Az ilyen várakozásokat utáltam a legjobban. Senki nem tudta mikor, mit, hogyan, nem kötötték az orrunkra.
"Ivánokkal" nekem is volt szerencsém pár hadgyakorlaton találkozni. Egy kis pálinkáért szinte bármit odaadtak, egyet kivéve, az pedig a szurony. (Nem pontosan ez a neve, hiszen inkább tőr, de nem jut eszembe.) Állítólag erre tettek esküt.
Jó fejek voltak, akár az utolsó cigijüket kettétépték, ha kérte az ember.
Gödöllő melletti erdőben voltunk, a tábori konyha pár száz méterre volt, egy kis egészségügyi séta ránk fért. Négyen mentünk, két badellát ketten-ketten fogtunk, leves, második, belefért a szakasz kajája. Oda jártak Ivánék is, csakhogy ők almabefőttet is kaptak egy 5 literes üvegben.
- Uh, kámpót... (Uh, kompót...) - mondta az egyik fitymálóan.
- Nye nádá? (Nem kell?) - Kérdeztem.
- Nye. (Nem.)
- Dáj mnye, moj drug. (Add nekem, barátom.)
- Nu! - Nyújtotta, elvettem, megköszöntem, és mivel én szereztem, más cipelte.
Ezután azonos időben, vagyis picit korábban mentünk a kajáért, hogy el ne szalasszuk az adakozó kedvű Ivánékat. Nekem muszáj volt menni, ha akartam, ha nem, mert én értettem szót velük. 
Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)
