Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#251) Thocy a ZAGY válasza peet2107 (#250) üzenetére


Thocy a ZAGY
tag

Örök igazság, hogy ha egy ennyi ideje megjelent telefon alatt ilyen kevés a hozzászólás, az általában azért lehet, mert viszonylag kevesen veszik az adott készüléket, vagy nincs vele probléma. Olykor a két ok együtt, ami feltehetőleg a valóság. Így egyrészt viszonylag kevés a tapasztalat, másrészt azt jóval kevesebben osztják meg.

A kérdésedre is válaszolva, eddig sok negatívumot nem láttam itt felsorolni, a telefon hozza egy tisztes középkategória felső felének színvonalát alapvetően mindenben. Én Samsungról váltottam, nem bántam meg, pedig azzal sem volt sok problémám, csak nagyobb kijelzőre volt szükségem, amit az XA2 Ultra viszonylag kevés kompromisszummal megadott.

De a legjobb, és van rá lehetőséged, akkor kicsit tapogasd meg mindkét telefont, hogy neked személy szerint melyik fogása vagy menüje jön be jobban.

Amúgy a Sony az XA2 szériára három év gyártói támogatást ígért (nem feltétlenül kap meg minden android főverziót, de a biztonsági frissítéseket igen), cserébe fenn van a Google által ajánlott céges telefonok sorában is.

Más kérdés, hogy a biztonsági frissítéseket nem havonta, hanem 3-4 hónapot összevonva kaptam eddig, de a semminél ez is jobb.

A legtöbb ember nem jut el a ''Miért pont Én?''-től a ''Miért ne?''-ig.

(#252) Papooo válasza Thocy a ZAGY (#251) üzenetére


Papooo
senior tag

A mai csájnafon világban sajnos drága a készülék, ebből is adódik, hogy kevesen veszik.
A pénzesebb rétegnél meg ugye a samu és az alma a menő.

Ha nem tudsz olvasni, ne várd hogy visszaírjak.

(#253) Crabface


Crabface
senior tag

Én is a kijelző miatt választottam a telefont, nameg a hardver sem olyan gyenge benne. Oneplus 3-at cseréltem le erre és a hétköznapokban nem lassabb, mint a Snapdragon 820 szerintem. Az, hogy a tárhely nem ufs az jobban zavaró. Viszont az akkuidőm az nekem tökéletes. Nap végére marad benne majdnem 50% minden nap, amikor már a Oneplus 20 alá is beesett (amoleddel). Design szerintem 5 csillag. Kamerák nekem elegek. Szoftver, jó, hogy minimalista. Dualsim+microsd ez is hasznos. :K

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#254) nova001


nova001
senior tag

sziasztok

xpera x-ről érdemes váltani xa2-re ? :) pro kontra jöhet bátran

(#255) Crabface válasza nova001 (#254) üzenetére


Crabface
senior tag

Nagyobb kijelző, nagyobb akksi, több memória, kamera ugyanaz szerintem viszont elöl van második széles látoszögű kamera pluszban és vaku is, Frissebb android és még egy főverzió minimum. Soc lehelletnyivel talán gyengébb... talán, de modernebb (LTE, bluetooth, ) és kevesebbet fogyaszt +Type-C

Jahogy a simát kérdezed? Öhm... Akkor passz :DDD Az előlapi kamerákat és a plusz 1gb memóriát leszámítva, mondjuk igaz amit írtam.

[ Szerkesztve ]

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#256) Crabface válasza L'FeyElllek (#248) üzenetére


Crabface
senior tag

Hangalapú bevitel megy mindenhol, csak fel kell rakni a Google billentyűzetet. Nem kell alapértelmezetté tenni, csak engedélyezni.

Kamera alkalmazás szerintem nem változtat sokat. Majd talán a Pie update hoz finomíást a kamera szoftverben is.

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#257) szaboagi


szaboagi
újonc

Sziasztok!

Másnál is előfordult már, hogy a képek bal széle kicsit homályos, elmosódott?
Tudja esetleg valaki, hogy ezt mivel tudom kiküszöbölni vagy egyszerűen rossz a kamera?

[kép]

[kép]

Köszönöm a válaszokat!

[ Szerkesztve ]

(#258) Lalikiraly


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Sziasztok!

Lenne egy technikai kérdésem.

Páromnak van egy XA2-je.

