Hirdetés

2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) bambano


bambano
titán
LOGOUT blog

vegyük az általad írt példát:
Ha egy misi hitelt felveszek évi 5% kamatra, 5 évre akkor mennyi lesz a törlesztő.
Ugye az alap minden hónapba növekszik az 5% 1/12-ed részével, de mivel minden hónapban törlesztek is így ennyivel meg csökken az értéke.

ezt próbáljuk meg algoritmizálni. saját szavaiddal mondd el, hogy hogyan oldanád meg.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#2) Silεncε


Silεncε
őstag

Pont ugyanezzel van nekem is problémám. Mindenhol csak az adott nyelvvel kapcsolatban találok dolgokat, az alapvető gondolkodásmódot sehol nem taglalják (idén kezdek az egyetemen, talán majd ott)

(#3) repvez válasza bambano (#1) üzenetére


repvez
addikt

Hát venném az alap 1 misit kiindulásnak majd kiszámítanám a 5 % át . majd a kapott eredményt osztanám 12 vel.
Majd az 1 misit is 12 vel osztanám az eredményhez hozzáadnám az előzőleg kiszámolt kamatot. ez lenne az egy havi törlesztő.

Ezután visszamennék az elejére és az alapból kivonnám az első törlesztő értékét és ez addig ismétlődne míg el nem fogy az alap.

Elvileg ezt a for ciklussal kéne megoldani.

Hogy a kiindulásni blogbejegyzésnél is maradjunk, nem is az ilyen megfogható dolgok a nehezek hanem az olyanok amihez olyan kódszavakat írnak már a könyvek első oldalaitól amiket nem magyaráznak el kellőképp.
Hogy mi az aminek fixen annak és ugy kell a kódba szerepelnie ahogy kell és mi az amiben szabadon változtathatunk és mi az ami bár szabadon változtatható,de széleskörben standardnak számit igy mindenki igy nevezi el, hogy mindenki értse.

A nagyon távoli célom , hogy a 3d maxban vagy bármilyen alkalmazásban elkészitett tárgyakat ugy és akkor mozgassam ahgogy akarom . lényegében egy kisebb játék.
[link]
valami ilyen egyszerüt amit később lehet bővitgetni

ÉS ha már választani kell akkor c vagy c++ c# vonalon kezdenék,,mert az összes game motorhoz ezek kellenek ha jól tudom és igy nem vesztegetném az időmet más nyelvre ami esetleg rossz beidegződéshez vagy hibákhoz vezetne később.

[ Szerkesztve ]

(#4) #82351360 válasza repvez (#3) üzenetére


#82351360
törölt tag

A programozásnak van pár lépcsőfoka:
1 - tudsz algoritmizálni:
Egyszerű "egyfájlos" kódokat tudsz írni, amik általában valamilyen problémára nyújtanak megoldást.
2 - megismered az objektumokat:
Itt már próbálod úgy csoportosítani a kódodat hogy az egymással szorosan összefüggő kódrészletek egy egy objektumot alkossanak. Itt hallasz először az öröklődésről.
(Pl a feladat leírásában a főnevek az objektumok, az igék a metódusok, a melléknevek a propertyk.)
3 - absztrakció megértése:
Itt kezded el használni az interfészeket, mert azt mondták így kell, itt kezded el megérteni hogy mire jó az öröklődés.
Már komplett, struktúrált programokat fogsz tudni írni, amik funkciójukban nem maradnak el az akármilyen fizetős nagy programoktól, kinézetre is hozhatják azt a szintet, de ha később bővíteni akarsz valamit az szenvedés lesz.
4 - design patternek használata:
Itt jössz rá arra hogy amit eddig tudtál a programozásról az játék és itt érted meg hogy mire is jók igazán az interfészek. A design patternek által el tudsz kezdeni ténylegesen moduláris programokat írni, amikben könnyű új funkciókat lefejleszteni, régieket lecserélni, vagy törölni. Itt már könnyedén együtt tudsz dolgozni más programozókkal, hiszen "egy nyelvet beszéltek" már.

+1 - programtervezés:
Ez sajnos egy olyan munkafolyamat amit az aktuális programozói tudásodnál jobban nem fogsz tudni csinálni. Minél több gyakorlati tapasztalatod van, annál előrelátóbban tudsz elkezdeni tervezni. Architectként általában olyan emberek dolgoznak akik éveket töltöttek programozással és rengeteg programot láttak már fejlődni.

A fent leírtak a személyes tapasztalataimat tükrözik. Nyilván ahány ember, annyiféle learning path. :)

(#5) ceripapa válasza repvez (#3) üzenetére


ceripapa
aktív tag

Szia !

Hát a tanácsom, kb annyi hogy el kell kezdeni kodolni, mert :
- sok dologgal csak közbe ismerkedsz meg
- sok dolgot csak közbe értesz meg
- sok dolognak mikor utána olvasol akkor érted meg

Elején pl nem értettem meg mi az az objektum , illetve pointer, láthatóág , névtér .. + ezekre épülések,meg hogy müködnek ezek, az elméletet 20*-s elmondták , de az egy dolog . Sokat segített a webes fejlesztés php / js , amiken keresztül a programozásos dolgokat meg sikerül értenem, annak ellenére hogy c++-t már kodoltam ELTE -n 3 féléven át és meglettek a vizsgák is ...

C++ könyvből talán egyetlen értelmes a Stroupos könyv illetve a "Hatékony C++ " Scott Mayers-től. De a Stroupos elolvásas főleg az után ajánlot hogy már tudsz programozni, mert nagyon sok minden kb az első 200-300 oldal előzetes tudás nélkül zavaró tud lenni. :( .

Illetve ami még jó pl Java egy fokkal egyszerübb nyelv mint a c++ , igy talán azokkal érdemes elkezdeni , vagy valamilyen script nyelv ami segít megérteni az alapokat és valamlyen szinten megismerkedsz a lehetőségeiddel.

Java JDK-t oracle oldalről egyszerü leszedni vagy valami GUI-t pl IntelJ, Netbeans , bár én fordítottam command line-ba :D még a grafikus felületet is :D

[ Szerkesztve ]

(#6) #82351360 válasza ceripapa (#5) üzenetére


#82351360
törölt tag

Fúj Jáva, csak a c#!!! :D

(#7) Victoryus


Victoryus
addikt

Alapoknak: solo learn, online oktató, van androidra is. Szerintem a pythonnal jó kezdeni, egyszerű nyelv.
Angster néni Java könyve nekem úgy elvette a kedvem a javától meg az egész ob.orientált programozástól...
Másik: nézd.meg a korábbi emelt szintű érettségi feladatokat. Kezdetnek.

