Várom a hozzászólásokat. csak hogy tudjátok, a story igaz, és rólam szól.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Átérzem a fájdalmadat, én 16 voltam, mikor anyám elment...
Részvétem!

Memento Mori!

Fogadd részvétem!

Nekem nincs egy éve hogy meghalt az apám. Én is emlékszem az egész előtte lévő napomra kb... Ha visszagondolok még most is beleborzongok. Az is nehezíti hogy teljesen váratlanul történt, így annyi minden van amit nem tudtunk még megbeszélni, elmondani egymásnak...

őszinte részvétem!!! ..nektek is coyote55 és adalbert1

IN GOD WE TRUST!

"Ilyen csak mással történhet meg..."

Basszus, milyen igaz. Én is így voltam, mikor meghalt a tatám, aztán rá pár évre a mamám is. Én anno (lassan 8, valamint 4 éve) fel sem fogtam, hogy mi történt, így könnyebben ment a felejtés. A legszebb az egészben az, hogy mikor mamám meghalt, aznap éjszaka mintha valaki oldalba lökött volna (jó értelemben, nem erősen, amúgy saját szobám, saját ágyam és zárható ajtóm volt, vmint az ötödiken laktunk, így tuti egymagam voltam, mikor ez történt), erre azonnal felébredtem, majd reggel pedig jött a hír... Mintha meglátogatott volna még egyszer utoljára. Kitartás, lesz még rosszabb is az életben sajnos, ennyit tudok mondani.

[ Szerkesztve ]

Köszönöm a részvételt. Gondoltam másokkal is meg kell osztanom. Azóta én lettem a család feje. Köszönöm jól esik. És mindenkivel együtt érzek akinek valamelyik szülője elment.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Fogadd őszinte részvétem!

Van aki segítsen ott a családod nekik is ugyan olyan rossz,tudtok egymásnak segíteni.
Szörnyű hogy 1x,2x mindenkinek át kell élnie eszt a fájdalmat az életben Az a nem mindegy hogy hány évesen.Soha nem jöhet ez jókor de ha egészen kicsi korunkba történik akkor talán nem tudjuk hogy mit veszítettünk egy apával vagy esetleg egy anyával,testvérrel......

[ Szerkesztve ]

Úgy érzem nagyon igazad van. Apámmal úgy érzem nagyon jól kijöttünk volna, mert nagyon jókat tudtunk viccelődni már 12 évesen. És most? Nagy lettem tudnánk focizni, irodájába felmehetnék leckét írni. Egyedül a sírja elé tudok járulni és tiszteletemet leróni. Annyira szörnyűű

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Minden esetre én köszönöm az írást.Rávilágítottál arra hogy az ember tényleg túl természetesnek veszi azt hogy minden rendben megy(legalábbis ilyen téren) .Nekem szüleim különváltak.Tudom ez nem olyan,de hidd el én sem találkozok valami hú de sokat apuval.De ezek után ma lemegyek és megnézem mi van vele.

Lassú a mobilinterneted? 4G/LTE antennák, közvetlenül raktárról ---> http://bit.ly/LTE_Antennak

Célom ez is volt, és mint amint az alcím is sugározza. Az ember nagyon sok mindent természetesnek vesz. Talán túl sok mindent. A legfőbbet is: Az életet. Pedig az élet ha elmúlik nem tudsz már siránkozni, hogy milyen jó lenne. Puff kész és vége van. Értékeld az életet amig még tudod, mert utána már hiába bánkódsz, hogy nem beszéltem eleget valakivel, nem voltam vele eleget, ha elmegy.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Részvétem!

Csak mással történhet meg:
Két hete megcsúszott az autó egy kanyarban!
Árokba csúsztam, a kocsi felborult!
Karcolás nélkül kiszálltam!
Ha nem használtam volna az övet könnyen lehet most nem írnák!

Szeretteinkkel soha nem lehet eleget beszélni,együtt lenni.Akármikor is történne egy ilyen tragédia úgy érezném hogy nem voltam eleget mellette.Még egyszer részvétem.Már több mint 2 éve történt Lassan elhalványul a fájdalom és látni fogod az élet jó oldalát is. Kitartás.

