Egy időben nagyon sokszor álmodtam több hét kihagyással ugyanarról, ami mindig kicsit másként történt.

Vihar:
Kinézek a panelből, és minden irányban tornádókat látok itt Pesten. Elkezdek körberohanni a lakásban, de egyik ablakot sem sikerül rendesen becsukni: vagy el van deformálódva, vagy hiányzik a zár az egyik felén. A tornádók pedig kiszámíthatatlanul irányt váltanak, egyszer közelednek, egyszer távolodnak, miközben kíváncsian nézem azokat.

Mozgólépcső:
Rengeteg kanyargó és gyors mozgólépcsőn kell átmenni egy sötét komplexumban. Annyira gyorsak, hogy némelyikre alig tudok felugrani, hát még megmaradni rajta guggolva, miközben kanyarognak is. Csak megyek és ugrálok egyikről a másikra, miközben körülöttem csupa ismeretlen ugyanezt csinálja.

Kutya:
A panel sokadik emeletének erkélyén egyensúlyozik a régi kutyám, aki már nincs. Fogja és vagy kétlábon jár a korláton, vagy át akar ugrani a másik lakóhoz, de ha elvéti azt a 2 métert, akkor több tíz métert zuhan. És mindig ez a vége, hogy szólongatom, fütyülök neki, próbálom behívni és idegesen aggódom érte, ám a végén mindig leesik és ezt látva valami megtörik bennem.

[ Szerkesztve ]

"nincs rá lezsóidő"