Volt valami honlap, abol való életből vett feladatok/prpblémák voltak, de nem találom, pedig nekem is kéne.

[ Szerkesztve ]

Eladó Lego: 42139 All terrain vehicle

(#8) Silεncε válasza repvez (#3) üzenetére


Silεncε
őstag

Szerintem nem feltétlen kell külön a kamatot és a hitelalapot 12-vel osztani, egyszerre is mehetnek. Pythonban gyorsan összedobtam rá egy kódot, nem tudom mennyire jó, ha nem, akkor úgyis mondja valaki (engem is érdekelne, hogy esetleg mi az, ami nem jó és miért)

hitelAlap = int(input("Add meg a hitelösszeget! "))
hitelSzazalek = (100.0 + int(input("Add meg a kamatot!!(Százalékban!!) "))) / 100
hitelEv = int(input("Add meg, hogy hány évre vetted fel a hitelt!! "))

while (hitelEv > 0):
hitelAlap = hitelAlap * hitelSzazalek
torleszto = hitelAlap / (hitelEv * 12)
print("torleszto: ", torleszto)
evesTorlesztes = 12 * torleszto
hitelAlap = hitelAlap - evesTorlesztes
print("hitel alap: ", hitelAlap)
hitelEv = hitelEv - 1

Mindegy, nem jó nem érdekes

[ Szerkesztve ]

(#9) repvez válasza ceripapa (#5) üzenetére


repvez
addikt

igen a fejlődés ebből állna, de amíg nem tud elindulni valaki egy folyamaton addig nincs mihez viszonyítani.

A könyveknél az sem segít , hogy nem egységes a bevezetés az alapokban.
Van rengeteg pdf könyvem, a Stroupos is, de ahogy írod, előképzettség nélkül semmit nem ért belőle az ember.
A többi könyvnél, meg nem egységes a kezdés van amelyinél már class osztállyal irja meg a hello wordot is.
Meg az egyiknél cin cout a adatbekérési parancs mig a másik könyvbe meg writheline és readline.

Meg a legtöbb példa kb 2 oldal aminél mutatnak egy egyszerű példafeladatot ami jó , hogy megértsd a használatot,de arra nem, hogy hogy tudj továbblépni attól az egyszerű példától a bonyolultabb felé. illetve az egész kódba hogy helyezkedik bele .

(#10) sketchifun


sketchifun
senior tag

Engem a PHP, illetve a web érdekelt nagyon. Se tanár, se programozó suli. Otthon, addig próbálgattam, addig nézegettem, addig módosítgattam, hogy végül megértettem. Ez akkor volt, amikor mindenkinek torrent oldala volt. A bátyámnak is volt, én segítettem elindítani, én csináltam az apró módosításokat. Megtanultam, mi az a változó, mi az a ciklus, megtanultam, hogyan kezeljek adatbázist. Beleírtam, lekérdeztem egyszerű adatokat. Aztán jött az, hogy több adat kell. Akkor lekértem őket külön. Lassú volt. Akkor egybe kérem le. Úgy is. Akkor mysqli. Aztán megtanultam egy lekérésben több helyről több összetartozó adatot lekérni. Na ehhez már kevés volt a változó, mert nehéz volt az adatot kihámozni. Akkor kezdődött a tömbösítés, és így tovább.

Pl egy BKK szintű weboldalt, sebezhetőség nélkül(vagy ennyire nagy hiba nélkül), valószínüleg lassabban, de meg tudnék csinálni. Nekem ez a tapasztalatom.

Gyerekek! Az a lényeg, hogy van pénz lóvéra! © Jakab Zoltán

(#11) repvez válasza sketchifun (#10) üzenetére


repvez
addikt

igen így meg lehet tanulni amikor valamit célirányosan csinálsz és érdekel is.

Ezért szoktam azt mondani, hogy a számomra úgy lenne a jó ha lenne egy csontváz amiben minden van és csak módosítanom kell a dolgokat, hogy átlássam az egész folyamatot.
A linkelt játékvideóhoz hasonlóan én úgy képzelném el, hogy lenne egy plane ami a földet szimbolizálja meg egy egyszerű repülőgép modell (placeholdernek) és akkor ezt az alapot bőgetném

ebben minden alap benne lenne ami a későbbiekhez szükséges.

Később a plane helyé domborzat, az egyszerűbb gép helyére egy részletesebb stb...
DE a lényeg, hogy az alapoktól kezdve átlátnám az egészet és érteném is mi mivel függ össze.

De csak ha sok kis programot csinálok egy egy funkció megértésére akkor nem biztos, hogy össze áll egy nagy egésszé a végén.

(#12) Gyuri16 válasza repvez (#9) üzenetére


Gyuri16
senior tag

Meg szabad kerdeznem mi a celod ezzel a temaval? Programozas topicban probaltunk segiteni (az evek alatt mar sokan). Tobben megirtak, hogy kezdj el valamilyen (akarmilyen) nyelven programozni alapoktol, kaptal netes kurzusra linket, ajanlott konyveket. Irj sok kis programot. Mindenki igy tanul. Neked ez valamiert nem megfelelo.

Itt bambano felajanlotta, hogy megmutatja az altalad kitalalt problema megoldasat. Te pedig #3-ban elterelted a szot masfele a bejegyzesben pedig a keppel egy kicsit be is szoltal..

A problema amit felvetettel programozo szempontbol nem annyira erdekes, ha a matek resze megvan. Itt van egy hasonlo pelda magyarazattal, ha erdekel: [link]

[ Szerkesztve ]

Nem vagyok egoista, csak uborkagyalu!

(#13) sketchifun válasza repvez (#11) üzenetére


sketchifun
senior tag

Persze. Ez a kis apróságokkal kezdődik. Először hello world. Először megtanulod, mi kell, hogy amit csinálsz, egyáltalán működjön. Aztán a tutorialok alapján csinálsz egy egyszerű kis valamit. Aztán még sokat. Ezután elkezded módosítgatni a legutóbbi kis vackot. Először csak a számokat. Aztán láttad, hogy ha a tutorialba írt valamit a csávó, és az a szöveg megjelent a programodban. Azt is átírod. És már érted is. Már tudod, milyen kódot kell írni, hogy a programod kiírja. Ezek a lépések, nekem így ment.

Mikor láttam, hogy a html nyelvben minden kacsacsőrök közt van, ami nem látszik végül, tudtam hogy az a kód, a többi a tartalom. Feltűnt, hogy egy szöveg elején ugyan az a kód van, mint a végén, csak per jellel. Kitöröltem azt az egy karaktert, az lett az eredménye, hogy minden tartalom olyanná változott mint az az egy sor. Minden félkövér lett. Ekkor jöttem rá hogy így kell formázni, van kezdő és befejező elem. Vanak táblázatok.