A rendőr szerint ha be van kötve, akkor sem élte volna túl. Azt mondta, hogy olyan mértékű volt az ütődés, hogy nemm..

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Lassan talán látom. Nemtudom majd egyszer talán sikerül. köszönöm ajókívánságokat. Nem azért írtam a cikket, hogy sajnáljatok vagy ilyesmi, hanem hogy rávilágítsak az életnek kicsit rosszabb dolgaira.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Reszvetem.

Nagyon szomoru es fajdalmas amikor egy szerettunk elmegy.
22-en lesz egy eve,hogy apukam meghalt, tenyleg az ember azt gondolja, hogy csak massal tortenhet meg
Kitartast kivanok, es sok boldogsagot.

"There is nothing permanent except change"

Sajnálom és részvétem!
Ma megnéztem 1-2 Youtube-os ... emlékére videót.Olyan embereket néztem akiket nem ismertem és már nem élnek sajnos A 3. videónál csak azon vettem észre magam,hogy könnyes a szemem.Néztem néztem a videókat és sok úgy kezdődött:1987,1989,1990,1991,1992..Élt 12,13,14,15...évet. Sok sok ember akik előtt még ott lett volna az élet,gyerekek...

[ Szerkesztve ]

Facebook: szerelem a négyzeten

Úristen, megnéztem én is pár ilyen videót, az élettől elment a kedvem...

Részvétem. Az ilyen fajta fájdalmak az emberi kötödésből, és a carpe diem (egyszer élünk) elvből adódnak. Az emberi kötödés az természetes, hisz kihez ragaszkodjon az ember ha nem a saját családtagjaihoz. Valahogy számomra furcsa, hogy az emberek természetesnek tekintik a születést, a halált meg már nem.

Ha az ember hisz a reinkarnációban, akkor ez a fájdalom mérséklődik, és a "találkozunk még" szlogen formát ölt. A távol-keleten például indiában a temetés nem gyászszertartás, hanem egy ünnep, amit azért tartanak mert az illető felszabadult földi béklyóiból. Pihen néhány napig, hónapig, évig, aztán folytatja földi utazását, már ha megint a földre tér vissza.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a materealisták (annak nevelnek az iskolákban) veszteségként értékelik a dolgot, az idealisták pedig úgy értékelik, hogy az illető ezen földi inkarnációja befejezödött, de semmi gond, majd lesz másik. Az is lehet, hogy a meghalt szülő legközelebb a saját fia gyerekeként születik újra. Persze lehet belőle akár kecske is, kinek mire van a fejlődéséhez szüksége.

Egyes Guruk azt tartják, az emberi létforma egy nagy kegy, egy nagy lehetőség, a tudatfejlődés utolsó előtti lépcsőfoka, kár elpazarolni, visszaélni vele meg pláne.

Peace.

[ Szerkesztve ]

Ha saját szívedben nem találsz békét, nem fogod azt megtalálni a világon sehol. (SCKG)

Szia! Elolvastam az írásod és a baleset leírásánál bevillant hogy ezt sajnos láttam, aznap nem sokkal a baleset után mentünk arra a feleségemmel. Nagyon megrázott minket akkor amit láttunk és azóta sem felejtettük el. Most így kellett megtudnunk hogy két gyereket hagyott hátra. Azóta én is apa lettem és igyekszem vigyázni magamra. Sok erőt kívánok neked és biztos hogy Apukád büszke lenne rád amiért nem adod fel.

Őket is hazavárták,de soha nem tértek haza

Facebook: szerelem a négyzeten

részvétem!
de kitartás!

Nekem nagyapám halt meg tavaly,születésnapom után 5 nappal,ő születésnapja után 1 nappal :S Szívroham... :S Buszon utaztam,és pont mellettünk ment el a mentő ami érte ment Egyből éreztem hogy valami gond lehet,de a másik nagyapámra gondoltam,mert Ő öregebb és már beteg is(Ő még él,de ha elveszítem akkor nem tudom hogy mit csinálok....annyi mindent mesél a 2VH.ról,a fogságáról...órák hosszat el tudunk beszélgetni.)