És nem lehet valahogy beállítani, bekapcsolni azt a funkciót, hogy egy üzenet érkezésekor, pl messenger a kijelző is felvillanjon? Mert még maga a led is később szokott elkezdeni villogni.

Van rá ötlet valami?

Előre is köszi :)

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#259) Steve198310 válasza Lalikiraly (#258) üzenetére


Steve198310
őstag

Szia

Messenger értesítés beállítások

De az összes alkalmazásra be lehet állítani értesítést : Alkalmazások és értesítések/ Értesítések beállítása / Értesítések vagy Értesítések megjelenítése

"Hülyékkel nem érdemes vitatkozni.. Csak lesüllyedsz a szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal"

(#260) Crabface


Crabface
senior tag

Ambient display szerintem, nincs a gyári romban.

Személyes észrevétel: Minden értesítés rezeg rendesen (mintha a lábamat akarná eltörni), kivéve a Messenger (Facebook) ott bejövő üzenet esetén éppen csak megmozdul a vibramotor, ha nem asztalon van a telo tok nélkül észre sem venni a rezgést. Ez másnak is így működik?

[ Szerkesztve ]

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#261) Lalikiraly válasza Steve198310 (#259) üzenetére


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Megpróbáljuk, köszi :)

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#262) Lalikiraly válasza Crabface (#260) üzenetére


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Pároménál dettó!

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#263) Crabface


Crabface
senior tag

Official TWR: [link]

Official Lineage 15.1: [link]

:C

[ Szerkesztve ]

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#264) Papooo válasza Crabface (#263) üzenetére


Papooo
senior tag

Úgy látom, a két sim kezelését még mindig nem tudták megoldani benne.
Nekem néhány hétig fent volt az XA2-mön, de leszedett magának egy frissítést, amitől bootloopba lépett, akkor kukáztam.
Pár hónap és kijön az android 9.

Ha nem tudsz olvasni, ne várd hogy visszaírjak.

(#265) Kóborfarkas válasza Crabface (#256) üzenetére


Kóborfarkas
csendes tag

Szia, a google hangbevitel engedélyezve van, ennek ellenére nem képes ( KIZÁRÓLAG) a facebook messengerben felismerni a hangot, mindenütt másutt működik.

xperia támogatás javaslata, hogy a fejlesztőnek (Zuckerberg elvtárs?) jelezzem a gondot. :Y

További gondjaim:

az antennája számomra úgy tűnik, gondokkal küzd: a hívásaim 50 százalékánál 5-6 perc után lebont a vonal.

az OTP Smartbank alkalmazásban ha regisztrálok a netbank folyószámlámhoz, bár érzékeli a netbank a regisztrálást, de nem aktívként. S ha jól értem, a telefonon kéne valamit állítani ahhoz, hogy engedélyezze az aktiválást. A telefonon minden hozzáférést engedélyeztem az alkalmazásnak, mit tehetnék még?

Ami tetszik: nagyon jó az üzemideje valóban. Amikor már csak 15 %-on van, akkor is full üzemmódban is még kb. annyit bír, mint Z3 kompakt 30 % on. Staminát nem is próbáltam még!

Gyönyörű kinézetre, s a kijelző is szép.

Szerintem nagyon jó az ujjlenyomat olvasó, nekem szinte minden esetben egyből működik.

A hangja is jó erős.

Jó gyors, Z3 Compact is az volt, de ahhoz képest is nagyságrendekkel gyorsabb.

A kamerája viszont - átlag felhasználói tapasztalatom - igencsak átlagos, minden vele kapcsolatos marketing fordulat ellenére.

A múltkor említettem, hogy egy téma alkalmazáskor egy idő után a témához kitalált jópofa alsó stilizált vezérlőgombok visszaállnak a hagyományos kocka háromszög gömb jelekre.

Nnna, rájöttem, hogy akkor történik ez, ha a kisegítő lehetőségeken belül a nagyítási lehetőségek bármelyikét engedélyezem. Ha kikapcsolom, visszajönnek a jópofa gombok.

Gondolom, itt is a fejlesztőknek kéne írnom a bug miatt. Xperia téma...

[ Szerkesztve ]

Ami igazán fontos, pénzért nem kapható. Kishazánk Kína külvárosának félreeső peremkerülete. Hol éltek, ezt se tudtátok? Megint lefeküdtünk a ruszkiknak, b-nak is minket

(#266) Crafter32


Crafter32
őstag

Sziasztok.

XA2 vagy XZ1c t választanátok inkább? MM ban garanciális XA2 90 ezer, Partnerotól a XZ1c 100 ezer. Kicsi méret nálam előnyös.

