Huhh. Egy dolog bizonyos, egy barátság egy lánnyal számomra abszolút szent és a létező legfontosabb dolgok egyike. Szerencsére bőven van benne részem, és baromira szerencsésnek érzem magam miatta. Azért vagyok barátja egy lánynak, mert szeretem, mint embert. Ez a szeretet nem kell, hogy "az" a szeretet legyen. Ha "az" a szeretet, akkor vannak gondok, de ha nem is "az" a szeretet, akkor is fontos, pokolian fontos, ha meg az, akkor pláne.
Épp ezért nem értem, amit írsz. A lány valószínűleg nem tudta, hogy mit érzel iránta, barát barátnak gondolt, és mint ilyennek, abszolút nyíltan, sőt örömmel elújságolhatja, hogy megy randizni. Persze, lehet szar érzés, de ha szeretünk valakit, akkor én úgy gondolom, hogy annak többnek kell lenni valamiféle birtoklási vágynál, így valamiféle keserű örömmel lehet nézni az ilyesmit és keserű örömmel lehet szurkolni, ha úgy tetszik magunk ellen, de érte - nem velünk lesz, de ha minden jól megy, akkor találhat valakit, aki boldoggá teheti. Ebbe a képbe nekem nem fér bele az, amit írtál.
paulsimon69:
Vannak lányok, akik úgy gondolják, hogy ha valaki tényleg akar velkük párkapcsolatot, annak lépnie kell, tennie kell határozottan az ügy érdekében - mi okból? Majd meginterjúvolok párat, most már érdekel a téma. De tény, hogy létezik ilyen típus, akinél, ha x ideig nem történt semmi, már kevés az esélyed. Valószínűleg utána már ő is furán érezné magát egy teljesen más típusú ember-ember kapcsolatban, mint amiben kettőtöket megszokott. Nem nagyon tudja már áttenni a címkét, ha így tetszik. Ettől ő még nem lesz roszabb, gonoszabb, vagy akár csak ésszerűtlenebb gondolkodású, egyszerűen ilyen, neki ilyen a személyisége, így kerek egész, így kell elfogadni, sőt, így kell szeretni.
Amúgy igazából verbálisan "mi lenne ha" típusú kérdést nekiszegezni egy lánynak csak akkor szabad, ha a, semmi vesztenivalója az embernek, és egy próbát megér alapon van (de ha így van, akkor amúgy is mit ér az egész?), b, egészen biztos az ember abban, hogy igent fognak neki mondani. Egyébként, ha létezik dolog, amit egyszerűen kötelező elkerülni, mindenféle kapcsolatépítés (avagy becsajozás) során, az pontosan ez a kérdés. Ha kell valaminek alakulnia, az alakulni fog - persze, ha teszünk is érte valamit. Nem, nem verbálisan. Fene tudja, érzi az ember, hogy mikor mit lehet, és lehet látni, hogy hogyan alakul egy-egy kapcsolat. Ha valakivel tényleg közelebbi és bensőségesebb a viszony, akkor az ember érti, sőt, inkább érzi annyira a másikat, hogy tudja hol is állnak és mit is kéne tenni, az adott helyzetben meddig lehet elmenni és hogyan, és úgy egyáltalán, hogy mivel lehet előremozdulni. Nekem eddig még csak barátságból lett párkapcsolatom, és nem vagyok az a típus, aki gyakran váltogatja a csajait. Az előző barátnőmmel 3,5 évig voltunk együtt, a mostanival már több, mint 3,5 éve. Voltak olyan barátságok, ahol történtek a barátság határán túlmenő lépések, sőt, de aztán mégsem lett belőle semmi, és ez bizony szar volt, sőt, ha történelmileg hű akarok lenni, akkor azt mondom, hogy szenvedtem, mint állat, de egy pillanatig sem gondolkoztam azon, hogy akkor most mi lesz, tudtam, hogy számíthatok rá, mint barátra ezentúl is, én pedig akartam őt továbbra is barátnak tudni - miért veszítsek el egy olyan embert, akit szeretek, pont azért, mert szeretem. Ennek semmi értelme nem lett volna.
Lényeg a lényeg: a fenéket fogom azt mondani, hogy felejtsd el. Miért tennéd? Az élet egy férfinak gyakran ilyen buli: meg kell tanulni barátként együtt lenni azzal, akit máshogy szeretsz. Néha kínlódós, de nem éri meg elveszíteni a másikat csak azért, mert az a könnyebb út. Sokkalta értékesebb egy ilyen kapcsolat, és sokkalta értékesebb az adott lány annál, hogy csak azért, hogy ne kelljen valahogy magunkba rendbe tenni ezeket a dolgokat és elviselni a dolog keserűsűgét, hagyjuk elveszni.