Minden este hálát adok az Istennek,hogy a szüleim élnek!

Az érzés szörnyű. Tudjátok ahogy ezt az írást csináltam nem sírtam. Most hogy olvasom a hozzászólásokat viszont igen. Tudjátok apámat szerettem. Ha. Milyen jól hangzik mindenki szereti az apukáját. Más ember vagyok mint voltam. Ha nagyon hívő lennék azt mondanám, hogy jobb helyen van. De nem tudom. Nem ad vígaszt semmilyen vallás sem. Valahogy nem tudok hinni. Elvesztettem a hitemet. Azt hittem fönt igazságosak csak aztán nagyon becsaptak. Ugye persze úgy nem lenne értelme az életnek, hogyha az embernek az szerint lenne a sorsa, hogy jó e vagy nem. Mennyire jó lenne. Ki döntené el? Jó e vagy rossz e? Valahogy úgy érzem űr van a lelkemben. Együtt tudok érezni másokkal, amióta apám elment. Amikor megnéztem a képeket a balesetről, nem tudtam megszólalni. Voltam olyan hülye, hogy megnéztem őket. Ott volt apám.. Erre még gondolni is rossz.

Csakhogy egy kicsit ismerjétek apámat. Jó ember volt. Normális állampolgár volt. Amikor volt még 3 éve Erdélyben az a nagy áradás, ő kiment, és saját meg alapítványi pénzen vett gumicsizmát, és megcsináltatott egy hidat. Szerette a horgászatot. Talán írok majd még cikkeket, de nem tudok miről. Azt hiszem érzéseim, mégha palástolva is, de benne vannak ebben a szövegben.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Részvétem

Lenovo E430C; Xiaomi 13 ; Bianchi campione del mondo 1974

Részvétem. Nekem tavaly októberben volt egy éve, hogy meghalt édesapám. A későbbiek során az ember már másképp gondol rá, meglátod te is. Mindenkinek eltérő, hogy mennyi időre van szüksége, de eljön majd az, mikor már kevesebb keserűséggel és fájdalommal jut eszedbe Ő!
Próbálj meg úgy élni, hogy büszke lehessen rád!

Egy igen szép dal, érdemes meghallgatni: [link]

when the sun shines, we'll shine together

Köszönöm. A dal tényleg szép.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Itt a baj,hogy csak ilyenkor gondolunk bele,milyen lenne ha...
Bevallom eddig nekem se fordult meg a fejemben ilyesmi,hogy egyszer csak nem jön haza és nem lesz többé,pedig minden nap benne van,hogy ez megtörténhet!Mióta elolvastam

Facebook: szerelem a négyzeten

Bocsi csak elment az áram

Mióta elolvastam ezt a történetet,azóta még azt is kétszer meggondolom,hogy hogyan köszönjek el tőle,ha elmegy van én megyek el otthonról!Köszönöm szépen neked Bilibuli,hogy megírtad ezt a történetet!!Sok mindent átértékeltem,mióta elolvastam és szerintem nem csak én vagyok így ezzel!
Ha valaki ismeri az előadót szám címét akkor kérem írja meg privibe

[ Szerkesztve ]

Facebook: szerelem a négyzeten

Köszönöm. Remélem tényleg aki elolvassa átértékeli az életet. Én így jártam. 15 éves vagyok, apa nélkül. Bár tudom, hogy valakinek sokkal rosszabb, ez nem tölt el túl nagy boldogsággal. Nagyon köszönöm a kommenteket, de remélem az igazi célt elértem azzal, hogy megírtam ezt a történetet. A cél pedig: Sokminden természetes. Most már értékelem az életet anyámat és öcsémet, hiszen nekem csak ők vannak. Akinek meg élnek még a szülei. Adjon hálát a jó Istennek, hogy ez így van. Ne tudjátok milyen amikor nem.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Előbb-utóbb mindenki megtudja,hogy milyenérzés,ha elveszíti a szüleit!CSAK az nem mindegy,hogy ez hány éves korában történik!!!Ha például valaki még csak 1-2-3 évesen veszíti el az Édesapját,akkor ő nem is emlékszik rá!13-14-15 évesen érzi az ember a legjobban az Édesapja hiányát és elvesztésétÉs van egy másik véglet,ha már az illető 35-40 éves és már saját családja van és már ő is apa,akkor megint másképp tekint az Édesapja elvesztésére.

