Őszínte részvétem. Már az én apukám sem él, ő 52 évesen halt meg. Idővel enyhül majd, de sosem múlik el!
when the sun shines, we'll shine together
Őszínte részvétem. Már az én apukám sem él, ő 52 évesen halt meg. Idővel enyhül majd, de sosem múlik el!
when the sun shines, we'll shine together
Részvétem!
Different songs for different moods. łłł DIII Thrawn#2856 łłł Look! More hidden footprints! łłł D4BAD łłł WoT: s_thrawn łłł
(#4) Taknyoshal
Őszinte részvétem, összeszorult a szívem, ahogy olvastam. 57 éves volt, fiatal volt még a halálhoz.
fakeandras: A Te édesapádnak is túl korai volt még elmenni...Nem értem, miért kell ilyen korán meghalni.
[ Szerkesztve ]
(#5) fekeandras
Részvétem. Pontosan tudom most mit érzel. Ez velünk is megtörtént 2005 május elsején. Az ország másik végéről rohantunk haza de már késő volt. Nem értünk oda időben. Apámnak 57év jutott. Azóta különösen a karácsonyok nagyon nehezen telnek. 4,5éve történt de semmivel sem lett jobb. Ugyanúgy hiányzik azóta is. Az idő mindent meggyógyít és hasonló hülye bölcsességek meg nem érnek fabadtát sem. Sajnos ebbe bele kell törődni. Ez van. Az élet nem csak szar még rövid is.
[ Szerkesztve ]
Őszinte részvétem.
Egy katona mindig parancsokat követ, de egy harcos csak a szívét követi. >>>Steam ID: p1tyeszka<<<
Részvétem.
"Az idő mindent meggyógyít és hasonló hülye bölcsességek meg nem érnek fabadtát sem."
Ezzel én is egyetértek, baromság. Én 2003-ban vesztettem el édesapámat, s a mai napig nagyon hiányzik. 44 éves volt, járhatott volna neki még pár év. De ez van, megváltoztatni nem lehet.
"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."
Öszinte részvétem! Nálunk a párom apukája halt meg 41 évesen. A korház elfekvő osztályán halt meg egyedül, mielőtt meghalt elküldött minket. Azt azóta sem tudom elfelejteni.
Fogadd őszinte részvétem!
Sopron city :)
Részvétem.
Ez az írás most sok dolgot megváltoztatott bennem.
just be
Részvétem... ='(
Nemtom mit lehet ilyenkor mondani. Elég részletesen leírtad ahhoz, hogy átérezzem és nagyon rossz... Beleélem magam én is. Egyszer ez eljön majd nálam is. Sőt többször is. És belegondolok vajon mit fogok csinálni... vagy hogy fogom érezni magam, vagy mi lesz utána de fogalmam sincs... Ez olyan megfoghatatlan dolog az ember számára, aki még nem élte át.
Aztán elönt a düh. Dühös vagyok arra, hogy ennek így kell lennie. Hogy mindig, mindenképpen mindenkinél ez lesz a vége... Akármit teszünk akármilyen jó emberek vagyunk, a vége ugyan az lesz. És nem értem, hogy 'aki ezt kitalálta' mért kellett ennyi szenvedést és szomorúságot okozni. Mért kell meghalni... Nagyon hülyén hangzik, de ilyenkor nekem mindig ez jut az eszembe.
Ilyenkor tényleg már csak a hit marad. Egy utolsó lehetőség, bízni abban, hogy mostmár jobb helyen van. De ha ebben hiszünk akkor feltehetjük a kérdést, hogy a Teremtő mért akart ennyi szenvedést és fájdalmat okozni az embereknek függetlenül attól, hogy mennyire mondható jónak vagy sem. Ezt sose fogom megérteni. Ha van valami vagy valaki, aki képes mindezt létrehozni, akkor mért kell bele a halál...
Na, abbahagytam
Remélem mielőbb túl lesztek rajta. Bár ez nem így megy tudom... =/
Fogadd őszinte részvétem.
IN GOD WE TRUST!
Fogadd őszinte részvétem!
Rip and tear
Köszönöm mindenkinek!
Muszáj erősnek lennem, bár nagyon nehéz. Örökre megmarad bennem az a kép, amikor a mentősök küzdenek érte(szerencsére csak én láttam abban az állapotban).
bejegyzés 2010. Január 7.