És ezek most olyan nevetségesen egyszerűnek tűnnek, hogy hihetetlen, de akkor a körmöm rágtam, hogy vajon most mit csináltam.

Próbálgasd, nyúlj bele. Maximum elrontod. És, mi történt? Semmi. Vissza állítod az eredetit, és máshogy próbálod babrálni.

Javaslom egyébként a HTML-t, szerintem kiváló tanuló alap.

Gyerekek! Az a lényeg, hogy van pénz lóvéra! © Jakab Zoltán

(#14) repvez válasza Gyuri16 (#12) üzenetére


repvez
addikt

A célom, hogy hobby szinten itthon saját magam tudjak önállóan kis progikat írni később játékot a magam szintjén.
Senki sem úgy született hogy tudna programozni, de minden oktató könyv ezt feltételezi.
Igen kaptam linkeket kurzusokhoz, de a munkám mellett nem tudok részt venni ilyeneken főleg nem fizetőseken, igy az offline megoldásokat preferálnám.

DE ahogy az utolsó hsz-emben is leírtam jobban és könnyebben menne ha ezt úgy tudnám megtenni, hogy egy nagyobb volumenű dolgot kezdenék az alapoktól bövitgetve megtanulni a dolgokat.

Elhiszem, hogy sokan úgy tanulják a dolgokat, hogy sok kis progit írnak,de én a jelenlegi programozói tudásommal nem nagyon tudom, hogy mondjuk az említett kamatszámításos kis program, hogy fog nekem segíteni a későbbiekben ahhoz, hogy egy repülő modell a fizikának megfelelően mozogjon.
Nem tereltem el a szót pont inkább irányba állítottam, mert a felhozott példa nem azt a célt szolgálta amit szeretnék majd. ÉS nem akartam, hogy leragadjunk ennél és csak ennek a megoldása legyen a téma.
Ahogy azért más is írta, nem teljesen vagyok egyedül a gondommal csak míg az egyetemen a tanár vagy a hallgatók egymásközt el tudják magyarázni a mikénteket addig egyedül ad hoc módon ez nehézkes.

A kép nem beszólogatásnak szántam, de a kezdők sztem pont igy vannak vele.
Sajnálom ha magadra vetted.

(#15) repvez válasza sketchifun (#13) üzenetére


repvez
addikt

Statik HTML-t és CSS-t egy kicsit használtam már, legalább is egy két ilyen honlapot megcsináltam, de messze nem ilyen bonyolult volt és ami a lényeges ahogy irtad vizuálisan láttad a változást minden egyes lépésed még ha hibás is volt egyből láttad, itt még ha hibát is ir ki sokszor értelmezni sem tudja az ember, hogy mi nem jó .

(#16) bambano válasza Gyuri16 (#12) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

nem, valójában ti akarjátok elterelni.
nekem az a véleményem, hogy az algoritmizálást kellene először tisztába tenni, arra pedig alkalmatlan az, hogy mindenki más úgy kezdi, hogy válasszon egy nyelvet.

először ékes magyar nyelven kellene algoritmust írni. ezért mondtam, hogy hagyjuk ott a programozás topicot.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#17) Gyuri16 válasza bambano (#16) üzenetére


Gyuri16
senior tag

Ertem amit mondani akarsz, es meg reszben egyet is ertek vele. Egyetlen problemam, hogy erre nem igazan tudok kurzust vagy konyvet ajanlani, mivel altalaban bevezetnek valamilyen formalizmust aminek segitsegevel bemutatjak az algoritmusokat. Ha van turelmed neten keresztul ingyen tanitani akkor hajra, minden tiszteletem a Tied.

Felek azonban, hogy a forumtars turelmetlen, es a te ajanlasod latszolag meg egy lepessel hatraltatja a 3D-s repuloprogramjahoz vezeto utjan.

repvez:
az a gond, hogy azt hiszed jobban tudod hogyan kell programozni tanulni mint sok-sok tapasztalt ember aki a kurzusokat osszeallitotta es a konyveket megirta. Ezek segitsegevel mar tobb generacionyi programozo tanult. Ha valamelyiket elkezded es valami nem vilagos, akkor konkret kerdesekre a programozos topicban kapsz valaszt.

Amit en csinalnek a helyedben: megtanulnam egy nyelv alapjat es a legalapabb algoritmusokat es adatstrukturakat (tekintsd ugy mint a szukseges rossz). Utana keresnek egy 2D konyvtarat amiben egyszeruen lehet pontokat, vonalakat rajzolni. Tobb nyelvben van valamilyen Canvas. Ha mar ez megvan, akkor tudsz egyszeru vizualis programokat irni: egy kort iranyitani billentyuzettel, utkozest eszlelni, akar egy kis fizikat belevinni. Ez az a resze ami szerintem erdekelne. Erre a szintre par honap alatt el lehet jutni. En is jatszottam hasonlokkal tizenevesen Pascalban.

[ Szerkesztve ]

Nem vagyok egoista, csak uborkagyalu!

(#18) repvez válasza Gyuri16 (#17) üzenetére


repvez
addikt

Nem tudom, jobban egyáltalán, sőt pont hogy annyira nem vagyok képben , hogy a kérdésemet sem tudom úgy megfogalmazni, hogy az számotokra megfelelő legyen. Így csak azt tudom leírni, hogy én hogy szeretném ahogy szerintem könnyebben megérteném.
Vizuális alkat vagyok így a seggelős magolós dolgok nem fognak meg.

ÉS az alapvető problémát ott írtad le a végén, hogy te tizenévesen már pascalban programoztál én meg az első gépemet az érettségi pénzemből vettem és ahhoz is segítség kellett, hogy feltelepítsenek és elindítsanak egy programot nekem.Azóta persze sok idő eltelt, de a programozás megértése közel a 40hez úgy hogy majd 20 éve nem tanult az ember könyvből elég nehéz.

(#19) Ispy válasza repvez (#3) üzenetére


Ispy
veterán

Rossz hírem van: a programozás egy alkotói folyamat, olyan vagy, mint egy festő, akinek van egy üres vászna, 100 darab ecsete, meg 1000 féle festéke.

Persze odaülhetsz a vászon elé 0 tudással, hogy te most lefested a Mona Lisát, de hát ez nem így megy. Először egy pöttyös labdával kell kezdeni és amikor az már megy, akkor jöhet egy picit bonyolultabb feladat. És talán évek kemény munkájával el fogsz jutni a Mona Lisáig, de az is lehet, hogy nem.

A te általad leírt kamatos példa kb. az unalmas ujjgyakorlat kategória, ennél csak bonyolultabb dolgok vannak, de nem látom a kódjaidat, ahol próbálkoztál volna megoldani.

