Ennyi.
--
Engedjetek meg egy talán ide illő, legbőlkapott, de életszerű példamesét, elsősorban az undor, az intolerancia érzéséről, illetve a társadalmi elfogadásról és a kisebbség szükségszerű beilleszkedésről.
Tegyük fel, hogy él egy ember Budapesten, akinek születése óta gyengébbek az alsó záróizmai.
Erről ő nem tehet. Természetesen joga és lehetősége van a tömegközlekedéshez, naponta használja a bkk járműveit. Miért is ne? Ha úgy alakul, akaratlanul el-el fingja magát csendesen a zsúfolt, zötyögő villamoson. Ilyenkor ő szégyelli magát, vagy nem. Arrébb áll, esetleg másra néz, az újságjába mélyed, vagy nem is gondolja ennyire túl a dolgot. Tegyük fel, hogy harmincas éveire tökéletesen elfogadta magát. Másnak született, másképp' szelel. A család, a barátai szeretik, így szeretik. Együtt nevetnek azon, ha pl. kacagás közben akaratlanul füttyög az alfelével. Nemcsak, hogy "belefér", hanem jól is érzik így magukat és egymást. Párt talált, együtt verekedték át magukat a kezdeti nehézségeken, boldogok. Mégis hősünk bizonyos napokon kényelmetlenül érzi magát a metrón, a buszokon, a villamoson.
Egy szép tavaszi napon, mikor a fákon a rügyek már pattanásra készek, a városi gerlék is mélyebben búgnak egymás közelében, emberünk baráti iszogatós estére készül, amibe az is belefér, hogy az bárhogyan alakulhat. Talán ott hibázik, hogy kettő óra tájékán beülősbe egy jó csülkös-pacallal koronázza meg a délutánt. Törtkrumplival, sok fehérkenyérrel, csalamádéval. Az este masszív tequilázás felé hajlik, miután hajnalban a hűtőszekrényt feltépve hideg kaszinótojással kényezteti a sokat próbált gyomrot.
Másnap. Menni kell, dolog van. Sajnos a megszokottnál erősebb a töltet, így a buszon cifrábban sül el a fegyver, rendkívüli szagok terjengenek körülötte. Ennek köszönhetően egy polgártárs hangos, a "F@szér' fingasz ide te hülye tapló?!" szófüzérrel reagál az ösztönös, tényleg akaratlan cselekedetre. Természetesen minden utas a hangok felé fordul, a szégyenérzet nő, és egyre növekszik. Amire viszont egyikőjük sem számít, az az, hogy a jármű végénél egy rendkívül megértő ember áll. A következő megállónál hősünk azonnal leszáll, az új barátja pedig sietve utánna ered. Megszólitja, és szelíd tűzzel a szemében a határtalan együttérzéséről biztosítja. A közeli parkba hívja egy rövid beszélgetésre, ahol a sakk-asztalokhoz ülve elmeséli, hogy gyermekkora óta a bélgázok visszatartásával küzd, nem mellesleg a felesége újságíró, a nagynénje nyugdíjas gasztroenterológus, és mennyire bunkók Pesten az emberek; a kialakult helyzet már tűrhetetlen. Nekik is joguk van verbális erőszak elszenvedése nélkül, békésen tömegközlekedni, ők is emberek, valamit tenni kell! Elmondja, hogy kb. másfél éve jár egy közösségbe, támogatják egymást, már készülnek a szórólapok, ez sokakat érintő probléma. Az orvosa szerint a görcsös végbélnyílás a rengeteg elfojtás miatt hosszútávú problémákat okoz, minden embernek elengedőbbnek kell lennie, akkor nem lenne ennyi gond. A felesége most ír egy szakmai cikket, hősünk is elmesélhetné a vele történt inzultust, a nagynéni majd lektorálja és ellátja hitatkozásokkal. Ezután írnak majd a Tarlósnak is, azért, hogy bárki szabadon szellenthessen a metrón, villamoson, buszokon.
És a héven. Mert emberek vagyunk, ez itt demokrácia. Jogunk van utazni, jogunk van fingani, nem élhetünk elfojtásokkal. Ez itt Európa. A lakosság legalább 25 százaléka bélgázokkal küzd. Jogunk van élni. Jogunk van a jogainkkal élni! Egyre többen csatlakoznak hozzánk!
A kitalált történet vége, hogy a budapestiek telefingják a metrót, a buszokat, a villamosokat. És a hévet. A parfüm és dezodoreladások nőnek. Egyesek undorral ülnek a járműveken ezután, némelyek maszkot is tettek az arcuk elé, ők a "maszkosok". Maradi, intoleráns, sunyi, náci banda. Tudjuk, hogy elfojtásokkal élnek.
Pedig otthon ők is finganak.
https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...