alacsonyak. Nézd csak meg az enyémet:

Van periodikus zavartatás magas frekin, egyelőre úgy néz ki a vonalból jön, de még futok pár kört az árnyékolással.

Dchard

[ Szerkesztve ]

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#677) joecontra válasza dchard (#676) üzenetére


joecontra
addikt

Hali!

320-as vivőnél még 50-es SNR-ed van? Menj te a fenébe :DD :DDD

Azt hiszem, ezt vehetem tőled bóknak. :D

A dicséret egyébként azoké, akik anno a telefonhálózatot telepítették, mert ezek szerint elég jó minőségben.
Ami a padlásra bejön kábel az 1x4 eres és átlátszó fólia van az ereken.

Van periodikus zavartatás magas frekin, egyelőre úgy néz ki a vonalból jön, de még futok pár kört az árnyékolással.
Mint user mit tudsz tenni, ha a zavartatás a hatókörödön kívülről érkezik?

Üdv,
J

(#678) AstraCDX válasza dchard (#675) üzenetére


AstraCDX
senior tag

Hali !

Köszönöm a véleményezést, akartam is kérni . :R

Miért kéne csomagváltás esetén modemet cserélnem ?
A DSL-380T képes az ADSL2+ -ra, jelenleg még csak ADSL-t kapok, de a központ oldali hardver cuccok már készen állnak az ADSL2+ -ra is .

Ha frissíteném a firmware-t frissebb routertech-esre, mi változna, milyen előnyöm lenne/lehetne ebből ?

Melyik routertech-es firmware-t kellene feltennem, és hol találom meg ?

A frissítés menete az Új firmware D-Link ADSL modemekhez cikkedben leírtak szerint történjen ?

Három Modulation mode-al kísérleteztem, és készítettem képeket, de mint korábban írtam, az ADSL2, és az ADSL2+ eredményei (többszöri mérés után is) teljesen azonosak voltak, ezért csak egy képet tettem fel .

Egyébként csodálkozom, hogy az alaphelyzetben ADSL2+, és 24Mbps képesnek hirdetett DSL-380T modem gyakorlatban nem lenne képes teljesíteni a gyári standardjait ? :Y

Köszi !

Üdv.

Astra

(#679) b@lgo


b@lgo
csendes tag

Sziasztok!

Felraktam a firmwaret a modemre, viszont a router(dlink di524) nem tud valamiért betárcsázni a logba ezeket irja ki:

Monday August 16, 2010 06:06:14 PPPoE start to dial-up
Monday August 16, 2010 06:06:14 PADI:3com sent T-online
Monday August 16, 2010 06:06:15 PADI:3com sent T-online
Monday August 16, 2010 06:06:15 PADI:3com sent T-online
Monday August 16, 2010 06:06:17 DOD:protocol 1 trigger from 192.168.0.101 to 194.95.249.23

Eddig úgy volt megoldva hogy a modem csatlakozott a router meg dynamic IPn ment. Windowsba minden dinamikus ipn. Mi lehet a gond?

(#680) StSanya válasza b@lgo (#679) üzenetére


StSanya
őstag

A router konfigjában (alapesetben http://192.168.0.1 név: admin jelszó nincs) a Home WAN fülön állítsd át Dynamic PPPoE-ra, s írd be a szolgáltató által adott felhasználó nevet és jelszót, MTU:1492, apply és restart.

"Használati utasítás amatőröknek való! A profik rengeteg ideig szívatják magukat, majd fórumoznak egy kicsit..."

(#681) b@lgo válasza StSanya (#680) üzenetére


b@lgo
csendes tag

így állítottam be eddig is, de mégsem connectelt valamiért

(#682) StSanya válasza b@lgo (#681) üzenetére


StSanya
őstag

Modemet áramtalanítsd pár percre...

"Használati utasítás amatőröknek való! A profik rengeteg ideig szívatják magukat, majd fórumoznak egy kicsit..."

(#683) StSanya válasza StSanya (#682) üzenetére


StSanya
őstag

Jah, és router nélkül tudsz csatlakozni? Modem jól van konfigolva?

"Használati utasítás amatőröknek való! A profik rengeteg ideig szívatják magukat, majd fórumoznak egy kicsit..."