Nincsenek szabványok, nincsenek szabályok, ugyanazt a feladatot 3 programozó 3 különbözőképpen fogja neked megcsinálni.

Eszközök vannak, amiket használhatsz, legyen az egy osztály, egy függvény, egy akármi. Ha a játékok tervezése érdekel, akkor válassz platformot magadnak és abban kezd el a pöttyös labdádat csinálni és ha elakadsz, akkor konkrét kérdéssel gyere vissza.

Egyébként meg ott a gugli, tessék használni, szinte mindenre vannak remek példakódok, amiket lehet olvasgatni tök ingyen, illetve ez nem igaz, mert az időddel fogsz fizetni. Vagy maradnak a feladatspecifikus tanfolyamok, azok viszont pénzbe kerülnek. Akár így, akár úgy, de ezt ingyen nem adják.

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

(#20) repvez válasza Ispy (#19) üzenetére


repvez
addikt

Hogy a példáddal éljek , én is úgy gondolom, hogy az alapoktól kell indulni, viszont én úgy gondolom, ha mona lisát akarom megfesteni nulla tudással akkor nekiállok egy pálcika embernek és ahogy fejlődök úgy finomítom, hogy jobban hasonlítson mona lisára.
Mert mint a való életben is hiába leszek profi a pöttyös labda festésben ha még soha sem festettem ember alakot és a mona lizán sem szerepel még csak gömb forma sem.

Beírtam szövegesen az elgondolásom a kamatos példára, nem jött rá válasz, hogy jól gondoltam e vagy nem, de mint írtam, nem is ez a fő irány csak egy példa volt, hogy megértsétek, hogy nem a feladat meghatározással hanem az eszköz kiválasztásával van problémám, de úgy látom, hogy bambano-n kívül más nem nagyon érti mi a gond.

Ha nem tudom mire keressek a guggliban akkor nem is találom meg, tehát előbb addig kéne eljutni, hogy meghatározzam mire van szükségem a cél elérésére.

Amúgy azt is írtam, hogy c++ lenne a platform.

(#21) #82351360 válasza repvez (#20) üzenetére


#82351360
törölt tag

Ha nem az alapoktól akarsz indulni akkor ott a unity. YouTubeon keress rá a brackeys kifejezésre.
Van olyan tutorial ami kompletten végigvezet egy egy játék fejlesztésén.

[ Szerkesztve ]

(#22) Silεncε válasza repvez (#20) üzenetére


Silεncε
őstag

Annyit javítanék, hogy a C++ nem platform, hanem programozási nyelv. A C++ fut az Xbox One-tól kezdve a Linuxon át az Androidig mindenen. A platform itt jelen esetben Windows, mobil (aka Android vagy iOS), Linux (esetleg valamelyik konzol. Én is ezt az utat járom, amit te, annyi különbséggel, hogy cirka 2 éve programozok. Nekem leginkább az volt a baj, hogy nem merultem el semmiben mélyen, hanem mindenbe belekaptam (programoztam Arduinot, Pythonban Windowsra adatgyűjtő szoftvert de még SDL2-vel is próbálkoztam, nem beszélve az Unreal Engine-ről vagy Unity-ről). Amire rájöttem, az, amit a többiek mondanak: sajnos az itt nem megy, hogy kapásból te írod meg a következő BF1-et. Erre most kezdek én is rájönni, most teljesen nulláról kezdem a tanulást, csak még nem döntöttem el, milyen irányban (sajnos minden érdekelne, de olyan meg nincs, hogy mindent).

Egyébként ha mindenképpen játékfejlesztés: akár amit fentebb írtak Unity, de esetleg az Unrealt is meg lehet próbálni, a Blueprintekkel könnyen és gyorsan lehet haladni + megérteni a programozás alapjait. Utána onnan meg lehet továbbmenni C++-al, ugyanis az engine C++-ban (is) programozható

(#23) ceripapa válasza repvez (#20) üzenetére


ceripapa
aktív tag

Az a baj azzal h ha csak algoritmizalast nezitek h sok nyelvi specifics dolgot kihagytok. Plusz az algoritmizalas es tervezes mar alapbol egy absztrakcios szint a vaz amire a nyelvet mint koppenyt huzni akarod. Van-e ertelme melyebben foglalkozni vele , nem nagyon altalnos algoritmizalas tetelek vannak: maxker,minker, mgszamolas , kereses, rendezesi algoritmusok ... De ezek a mai szemmel mar sokszor kevesek es max atomi folyamatok. Egyedul futasido ellemzesnel van ertelme ezeknek a hasznalata a mindennapokban(maganak az algoritmusok/algoritmizalasnak)

Mert ha nyelvet nem ismerd az altalad kitalalt dolgot nehez atultetni ..

Vannak ilyen programozas technologiai folyamatok: szoftech aminel uml diagram + esemenydiagrammot hasznalnak. Vagy a Foti fele programozas , papiros programozas amit sose hasznaltam .

Szoval ezen is eszkozok adottak altalnos iranyba segiteni , de max a tervezes fazisig utana pedig meg kell irni a kodot , amibe mar ezen eszkozoknek csak minimalist segitseget jelentenek.

(#24) D1Rect


D1Rect
félisten

Mi ennek a bejegyzésnek a célja?
Az alapfogalmakat kéne elmagyarázni?

(#25) Ispy válasza repvez (#20) üzenetére


Ispy
veterán

Nem az a lényeg, hogy pötyös labda, vagy pálcika ember, hanem, hogy megtanuld használni az ecsetet, a festékeket, megismerd a vásznat és a festés technikáját.

De, hogy a konkrét kérdésedre is válaszoljak: tessék, és itt elkezded nézni mik vannak ingyen, vagy rááldozol 3000 forintot egy már említett udemys anyagra és máris megkapod a kérdésedre a választ.

Csak kezd már el, mert csak beszélünk a semmiről, de így soha nem fogod elérni a célodat.

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

(#26) Ispy válasza D1Rect (#24) üzenetére


Ispy
veterán

A kérdés jó.

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

(#27) elithun


elithun
őstag

Azért nem beszél senki egységes, közérthető módon a programozás gondolkodásmódról, mert arról nem lehet úgy beszélni.
Ha megfogalmazod, hogy miként kell programozni, akkor máris limitáltad, hogy mit lehet véghez vinni programozással.
Ahogy a feltalálásban, úgy a programozásban sincs egy megszabott struktúra az ötlet megvalósításhoz. Még a szintaxis sem határol be, mert bármikor tervezhetsz új programozási nyelvet, a hardver sem, mert új architektúrát is összerakhatsz.