(#267) L'FeyElllek válasza Kóborfarkas (#265) üzenetére


L'FeyElllek
lelkes újonc

Újabb észrevételem:

Már említésre került, hogy a hálózatról hívás közben leakad. Nekem rendszeres, napi 5-10 hívás mellett heti 4-5 alkalom, hogy vagy teljesen megszakad a vonal, vagy a hívó fél nem hall engem. 2-3 perc telefonálás után.
Igencsak idegesítő.

Amúgy most nagyon klassz Tri Flat premium témát adott ki rá Xperia Longue developcenter a hétvégén.

(#268) Crabface


Crabface
senior tag

Lesz két hátlapra ragasztható famintás skinem feleslegbe. Valakit érdekelhet? Egyik matt fekete a másik juhar.

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#269) Spett14 válasza Crabface (#268) üzenetére


Spett14
tag

Szia! Engem érdekelne!!! Sima XA2 vagy Ultra?

(#270) Crabface válasza Spett14 (#269) üzenetére


Crabface
senior tag

Jaigen az lemaradt. XA2 Ultra mindkét skin.

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#271) Spett14 válasza Crabface (#270) üzenetére


Spett14
tag

:( Az nekem nem jó! Sorry

(#272) Thocy a ZAGY válasza L'FeyElllek (#267) üzenetére


Thocy a ZAGY
tag

Mielőtt visszaviszed a telefont, nézd meg, hogy a füleddel nem kapcsolod-e be véletlenül telefonálás közben a mikrofon némítást. Nekem olykor sikerült az elején amikor még nem figyeltem erre, aztán anyáztam én is meg a hívó is, hogy miért nem hallanak engem. Most már óvatosabb vagyok addig, amíg nem kapcsol le a kijelző a hívás során. :)

A legtöbb ember nem jut el a ''Miért pont Én?''-től a ''Miért ne?''-ig.

(#273) Spett14 válasza L'FeyElllek (#267) üzenetére


Spett14
tag

Milyen szolgáltatónál vagy és helyileg merre?
Én rózsaszín vagyok és főleg kisvárosban, de a hívásmegszakadások városon kívül jellemzőek. A szolgáltatóval kikapcsoltattam már mindent, telót többször újrahúztam, de semmi.
Már szervizen gondolkozom, de várom a 9-et is.

(#274) dbs87 válasza Thocy a ZAGY (#272) üzenetére


dbs87
újonc

Valóban elég könnyen sikerül némítani a telefont hívás közben - valahogy a közelségérzékelő hiperérzékeny. És nemcsak ez, hanem relatíve kis szögben megdöntés hatására is azonnal megy a képernyő fekvő módba. Egy kicsit zavaró, de lehet velük élni.

(#275) L'FeyElllek válasza Thocy a ZAGY (#272) üzenetére


L'FeyElllek
lelkes újonc

Látod, erre nem gondoltam, pedig kézenfekvő. Megnézem majd, köszi.

Hosszú távú használat rezümém:

Nagyon szeretni való, örömtelien jó kézbe venni a külleme, még épp elfogadható mérete, eredeti kijelzője miatt. Nekem egy ilyen társ kell.

Nagyon gyors, nekem, kapkodó idegbetegnek (nemsoká papírom lesz róla...) nagyon bejön.

Az akksi idő, az igen, tök megnyugtató, hogy nem kell óránként néznem, bírja-e még naftával. Mert bírja.

A hangerő is ütős.

Egyedül a kamera, amitől többet vártam. (Headset kezelés, még ami olyan, hogy nincs smart gomb. E téren nem hasonlítom inkább Z3 C-hez. (Amit természetesen továbbra is használok.)

Hosszútávú stratégiám: hadd forrjon még ki a kétkamerás csúcstecnológia, és menjen le az ára... Addig ez a telefon minden más oldalról beváltja a hozzá fűzött reményeimet.

Ha nem akad le telefonálás közben... (ezt még fentiek fényében tesztelgetem.)

Uff, én hsz-eltem.

(#276) L'FeyElllek válasza Spett14 (#273) üzenetére


L'FeyElllek
lelkes újonc

tré mobil, Budipest, bel - és külváros.

Nekem azért ennyire nem necces. S mondom, 2-3 perc után jön elő, de ezt a némítós cuccot ellenőriznem kell majd legközelebb...