(#684) b@lgo válasza StSanya (#683) üzenetére


b@lgo
csendes tag

igen, router nélkül megy szépen minden. de a router nem tud felcsatlakozni a netre pedig ugyanazok a beállítások. régi 360T-vel simán ment így, úgyh foglalmam nincs miért nem jó :W

(#685) StSanya válasza b@lgo (#684) üzenetére


StSanya
őstag

Router firmware frissítés? (Vigyázz, volt A, B, D, és G alverzió is, és van valami di-524up jelzésű router is...)

"Használati utasítás amatőröknek való! A profik rengeteg ideig szívatják magukat, majd fórumoznak egy kicsit..."

(#686) b@lgo válasza StSanya (#685) üzenetére


b@lgo
csendes tag

sajnos már most a legujabb van rajta, legalábbis ha jól tudom. 3.13 (2009)
más ötlet?

(#687) StSanya válasza b@lgo (#686) üzenetére


StSanya
őstag

Hardreset a routernek, és újra config. Ha meg nem jó, nagy ívben kihajít...

Akkor a G-s alverzió lenne? Címkén ellenőrizd!

De azt próbáltad már, hogy mindkettő áramtalanítva van, s úgy hagysz nekik időt konnektálni?

"Használati utasítás amatőröknek való! A profik rengeteg ideig szívatják magukat, majd fórumoznak egy kicsit..."

(#688) b@lgo válasza StSanya (#687) üzenetére


b@lgo
csendes tag

a hardreset segített rajta, köszi a segítséget :R

(#689) dchard válasza joecontra (#677) üzenetére


dchard
veterán

Semmit nem tudok tenni ellene. Így ugye nem lehet hibát bejelenteni, hogy freki zavartatást látok, mert vissza fognak kérdezni, hogy szakad a vonal? ha azt mondom nem, akkor köszönjükahívását, ha azt mondom igen, akkor messze vagyok a központtól (ráadásul nem is szakad és ez a naplókból látszik) és leraknak 5megára.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#690) dchard válasza AstraCDX (#678) üzenetére


dchard
veterán

A routertech-es firmwareben két főverzióval frissebbek a hálózati meghajtók, mint abban a szoftverben amit most használsz. Biztosra veszem, hogy némi javulást ez már önmagában is kell eredményezzen.

A modem cserét azért helyeztem kilátásba, mert bár a TI7300-as platform amire a 380T épül, a maga idejében jól megépített platform volt, azért eljárt már felette az idő, a Broadcom chipsetes cuccok nagyobb és/vagy stabilabb sebességeket tudnak hozni, de a legfőbb különbség abban van, hogy a TI7300-ra épülő modemek ADSL interfészét semmilyen módon sem lehet finomhangolni, ami különösen probléma esetén nagy segítség tud lenni, több megabitet is lehet adott esetben nyerni ezzel.

Természetesen a routertech-es firmware-t teljesen máshogy kell felrakni, mivel az egy más platform.

"Három Modulation mode-al kísérleteztem, és készítettem képeket, de mint korábban írtam, az ADSL2, és az ADSL2+ eredményei (többszöri mérés után is) teljesen azonosak voltak, ezért csak egy képet tettem fel ."

Ez azt jelenti, hogy az ADSL2+ nem engedélyezett a portodon, különben magasabb becsült sebességeket kellene látnunk a képeken.

"Egyébként csodálkozom, hogy az alaphelyzetben ADSL2+, és 24Mbps képesnek hirdetett DSL-380T modem gyakorlatban nem lenne képes teljesíteni a gyári standardjait ?"

