19 évesen most 1 hete lett vége az első kapcsolatomnak, ráadásul engem dobtak. Kegyetlen és kérlelhetetlen az a fájdalom, amit ilyenkor az ember érez akkor, és ami vissza-vissza néz, amikor pl. az ember egy olyan hely, szag, esemény, stb. mellett megy el, ami rá emlékezteti. 1 hete nem hitem volna el, most már elhiszem, hogy idővel jobb és könnyebb lesz, az ember pedig nem fog minden ilyen jellegű gondolatától beleborzongani.
A te történetedet olvasva amúgy meg abszolút nem kár, hogy annak a kapcsolatodnak vége lett. Persze az ember valahol sajnálja, de az azért érződik az írásodból, hogy a helyére tudod tenni ezt a dolgot.
„Így száll hát sírba a szabadság... tapsvihar közepette.” /Star Wars Episode III/
