Hirdetés

2021. október 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#43) Trewerr válasza RubbishBin (#39) üzenetére


Trewerr
csendes tag

@celeron - Feldmár András figyelmeztetett a hamis metaforák veszélyességére is. Ez az oroszlános sztori is az, hiszen 3 év eltelt (a legutóbbi kapcsolata óta eltelt gyászidőszak után), és jó munkája volt, tehát nem üldözték oroszlánok, meg egér sem rágcsálta a kötelet. Tulajdonképpen választhatott az eperből meg a szamócából, de fölbukkant egy ananász is, ami kockázatosabb, de élménytelibb, hiszen itthon ritkább... (Ez is egy metafora, nem biztos, hogy jobb; a megszokott gyümölcsök a jó munka, meg az itthoni rendezett körülmények. Az egzotikus gyümölcs pedig a váratlan fejlemény, és végül ez utóbbit választotta RubbishBin, hiszen számára ez volt az a választás, amelyhez szerintem a szíve vezette.)

A talán jobb, ideillőbb jelenségtani leírás inkább Popper Péteré, ugyanis szerinte csomószor előfordul, hogy az emberek nem egymásba szerelmesek, hanem saját vágyfantáziájukba, amelyet aztán rávetítenek a másikra; és később meg jön csodálkozás, hogy nem felelnek meg egymás elvárásának... Pl. a leányzó "doktort" keresett a "bajára" (ami nem egy baj, hanem egy ember által kitalált címke a sok közül!), de kiderült rólad, hogy "aspergeres mellékhatásait majd jól tudja kezelni melletted"...

Visszatérve Feldmárhoz, ő nem szereti, és azóta már én sem, hogy egy embert címkéznek. Ki címkézte a lányt aspergeresnek, és a lány miért fogadta el?! Ugyanis én is ki tudok találni címkéket, és ha elolvasom a DSM-5-öt, a "nemzetközi betegséghatározót", bármelyik emberre tudok én magam is címkét ragasztani. És ha az a szerencsétlen el is fogadja az én címkémet, már hatalmat is gyakorlok felette... Mondjuk én nem vagyok veszélyes, hanem a pszichiáter (hatalmas, hódolatos tisztelet a kivételnek), azaz "szakember", akinek papírja van arról, hogy megfelelően tud emberekre címkéket aggatni.

Az "aspergerrel" akkor címkéznek egyébként valakit a Wiki szerint, ha az az illető nehezen akarja/tudja érzelmeit kifejezni, szokásokat alakít ki, amikhez nagyon ragaszkodik, rázza a kezeit stb.

Azzal kezded írásod, hogy az az "elméd elleni harcról fog szólni". Jézusom, belegondoltál, amit írsz? Ez is valójában egy metafora! Kicsoda az elméd, és ki harcol ellene? Ketten vagytok a valóságban?! Szerintem és Feldmár szerint sem (biztos).

Amit megtanultam, hogy vannak csak-megélendő-megélhető, valamint megoldható-megoldandó jelenségek, dolgok az életben. Az írásod is rávilágított (legalábbis szerintem), ezt írod, hogy "szeretett apám halálát erősen és férfiasan feldolgoztam", de a szakítást nem bírod feldolgozni.
Egyébként nem lényeges a társadalom hozzáállása ilyen ügyekben, le kell sz@@rni, de a haláleset elfogadása érthetőbb, hiszen - ezt többek közt a buddhizmus is így tartja, meg csomó filmben elhangzik - egyszer mindenki meghal. Ha menni kell, hát menni kell.
Egy szakítás rosszabb, hiszen egy kapcsolatban a "paradicsommal is" kapcsolatot építesz ki (tehát nagyjából egy olyan dologgal, ami több, mint kettőtök lenne külön-külön), és ezen kapcsolathoz biza a másik sem árt, ha ott van.
Ha az kilép a kapcsolatból, az olyan, mintha ki- vagy letaszítottak volna mondjuk a Taigetoszról! Ezt meg kell gyászolni! Ezen megpróbálhatsz túllépni, de ennek csak akaratoskodás a vége (az érzelmeidet akarod AKARATTAL befolyásolni, ami LEHETETLEN!), majd ennek az akaratoskodásnak a továbbfejlődése a szorongás, ami tulajdonképpen (Ranschburg Jenő szerint) egyfajta önmagunk ellen folytatott agresszió

Most egyelőre ennyike lenne, olyan szakemberben (inkább pszichológusban, mint pszichiáterben) bízz, aki nem akar téged egyből valamilyen címkerendszerbe belegyarmatosítani, hanem meg akarja tudni, hogyan bánjon veled jól. Ezt remélhetőleg a szíved érezni fogja (ekkor talán szeretve érzed magad a pszichológus társaságában), és meg tudod majd hallgatni, amikor jelzi.

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.