Én olyat még laborkörülmények között sem láttam, hogy egy ADSl2+-os modem összeállt volna 24mega vonalsebességgel. Ezt értsd úgy, hogy a DSLAM és a modem között 3 méter telefonvezeték volt. Asszem ennél ideálisabb körülményt nehéz elképzelni. Itt egyébként sem arról van szó, hogy "nem tudja", hanem hogy a vonali körülményekhez melyik modem mennyire jól alkalmazkodik. A régi 360R-ekben lévő trenchip a legszarabb minden szempontból, utána jön a Ti7300-as platform (360T/380T) ami már elég jó, de nem paraméterezhető, majd pedig a Broadcom chipsettel szerelt termékek (360R T1, 321B stb.) amik élből helyzeti előnnyel indulnak, mivel ugye a Telekomnál központi oldalon is Broadcom chipset van, ezért a két Broadcom cucc tud értelemszerűen a legjobban együttműködni, plusz még jól paraméterezhető is.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#691) AstraCDX válasza dchard (#690) üzenetére


AstraCDX
senior tag

Köszönöm a kimerítő választ . :R

Most az a kérdés, hogy melyik az a routertech firmware amit be kell szereznem, és hol találom azt meg .

Nézelődtem a routertech honlapon, de nem leltem ott nekem való anyagot .

Másik kérdés a firmware csere menete, erre hol találok útmutatót ?

Nálunk a központ oldal állítólag alkalmas az ADSL2, és ADSL2+ szolgáltatásra, de még nincs engedélyezve/beállítva .

Köszi !

Üdv.

Astra

(#692) dchard válasza AstraCDX (#691) üzenetére


dchard
veterán

routertech.org -on regelni kell addig nem látsz semmit.

Ez most a legújabb: RouterTech Firmware v2.95 Release (20110103)

Neked 1 port, non-wireless és nem Lite verzió kell, hogy Adam2 vagy pspboot loaderes azt megnézem, de ne várd, hogy leírjam a teljes frissítési lépéssort, majd próbálok linkelni leírást de az angol lesz.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#693) dchard válasza AstraCDX (#691) üzenetére


dchard
veterán

Lépj be a modemedbe telneten és add ki az alábbi parancsot:

cat /proc/ticfg/env

És másold be a kimenetét ide. Ebből meg tudom mondani, hogy milyen bootloader van a modemen.

Ezen kívül szükséged lesz még a RUC-ra amit bejelentkezés után innen tudsz tölteni:
http://www.routertech.org/viewtopic.php?t=1062
Ezt a progit ajánlom a frissítéshez is. Ez is meg tudja állapítani a bootloader típusát, de inkább menjünk biztosra a fenti parancs kiadásával.

Dchard

[ Szerkesztve ]

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#694) AstraCDX válasza dchard (#693) üzenetére


AstraCDX
senior tag

Íme a cat /proc/ticfg/env parancs eredménye :

BusyBox v0.61.pre (2008.01.24-01:49+0000) Built-in shell (ash)
Enter 'help' for a list of built-in commands.

# cat /proc/ticfg/env
BUILD_OPS 0x301
bootloaderVersion 1.3.7.15
ProductID AR7RD
HWRevision Unknown
MAC_PORT 0
MEMSZ 0x00800000
FLASHSZ 0x00200000
CPUFREQ 211968000
MIPSFREQ 211968000
SYSFREQ 105984000
PROMPT (psbl)
IPA 5.8.8.8
HWA_RNDIS 00:E0:A6:66:41:EB
HWA_HRNDIS 00:E0:A6:66:41:E1
HWA_3 01:e0:03:04:05:03
BOOTCFG m:f:"mtd1"
cpmac_phy 0
mtd2 0x90000000,0x90010000
mtd3 0x90010000,0x90020000
mtd4 0x90020000,0x90200000
mtd1 0x90020090,0x900a1000
mtd0 0x900a1000,0x90200000
vcc_encaps0 0.0
vcc_encaps1 0.0
vcc_encaps2 0.0
vcc_encaps3 0.0
vcc_encaps4 0.0
vcc_encaps5 0.0
vcc_encaps6 0.0
vcc_encaps7 0.0
MODETTY0 38400,n,8,1,hw
MODETTY1 38400,n,8,1,hw
usb_serial N/A
enable_margin_retrain 1
usb_vid 0x0
usb_pid 0x0
usb_man N/A
usb_prod N/A
eoc_vendor_id DLink
eoc_vendor_revision 20060126
HWA_0 00:19:5B:31:D9:16
eoc_vendor_serialnum 00:19:5B:31:D9:16
SerialNumber 00:19:5B:31:D9:16
modulation 0xffff
#

A fenti eredményben néhány helyen vigyorpofák jelennek meg, azt nem én tettem oda !