Ha azt szeretnéd, hogy valaki out-of-the-box univerzálisan megmondja miként kell programozni (amit nem lehet, mert abból csak az derül ki, hogy az adott illető, hogy programozik), akkor annyit lehet leszűrni a szavaidból, hogy nem akarod rászánni az időt a teljes megértésre. Arra, hogy az egészet koncepciójában megértsd.

Az interneten azért csak olyan fórumokat látsz, ahol konkrét problémával kapcsolatban kérnek segítséget, mert ez a menete a programozás tanulásnak. Megpróbálsz valamilyen problémát megoldani, és, ha elakadsz kérdezel a közösségtől (vagy korábbi hasonló kérdésre keresel). Az elakadás megoldásának keresése folyamán új dolgokat tanulsz, és a következő problémamegoldásod során már tágabb tapasztalattal kezdesz bele a feladatba. Így épül fel lassan a programozói tudás.

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#28) axioma


axioma
veterán

A kamatos pelda kiindulasnak jo, de nem gyakorlatias, messze van a megszokott annuitasos torlesztotol (az is zart keplet de matematikai, sorok ismeretevel szamolhato), jobb ha a forditott feladatot veszitek es akkor tokeletes lesz: mennyi a hitel, a kamat es mennyi a bevallalt havi/eves torleszto, akkor mennyi ideig tart a hitel. Raadasul didaktikus is, nagyon szoktak emberek meglepodni:)

(#29) szakatsa


szakatsa
csendes tag

Nem olvastam el az összes kommentet, de egy rövid válasz... először foglalkozz azzal amit meg akarsz oldani, egy problémával. Ne törődj olyan dolgokkal mint fájlszerkezet, felesleges vagy annak tűnő elemek... működjön amit meg akarsz valósítani.

Közben úgyis felfedezed majd, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre ásol, meg fogod érteni mi-miért van úgy az adott nyelvben, az adott szerkezetben, ahogy.

Kicsit hasonlattal élve (persze nem tökéletes, de szemlélteti a lényeget): Autót vezetni sem úgy tanulsz meg, hogy mindent tudsz a lökettérfogattól az attéteken át a súrlódási együtthatóig, amikor az első autót vezeted, csak annyit tudsz róla, hogy elvisz A-ból B-be, egyik olyan mint a másik (persze külsőre más, ahogy a programnyelvek fejlesztőkörnyezete / szintaxisa is). Később mikor az első gumikészleted veszed, szembesülsz vele, hogy van 500 féle, na melyik kell neked? Elkezdesz utánanézni, és rájössz, hogy annak mindenféle paramétere van, más gumi más felhasználáshoz jó. Aztán mikor más autóba átülsz, jössz rá, hogy hoppá, ez jobban gyorsul, vagy rosszabb a fék... és elkezdesz utánanézni hogy mitől... és így tovább.

(#30) bambano válasza D1Rect (#24) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

a programozás topicban kezdte, de ott is mindenki ugyanazokat a funkcionális analfabéta lózungokat hajtogatta neki. egyedül nekem volt teljesen más véleményem, ezért azt javasoltam, hogy nyisson egy logout topicot, ahol úgy tudjuk megbeszélni a kérdést, hogy nem zavarjuk a programozás topic lakóit, akik másképp gondolják.

erre két dolog történt:
- számomra halaszthatatlan rendkívüli esemény volt tegnap, így nem voltam netközelben
- ide is átjött a sok funkcionális analfabéta, és tovább osztotta a hülyeségeit.

úgyhogy jó lenne, ha vagy beállnátok segíteni neki, vagy befognátok, mert uncsi, hogy mindenki csak okoskodni jött ide.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#31) Ispy válasza bambano (#30) üzenetére


Ispy
veterán

Igen, igazad van, mi vagyunk az analfabéták, mert azt mertük neki tanácsolni, hogy kezdje már el végre csinálni, ahelyett, hogy csak elmélkedik azon, hogy miért is nem tudja elkezdeni csinálni. LOL

Btw, leírta, hogyan kell megcsinálni a kamatos példát, meg azt is, hogy rohadtul nem érdekli a kamatos példa, mert ő játékokat akar csinálni.

[ Szerkesztve ]

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

(#32) bambano válasza Ispy (#31) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

igen, ti vagytok az analfabéták, mert azt mondta, hogy nem érti, hogy melyik konstrukció mire jó.
erre mindenki nyomja, hogy válasszon egy nyelvet és tanulja meg.
szerintem meg még nem tart azon a szinten, hogy nyelvet tanuljon, először az algoritmus fogalmát kellene tisztázni. nyelvet választani és megtanulni akkor tud, ha már tudja, hogy algoritmuselméletben van egy olyan fogalom, hogy ciklus, a konkrét nyelvben pedig megtanulja, hogy milyen szintaktikával kell leírni.

egyébként pedig lehet, hogy nincs igazam, de akkor is illett volna tiszteletben tartani, hogy félrevonultunk.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#33) elithun válasza bambano (#32) üzenetére


elithun
őstag

Nem lett felhívva a figyelem arra, hogy ez egy félrevonult, különbeszélgetős topik. Én magam se szóltam volna hozzá, ha ez tisztázva van az indító bejegyzésben, vagy az első hozzászólások között.

Most, hogy kiderült én tiszteletben tartom. Kellemes tanulást/tanítást.

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#34) Ispy válasza bambano (#32) üzenetére


Ispy
veterán

Erre az enyhén cinikus válaszom, tessék, algoritmus fogalma.

De, ha rászánná azt a 10 EUR-t egy udemys tanfolyamra, akkor már a játékát írhatná C++-ban.

Én inkább a gyakorlatias tanulás híve vagyok, ha az ember már nem az iskolapadban ül. Szóval előbb fog algoritmust írni, mint, hogy tudná, hogy éppen algoritmust ír, de persze nem vagyunk egyformák.

Szerintem fontos a nyelv és az eszközök kiválasztása, mert mielőtt egy betűt is leírnál nem árt, ha tudod azt, hogy hová kell leírni, lefordítani, futtatni az eredményt, milyen eszköztárad van stb. stb.

Egyáltalán egy Hello World-öt meg tudjál csinálni, ehhez aztán nem kell OOP fogalmakkal tisztában lenned, csak egy felület kell, ahol ki tudod próbálni.

[ Szerkesztve ]

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

(#35) repvez


repvez
addikt

Na akkor itt van a pár éve alkotott programom.
Látszik, hogy csak a adatbekérés és a kiiratás funkciot használtam és a matematikai müveleteket.
Viszont amit nem tudok, hogy a declarációt hogy oldják meg normálisan, hogy ne legyen ilyen sok felsorolás a kód elején illetve később is tudja az ember, hogy mi mit jelent. Mert a legtöbb esetben ha megnézek egy kódot, ott "i" meg "j" és "k" betük vannak viszont arra nem jöttem rá, hogy az adott kodban ezek mit jelentenek, mint ahogy az enyémnél is ha nem irom oda commentben mögéjük,már nem tudnám, hogy mit jelöl a B1 mondjuk.
Ezt a progit még tudnám bőviteni ha a képleteket egy bizonyos tartományo belül x lépésközönként ujraszámolja, de az eredményt jó lenne ha egy diagramban látnám, hogy hogyan változik, de ahhoz meg még messze vagyok , hogy ezt a diagramot megcsináljam hozzá.