[ Szerkesztve ]

Facebook: szerelem a négyzeten

Részvétem a cikk írójának. Belegondolni is rossz, hogy milyen érzés lehet elveszteni egy szülőt.

Voltál vele horgászni? Na, azt írd le! Olyan mélységig, hogy ott ültetek csendben, néha erről-arról beszélgettetek, de többnyire nem is szóltatok. Csak ott voltatok egymásnak, s ez szavak nélkül is nagyszerű érzés. Mert az. Igaz? Én sokáig dolgoztam sírkövesként. Rengeteget hallottam a halálról, sokszor tevékenyen részt vettem temetéseken, de csak egy faládát fogtam a kezemben. Hiába tudtam, hogy mi van benne, törekedtem arra, hogy ne kelljen átélni a gyászolók fájdalmát. Az apámat 53 éves koromban veszítettem el. Hidd el, akkor se volt könnyebb. Néhány hónapig fekvő beteg volt, az utolsó napokban már nem lehetett lehúzni a lázát. A szemem előtt halt meg. Ma is érzem azt a forró, de már élettelen testet. Egy évig mindennap eszembe jutott. Később előfordult, hogy szinte nevetgélve meséltem a temetését, máskor pedig csak az ott elhangzott nóta jutott eszembe, máris kicsordult a könnyem. Soha nem fogod Te sem elfelejteni, de később már kevésbé fáj.

Nagyon igazad van. Ott ültünk és maga az érzés volt a jó, hogy apa-fia együtt csinál valamit. Nem gondoltam akkor, hogy ez olyan különleges dolog. Azóta nem igazán horgásztam, pedig már több mint 2 éve. Elhiszem, hogy nem szeretnél azonosulni azokkal, akiket látsz egy temetésen. De hogy is mondjam.. Apám halála nagyon sok mindenre megtanított az életben. Viszont most sem találok egy vigaszpontot. Vajon miért élünk? Élünk és meghalunk. És ez ne vegyétek depressziósnak, de tényleg nem tudom, hogy miért kepesszek, hogyha egyszer vége. Egyedül talán az vigasztal, hogy mindenkivel ez történik. És mi marad? Hát semmi. Egy idő után a fényképek is elporladnak, még az a dolog is tönkremegy ami utolsóként őrizte meg nevünket a földön. Elfelejtődünk. Elfelejtődök én, apám és mindenki. Nem találok olyan kapaszkodót az életben, amire azt mondanám, hogy na akkor boldogan megyek a halálnak. De nem.

Félek. Félek, hogy velem is ez lesz. A feledés homályába merülök. Vajon az ember miért több mint adott esetben egy állat? Ha már kimegyünk az utcára, akkor azt látjuk, hogy állatok is elpusztulnak. Nem vagyunk annyira szomorúak. Miért? Mi sem vagyunk olyan sokkal különbek. Belőlük lettünk. Mindenki egy volt anno, de már elváltunk. Vajon van e az emberben, egy plusz dolog? A lélek? Van e bennem vagy benned? Nem tudom. Senki nem ad választ. Senki nem is fog. Mert mindenki mást hisz. Hiába.. Én már csak ilyen szkeptikus vagyok. Ha valami nyugodalmat adna, hogy apukám jó helyen van, nem lennék ennyire szomorú.Talán ha elolvassátok ezt itt talán kicsit változik a véleményetek

Két kis magzat beszélget egy anya hasában:

-Te hiszel a születés utáni életben?
-Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
-Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézn e ki?
-Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni,és majd a szájunkkal eszünk.
-Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk . De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

-De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
-De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben. -Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
-A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
-Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
-Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
-No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

[ Szerkesztve ]

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

És ezt te miből gondolod? Lefogadom még családod sincs.