Hű ! Ez nekem nagyon kínaiul van, de érdekelne, hogy mi micsoda ! :K

Már letöltöttem a routertech V2.95 firmware-t, de nem mertem hozzáfogni a frissítési művelethez .

Kerestem de az oldalon sehol sem találtam a 380T-t a kompatibilitási listán . Vajon miért ?

Foghíjas inglish tudásommal a routertech oldalon jól olvashattam, hogy ennek firmware-nek a felrakása után a LED-ek nem biztos, hogy helyesen fognak működni ?

Üdv.

Astra

[ Szerkesztve ]

(#695) dchard válasza AstraCDX (#694) üzenetére


dchard
veterán

Ez alapján neked PSP bootloader-ed van, tehát ez kell neked:

1-Port non-wireless (psp bootloader):
http://www.routertech.org/download/file.php?id=1892

A RUC-cal lehet feltenni a letöltött firmware-t, de figyelj oda, hogy:

1. Az Annex B-s verziót rakd fel, mert a fenti zip-ben van annex A-s is
2. A kis méretű (2MB-os) fájlt rakd fel, ne a 4megásat!

LED-ből küldtem nekik listát, remélem berakták már a választható ledek közé. Ha nem akkor a ledek nem fognak működni.

Dchard

[ Szerkesztve ]

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#696) dchard válasza dchard (#695) üzenetére


dchard
veterán

Bocsi, nem a RUC-ra, hanem az RRT-re van szükséged a frissítéshez:

http://www.routertech.org/viewtopic.php?t=2395

Használhatod a wizardot is benne, az a legegyszerűbb.

Debrickelni is lehet, ha netán rossz szoftvert töltene fel az ember.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#697) AstraCDX válasza dchard (#696) üzenetére


AstraCDX
senior tag

Hali !

A szükséges anyagok, és alkalmazások már megvannak, de a művelethez gyűjtöm még az infokat, és az erőt . :DD

Akkor az RRT-vel végezzem a firmware cserét, és ne a cikkben leírt resetgombos feszültségaláhelyezős belépéssel ?

Un-brick az azonos az általad említett Debrickkel, vagy mit jelent egyik, és másik ?

Az RRT pdf leírása említi az Un-brick művelet lehetőségét, ez hasznos, ajánlott, vagy szükséges művelet ?

Mi a jelentősége ?

Ha esetleg sikeres a firmware csere művelet, de nekem mégsem tetszik, akkor visszaállítható az eredeti állapot, visszatehető a mostani firmware ?

Előfordulhat, hogy a firmware csere után hibásan működnek a LED-ek, vagy lehet, hogy mind sötét marad ?

Nagyon köszönöm az eddigi sok-sok hasznos infot ! :R

Üdv.

Astra

(#698) Neo85


Neo85
tag

Helló. Van nekem egy Dlink 360T A3 modemem és 15Mb netem, de a modem nem sinkronizál csak villog.Mit kéne beállitani a modem webes felületén hogy müködjön.

(#699) dchard válasza AstraCDX (#697) üzenetére


dchard
veterán

A ledek vagy nem vagy hibásan fognak működni. Emlékeim szerint a power és az ethernet fog működni, a többi nem, de nincs rá gari. Küldtem nekik ledes konfig fájlt 360T és 380T modemekhez nehyed éve, azt ígérték beteszik.

Most amúgy 2.95-re nekem sem sikerült frissíteni, illetve felmegy a firmware, fel is írja, de valamiért nem indul el. Nekem Adam2-m van, bár próbáltam mindkettővel. Nem tom mi a csöcs van.

Kicsit várjál szerintem amíg sikerrel nem járok.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

(#700) dchard válasza Neo85 (#698) üzenetére


dchard
veterán

Ha egészen biztos vagy benne, hogy már a szinkronizálás sem történik meg (én erre nem vennék mérget), akkor a következők lehetnek:

1. A modemed megadta magát.
2. Annex B területen próbálsz Annex A szoftvert használni vagy fordítva.
3. A mode kezelőfelületén az ADSL módot állítsd multi-mode-ba.

Dchard

A kitárulkozó idegenektől mindig elfog a hányinger. [Cornelius]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.