#include <stdio.h>
#include <iostream.h>
#include <math.h>

int main(void)
{
double G; //suly (N)
double m; //tömeg (kg)
double A; //szárny felület
double Ay; //y irányu felület (m2)
double Ax; //x irányu felület (m2)
double V; //sebesség (km/h)
double V1; //sebesség (m/s)
double b; //fesztávolság (m)
double Tf; //felületi terhelés (kg/m2)
double B1; //oldalviszony
double a; //szárnymélység (m)
double a1; //szárnymélység(mm)
double Cy=0.4; //felhajtoerö tényezö
double Fy; //felhajtoerö (N)
double Fx; //légellenállás (N)
double Cx=0.04 ; //légellenállási tényezö
double Fxi; //indukállt ellenállás (N)
double Cxi; //indukállt ellenállási tényezö
double w; //merülösebesség (m/s)
double w1; //merülösebesség (m/s)
long Re; //reinolds szám
double Esz; //emelkedési szám
double Ro=0.125; //légsürüség (kg/m3)
double g=9.81; //nehézségi gyorsulás (m/s2)
double E; //sikloszám
double S; //siloszög1 radianban
double S1; //sikloszög1 fokban
double Vt; //tényleges sebesseg km/h
double V2; //tényleges sebesseg m/s
double Eosz ; //összes elenallas
double Tny; //torlonyomás
double r; //fordulosugár
double Pm; //motorteljesitmény
double alfa; //állásszog
double ax; //x irányu szárnymélység m
double ay; //y irányu szárnymélység m
double rad; //a fok megadasa radianba
double Vp; //pillanatnyi sebesseg km/h
double Tsz; //teljesitmeny szugseglet LE
double Tsz1; //teljesitmeny szugseglet LE
double Psz; //toloero szugseglet kg
double Cyt; //tényleges felhajtoero tenyezo
double N; //tulterheles
double Nford; //fordulo tulterheles
double Cr; //eredoero tenyezo
double Vs; //siklasi sebesseg m/s
double Vs1; //siklasi sebesseg km/h
double Vem1; //emelkedesi sebesseg km/h
double Vem; //emelkedesi sebesseg m/s
double rad1; //emelkedesi szog radianba
double alfa1; //emelkedesi szog fokba
double Al; //legkeresztmetszet
double Q; //legterfogat
double Pi=3.141492654;
double Vp1;
double Vle; //leszallosebesseg (m/s)
double Vle1; //leszallosebesseg (km/h)
double rad2; // bedontesi szog rad
double alfa2; // bedontesi szog fok
double Rf; //fordulosugar
double tf; //fordulasi ido (s)
double tf1; //fordulasi ido (min)
double Vy; //fuggoleges sebesseg (m/s)
double Vy1; //fuggoleges sebesseg (km/h)





cout<<"Adja meg a kiindulo adatokat!"<<endl;
cout<<"Szarnyfelulet (m2) :";
cin>>A;
cout<<"Geptomeg (kg) :";
cin>>m;
cout<<"Fesztavolsag (m) :";
cin>>b;
cout<<"sebesseg (km/h) :";
cin>>V;
cout<<"allasszog(fok) :";
cin>>alfa;
cout<<"emelkedesi szog(fok) :";
cin>>alfa1;
cout<<"bedontesi szog (fok) :";
cin>>alfa2;
G=m/g;
V1=V/3.6;
rad=alfa*0.017453292;
rad1=(alfa1*0.017453292)+rad;
rad2=alfa2*0.017453292;
Tf=m/A;
cout<<" A feluleti terheles :"<<Tf<<" kg/m2"<<endl;
B1=(pow(b,2 ))/A;
cout<<" Az oldalviszony :"<<B1<<endl;
a=b/B1;
a1=a*1000;
cout<<" A szarny melyseg :"<<a<<" m"<<endl;
//Cy=(2/Ro)*Tf*(1/pow(V1,2));
//cout<<" A felhajtoero tenyezo :"<<Cy<<endl;
Vp=sqrt((2*Tf)/(Ro*Cy));
cout<<" A vizszintes repuleshez szugseges sebesseg :"<<Vp<<" m/s"<<endl;
Vp1=pow(V1,2);
Vt=4*(sqrt((m/A)*(1/Cy)));
V2=Vt*3.6;
cout<<" A vizszintes repuleshez szugseges sebesseg :"<<V2<<" km/h"<<endl;
Al=(pow(b,2)*Pi)/4;
cout<<" A legkeresztmetszet :"<<Al<<" m2"<<endl;
Q=Al*V1;
cout<<" A legterfogat :"<<Q<<" m3"<<endl;
ay=a*(cos(rad));
cout<<" Az ay erteke :"<<ay<<" m"<<endl;
Ay=b*ay;
cout<<" Az y iranyu felulet :"<<Ay<<" m2"<<endl;
Fy=(Cy*Ro*Vp1)/2*Ay;
cout<<" A tenyleges felhajtoero :"<<Fy<<" N"<<endl;
Re=70*V1*a1;
cout<<" A reinolds szam :"<<Re<<endl;
w=Cy/(Pi*B1)*V1;
cout<<" A merulosebesseg 1 :"<<w<<" m/s"<<endl;
w1=m/(Ro*Q);
cout<<" A merulosebesseg 2 :"<<w1<<" m/s"<<endl;
//Cx=(w/Vp)*Cy;
//cout<<" A legellenallasi tenyezo :"<<Cx<<endl;
ax=a*(sin(rad));
cout<<" Az ax erteke :"<<ax<<" m"<<endl;
Ax=b*ax;
cout<<" Az x iranyu felulet :"<<Ax<<" m2"<<endl;
Fx=Cx*((Ro*(pow(V1,2)))/2)*Ax;
cout<<" A legellenallas :"<<Fx<<" N"<<endl;
E=Cy/Cx;
cout<<" A sikloszam :"<<E<<endl;
Psz=m/E;
cout<<" A szugseges toloero :"<<Psz<<" kg"<<endl;
Tsz=(Psz*V1)/75 ;
cout<<" A szugseges motor teljesitmeny :"<<Tsz<<" LE"<<endl;
Tsz1=(m/E*sqrt(2*m/(Cy*Ro*A)))/75;
cout<<" A szugseges motor teljesitmeny :"<<Tsz1<<" LE"<<endl;
Esz=pow(Cy,3 )/pow(Cx,2 );
cout<<" Az emelkedesi szam :"<<Esz<<endl;
S=w/V1;
S1=S/0.017453292;
cout<<" A sikloszog 1 :"<<S1<<" fok"<<endl;
Cxi=pow(Cy,2)/(Pi*B1) ;
cout<<" Az indukalt ellenallasi tenyezo:"<<Cxi<<endl;
Fxi=Cxi *((Ro*(pow(V1,2)))/2)*A;
cout<<" Az indukallt ellenallas :"<<Fxi<<" N"<<endl;
Eosz=Fxi+Fx;
cout<<" Az osszes ellenallas :"<<Eosz<<" N"<<endl;
N=(Cy*A*Ro*Vp1)/(2*m);
cout<<" A pillanatnyi elerheto vizszintes tulterheles:"<<N<<" g"<<endl;
Cr=sqrt(pow(Cy,2)+pow(Cx,2));
Vs=sqrt(2*m/(Cr*Ro*A));
Vs1=Vs*3.6;
cout<<" A siklasi sebesseg :"<<Vs1<<" km/h"<<endl;
Vem= (sqrt(2*m/(Cy*Ro*A)))*(sqrt( cos(rad1)));
Vem1=Vem*3.6;
cout<<" Az elemelkedesi sebesseg :"<<Vem1<<" km/h"<<endl;
Vle=0.94*Vem;
Vle1=Vle*3.6;
cout<<" A leszallo sebesseg :"<<Vle1<<" km/h"<<endl;
Rf=(2*m)/(9.8*Cy*A*Ro*(sin(rad2)));
cout<<" A fordulosugar :"<<Rf<<" m"<<endl;
tf=0.64*(V1/tan(rad2));
tf1=tf/60;
cout<<" A fordulasi ido :"<<tf<<" s = "<<tf1<<"min"<<endl;
Nford=0.75*sqrt(V1/Vp);
cout<<" A fordulo tulterheles :"<<Nford<<"g"<<endl;
Vy=V1*sin(rad1);
Vy1=Vy*3.6;
cout<<" A fuggoleges sebesseg :"<<Vy<<"m/s = "<<Vy1<<"km/h"<<endl;
//Sv=Vmax/Vmin;
// cout<<" A sebesseg viszony :"<<Sv<<endl;