[ Szerkesztve ]

(#277) Steve198310


Steve198310
őstag


Van benn nafta

"Hülyékkel nem érdemes vitatkozni.. Csak lesüllyedsz a szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal"

(#278) L'FeyElllek válasza dbs87 (#274) üzenetére


L'FeyElllek
lelkes újonc

Nagyon köszönöm a tanácsot: valóban okosfejem okozta okostelóm némaságát: beszéd közben valahogy sikerült bekapcsolni a mikrofon tiltást. Számomra jó hír, mert rendszeresen előadtam eleddig.

Ami viszont meglepetés, amit remélek, csak engem lepett meg:

Az ismertetők alapján én úgy hittem, hogy az XA2 alapból dual simes, vagyis minden készülék kezeli a memkari helyére téve a második sim-et. Na, addig bajlódtam ma azzal, hogy hogy tegyem be a memkarim helyére a másodikat, míg utánaolvasva sikerült rájönnöm, hogy amit én vettem tré mobilnál, az nem dupla simes. Bár függetlenül árulják, de nem azért mert dual. És a memkari tálcájába nem is lehet beletenni a sim kártyát..

Úgy érzem magam bámul mint egy borjú az újszülöttre :C

[ Szerkesztve ]

(#279) Steve198310


Steve198310
őstag

Azt vettem észre ha fekszik az asztalon szinte érzéketlen az érintő. Csak nálam vagy többen vagyunk?

"Hülyékkel nem érdemes vitatkozni.. Csak lesüllyedsz a szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal"

(#280) Papooo válasza Steve198310 (#279) üzenetére


Papooo
senior tag

Nálam semmi probléma vele.
Bezzeg a wifi!
Bő egy perc, mire megtalálja a hálózatokat, addig az előző aktivitás helyén lévő hálózatokat mutatja.

Ha nem tudsz olvasni, ne várd hogy visszaírjak.

(#281) Steve198310 válasza Papooo (#280) üzenetére


Steve198310
őstag

Az meg nálam frankó

"Hülyékkel nem érdemes vitatkozni.. Csak lesüllyedsz a szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal"

(#282) Crabface


Crabface
senior tag

Wifi gubanckodott sokat nálam is. Képernyő érzékenysége sem volt tökéletes. Szomorú szívvel megváltam tőle... Ismerőshöz került, hogy meddig az már nem rajtam múlik. Nagy élmény volt, de több volt a "de" a használat közben, mint az "ez igen"... Külsőre istencsászárság, akku is jó volt... De nálam itt kifújt az újdonság varázsa után.

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#283) Papooo válasza Crabface (#282) üzenetére


Papooo
senior tag

Anno csak azért vettem meg, mert 30-ért jutottam hozzá.
Olyan sikeresen frissítette magát a rendszer, hogy csak teljes Emmás újrahúzás segített.
Persze azóta már eljátszotta velem is, hogy a feltett LineageOS, olyant updatelt, hogy csak az Emma segített.
Összességében jó teló, de ha valaki elém állna, hogy ad helyette egy Cubot King Kong 3-at, már nyomnám is a kezébe.

Ha nem tudsz olvasni, ne várd hogy visszaírjak.

(#284) Crabface válasza Papooo (#283) üzenetére


Crabface
senior tag

Nekem Ultra volt.

Továbbra is van Ultrához két Famintás skinem, ha valakinek kellene. :)

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#285) Papooo válasza Crabface (#284) üzenetére


Papooo
senior tag

Nekem mezei xa2 van.
Szeretek a telókkal custom romot használni, de ehez nincs normális.
Amennyiben mégis jól működik, az első vagy a második frissítés bootloopba vágja, és lehet újra feltenni a gyári romot.
Twrp-vel még nem sikerült olyan backupot csinálnom, amit vissza lehetett volna normálisan állítani.
Nem valószínű hogy az én nyomiságom miatt, mert még Htc Heroval kezdtem a droidozást, android 1.5 alatt.
Ha ugyanazt a telót (kasztni, navigörgő) újra kiadnák mai belsővel, szerintem kövérre keresnék magukat.

Ha nem tudsz olvasni, ne várd hogy visszaírjak.

(#286) Spett14


Spett14
tag

Vízállósági teszt:
Tegnap este 2,587 másodpercre a telefon víz alá merült a kádban.
Még működik.