***

Egy másik cikkre reagáltam ezzel, de ide is passzol: "Sok esetben nem tudunk változtatni a történéseken, de ugyanazt megélhetjük jóérzéssel, vagy feszülten, indulatosan, letargikusan. Az érzelmeinkre tudunk befolyással lenni. És ez a lényeg!" Nyilván nem úgy értem, hogy egy halálesetet jóérzéssel élhetünk meg. Emlékszem még a gyerekkoromra, amikor néha belegondoltam a halálba. Abba, hogy kész, vége, tovább nincs semmi. Iszonyatos érzés volt. Kétségbeejtő. Azóta se változott gyakorlatilag semmi, de lelkileg már jobban elfogadom. Nem tehetek mást. Aki született, az meg is fog halni. Ez nem lehet vita tárgya, ez tény. Ez persze nem indokolja, hogy ne élvezzük ki azt az időt, ami a születés és a halál között nekünk adatott. Főleg azért, mert nem tudhatjuk, mennyi ez az idő. Én már betöltöttem az 56-ot. Jó esetben is kb. 30 évvel kalkulálhatok. Ettől legyek depressziós? A francokat! Ha nem lennék egyértelmű, mondok egy példát. Néhány éve történt: Már a lányom nem lakott velünk, a fiam is Pestre költözött. Következő nap dolgozni kezdtem, de kellett volna segítség. Jött a feleségem, kérdezte, segítsen-e. Nem válaszoltam, csak elkezdtem sírni. Pedig mi történt? Kirepültek a gyerekeink, elkezdték az önálló életet. Ez egy szülőt boldogsággal tölt el normális esetben. Néhány nap után túltettem magam az önsajnálaton. Lélekben kell helyretenni a dolgokat! Tizenöt évesen ne az élet hiábavalóságán töprengj, hanem lásd az előtted álló lehetőségeket. Az idő így, vagy úgy eltelik. Akkor inkább jól teljen el!

Érdekes felvetés. De ha énis azt veszem észre, hogy az idő megállíthatatlan kereke forog? Azért tanulok, hogy dolgozhassak. Azért dolgozok, hogy a gyerekem tanulhasson hogy Élhessen. És megöregedek, és mindenkinek a terhére vagyok. Igen túl pesszimista szemléletmód. Valahogy nem tudok optimista lenni. Talán az én hibám. Talán nem. Ne gyötrődjek ilyen gondokkal? Ha azt mondod/ja hogy ennyi idősen is ezeken gondolkozott/tál, akkor én miért ne? Tudom, hogy értelmetlen. De amikor ránézek anyura, néha eszembe jut, hogy lesz amikor nem lesz. És akkor borzasztó szomorúság fog majd el. Akkor már nem lesz ekkora szükségem rá mint most, de azért nagyon fog hiányzoni. Szeretem.Az élet túl ágas bogas, hogy az egyszeri ember kifürkészhesse. Elég ha csak megérti.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Szia Bilibuli. Részvétem.

Nem is tudom, mit írhatnék...Tudod mi sorstársak vagyunk vagy ,hogy is mondják ezt.
Nekem is meghalt az édesapám, én akkor 8 éves voltam.

Persze neked ez sokkal nehezebb és rosszabb,tudom. Én akkor szinte fel se tudtam fogni mi történik, ahogy te sem, de te majdnem kétszer annyi idős vagy mint én voltam akkor.
Neked sokkal több emléked van apukádról, sokkal erősebb volt a kötelék.
Nehéz, kemény dolog ez. Az ember tehetetlen és dühös, aztán sokáig azt várja,hogy egyszer csak belép az ajtón az akit nem rég elvesztett.

Ez nagyon nehéz. Ezen más nem nagyon segít, csak az idő...
Bár miközben ezeket a sorokat írom, én is gombócot érzek a torkomban, pedig 26 éves vagyok és messze nem volt mellettem apukám annyit mint melletted...