cin>>"oké";
return 0;
}
/(CODE)

[ Szerkesztve ]

(#36) 66zio válasza Ispy (#34) üzenetére


66zio
aktív tag

Melyik udemys tanfolyamot ajánlod? (C++)

(#37) Ispy válasza repvez (#35) üzenetére


Ispy
veterán

A változó egy kis doboz, amibe értékeket tárolsz, a neve meg egy címke, amit ráragasztasz, hogy tudjad mit raktár bele. A nevét te adod meg úgy, ahogyan neked kényelmes az olvashatóság miatt.

A példádban a fizikában használatos jelölések vannak használva, amit nehéz olvasni olyannak, aki nem vágja a fizikában használatos jelöléseket. Másrészről meg nem árt, ha a változó neve nem ingyombingyom, hanem utal arra, amire használni szeretnéd, így olvasható marad a kódod mások számára is, illetve neked is, amikor fél év után előveszed a kódot és már halvány lila fingod sincs mit csinál, meg hogyan.

Mindig is utáltam az olyan olvashatatlan kódokat, ahol i, j meg k van, aztán találd ki mi mire van.

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

(#38) Ispy válasza 66zio (#36) üzenetére


Ispy
veterán

Nem tudom, nem programozok C++-ban, programozás topikban segítenek neked, akik vágják a C++-t.

[ Szerkesztve ]

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

(#39) D1Rect válasza bambano (#30) üzenetére


D1Rect
félisten

"úgyhogy jó lenne, ha vagy beállnátok segíteni neki, vagy befognátok, mert uncsi, hogy mindenki csak okoskodni jött ide."

Izé, én csak szerettem volna megtudni, hogy mi a kérdés.

(#40) Victoryus válasza Ispy (#34) üzenetére


Victoryus
addikt

Köszi, jó ez az udemy oldal, még nem hallottam róla!

Eladó Lego: 42139 All terrain vehicle

(#41) 13128814


13128814
tag

Rakok ide egy kommentet, hogy visszataláljak.

(#42) muszurkefal válasza 13128814 (#41) üzenetére


muszurkefal
aktív tag

Ezt úgy is megteheted, hogy jobb oldalon kedvencekhez adod az oldalt :K

(#43) martonx válasza repvez (#35) üzenetére


martonx
veterán

No végre egy konkrét kérdés.
Szóval a deklarációk megoldására ennél nincs jobb megoldás, valahogy muszáj deklarálnod a változóidat. Jó látni, hogy eljutottál az olvasható kód problematikájához is. Nagyon fontos, hogy a kód, amit készítünk olvasható legyen, ezért maximálisan ellenjavallt az ilyen szar változó nevek használata, mint amiket te is használtál. pl. double G helyett, mennyivel olvashatóbb mindenhol ha double Weight-nek hívod a változód?

VISZONT: ezeket tudod csoportosítani, és ezzel el is érkezünk az objektum orientáltságig. Az alábbi kódodat lehetne csoportosítani például úgy, hogy deklarálsz egy Repülő és egy Környezet osztályt. Ezeken belül lennének a hozzájuk tartozó deklarációk, a kalkulációk egy része.

Én kérek elnézést!

(#44) repvez válasza martonx (#43) üzenetére


repvez
addikt

Igen tudom, hogy a név választás lehetett volna jobb is, de így könnyebb volt átlátni, hogy ugyan azokat a betűket írtam a képletbe ahogy vannak mintha szavakat osztottam/szoroztam volna .
Tehát itt egy kicsit szerencsétlenül jött ki a dolog.

Viszont el is érkeztünk ahhoz a dologhoz amiről az egész kiindult.Addig oké, hogy külön osztályt csinálok az egybe tartozóknak, de mi van akkor ha mindegyikhez fel kell használnom? akkor mindegyiknél duplán kell declarálni vagy csak a nevét beírom és áthozza az értékét a másik osztályból?

Tehát ezeket a kapcsokat az egész folyamat kapcsolatát nem értem tisztán ,nem azt amit ki tudok guglizni, hogy egy osztályt hogyan csináljak.