(#287) Steve198310 válasza Spett14 (#286) üzenetére


Steve198310
őstag

:Y

"Hülyékkel nem érdemes vitatkozni.. Csak lesüllyedsz a szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal"

(#288) Papooo válasza Spett14 (#286) üzenetére


Papooo
senior tag

Blackview Bv5000 volt az előző telóm.
Jópárszor megjárta a kád vizét.
Egyszer bealudtam ázás közben úgy hogy rámhűlt a forró fürdővíz, akkor minimum 20 percet úszkált.
Jó ez az xa2, de amint lehet visszváltok strapatelóra.
Hiába gyorsabb, vékonyabb, minőségibb, de már kezdek belefásulni, hogy minden leesésénél a szívgörcs kerülget.

Ha nem tudsz olvasni, ne várd hogy visszaírjak.

(#289) Steve198310


Steve198310
őstag

Apropó

VoLTE valaki meg találta? Nem azért de én nem. Vagy vak vagyok?

"Hülyékkel nem érdemes vitatkozni.. Csak lesüllyedsz a szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal"

(#290) AFD100


AFD100
csendes tag

Sziasztok!
A Telenoros XA2 Ultra-n megoldható a bootloader nyitása?

Nokia N9, BlackBerry Z30

(#291) Crabface válasza AFD100 (#290) üzenetére


Crabface
senior tag

Mindegyiken megoldható. Sony honlapján van útmutató hozzá.

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#292) AFD100 válasza Crabface (#291) üzenetére


AFD100
csendes tag

Igen, azt néztem. A kérdésem lényege az lenne, hogy a Telenoros készülékeken van-e valamilyen szolgáltatói mókolás, ami esetleg bekavarhat.
Itt olvastam egy figyelmeztetést, hogy néhány szolgáltató akadályozza a nyitást.
[link]

[ Szerkesztve ]

Nokia N9, BlackBerry Z30

(#293) Crabface válasza AFD100 (#292) üzenetére


Crabface
senior tag

Elvileg nem akadályozhatja. De:

"It is only possible to unlock the bootloader for certain releases. To check if it is possible to unlock the bootloader of your device, follow these steps:

1. In your device, open the dialer and enter *#*#7378423#*#* to access the service menu.
2. Tap Service info > Configuration > Rooting Status. If Bootloader unlock allowed says Yes, then you can continue with the next step. If it says No, or if the status is missing, your device cannot be unlocked."

"If you don't look back when you're walking away from your car, you bought the wrong one."

(#294) AFD100 válasza Crabface (#293) üzenetére


AFD100
csendes tag

Köszönöm, majd megnézek egy kiállított példányt. :)

Nokia N9, BlackBerry Z30

(#295) Papooo


Papooo
senior tag

Búcsúműveletként, mielőtt megszabadulnék a rootolt twrp-s xa2 telómtól, nyomtam egy helyreállítást, hogy mindent töröljek.
Hiba volt, mert azóta vagy újraindul az xperia felirat után, vagy a twrp feliratnál fagy ki ha recoverybe próbálok lépni.
Megint gépről újrahúzás a megoldás. :DDD
Még szerencse hogy már beüzemeltem az utódját.

Ha nem tudsz olvasni, ne várd hogy visszaírjak.

(#296) Spett14 válasza Papooo (#295) üzenetére


Spett14
tag

Mi lesz az utód?

(#297) Papooo válasza Spett14 (#296) üzenetére


Papooo
senior tag

Blackview Bv8000 pro.

Ha nem tudsz olvasni, ne várd hogy visszaírjak.

(#298) ODGx


ODGx
tag

Sziasztok,

Valaki tudja, hogy hogyan lehet elővarázsolni a VoLTE opciót független készüléken?

[link]

[link]

Fissítés visszaállítás minden megvolt...

Garancia van még a készüléken és magentás szolgáltatónál vagyok.

Köszönöm előre is.

[ Szerkesztve ]

Nem a lényeg a szándék hanem a fontos

(#299) LallerHUN válasza ODGx (#298) üzenetére


LallerHUN
tag

Szia,

Nekem ugyan single sim és sima xa2 de szintén magenta szolgáltató. Nekem van ilyen opció hogy voLTE engedélyezése.

[kép]

(#300) Steve198310 válasza LallerHUN (#299) üzenetére


Steve198310
őstag

Szia
Milyen FW van rajt? Az enyémen Central Europa1

üdv

"Hülyékkel nem érdemes vitatkozni.. Csak lesüllyedsz a szintjükre és ott legyőznek a rutinjukkal"

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.