Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#22) Cifu válasza tupuk (#20) üzenetére


Cifu
nagyúr

1. Ez csak apróság, de én ragaszkodok azokhoz a rövidítésekhez amiket maga Musk vezetett be, és amiket mindenki más is használ és ahogy logikus is:
BFR: a teljes rendszer, mindkét fokozat együtt:
BFS a felső fokozat, "S" mert "ship", a hajó maga.
BFB: a booster, ezért "B".

Maga Musk volt az, aki az egész káoszt kreálta. Anno egy teljesen más rendszerre volt használva a BFR, és az IAC 2016 esetében még ITS volt az akkor bemutatott rendszer neve, majd az IAC 2017 esetében BFR lett a rendszer neve, de ezt használta az előadás közben az első fokozatra is. 2017-ben már előkerült a BFS, az űrhajóra vonatkozólag. Anno a r/SpaceX redditen alakult ki az általam tavaly és most is használt és leírt verzió (BFR, BFS a két részelem, BFR/S a kettő együtt). Erre most Musk behozta a BFB-t... :U

Bocsi, de nem, Musk nem átláthatóan használja a jelöléseket, és ezek nem is teljesen hivatalos elnevezések. Ez pont most okozott fejfájást, mert én is hosszasan törpöltem, hogy akkor mi a franc legyen a követendő. Végül úgy döntöttem, ha tavaly volt egy bevett és elmagyarázott, logikus rendszer, akkor tartom magam ahhoz.

Ha majd a honlapjukon kint lesznek, és lesz egy valóban hivatalosan rendszerezett elnevezés, akkor majd áttérek arra.

Nem véletlen, hogy a NASASpaceflight fórumán és a r/SpaceX redditen is külön topic született arra, hogy most már ideje lenne rendesen elnevezi az egész hóbelevancot, mert

Napi/heti szinten követem a témát a nemzetközi sajtóban, ezeket így hívják, így is logikusak, engem zavar ezek átnevezése szóval én így használom.

Én is követem a témát, a fentiekben leírtam a miértett. Egyébként Musk esetében nem ez az első eset, hogy az általa használt elnevezés okoz kavart, ugyebár anno egy ex-SpaceX alkalmazott leírta, hogy a belső céges jelölésben nem használták soha a Block elnevezéseket, Musk twitterezte ezeket, aztán végül a Block 5 már így épült be a köztudatba...

de ezzel együtt is ugye 2016-ban előállt egy konkrét tervvel, kész 3D modellel, tavaly szintén nagy lelkesen előadta a 2. újraszabott verziót a szintén kész tervekkel és 3D animációkkal, most meg ugye megint elég jelentős változások vannak.

A "kész 3D modell" azért fenntartással kezelendő. A mostani 3D modellről például lemaradt a gyorsító fokozat három vezérsíkja (grid fin)...

Az hogy három lába lesz a BFS-nek, ez nekem a Marsra kevés, remélem (és valószínűnek is tartom) ez a része még fog fejlődni a dolognak.

Pedig valahol logikus a három láb. Ugyebár általános dolog, hogy minden felület három ponton fekszik fel, ezért nem tud a háromlábú szék ugyebár billegni. Tehát ha maximálisan tömeg-hatékony akarsz lenni, akkor 3 láb, és emellé ez még a legstabilabb is.

Vagy pont fordítva: egyik láb egy sziklára érkezik míg a másik kettő "sima" talajra amiben megsüllyednek a sok tonna súlya alatt, és máris dől az egész.

Először is a Mars gravitációja kisebb, tehát eleve a súly nem azonos tömeg elv miatt mások a mozgásterek.
Másodszor nyilván nagyon meg kell választani a terepet, de feltehetően erre ügyelni fognak.
Harmadszor, a lényeg itt is nem a tömeg, hanem a tömegközéppont helyzete. Szerintem ezért kerültek a BFS végére a teherkonténerek, hogy a tömegközéppont minél lejjebb kerüljön.

4. Ami a Holdat illeti, nekem az csak mellék-"hadszíntér", engem a Mars érdekel főleg, de persze az is nagyon izgi. Ez szerintem egy hatalmas bevételi forrása lehet Musknak a jövőben.

Főleg, hogy a NASA most a Cislunar holdbázist (The Gateway) határozta meg fő csapásiránynak. Ha a 2020-as évek közepére elkészül a BFR/S, akkor bizony könnyebben lehet a NASA pénzére is pályázni...

Ami engem igazán érdekel az a Mars, szóval én ebből a szemszögből nézem a dolgot. Ugye még mindig az a hivatalos menetrend hogy 2022-ben megy két teherűrhajó a Marsra, 24-ben meg még 4 további, ebből kettő már emberes.