Mert ahogy a példában is van hiába ismételtem meg többször ezek csak önálló egységek , nem épülnek egymásra nem épülnek fel egy kisebb egységekből vagy nem egy nagyobb részei.csak bekéri az adatokat kiszámolja majd kiirja, sima lineáris dolog. DE mi van ha interaktivan akarom, hogy egy gombra folyamatosan növelje a sebesség értékét? Oké, hogy for ciklus, de mondjuk azt honnan a bánatból tudom, hogy egy gomb lenyomás értelmezéséhez mire van szügségem milyen h. fájlokra vagy parancsokra?
Ezt a folyamatot szeretném átlátni.

Nem azt nem értem, amit józan paraszti ésszel levezet elemi feladatokra az ember, hanem amit ahhoz az elemi feladathoz még hozzá kell gyűjteni, hogy működjön.

(#45) 13128814 válasza muszurkefal (#42) üzenetére


13128814
tag

Tényleg, köszi! :D

Ez kimaradt még az életemből. :DD

(#46) Victoryus


Victoryus
addikt

Kezdőként, lego okosításra melyik a jobb: arduino vagy raspberry? Azt látom, hogy árban az arduino jobb, mert teljes kittek 10e ft körül elérhetők alin, 2 motorral+infrával, wifivel, érzékelőkkel... Pluszba valami aksit keritek neki, és mehet az rc lego. Ezt a lepin készletet nem sajnálom öszzeragasztani vagy megfúrni se.

Eladó Lego: 42139 All terrain vehicle

(#47) Silεncε válasza Victoryus (#46) üzenetére


Silεncε
őstag

Az Arduino egy C++-like nyelven programozható (dolgoztam vele elég sokat, de a pontos nevét nem tudom, a syntax megegyezik a c++-al), a Raspin pedig általában Python-ban szokták ezeket csinálni. Ilyen feladatra még a Raspi Zero is overkill, simán elég lehet valamelyik Arduino is, ha nem zavar a programnyelv (én C++ előképzettséggel (nem volt magas szintű) vágtam bele Arduinozni, nagyon gyorsan meg lehet szokni és rengeteg mindent meg lehet csinálni). Ilyenre Raspin nem tudom, milyen toolok vannak, ott leginkább Python amit szoktak használni (egyszerű, de nagyszerű nyelv, kezdő nyelvnek tök jó), de lehet, hogy létezik valami Scratch-kiegészítés is ilyen dolgokra, utána kell nézni.

(#48) 13128814


13128814
tag

No, azért, hogy ne csak offoljak, szeretném kikérni a véleményeteket.

Hobbiból és nyelvtanulás (angol, nem program :)) ) céljából szeretnék elkezdeni valamilyen programnyelvet tanulgatni. Nem akarok programozóvá "válni", de nem lennék szomorú, ha a későbbiekben megkönnyítené a munkámat - annyi haszna legyen. :) Jelenleg folyamatmérnök vagyok, tudjátok, sok gyártósor, robotok meg mindenféle jópofa cucc. Tehát iparban dolgozom.

Eddig csak PLC-t programoztam, de legalább tisztában vagyok a logikai dolgokkal - jó, ha minden kötél szakadt, muszáj voltam az elektropneumatikus cuccokhoz is hozzányúlni, de az más tészta. :DDD Ja, meg ha muszáj volt, de tényleg nagyon muszáj, akkor PIC-ekbe is belenyúltam, de azokat mindig összekukáztam netről, mert ha már kitalálták, több idő maradt a cigiszünetre, csapatépítés jeligére. ;)

Szóval ennyi előképzettségem van, ezekkel tudok párhuzamot vonni. Mivel hobbiról lenne szó első sorban, meg arról, hogy egyáltalán átlássam a mit, miért, hova, mikor stb. kérdéseket., "játszós" nyelvet szeretnék tanulni, persze olyat, ami nem halott, és van értelme.

Ugye adott a C, C++, C#, JAVA esetleg még a Delphi. De melyik az közülük, amire lehet alapozni? Nem a tetővel akarom kezdeni az építkezést, na. És ami fontos még, hogy jó angol tutorialok legyenek hozzá/juk. Pl. a JAVA azért szimpi, mert ahogy néztem, az Oracle oldalán általuk supportált tutorial van, de az objektumorientált. Baj, nem baj? Szóval itt vagyok elveszve. Pro, kontra? Lehet egyáltalán erre választ adni? :DD

(#49) Ispy válasza repvez (#44) üzenetére


Ispy
veterán

Látod már megint a Mona Lisaval akarod kezdeni ;]

Szóval, ha engem ilyen érdekelne (hozzáteszem nem értek a játék programozáshoz), akkor első körben csinálnék egy kis progit, ahol egy labda pattog egy négyzetben. Itt még nincsen semmi csicsa, egy full lineáris kód, ahol mondjuk egy start gombra elindul a bogyó, egy stop gombra meg megáll, a négyzet faláról meg visszapattan.

Aztán, ha ez már megy, akkor el lehet kezdeni classositani a kódot step by step. Ilyenkor a start gombra nem egy lineáris kód fut le, hanem létrehozod az osztály egy elemét, ami onnantól kezdve önálló életet kezd, a következő gombnyomásra megint létrehoz egyet, nyilván ezzel játszadozni kell, de tutira van egy tucat ilyen video a neten, ahol megmutatják, hogyan kell ilyet csinálni.

Ha érdekel.

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

(#50) Ispy


Ispy
veterán

Még egy gondolat, aztán tényleg lelővöm magam. :DDD

Szóval, szerintem megtervezni egy programot, egy classt, az sokkal nehezebb feladat, mintsem megírni egy lineáris kódot, ismerek olyan programozót is, akik 5+ év után sem képes erre. Ez egy mérnöki munka, pont olyan, mint amikor valaki epületeket tervez, ez nem egy fórumon megtanulható dolog. Ez alkotás, hogy jó dolgokat tudjál csinálni alulról kell kezdeni, kicsiben, apró lépésekkel, és akkor 5-10 év után eljuthat az ember egy magasabb szintre, de ez személyiség függő is, az az igazság, hogy nem mindenkinek való ez a munka.

Nem akarok senkit sem elriasztani a programozástól, de manapság nagyon nyomják ezt a mindenkilehetprogramozó dolgot, pedig ez is csak egy szakma, pont, mint akármelyik másik. Én sem leszek már séf így 40 évesen, hiába is szeretnék.

Szóval a lényeg, hogy tanulj, képezd magad, és menj el dolgozni a szakmában, mert ott van igazán esélyed képezni magad, napi 8-10 órában.

Ráadásul az sem árt, ha a szakmai részével is tisztában vagy annak, amit programozól, ha logisztikai programot írsz, nem árt érteni a raktározáshoz, ha repülőgép szimulátort, akkor meg a fizikához.

[ Szerkesztve ]

"Debugging is like being the detective in a crime movie where you're also the murderer."

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.