Sok erőt és kitartást kívánok nektek! Gondoljatok a szép emlékekre!
Még nagyon sok szép dolog vár rád(rátok)!

Sok mindent természetesnek veszünk,csak tudjátok a halált valamiért nem. Pedig az is az.
Persze nem mind1,hogy mikor és milyen körülmények között következik be.

Fentebb lévő hozzászólásodban írtad,hogy nem tudod mi az élet értelme..élünk-meghalunk. Mi marad utánunk?
Olyan emberek, barátok akik nem felejtenek el, és esetleg egy fórumon képesek leírni azt,hogy a személyünk, szeretetünk,jelenlétünk hiányába majd belepusztulunk.

Akit szerettek, soha nem fogják elfelejteni...ez igaz édesapádra is rád is. Mindenkire,bárkire akit valaha szerettek.

[ Szerkesztve ]

https://www.hasznaltauto.hu/szemelyauto/mazda/mx-5/mazda_mx-5_coupe_1.8i_16v_revolution-20518846#sid=b13b1a91-1e0f-480c-b898-8b9bfb218ee3

Nem törvényszerű, hogy az öreg terhére legyen a családnak. (Ha legközelebb megszólítasz, nem kell kerülnöd a tegezést. Személyes kapcsolatban sincs kifogásom, a Neten pedig természetes) Van egy olyan érzésem, hogy túl sokat vagy egyedül. Vannak testvéreid? Vannak barátaid? Közel áll hozzád valamilyen sport? (csapatjáték) Szeretsz utazni? Esetleg külföldre is. (van kivel menned?) Nem a tengerpartra, inkább keletre. Erdély, Ukrajna. Amit a tanulásról, a dolgozásról írtál, az úgy is van. Mivel az életünk korlátozott, a gyerekeinkben tudjuk tovább örökíteni az életet. Igaz, ők nem mi vagyunk, de csak ez a lehetőségünk van. A feleségem 17 éves korában vesztette el az anyját, felkészületlenül szakadt a nyakába a háztartás, a testvéréről való gondoskodás, az iskola, a munka. Amikor megismerkedtünk, negyven éves koráig akart élni. Aztán erről meg is feledkezett. A fiam barátnője 13 évesen az anyját, 18 évesen az apját, 20 évesen a nagymamáját vesztette el. Nem szeret abban a lakásban élni, amelyikből mindhárman kihaltak, de ma már lelkileg rendben van. Elhunyt szeretteink emléke nem indokolhatja a saját életünk tönkretételét. (nem találtam enyhébb kifejezést)

[ Szerkesztve ]

Kedves M3tr0!

Köszönöm részvétedet, célom, mint többször is kifejtettem nem az, hogy magamas sajnáltassam, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen csak ismerjék meg az emberek az én történetemet is.. Bár igazából..

"Akit szerettek, soha nem fogják elfelejteni...ez igaz édesapádra is rád is. Mindenkire,bárkire akit valaha szerettek."

Talán igazad van. Bár az emlék halványul és nem biztos, hogy mindent el tudok majd mondani a fiamnak. Akit majd talán érdekelni fog a nagyapja.. Nem tudom tényleg nem tudom..

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)

Kedves Potyautas!

Nem vagyok sokat egyedül, csak van időm gondolkozni, amig Santana megy a fülesemben a héven. Sokmindenre jó a hév. Emberek jönnek mennek. sokat gondolkodtam. Meg hazafele séta. Amit az első felében írtál az tökéletesen így van. Azaz mindenem megvan. Nem panaszkodhatom, anyum jól keres vannak barátaim, és sportolok. Megvan minden. Sajnos nálam is vannak sokkal rosszabbak, akik korábban többet vesztettek el a családból. Lassan én leszek a családban a családfő férfi, mivel nagypapám már csak 1 él..

Köszönök minden írást. Bocsánat, hogyha csak későn váalszolok, csak sok a suli.

"Az élet egy kurvaszar játék.. De a grafikája nagyon ott van" ;)