Ez ma már biztos nem hivatalos menetrend, mert sehol sincs megemlítve, lefektetve. Musk tavalyi prezentációjában így volt, de ugyebár amíg a 2016-os előadásban még hosszasan beszélt a Red Dragon-ról, egy évvel később már szóba se hozta, mert ugye elkaszálták.

Kezdem a pénzzel: Még azt is csak találgatja mindenki hogy honnan lesz Musknak az az 5 milliárd dollárja amiből kifejleszti a BFR-t. De azért ez még összejöhet. Nyilván segíti a háttérből az USA állam, na meg a hadsereg hisz a BFR nagyon jól fog jönni az USA hadseregnek is.

Valószínűleg odébb lesz az azért, mert először is meg kell születnie, másodszor a konkurenciánál erősebb lobbyra lesz szükség. Az NRO és az ULA nem azért egyezett meg 6db Delta IV Heavy indítás csomagjáról, mert ez volt a legjobb ajánlat, hanem azért, mert az ULA kilobbyzta ezt, és ezzel kihúzta a Falcon Heavy alól a szőnyeget.

Ez az a rész, ahol a SpaceX egyenlőre nem túl erős, mert úgy gondolták, hogy majd lazán adják a jobb ajánlatot, aztán viszik a megbízást. Aztán jött a pofára esés, és McCain szenátor lobbyjával sikerült végül egy alapos felütést bevinni az ULA-nak (az RD-181 hajtóművek esete ugye az Atlas V.-ben). Csakhogy McCain idén elhunyt, és nincs SpaceX által támogatott lobbysta a Szenátus katonai felügyeletet ellátó bizottságában, ahol az ilyesmiket anno végbevitte McCain.

Ráadásul azzal, hogy a Northrop-Grumman felvásárolta az OrbitalATK-t, egy újabb veszélyes konkurens jelent meg, mert az OrbitalATK legfőbb gondja az előrelépés terén a forráshiány volt, a Northrop-Grumman ezt megoldhatja, ráadásul kiépült lobbyhálózata révén bízhat abban, hogy az OmegA sikerrel elhappoljon némi állami támogatást és majd indítást...

Erre csak még bizonytalanabb becsléseket olvastam, de láttam már 10 milliárd dollár körüli becslást is.

Musk maga is 10 milliárdot említett az IAC 2016-on.

Szóval ez az egész Mars buli a BFR-t leszámítva is egy hatalmas projekt, aminek megvan a maga anyagi igénye, idő igénye, humánerőforrás igénye, és nekem úgy tűnik hogy az űrjárgányok tervezése és gyártása még ebben a kezdeti állapotban is mintha előrébb járna mint a többi ami még kell.

Pont ezt írtam ugye az IAC 2016 és 2017 elemzésembe anno bele. Musk abban bízik, hogy lesz, aki majd kifizeti az utakat, ő csak olyasmi akar lenni, mint a XIX. században az amerikai vasúttársaságok. Csak hát ez nem így működik.

Ezért is gondolom azt, hogy Musk szép kis Mars terve valójában üres. Még ha valóban a Marsról álmodozik is, szüksége van a NASA-ra, hogy megtöltse a terveit tartalommal...

Egy BFR fellövése olcsóbb lesz mint most egy Falcon 9-esé.

Várjuk csak meg a gyakorlatot. Anno Shootwell is azt nyilatkozta, hogy akár 7 millió dollárra is le lehet szorítani az indítások költéségét, illetve az első fokozat újra-felhasználásával akár 20 millió dollár alá is lehet menni. Most cirka 40-50 milliót kérnek egy újrafelhasznált első fokozatos F9 indításért...

Nem vagyok mérnök de azt sejtem a fő oka ennek az általános technológiai fejlődésen túl az lehet, hogy a BFR teste szénszálas kompozit anyagból lesz, ami nagyon könnyű (a Falcon 9-es teste fémből van).

Ez csak a tömeget érinti. A legfőbb tényező a hajtóművek esete lenne. A fő probléma még mindig az a Merlin-1D esetében is, hogy a visszatért hajtóművek turbopumpáinál repedéseket találnak. Akkor lehet valóban olcsó, ha tényleg csak annyi kell, hogy a leszállt rakétát letisztítják, átnézik és összerakják a következő indításra, majd indulhat is.

Ha ki kell szerelni a hajtóműveket, szétszerelni, ellenőrizni, összerakni, visszaszerelni, akkor ez bizony nem fog gyors és olcsó újrahasznosításként működni...

Magyarul: a Falcon 9-eseket nyugdíjazzák majd, és átállnak a BFR-ekre. Vicces lesz nagy ilyen böhöm gépekkel kilőni kis műholdakat, de ha úgy lesz olcsóbb akkor úgy fogják csinálni.
De tervbe van véve menetrendszerű repülőjáratok indítása is, ezzel fél óra alatt el lehet majd jutni a Föld túlsó felére. Na meg a Holdas utazások is hozzák majd a pénzt.

[ Szerkesztve ]

Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.